Előző: Újjáéledő horvát hadszíntér és a horvát-bosnyák vérfürdő
V.- Vihar-hadművelet és a háború vége
A Z4-terv és Nyugat-Szlavóniai sikerek
1995 elején járunk, a Vance-terv 1992 januárjában beiktatott tűzszüneti megállapodása lejár. Az RSK állapotát tekintve ez a horvátokat annyira nem zavarja. Az egész 1994-es évben Krajna visszafoglalására készültek, terveket szőttek és gyakorlatoztak. A Nyugat diplomáciai megoldásokat sürget, Tudman sejtelmesen nyilatkozik, hajlik a tárgyalásokra, de a színfalak mögött mindenki tudja, nem akarják kivárni Szerb Krajna és a Boszniai Szerbek politikai egyesülését és esetleges újraerősödését. Most vannak a horvátok nyerő pozícióban és meggyengült ellenféllel állnak szemben. Milosevic is tudja ezt, ő pontosan a tárgyalásokra játszik és azt akarja, hogy Knin fogadjon el bármilyen béketervet, amit kap, hogy idejük legyen megmaradni és a későbbiekben politikailag egyesülni. Milosevic már a 1995 végén tartandó amerikai választásokban reménykedik és abban, hogy ha ismét egy Republikánus adminisztráció nyer, az újból magasról fog tenni a térségre, ahogyan 1991-ben tette és ismét a szerbek kerülhetnek nyeregbe. Az amerikaiak valóban megoldást kínálnak és asztalra teszik a Z-4 tervet. A Z-4 terv Horvátország területi és politikai rendezésének terve. Ebben Horvátországnak 4 zónáját jelölik meg. Első a legnagyobb eredeti Krajnai-dalmát rész, ahol Szerb Krajna fővárosa és legnagyobb területe, népessége is van. Ez a terület jelentős autonómiát kap, önálló önkormányzatisággal, parlamenttel, választásokkal és a kettős szerb-horvát állampolgársági lehetőséggel. Nyugat-Szlavónia ugyanebben az autonómiában részesül. Míg Kelet-Szlavónia (amit a JNA foglalt el) lassan két éves ENSZ felügyelet alatt visszaintegrálódik Horvátországba, valamint Krajna külső területeit, ahol eredetileg nem éltek a szerbek többségben, csak később foglalták el és űzték vagy irtáttoák ki a horvát lakosságot, azonnal visszakerül a horvát kormányhoz. Bár Milosevic azt ajánlotta a szerbek fogadjanak el minden tervet, Kninben hallani sem akarnak erről. Gyakorlatilag ugyanazon jogokat kapnák meg, amit az 1992-es horvát alkotmány biztosít nekik a két autonóm zónával. Szerb Krajna nem ezért küzdött annyit éveken át, hogy ugyanott legyenek, amiért a harcot kezdték. Zágrábnak ez a megoldás rosszabb, mint, amire katonailag képes lehet, de tudja a horvát hirszerzés, hogy Knin nem fog beleegyezni ezért a jószínben való feltűnés érdekében hivatalosan Tudman beleegyezik a Z-4 tervbe. 1995 tavaszára viszont világossá válik, hogy a Szerb Krajnai Köztársaság vezetése nem fogadja azt el. A békefenntartók mandátuma lejárt, az országból kivonulnak, miközben rendezési terv nem született. Zágrábnak ez a legideálisabb, Knin viszont nem méri fel, hogy a saját halálos ítéletét írta alá azzal, hogy a Z-4-et nem írta alá.
![]() |
A Z-4 terv |
![]() |
Egy áldozat a zágrábi kazettás bombázások után |
A Vihar-hadművelet és, amit maga után hagy
Az RSK letolt gatyával várja a horvát támadást. Sem elegendő fegyverzete, lőszere, sem embere sincsen már. 40 ezer rosszul felszerelt RSK katona várja a jól felfegyverzett HV 200 ezer katonáját. A horvát TV és rádióadók a megadásra szólítják fel a szerb lakosságot. Mindenhonnan a reménytelen elennállás üzenetét hangoztatják. Több százezer szerb civil készül fel a legrosszabbra. Rettegnek a horvátok bosszújától és nem hisznek a győzelemben a jelen helyzetben. A Szerb Krajnai Köztársaság vezetése hasonlóan áll a szituációhoz, a szerb lakosságot a menekülésre bíztatja a Boszniai Szerb Köztársaság irányába. 1995 augusztus 4.-én hajnalban lecsap a Vihar. A támadás a Horvát Légierő taktikai bombázásaival kezdőik az RSK-erők bázisai ellen. Ezt követően több ponton nyomulnak be Szerb Krajna területére, ahol 6-7 ponton elvágják egymástól a szerb erőket és kisebb gócokba szorítva őket felmorzsolják a katlanokban. A Vihar olyan erővel söpör végig, hogy Knin, a főváros már másnap, augusztus 5.-én elesik. Thompson az énekes szintén ott van, elsők között vonul be a városba és írja meg a Dolaznak Hrvata és a Kninska Krajlice című számokat Knin visszafoglalásáról. Diadalittasan tűzik ki a horvát lobogót az egykori Horvát Királyság székhelyének, knini várára. A horvát katonák egymás után verik le a szerb, cirill betűs utcanév táblákat, Krajnai rendszámtáblákat, égetik el a Jugoszlávia és a Szerb Krajnai Köztársaság zászlóit. Augusztus 6.-ára már csak az Észak-Krajnai részen vannak harcok, de április 7.-ére itt is felszámolnak minden ellenállást. Az eufóriát a sok éves, kegyetlen háború után jól szemléltetik Thompson sorai:
A Szerb Krajnai Köztársaság most már csak Kelet-Szlavóniában létezik jogilag. Vezetősége a Boszniai Szerb Köztársaság fővárosába, Banja Lukába menekül. Tudman és Ante Gotovina tábornok ügyel rá, hogy kegyetlen, civilek elleni atrocitások ne történjenek, tanulva a Medaki esetből. Ettől azonban még történnek. Bár mértékük jelentősen csekélyebb és csak elszórtan, izolált esetekről beszélhetünk. Ez azonban nem vígasz a több száz idős, magatehetetlen szerb civilnek, akik már nem lehetnek az élők sorában, amit pár tucat barbár horvát katona okozott. Óriási konvojokban indulnak a szerb civilek és hagyják el Horvátországot. Több, mint 200 ezer szerb menetel autóval, lovaskocsin, traktorok vagy ahogy tudnak a Boszniai Szerb Köztársaság irányába. Az útvonalat a Horvát Hadsereg biztosítja. (Máig tisztázatlan körülmények között mégis egy alkalommal a civil menetoszlopba beleágyúzik az egyik HV egység.) Milosevic dühöng Belgrádban, és az egész esetet úgy konstatálja:
" Vukovárt 2000 horvát védte 3 hónapon keresztül, Szerb Krajnát viszont 200 ezer szerb nem volt képes 2 napig sem."
![]() |
Franjo Tudman elnök és Ante Gotovina Knin várában a felhúzott horvát zászlóval |
A horvát hadműveletek így nem állnak meg. Most, hogy Szerb Krajna eltűnt az útból, Ante Gotovina és csapatai az ősz elején átvonulnak Boszniába, és a Mistral-hadművelet keretében felszabadítják Bihácsot 4 évnyi szerb elzártságából és a VRS-el is felveszik a harcot. Hatalmas területek foglalnak el a Boszniai Szerbektől októberre és mindösszesen 20 km-erre Banja Lukától, a Boszniai Szerb Köztársaság fővárosától áll meg a horvát hadsereg, Tudman külön parancsára, amerikai politikai nyomásra. Az USA most már végképp tárgyalóasztalhoz kívánja ültetni a feleket, úgy érzi megvolt az a katonai erődemonstráció, ami kompromisszumkészebbé teszi a szerbeket. Milosevic, Izetbegovic, Tudman és Karadic a boszniai szerbek vezetője Daytonban gyűlik össze. Vészmegoldásnak a horvát hadsereg Eszék mellett gyülekezik, hogy katonai erővel foglalja vissza Kelet-Szlavóniát és Baranyát, Vukovárral és a megannyi faluval együtt. Erre azonban nem kerül sor. A szerb vezetés beleegyezik abba, hogy a Szerb Krajnai Köztársaság megszűnik létezni. A kisebbségek helyzetének rendezése okafogyottá válik, mivel a legtöbb szerb elhagyta Horvátországot. A korábbi közel 20%-os lakosságarányuk mindössze 3%-ra csökken a Vihar-hadművelet után. Külön az Erdődi-megállapodás értelmében Kelet-Szlavónia és Baranya egy két éves ideiglenes ENSZ bábáskodást követően visszaintegrálódik Horvátországba. Bosznia-Hercegovina helyzete szintén az asztalra kerül. Ebben két entitásra bontják az országot. Az egyik Bosznia-Hercegovniai Föderáció, amit vegyesen laknak horvátok és bosnyákok, a másik pedig a Boszniai Szerb Köztársaság. Mindkettő Bosznia-Hercegovina szövetségi államának része, de külön parlamenttel és önkormányzattal. A külön hadseregeket azonban lekell szerelni. A Herceg-Boszniai Horvát Köztársaság nem kap önálló szerepet, még csak entitás szinten sem, az a bosnyákokkal kevert Bosznia-Hercegovinai Föderáció része. A HVO-t szintén leszerelik. Ezt a horvátok nehezményezik és egy három osztatú Boszniát szerettek volna, ahol önálló parlament és alkotmány jut a horvát kantonoknak is. Ezenkívül Bosznia-Hercegovina kap egy ENSZ-főfelügyelőt és egy rakat békefenntartót. Ez így van mind a mai napig és a Daytoni-békeszerződés sokak szerint inkább csak befagyasztotta a három etnikum konfliktusát a térségben, nem pedig megoldotta azt. Bosznia egy önálló működésre képtelen ország a szövevényes, sok osztatú politikai rendszerével.
![]() |
Menekülő szerb civilek konvoja a Vihar-hadművelet után |
A háború hatásai és emlékezete
Tudman megkapta, amit akart. Egy független és gyakorlatilag szerbektől mentes Horvátországot. De hercegovinai résszel kiegészült Nagy-Horvátországról le kell mondania, ahogy a boszniai horvátoknak is az anyaországhoz tartozásról és a megfelelő kisebbségi jogokról Bosznia-Hercegovinában. 1998 január 1.-ével a keleti országrész is visszakerül a Horvát Köztársasághoz. A porig rombolt Vukováron tiszteletteljes, egyben erős beszédet mond Tudman. A legnagyobb szerb kisebbség ma is itt él Horvátországban. Az együtt élés a horvátok és szerbek között azonban évtizedek múltán is terhelt. Vukovárt újraépítik, de mementóként a golyónyomok megmaradnak. A szitává lőtt Vukovári víztorony örök emlékként áll a horvát mártírság emlékére. A horvát és szerb gyerekek a mai napig külön iskolákban tanulnak, egymástól szeparálva. A tömegsírok feltárása nem segíti a sebek gyógyulását. Franjo Tudman Horvátországa a '90-es években egy nacionalista mámorban úszik. Rengeteg utcát, teret neveznek el Usztasa "hősökről", a köztelevízión pedzegetik a horvátok iráni, nem szláv származását. A háborús heroizmus és a szerbek démonizálása a médiában mindennapos. Tudman elméjén egyre inkább urrá lett a megalománia és 1995 után a hadsereg marsalljának nevezte ki magát, csak rászabott Tito katonai díszegyenruháját imitáló öltözetben. Ezt a rangot halála után visszavonták és más elnök nem élt vele. Hosszas betegséggel küzdött. Élete végén többszörs antiszemita kijelentéseket tett. A HDZ egy korrupt, Tudman családi és baráti körét hatalomba juttató gépezetté vált. 1999-re, halála évére gyakorlatilag egy nyugati politikus sem vállalt vele közösséget. Temetésére egyetlen hivatalban lévő európai vezető ment csak el, Orbán Viktor. Ahogy a horvát politológia mondja: Tudmannak két álma volt: Egy független Horvátország és az EU-tagjának lenni. Életében első álmát elérte, halálával pedig utat nyit a máodik felé. Franjo Tudman utcával, térrel, szoborral az összes horvát kis és nagyvárosban, faluban találkozhatunk. Nevét és emlékét hidak és a zágrábi repülőtér is őrzi. Tisztelete minden ellentomdása ellenére, a horvát lakosság körében töretlen.
![]() |
Vukovári víztorony |
![]() |
Aknamező Horvátországban |
Lassan a turizmus is újraindult az aknamezők árnyákában. Horvátország tetemes része még 30 évig aknamezőkkel tarkított, amiknek a felszámolása rettentő nehezen haladt. Közben megannyi ártatlan civil vagy épp turista életét követelve. Az egykori Szerb Krajnai Köztársaság területét különleges elbírálású területnek minősítik, amelynek extra anyagi igényei vannak az újjáépüléshez. Ezzel együtt is még mindig megszokott része Horvátországnak a kiégett, lerombolt, elhagyatott házak sokasága. Sok helyütt örökre elüresedő, gazzal, fákkal benőtt falvakkal, melyekben egykor szerbek éltek. A HOS helyzete mai napig vita tárgya. ( Veterán rangot a HOS-tagjai a többi egységhez képest csak sokkal később, paradox módon egy szociáldemokrata kormány idején kapnak a 2000-es évek elején). Bár a spliti HV alá tartozó HOS 1995 végén leszerel ( karlendítések közepette), napjainkban is nagy tiszteletnek örvend a szervezet. Pólók, zászlók, kitűzők, matricák vannak forgalomban nevével és a hírhedt Usztasa köszöntéssel. Az EU-nak megfelelni kívánó Horvátország elméletben tiltja ennek használatát, azonban kivételt tesz ha háborús veterán, vagy a Nagy Honvédő Háború kontextusában használják ezt. Ez pedig szélesre nyitja az értelmezések tárházát. Aki a HOS, ZNG, HV vagy a rendőrség kötelkében szolgált a háború alatt, mind veteránnak minősül, ennek megfelelő anyagi ellátást is kap. Azonban ez nem kárpótolja azokat a testi és lelki traumákat, amit a II. világháború utáni Európa legkegyetlenebb etnikai konfliktusában átéltek. A veteránok körében az öngyilkosok aránya lakosságarányosan kiugróan magas. Több, mint 3000 egykori horvát katona vetett véget életének önkezűleg és ez a szám minden évben százas nagyságrendben növekszik. Miroslav Skoro, Eszék későbbi polgármestrere, majd pécsi konzul, szintén megénekli a bánatát a veteránok megnem értettségéről, s arról, hogy a Nemzetközi Törvényszék Hágában a hőseiket citálja bíróság elé, a későbbi szocialista horvát kormányok közreműködésével. Ahogy Skoro mondja dalában: " testvéreim elárulnak, elítélnek engem, csak mert szerettem, ami az enyém, amit a legjobban szeretek, mert megvédtem, amit szeretek". Egyik első, 2003-as koncertjén el is sírja magát előadás közben
Thompson az énekes-veterán befutott sztár lett, Horvátországban nacionalista és a háború emlékét ápoló dalait mindenki ismeri. A HOS usztasa "Za dom spermni" köszönését rendszeresen használja és a HOS védelmére kel nyilvánosan. (Holott Thompson sosem volt annak tagja, a ZNG majd a HV sorait erősítette.) Mai napig botrányokat kavar Boszniában, hogy dalaiban Mostart és Herceg-Boszniát horvát földként azonosítja, emlékeztetve a boszniai horvátok hányatatott, mai napig rendezetlen sorsára a társadalmat.
30 évvel a győzelem után is stadionokat tölt meg koncertjeivel, ahol óriási számban érkeznek olyanok, akik már jóval a háború után születtek, mégis HOS zászlókat lobogtatva éneklik dalait, szüleik előtt tisztelegve, akiket vagy nem ismerhettek meg, vagy súlyos testi és lelki traumákkal élik mindennapjaikat. Melyet remélünk nem örökítenek át az új generációknak és lélekben végre lezárhatja a horvát társadalom a véres 20. századát.
Horváth Martin