Horváth Martin- Zsidók a zsidók ellen, avagy a nagy zsidókérdés

Megnéztem a Netflix új, Unortodox című mini-sorozatát, amely egy ultraortodox haszid zsidó közösségből kiugrott lány történetét mutatja be. Igaz történet alapján. Nem a sokadik kritikát akarom gyártani a sorozattal kapcsolatban, inkább sokkal mélyebb kulturális kérdéseket feszegetnék melyek eszembe jutottak közben. Sokszor, sokak által körbejárt téma, melyből úgy néz ki sosem elég, a nagy zsidókérdés.

Leszögezhetjük nincs még egy nép, amellyel  a történelem folyamán ennyit foglalkoztak volna, ekkora hatást vagy épp megbotránkozást okozott volna a világ szinte minden táján minden egyes korszakban, több ezer éven át. Ennek pedig megvannak a sajátos okai. Én magam is sokat „küszködtem” a kérdéssel kapcsolatban, tekintve, hogy a gyermekkorom a nagymamám és rokonsága társulatában töltött nyarai, igen ízes zsidózó politizálásokból álltak, majd a 2000-es évek közepétől mindenki által ismert nemzeti radikalizmus a kamaszodó korban sokak számára vonzó volt és igen hamar különböző antiszemita koncepciókkal találtam szembe magam, melyeket pár éves szélsőjobbos pályafutásom alatt magamévá is tettem. Dacára annak, hogy az egyik ükapám zsidó volt. Miután viszont megtudtam, hogy ez az arány messze elmarad a nürnbergi törvények határértékétől a kutya se bánta. Aztán hamar árnyaltabb kép felé vitt a józan eszem, vagy a lelkiismeretem és miután megtértem, keresztényként ismét külön perspektívából kellett szemlélni a zsidóságot, immár, mint üdvtörténeti tényezőt.

Azt már most láthatjuk, hogy az antiszemita sztereotípiák zöme kidobható a kukába, hiszen a „zsidó kapitalista/liberális/kommunista/kozmopolita szórakoztató ipar” örömmel gyárt le a gójoknak olyan műveket melyben a saját, tradicionális kultúrájukat ostorozzák. Ez viszont szoros összefüggésben van a zsidóság társadalmi, kulturális helyzetével. Kezdjük a keresztény narratívámtól sem mentes áttekintést. Először is a zsidóság létrejöttekor is egyedülálló, a körülötte lévő népektől elütő tényező volt. Minden környező pogány népnek megvolt a maga istenelképzelése, de a zsidóságé merőben különbözött ezektől. Vallom, hogy a zsidóság került abban a korban legközelebb az Istenhez, s míg a többi népnek egyéni koncepcióik voltak az istenről, melyet maguk kútfőjéből összefilozofáltak, addig a zsidóknak valódi kapcsolata is volt az Abszolútummal. Természetesen ez a kapcsolat messze nem volt teljes és az istenképük borzasztó felületes és torz volt az Ószövetség korában, de még így is kimagaslott ez a kapcsolat, a többi népéhez képest. Ebben a korban a zsidóság sem lett volna képes, sem senki, elbírni azt az igaz szellemiséget, amit Isten képvisel így csak annak töredékét osztotta meg a zsidósággal. Ami pedig itt-ott, úgy vélem kibővítette egyéni kis törzsi elképzeléseivel is. De nem bibliai tanulmányt írok így erről most ennyit. Jézus a töréspont az egész emberiség történetében, de a zsidóságéban hatványozottan. Jézus a zsidóság addigra több évszázados istenismeretét vonta kétségbe, hasonlóan, ahogy én is tettem az ószövetségi pontosságukkal. Kijelentette, hogy bizonyos dolgokat Mózes csak „a szívük keménysége” miatt engedett meg, egyes dolgokat, mint a „szemet szemért elv” totálisan eltörölt és újat adott helyébe. A zsidóság nagy része pedig jobban ragaszkodott már meglévő torz tradíciójához, így Jézust elutasította. ( Zsidóság alatt itt a nagy többségét értem, hiszen rengeteg zsidó is követte Jézus útját, a tanítványai is azok voltak és gyülekezetek is alakultak zsidók körében). Aztán miután a rómaiak nagy csetepatét csaptak és a zsidóság szétszóratott a világban, kezdődött csak igazán hányattatott sorsuk. Míg a Jézus előtti zsidóság idegen népek általi üldözése és elnyomása egyértelműen értelmezhető Isten akkori lehető legnagyobb ismeretével rendelkező emberek üldözésének és elnyomásának, Jézus után már csak sajátos, keresztény szempontból idejétmúlt, érvényüket vesztett szokásaihoz ragaszkodó etnikai csoporttá vált. Ezért a mondatért kapnék rendesen most vallásos zsidóktól és cionista-filoszemita teológiát valló keresztényektől.

Lényeg a lényeg, a zsidóság ezután is elütött, mind vallásilag, mind kulturálisan, mind szokásaiban mindenestől a környező népektől, bármerre is járt. S ugyan sok nép keveredik, minimum etnikailag, vagy vallásilag, vagy kulturálisan legalább van azonosság a másik néppel. A zsidóság esetében ezek közül egyik sem passzolt és az ilyesfajta idegen testeket a „gazdakultúra” szereti kivetni magából. Úgyhogy a középkori inkvizíció egyik kedvelt célpontjaivá váltak. A zsidók körében pedig a fennálló középkori rendszer egyértelműen ellenséggé. Nem csoda, hogy a szabadkőművesek és egyéb eretnekmozgalmak körében igencsak felülreprezentáltak voltak a zsidó származásúak. S, mint tudjuk, hogy könnyen gyűlölünk valamit annyira, hogy azonnal a másik végletbe lökjön minket. Így találta sok zsidó gondolkodó magát a felvilágosodás oldalán. A felvilágosodás ugyan kétségtelen, hogy az akkori katolikus-feudális világot kívánta lebontani, mely a zsidóságnak igencsak nem volt ellenére, azonban a zsidóság szigorú tradíciói ugyanúgy nem fértek bele a szabadelvűség kereteibe. Pontosabban, a kereteibe belefértek, de nem épp azt preferálta. A 19. századra aztán a felvilágosodásban megenyhült kultúrkeresztény társadalmak is elfogadóbbak kezdtek fokozatosan lenni a zsidókkal és így a zsidók is a befogadó társadalommal. Ez is lett a nagy asszimiláció korszaka. Azonban az asszimiláció, úgy ment végbe, hogy nem ment végbe. A zsidók hiába tértek át keresztény hitre, hiába kötöttek vegyes házasságokat, a feudális világ reflexei továbbra is kinézték őket. Tudták, hogy mások, máshonnan jöttek és ezt tudatták is a zsidókkal. A zsidók pedig hiába nőttek fel már nem is a zsidó kultúra szerint generációkon át, azt mindig is érezték, hogy ők azért még sem olyanok, mint mások. Hogy ők zsidók. De ekkora mit jelentett zsidónak lenni már kétséges. Zsidó vallás, kultúra és nyelv nélkül zsidónak lenni egy roppant paradox helyzetet szült. A zsidók asszimilációja odáig jutott, hogy a zsidó identitásukat ugyan elvette, de újat helyébe nem adott már. Nem voltak már zsidók, de nem is lettek magyarok, németek, franciák stb. A zsidó új jelentése az az ember volt, aki ugyan látszólag ugyanolyan, mint mi (ellentétben a bőrszín által jól megkülönböztethető cigányokkal) de közben még sem olyan, mint mi. Ilyen két szék közé esett identitással pedig nem lehet leélni egy életet, így hát a zsidóság körében a zsidó identitást a kitaszított társadalmi helyzetükből adódóan, az ilyen rétegek felkarolását ígérő politikai ideológiák váltották fel identitáspótlékként. A 20. század hajnalára így lett ismert a „zsidó kommunisták” jelensége. De ugyanilyen szép számmal lett más baloldali világnézet is identitása a zsidók nagy részének.

Így kétségtelen, hogy a baloldali, kifejezetten kommunista eszmék képviselői körében roppantul felül reprezentált volt a zsidók aránya, azonban ez nem valamiféle „judeo-bolsevik összeesküvés” eredménye, hanem determinált szociológiai jelenség. Majd miután a 20. század közepére a magát kommunistának valló államok többsége csak névlegesen lett kommunista és valójában egy vörös csillag mögé bújtatott konzervatív autokráciát hoztak létre, úgy a zsidóság viszonya is megromlott vele. Ugyanebben az időben lett felkapott a cionizmus is, azaz Izrael állam visszaállításának és megalakulása utáni érdekképviseletének mozgalma. A baloldali ideológiák azonban sok zsidónak olyannyira átvették a zsidó identitásának a helyét, hogy a szovjet blokkban a temérdek zsidó származású politikai vezető vígan ítélte el a cionizmust nemzetközileg és támogatta azokat a muszlim országokat, akik Izrael eltörlésére törekedtek. Az élet paradox. Ez a paradoxon azonban nem állt meg ennyiben, hiszen maga Izrael sem lett sohasem hű a tradicionális zsidó kultúrához. Maga Izrael léte ellen évtizedek óta tiltakozik az ortodox Neturei Karta nevű zsidó szervezet. Az, hogy ez a zsidó vallásértelmezésük szerint illegitim állam még ráadásul homoszexuális párokat is szép számmal esket össze, már csak hab a tortán. Egyszóval az Izrael pártján álló zsidók zömének az identitása is inkább liberalizmus, mintsem a judaizmus.

A zsidók annyira különböztek mindenkitől, hogy senki sem tudta befogadni őket, miközben ők már asszimilálódtak volna, de a judaizmustól megválva, így jobb híján a sehová sem tartozás identitását vették fel. Internacionalista, kozmopolita, liberális identitás kezdte jelenteni a zsidók számára az öndefiníciót. S azon kevés zsidóval, akik valóban visszatértek eredeti kultúrájukhoz és szokásaikhoz már óhatatlanul ellenségesek lettek, miközben zsidó jelzővel már nem is a judaizmust követő népet érti az emberek zöme, hanem a liberalizmus, a kapitalizmus, a kommunizmus, és egyéb globalista, antitradicionális ideológiák szinonimájaként. S így lehet, hogy zsidó írók, zsidó rendezőkkel, zsidó producerekkel, zsidó színésszel az élén valósítanak meg egy produkciót melynek konklúziója, hogy milyen nyomasztó is egy valódi, ortodox zsidó közösség, mely komolyan veszi vallását és hagyományait. Ezzel persze kérdésessé teszik, hogy ki a zsidó? Woody Allen? Steven Spielberg? Olyan emberek nevezünk egyértelműen zsidónak és vallják is magukat annak, akik, sem a zsidó vallást, sem a zsidó kultúrát, szokásokat sem a nyelvét nem beszélik. Az egyetlen, ami zsidóvá teszi őket a származásuk. A vér és a genetika. Úgy néz ki végül akkor mégis a nácik narratívája győzött és a zsidóság önként faji kérdéssé tette magát?

A kérdés persze még bonyolultabb ennél is és talán még több paradoxont találunk ha sokáig kutakodunk, de azt mindenesetre kijelenthetjük, hogy a zsidóság egy roppant összetett, egyedülálló és érdekes jelenség a világban, melyhez hasonló valóban nem igazán akad a népek sorában. Nem véletlen olyan felkapott a zsidó témával vagy így, vagy úgy foglalkozni minden korban most már hosszú évszázadok óta. Sorsuk pedig ezen évszázadok alatt legalább amennyire érdekes, olyan tragikus is. Végső soron kijelenthetjük, hogy – tisztelet a kivételnek-, a zsidó identitás az az identitásválság maga. Ennek legjobb megoldása pedig, ha engem kérdeznek, ha azt teszik, melyre ez a nép (is) mindig hivatott volt, Krisztus szellemiségét a szívükbe fogadni és őt követni. Utána sok probléma válik semmissé, hiszen az egyik általam legnagyobbra becsült zsidótól, Pál apostoltól idézve:

„Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban.” (Gal. 3:28)

Horváth Martin