Auschwitz és még jó pár lengyel
haláltábor illetve, egyéb koncentrációs táborok a Harmadik Birodalom területén,
mint Dachau méltán híresek, és ha szabad ilyen kifejezéssel élni, a popkultúra
részei lettek. Jasenovac ezzel ellentétben alig ismert, a nyugati kultúrában
igen kevesen hallottak róla pedig az egyik legnagyobb megsemmisítő táborról van
szó, amely a második világháború alatt üzemelt Európában. Valamint az egyetlen
tábor, melyet nem a megszálló náci német hatóságok alapítottak és működtettek,
hanem az országot (Független Horvát Állam) kormányzó hatalom önként alapította
és üzemeltette. A tábor működését maguk a németek is több ízben kifogásolták és
Jozo Tomasevich
horvát-amerikai történész állítása szerint „hírhedt volt a barbár eljárást és
az áldozatok magas számát” tekintve. Jasa Almuli a szerb zsidó közösség egykori
elnöke úgy fogalmazott, Jasenovac sokkal félelmetesebb haláltábor volt, mint
sok német társa, beleértve Auschwitzot is. Jasenovac sok tekintetben különbözött a
nácik táboraitól, de, ami biztos, hogy a brutalitás és embertelenség
tekintetében hozta a színvonalat, sőt túl is teljesítette.
Előzmények:
Jasenovac története szétválaszthatatlan a horvát
Usztasa mozgalom történetétől. Az usztasa mozgalmat Ante Pavelic alapította
1930-ban, mely az akkori Jugoszláv Királyság részét képező horvátok önálló,
független állammá alapítását tűzte ki célul. Tevékenysége miatt Pavelic az
usztasákat Jugoszlávia fennállása alatt, nagyrészt emigrációban, Mussolini
Olaszországából vezette. A kornak megfelelően ez a nacionalista ideológia sem
tudott függetlenedni a fasiszta és részben nemzetiszocialista elemektől, így
Pavelic eszméje Nagy-Horvátország volt, mely Boszniát és Szerbia egyes részeit
is tartalmazta horvát élettérként, államelmélete fasiszta, tekintélyuralmi rendszer
volt és természetesen más népek ellenségként való kezelése sem maradhatott ki a
képletből. Pavelic négy fő ellenséget nevezett meg, melyek a horvát népre
fenyegetést jelentenek. Ezek közül mindenek előtt a legfőbb a szerb nép, ezután
a szabadkőművesek, zsidók és a kommunisták következtek. Az usztasák a sajátos
felfogású katolicizmusukra legalább akkora hangsúlyt fektettek, mint az etnikai
származásra. Az usztasák tervei szerint az életterükben lévő ortodox kultúrájú
szerbek egyharmadát elűzik, egyharmadát kiirtják, a maradék részüket pedig
áttérítik a katolicizmusra. Ante Pavelic ideje akkor jött el, mikor a
tengelyhatalmak 1940-es támadása révén Jugoszlávia összeomlott és a térség
stabilizálásra érdekében megszülethetett olasz és német beleegyezéssel a
Független Horvát Állam (Nezavisna Država Hrvatska – röviden NDH) mely a
tengelyhatalmakkal szövetségek usztasa kormányt kapott és vezetője (Poglavik)
Ante Pavelic lett. Az usztasa kormány nem is habozott és már 1941 augusztusában
megnyitották Jasenovac település közelében lévő táborkomplexumot.
A
tábor működése:
Az NDH vezetése hamar kiadta a nemzet és állam
védelméről szóló törvényt, mely a zsidók vagyonát elkobozta valamint, az NDH
állampolgára csak árja származású egyén lehetett. Ez gyakorlatilag csak a
horvátokat fedte, a zsidók, cigányok és a szerbek viszont igen hamar
deportálásra kerültek valamely gyűjtőtáborba. (Érdekességként megemlítendő,
hogy az usztasák nem tekintették a horvátokat szlávnak, hanem germán gótok
leszármazottjának. Ezzel ellentétben a nácik mindvégig szlávként és alacsonyabb
rendű népként tekintettek a horvátokra, maguk Hitlerék is kényszerből,
vonakodva járultak hozzá egy független horvát államhoz. Himmler egy beszédében
még „nevetséges országnak” is bélyegezte az NDH-t.) Mivel az usztasák elmélete
arról, hogy mely népek, csoportok jelentik a legnagyobb fenyegetést különbözött
a nácik elméletétől, így a Jasenovaci táborban lévő etnikumok aránya is
különbözött a többi koncentrációs táborétól. Az usztasák legfőbb ellenségüknek
a szerbeket tekintették és az általuk birtokolt területen jóval nagyobb számban
is éltek szerbek, mint zsidók, így közülük került ki a legtöbb fogvatartott
illetve áldozat. Az usztasák olyannyira a szerbek megsemmisítésén munkálkodtak,
hogy hajlandóak voltak a zsidóknak „tiszteletbeli árja” állampolgárságot adni,
ha azok beállnak az NDH haderejébe és segítenek a szerbek likvidálásában. Ez a
megszálló németeket erősen felbosszantotta és Himmler ki is kelt élesen ez
ellen. Maga Hitler is kétszer fogadta Pavelicot. Az usztasák igazán nem voltak
hajlandóak változtatni ezen megítélésükön és végül 1942 végétől a németek a
zsidókat inkább közvetlenül Auschwitzba szállították. Mindennek ellenére Jasenovac
felszabadításáig végeztek ki zsidókat is a táborban.
A tábor körülményei a többi koncentrációs táborhoz
hasonlóak siralmasak voltak de azokat sok tekintetben alul is múlták. Itt (is)
érvényes volt a pejoratív „balkáni állapotok” megnevezés. Az étel minősége és
mennyisége természetesen elégtelen volt. Minden rab kapott egy tálat és ha az
valamilyen okból nem volt nála többé, például ellopta egy másik rab (például
kiutat ásni) akkor nemes egyszerűséggel nem kapott ételt többé. A legkényesebb
pontja a tábornak az ivóvíz volt, mely gyakorlatilag nem állt rendelkezésre a
komplexum területén így a foglyok a Száva folyóból ittak. A higiéniai körülmények
szintén borzalmasak voltak. A kártevők mellett a kivégzettek lebomló holttestei
is szanaszét feküdtek mely körülmények végett rengetegen fertőződtek meg és
haltak meg betegségekben. A foglyok, hogy dolgukat elvégezzék mély árkokat
ástak a latrinának melyeket két deszkával fedtek le, amelyre két lábbal rá
lehetett guggolni. Többen ebbe beleestek és abban is haltak meg. Esőzések
esetén ha megtelt a latrina az őrök a Szávába vezették, oda ahonnan a foglyok
ittak.
Jasenovac mégis a kegyetlen kínzásairól és
gyilkosságokról volt híres. Kedvelt kivégzőeszköze volt az usztasa őröknek az
úgynevezett srbojsek, mely egy kés volt eredetileg mezőgazdasági célokra. Ez a
rövid, éles pengéjű kést használták a rabok torkának elvágására. Beszámolók
szerint 1942. augusztus 29.-én három őr fogadást kötött, hogy ki tudja
kivégezni a legtöbb rabot egy éjszaka alatt. Petar Brzica lett a nyertes, aki
ezzel a kis eszközzel 1360 új érkező torkát vágta el. Mile Friganovic 1100
emberrel végzett hasonlóképpen és Ante Zrinusic 600 rabbal. Friganovic nevéhez
köthető egy idős öregember megkínzása és kivégzése is, akit rá akart bírni,
hogy éltesse Ante Pavelicot, de az öreg rab ezt többször is megtagadta. Végül
az idős embernek levágta előbb mindkét fülét, majd az orrát, végül a szemeit és
legvégül a szívét. Az usztasák is használtak krematóriumokat a német táborokhoz
hasonlóan, azonban a német rideg precíz gyilkolással ellentétben itt gyakran nem
csak holttesteket, hanem élő embereket is elégettek bennük. Többször elkábítva
őket, de olykor teljesen tudatuknál lévőket is. Használtak elgázosítást is több
ízben német mintára, de a legelterjedtebb módszerek sokkal egyszerűbbek és
brutálisabbak voltak. Sok foglyot egyszerűen leütöttek, majd nehéz súlyokat a
végtagjaikra kötve a folyóba dobtak. Később ezt tovább fejlesztve a foglyokat
összekötözték és egyszerre dobták a vízbe.
A legelterjedtebb kivégzések mégis elmondások alapján
olyan primitív eszközökhöz köthetők, mint a kalapács, fűrész vagy különböző
kések. Gyakori volt a körmök letépése, testrészek levágása, megcsonkítása,
láncok fej köré csavarása, majd addig szorítása, míg a koponya meg nem roppan,
vagy a sebek besózása. Terhes nők esetében gyakran a magzat kivágása. Az
usztasa elkövetők olyannyira büszkék voltak cselekedeteikre, hogy többen
áldozataik kivágott szemét, vagy levágott nyelvét nyakláncként viselték.
A tábort 1945 áprilisában hagyták el és április 21.-én
szabadították fel. Az áldozatok pontos száma, ahogyan lenni szokott nem ismert,
de hozzávetőlegesen eddig a napig több mint 80 000 ember vesztette életét
Jasenovacban. Ebből körülbelül 50 000 szerb volt, 16 000 cigány, 13 000
zsidó, 4000 ellenzéki horvát, 1000 bosnyák és 200 körüli szlovén. Ebből is a 14
év alatti gyermek áldozatok száma több, mint 20 000.
Jasenovac
utóélete:
Tito Jugoszláviájában a tábor helyén emlékmű és
emlékközpont készült. A szocialista Jugoszlávia ideje alatt az áldozatok számai
olykor látványosan elvoltak túlozva. A horvátok jelentős része mindenesetre
nehezebben fogadja el Jasenovac tragédiájának jelentőségét, talán mert 1091 óta
az első önálló államalakulatuk volt az NDH. Az 1991-es függetlenedés és háború
mindinkább felkorbácsolta a nacionalista indulatokat és az usztasák iránti nosztalgia
és megjelent. Ezen az új független Horvátország első elnöke Franjo Tudjman sem
segített, aki igyekezett az usztasák szerepét pozitívabban feltüntetni és a
horvát szabadság iránti vágy egyik formájának értelmezni. Ezen kívül maga
történészként arra jutott, hogy a holokausztban elhunytak számát súlyosan
túlbecsülték. Vagy elég csak egyik elszólását idézni: „A zsidó mindig zsidó
marad. Még a táborokban is megőrizték rossz tulajdonságaikat: önzés, szószegés,
ravaszkodás, árulás”. A New York Times 1997-es cikkében is azt írta: „ talán
egyetlen mai állam sem vállalta fel olyan nyíltan fasiszta múltját, mint
Horvátország […] a horvátok rehabilitálják a fasiszta kollaboráns usztasákat”.
A helyzet azóta sem változott érdemben és ennek egyik jele, hogy 2016-tól sem a
zsidó, sem a szerb kisebbség képviselői nem vesznek részt a Jasenovaci
megemlékezéseken, ahol szerintük jelentősen kisebbítik és eltolják a horvátok a
felelősséget a szörnyűségekről. Azóta is minden évben kisebb botrány van a
Jasenovac körüli emlékezetpolitikai irányból és a megemlékezések mikéntjéről.
Tágabb értelemben pedig Ante Pavelic és az usztasák megítéléséről. Miközben a
világ többé része számára Jasenovac neve a mai napig nem mond semmit.
Horváth Martin
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése