2024. november 28., csütörtök

A kereszténység fanatizmus

A kereszténység valójában fanatizmus. Fanatikus szeretet Isten igazsága és az embertársaink iránt. Fanatikus önfeláldozás. Ahogy Pál mondja:

“ Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk. Mindegyikünk a felebarátja kedvét keresse, mégpedig annak javára és épülésére. Hiszen Krisztus sem a maga kedvére élt, hanem amint meg van írva: „A te gyalázóid gyalázásai hullottak énreám.”” ( Róm 15:1-3)
Krisztus nem kevesebbet vár el, mint mindent.
“Aki meg akarja találni életét, elveszíti; aki azonban elveszíti értem életét, az megtalálja.”( Mt 10:39)
Teljes önfeladás. Ahogy ismét Pál apostol fogalmaz: Többé nem én élek, hanem Krisztus él énbennem. (Gal 2:20) Semmi önös, semmi én. A Biblia a szeretetről úgy ír, hogy nem keresi a maga hasznát, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. (1Kor 13.) Krisztus nem kevesebbet vár el tőlünk, mint mindent. Az egész lényünk, az egész életünket. Nem éri be kevesebbel, mint a legtöbb. Kompromisszum nem létezik. S ha ezerszer bukunk el, ezerszer próbáljuk újra. Mert nem érjük be kevesebbel, mint a tökéletes. Akkor is ha fáj, akkor is ha beleroskadunk. Akkor is ha lehetetlen. Mert ezerszer elbukni és ezerszer újrakezdeni is jobb, mint alább adni és kompromisszumot kötni a világgal. S ha hosszabb-rövidebb időre az ember benne is marad, végül gyötri a Szentlélek szikrája belülről a tökéletesség felé való törekvésre. Aki a kompromisszumban megnyugszik, mi több boldog, abban sosem volt meg igazán az Atya szeretete. Ilyen egyszerű. Egyszerű és emberfelettien nehéz. Ettől isteni és nemes. Ezért Krisztus igája édes, s terhe könnyű. ( Mt 11:30)

2024. november 19., kedd

A világot meg nem szeretni

Pajor Tamás azt mondja a '80-as évekbeli "rock and roll" életérzéséről:

"Ez egy halálsikoly, ami minden tabut szét akar dúlni azért, hogy emberek figyeljenek rám mert szar a világ. Az egész velejéig hazug, és ezért mindenkit megakarok sérteni."

Van a lázadásban mindig valami nemes, akkor is, ha annak manifesztációja egyáltalán nem nemes. A körülöttünk lévő világ megkérdőjelezése, határainak feszegetése rendszerint abból a helyes felismerésből származik, hogy a világ alapvetően romlott, hazug, ócska és akinek egy szemerkényi lelkiség is adatott, hányingerrel és szorongással viseltetik a világban elfogadott fősodratú normalitással szemben. A drogos, az alkoholista, bármilyen függő motivációja egy látens istenkeresés. A keresztény hit a világ és az Isten szembenállásról szól. A világnak a fejedelme a Sátán (Jn. 12:31), s aki ennek a világnak barátja az Istennek ellensége lesz (Jakab 4:4), mondja a Biblia. János apostol egyenesen úgy fogalmaz:

"Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van." (1Jn.  2:15-17)

A narkósok, alkoholisták, függők, punkok, lázadozók, forradalmárok, depressziósok, reményvesztettek, lecsúszottak és kitaszítottak már eljutottak arra a biblikus alapérzésre, hogy nem szeretik ezt a világot, az nem a barátjuk. Nem érzik benne jól magukat, vagy egyenesen megvetik annak egész esszenciáját és minden gazságot és igazságtalanságot, ami benne van. Csak a megoldás hiányzik, hogy a világ alternatívája Isten. Ezért keresik a menekülést máshol, másban. Pajor Tamás is úgy fogalmaz egykori életmódjáról, hogy " én nem akartam nem belepusztulni, hanem inkább bele akartam pusztulni." Rendszeres jellemzője ennek az Istent nem ismerő, de a Szentlélek csíráját már magában hordozó világmegvetésnek, hogy végül inkább a nem-lét is jobb, mint bármilyen lét, amit ebben a világban megismerhet az ember. Pajor személyes tragédiája - ahogyan sajnos sokaké-, hogy fizikai szerek függőségéből nem az Isten megszabadításában volt része (noha ő annak értelmezte), hanem egy másik függőségbe, Németh Sándor és a Hit Gyülekezete addikciójába került. A világ velejéig hazug volta, ami korábban frusztrálta, többé már nem. Ő is részesévé vált a marketinges művigyorral eladott, békés, családi idillben és csupa áldásos evilági boldogságban fürdőző bárgyú újfarizeusok táborának. 

Az intézményes egyházak a világot gyűlölők, világból menekülők sokaságát nem megmentik Krisztus mindent felszabadító szelleme által, hanem pont hogy a világot szerettetik meg velük. Egy új csomagolásban eladja nekik ugyanazt a terméket, amitől egyszer már megcsömörlöttek. De csak Krisztusban van vigasz. Nem Krisztus által a világban van vigasz és boldogság. A keresztény mainstream azt akarja eladni, hogy a világban boldog lehetsz, élhetsz nagyjából ugyanúgy, mint mindenki más, csak mellé Isten "brandjét" és pár szokást bekell iktatnod, s nem csak egy boldog polgári életed lehet, mint bármelyik pogánynak, mellé még az örökkévalóságot is megnyerted. Ennél aljasabb, diabolikusabb hazugság azonban kevés létezik. 

"Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Ha e világból valók volnátok, a világ szeretné a magáét, de mivel nem e világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ. Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak..."(Jn. 15:18-20)

Ezt mondja Jézus. Ő ezt ígéri cserébe azért, ha az igazságát magunkévá tesszük és követjük, nem a marketinges mosolyú középosztálybeli sztereotip idilli életet. "Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség!" (Fil. 1.21) mondja Pál apostol. A narkósok, depressziósok, lecsúszottak sokasága az utóbbit előbb vagy utóbb átérzi, ahogy Pajor is inkább beleakart pusztulni. A válasz azonban nem az Isten billogjával ellátott világi idill és boldogság, hanem, hogy " az élet Krisztus". Így fogalmazza ezt meg Pál: Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem(Gal. 2:20). Amit a Római levélben úgy részletez a keresztény testvéreinek: "Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk." (Róm 15:1) Többé nem mi élünk, nem magunkért élünk. A mi boldogságunk mások boldogsága. Mások bánata a mi bánatunk. Krisztusban nincs tapsikolós, szélesvigyorú vigasság. Ahol nem fáj, ott nincs a Lélek. Ahogy a sebet sem tisztítja a fertőtlenítő fájdalom nélkül. Jézus Krisztus az életet bizonyos értelemben nem könnyebbé, hanem sokkal nehezebbé teszi. A világ nem elviselhetőbb, még elviselhetetlenebb lesz. Viszont mind a szenvedés, mind az öröm benne, már nem evilági lesz. Ettől pedig minden kín és szomorúság, derű és boldog pillanat nemesebb lesz, mint, amit a világban bármi is adhatna. Ahogy Jézus Krisztus mondja: " Az én igám édes, az én terhem könnyű". (Mt 11:30)



2024. november 5., kedd

A világ illúzió, csak az igazi, ami nincs


A materializmus teljes tagadása nem holmi spiritizmus, hanem a metafizikai szolipszizmus. Ennek értelmében a világ nem más, mint egy illúzió, de legalábbis az egyén semmi másban nem lehet biztos, mint, hogy ő maga, - pontosabban tudata/szelleme/lelke-, létezik. A körülötte lévő megannyi valóságérzékelés csupán saját elméjének projekciója, víziója, illúziója is lehet. Ha belegondolunk olyan tudományos eredményekbe, melyek bizonyítják, hogy például a színek nem mások, mint eltérő rezgéshullámok, melyeket csupán a mi agyunk dekódol vizuális megjelenéssé, akkor nem is tűnik olyan ördögtől valónak a szolipszizmus elmélete.

Teológiailag nézve kétségtelen, hogy minden Istenben és Istenből van. Ebben az esetben az bizonyos, hogy végső soron csak Isten létezik és minden más benne történik. A bűneset azzal megy végbe, hogy az embernek "megnyílik a szeme " és "olyanokká válnak, mint az Isten, jó és rossz tudójává" (1 Móz. 3.). A szolipszizmus értelmezésében ez az illúzió kezdete, ahol nem azt látjuk, ami a valóság, a körülöttünk lévő Isten, hanem, amit saját magunk kreálunk és projektálunk, hiszen "olyanokká lettünk, mint az Isten" és saját magunknak is teremtettünk egy közös illúzióvilágot, melyben nem Isten többé a centrum, hanem csupán az, ami saját magunkból való. A feladatunk pedig az, hogy saját magunkat feladjuk és megtörjük a magunk által kreált projekciókat. Ne magunk értelmére támaszkodjunk, hanem a hit által Isten magasabb szellemébe. Megkell halunk kicsit a saját világunkkal együtt, hogy újra a nagy egész igazságban lelhessük meg az életünk. Ezért mondja Jézus: "Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt." (Lk 9:23-25)

Echart mester, a középkori teológus-filozófus a negatív teológia jeles képviselője. A negatív teológia alatt annyit értünk, minthogy Isten olyan megfoghatatlan, hogy általunk felfogott jelzőkkel le nem írható, csak azzal a felismeréssel, hogy minden, amit látunk, érzünk és tapasztalalunk és megértünk, az már tudjuk, hogy nem Isten. Egyvalamiben lehetünk biztosak, hogy a fizikailag érzékelt és értett dolgok mik biztosan nem. Nem Isten. Ahogy Echart mester is mondja Istenre vonatkozó hasonlatában: a Nap olyan ragyogóan fénylik fent az égen, hogy képtelenek vagyunk belenézni, mert elvakít a fényessége. Csak abban lehetünk biztosak, hogy, amit képesek vagyunk látni, az nem maga a Nap.