Jézus a maga korában két tévút között tengődött, az egyik a pogány Róma, a másik a zsidó farizeusok voltak. Ezek együttesen nem ismerték fel és küldték a halálba, tagadták meg Isten igazságát. Az egyik a racionális hatalom, a pogány reflexek világa, a másik éppen a szent írásokat ismerő papi hatalom, akik Isten nevében léptek fel, s látszólag ez a kettő egymással kibékíthetetlen volt. Isten megtagadásában azonban remekül tudtak közreműködni. Krisztus apostolait és követőit még évszázadokig üldözte mind a zsidó papi vezetés, mind a Római Birodalom. Majd a 380-as római államvallássá tétel után a kereszténység lepaktált a világgal és a pogánysággal és a Római Katolikus Egyház képében a világpolitika nagyhatalmi játszmája és a pogány tradíciókkal átitatott néptömegeknek eleget téve, korcsosult Krisztus nevével visszaélő pogány, politikai-hatalmi ördögi gépezetté.
1517. október 31.-én minkor a Luther féle reformáció kezdetét veszi, remek lehetőség nyílik arra, hogy ezt a fatális ördögi vakvágányt felismerje a kereszténység és vissza térjen egyedül a hit, a kegyelem, Krisztus igazságának és megváltásának reménységébe messzire űzve a világpolitikát és a pogány reflexeket. Luthert a pápa bosszújától végül III. Frigyes német választófejedelem menti meg és ezzel már idejekorán a protestantizmust az állam és a regionális politika szárnysegédjévé degradálja. A protestantizmus ezután nem a római pogány nagyhatalom szolgálatában áll, hanem a Rómával szemebszegülő egyéb nemzeti, politikai hatalmak szolgálatába. Skandináviában a mai napig kvázi államvallás a lutheránius irányzat, amelynek teológiáját egy bizarr fordított szekularizmus keretében az állam szabja meg. S ahogyan a nyugati jóléti államok a progresszió feneketlen kútjába estek, úgy jelent meg az ateista, leszbikus lelkészasszonyok által hirdetett gender-kereszténység a protestantizmus népegyházi köreiben. Ezzel a protestantizmus fő ága nagyobb pogány lett és jobban feküdt le a világnak, mint az a katolikus egyház, ami ellen fellázadt.
Több protestáns irányzat aztán folytatta az útkeresést és érezte, hogy a helyzet így közel sem ideális. Baptisták, metodisták és a neoprotestantizmus így kényszeredetten igyekezett visszatérni a valódi kereszténység gyökereihez. Visszatérésük közben azonban a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntötték, és a pogányság legkisebb árnyékától is menekülve olyan szinten csak a Biblia kizárólagosságába merültek, hogy akár a Szentlélek adta Szentíráson kívüli szabad gondolatoktól is elzárkóztak és a Bibliát tették meg saját bálványukká. Így lettek a modern kor új farizeusai, akik a betűt pontról pontra ismerik, de a lélek szavát nem. Ez mára eljutott egyfajta re-judaizációs folyamatig is, egyfajta vissza zsidósodás indult el, amiben a törvényeskedés felülírja az Istennek Szent Lelkét. Megjelent konkrétan a keresztény-cinonizmus, Izrael támogatása és a Jézust is megfeszítő és megtagadó judaizmus azonos szintre helyezése Krisztus tanításaival, miközben a keresztények mindennapi életét is egy Krisztus nevével nyakönöntött farizeusi judaista törvényeskedő formában képzeli el és éli meg.
Ahogy Jézus földi életében a pogány Róma és a farizeusok között tengődött, úgy nincs másképpen ez ma sem. Ma is a pogány világ fősodra által elvitt világi hatalmak bűvkörében tengődő egyházak és a vissza-judaizált újfarizeus irányzatok azok, akik a mindenható Atyaisten szent nevével és üzenetével visszaélnek. Nincs új a nap alatt, s amint volt akkor, úgy lesz az idők végén is. S bár a gonosz terve mindig az, hogy a legnemesebb szándékot is ördögi tevének megfelelően tévútra futassa, a reformáció és a protestantizmus alapvető üzenete, ma is megszívlelendő és érvényes. Visszatekinteni a Szentíráshoz, Jézus Krisztushoz és átértékelni mi az, ami keresztény címszóval a nevében végbement és annak valóban van-e köze hozzá, s mi az, amilyen vakvágányoktól megkell szabadulnunk lelki értelemben, hogy beteljesíthessük világi logikától, pogány reflexektől, farizeusi okoskodástól, minden felekezeti hivatalos teológiától mentes, őszinte és szent, önálló, közvetlen Istentől kapott lelkületünket és hitünket. Ahogyan maga a Mester mondja: „Ha megmaradtok a szavamban, valóban a tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket” (János 8:31–32)
