Sokan háborodnak fel azon, mikor
azt mondom, hogy a Szovjetunió és az egész keleti blokk, melynek Magyarország
is a szocialistának mondott időkben része volt, az nem is volt kommunista. S
bizony, ha valaki egy Marx művet a kezébe vesz, nagyon hamar rájön arra, hogy
vajnyi köze sem volt a megvalósulásnak hozzá, sokkalta inkább egy bolsevik
mázzal nyakon öntött orosz imperializmus volt. Sokan persze ezzel mentegetik a
valódi marxizmust. Én nem teszem, de ideje tiszta vizet önteni a pohárba és
megnézni, kik is valójában a kommunisták és a kommunizmus áldozatainak
emléknapján kikre érdemes (még) megemlékezni, akik ennek a valódi szélsőbalos
mételynek estek és esnek mai napig áldozatául.
Marx és Engels 1848-as Kommunista
kiáltványa után lefolyt jó pár víz a Dunán és mire gyakorlatba ültetésére
került sor, már olyan emberek kezébe került, mint Lenin. Az, hogy Lenin mennyi
minden változtatást végzett az eredeti marxizmushoz képest mely a
marxizmus-leninizmus, vagy más néven bolsevizmus lényegét adta, már
részleteztük. ( Ide kattintva elérhető). Legnagyobb különbség többek között
mégis abból adódott, hogy Marx a kommunizmus megvalósulását a fejlett, nyugati,
tőkésállamokban várta és ráadásul az egyszerű emberek alulról szerveződő
spontán mechanizmusaként. Így a Szovjetunió irányát, annak vörös diktatúrává
fajulását aggódva figyelték a marxizmus szülőhazájában élő német gondolkodók.
Mindemellett törték a fejüket azon is, hogy miért nem valósult a fejlett,
nyugati világban a spontán proletárforradalom, de nem kis gondot okozott nekik,
hogy a fasizmus és a nemzetiszocializmus viszont miért tört ennyire előre. Ebből
a körből alakult meg 1930-ban Max Horkheimer köré csoportosuló marxista társadalomkritikai iskola, a Frankfurti iskola.
Filozófusaink arra a következtetésre jutottak, hogy a marxizmus világforradalmának elmaradása, a bolsevik állam autoriter rendszerré fajulása és a fasizmus előretörése az ember
korlátolt lényéből adódik, mely makacsul ragaszkodik olyan általuk primitívnek
vélt konstrukciókhoz, mint a nemzethez, valláshoz, vagy bármely csoporthoz való
tartozás. Így számukra a politikai tér helyett sokkal fontosabbá vált a
kulturális tér, ahol az emberek gondolkodására alapvetően hatni lehet. Így
született meg a kulturális marxizmus. Lényegében a frankfurti iskola
gondolkodói ötvözték a marxista gazdasági elméleteket, Freud ösztönelméletével
és pszichoanalízisével. Senkit nem ér meglepetés, hogy 1933-ban Hitler
hatalomra jutása után tovább állni kényszerültek és az Egyesült Államokban
találtak menedéket, ahol folytathatták szociológiai kutatásaikat. A frankfurti
iskolának eléggé laza gondolkodói köréhez csatlakoztak olyan magyar kötődésű
filozófusok is, mint az 1919-es Tanácsköztársaságban szerepet vállaló Lukács
György, akit később a Rákosi és a korai Kádár-rendszer is indexre tett sajátos
marxista nézeteiért. Ő megalakította a budapesti iskolát is, melynek talán
leghíresebb tanítványa Heller Ágnes volt. A frankfurti iskola hatása igazán az
1968-as diáklázadások után lett érezhető. A ’68-as generáció alapvető eszmei
élményét a frankfurti iskola szellemi táptalaja jelentette a maga
antikapitalista, kultur marxista, freudi szexualitásra visszavezetett
pszichológiai hozzáállásával. Az 1970-es évekre így Nyugat-Európában a
diákmozgalmak körében a kommunizmus egy új reneszánszát élte. Lukács György
1971-es halála előtt is a „marxizmus reneszánszáról” beszélt. Ha végig nézzük,
hogy az Európai Unió prominens tagjai közül, legfőképp a zöld frakciókban
tevékenykedőknél hányuk múltja kötődik, valamilyen marxista ifjúsági
mozgalomhoz igen érdekes képet kapunk. De az elméletileg konzervatív Európai
Néppárt korábbi elnöke, José Manel Barosso is maoista ifjúsági vezető volt. A
frankfurti iskolának köszönhetünk végső soron olyan jelenségeket, mint a
genderizmus, a semleges nem körüli hisztéria, a 20. század végi harmadik világból
érkező bevándorlási hullám Nyugat-Európába és az abból fakadó demográfiai
problémák, szegénység és ezáltal frusztrált 2. és 3. generációs radikalizálódó
iszlám fiatalok. Az ember önmagát szexualitásával való azonosítása, legyen az
bármilyen irányultságú is, az, hogy az identitása alapját ezen ösztönös metódus
adja, mely mára a társadalom keresztül-kasul szexualizált alapját adja, szintén
ehhez köthető. Mind ezek a popkultúrába és a zenei életbe hamar átférkőzve
hihetetlen hatékonyságot értek el a társadalom gondolkodásának formálásában.
Napjaink PC-terrorja innen gyökeredzik. Az eredeti, magát valóban marxistának,
kommunistának kikiáltó országokkal szemben, a frankfurti iskola kulturális marxizmusa
hihetetlen mértékben alakította át a társadalmat. Gyakorlatilag az addig a
nyugati közéletben uralkodó klasszikus liberalizmust beoltotta a maga marxista
mérgével létrehozva a jelenlegi korcsliberális vagy szélsőliberális
véleménydiktatúrát. A keleti blokk le is omlott, a maga hazug, vörös csillag
mögé bújtatott fasizmusával, de a marxistáknak nem is volt rá szüksége, hiszen
addigra nyugaton, a kapitalizmus szívében a társadalom jelentős részét
átszocializálták és a közbeszédet a kulturális marxizmus uralma alá hajtották.
Amikor a kommunizmus áldozatairól
beszélünk, nem szabad elfelejtenünk a valódi kommunista filozófia áldozatait. A
nyugati világ kimondatlan kommunizmusának áldozatait, azokat a milliókat,
akiket egy életre a toleranciadiktatúra
beteg börtönébe zártak, azokat, akiknek lelkét megnyomorították, mert
elhitették velük, hogy minden szexuális vágyuk kiélése boldogságot hoz el
nekik. Azokat sem feledhetjük, akik ezen aljas propaganda miatt hormonkezeléseknek és
nemváltó műtéteknek vetik magukat alá (rosszabb esetben gyermekeiket), Nem feledhetjük azokat a nőket sem, akik a
feminizmus ezredik hulláma által frusztrációjuk abban élik meg, hogy
gyakorlatilag férfivá akarnak válni és az egyenlőségük vad férfiutálatot
jelent, de gyakorlatilag férfiként élve, férfi célokkal csak még szomorúbb és
frusztráltabb életet élnek. Áldozata maga a liberalizmus is, - mely alapvetően oldalaktól független ideológia -, elkorcsosult és tolódott balra, hogy a szabadság
eszmeisége egy újfajta balos vélemény terror segédjévé vált. S áldozat mindaz,
akit a nevében elhallgattatnak, kirúgnak, letiltanak, blokkolnak és megbélyegeznek,
mert másként mert gondolkodni, mert rosszkor és rossz helyen mondta ki
véleményét, mely nem egyezett a frankfurti iskola eszmei gyökeréből fakadó torz
szellemi bálvánnyal. Nem utolsó sorban pedig a zsidóság, melyet indirekt mód a
kommunizmus is ellenségképpé tett. A 19. században gyökereit elvesztő, de
teljesen nem asszimilálódó zsidóság kitaszított és gyökértelen helyzetében nagy
arányban társult kommunista eszmékhez, mely sok helyütt az általa már
elfeledett judaizmust váltotta fel tradíció és identitásként. Így lehetett,
hogy mind a Tanácsköztársaság, mind az 1945 utáni kommunista rezsimek
vezetősége zömében zsidó származású volt és erősítette máig azt a képzetet,
hogy a kommunizmus egy zsidó világuralmi trükk és eredendően minden zsidó
kommunista, vagy ahhoz hasonló, nemzetellenes veszélygóc. Ez nem volt külföldön
sem másképp és ezen a sztereotípián a frankfurti iskola sem segített, hiszen
annak is egy kivétellel minden tagja zsidó volt, ahogyan a budapesti iskola
prominens tagjai is. Ezzel a frankfurti iskola is csak meghosszabbította a
baloldali, materialista zsidó sztereotípiát és indirekt mód hozzájárult az
általa pont, hogy megvetett szélsőjobboldali konteók tovább éléséhez vagy újak
létrejöttéhez. S nem utolsó sorban mi,
mindnyájan az áldozatai vagyunk, mindazok, akik olyan populista jobboldali
vezetés és általa dominált közéletben kell élnünk, amik ellenreakcióként jöttek
létre a kulturális marxizmus ellen, hiszen nem hagyott más választást a világ,
minthogy az oldalak felett álló, középre helyezkedő objektív szemléletet ’68
szellemisége megfojtotta. Áldozata az egész világ, mely újra a konszenzusok
nélküli radikális bal és jobboldal megosztottságában és forrongó ideológiai
háborújában kell, tengődjön.
A kommunizmus áldozatainak
emléknapján így fontos megjegyeznünk, hogy nem csak a múltban vannak annak
áldozatai a nyugati civilizációban, de a jelenben is. A kommunizmus nem veszett
el, csak átalakult. S a sokszor idézett mondat, melyet sokaktól hallani „a
kommunizmus elméletben nem rossz, csak megvalósíthatatlan” több szempontból is
hamis. Mert bizony de, megvalósítható, s úgy tűnik álruhában, de valósul is. És
rossz is, rosszabb már nagyon nem is lehetne.
Horváth Martin
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése