Horváth Martin- Ajándék(vers)

Váratlanul délután
Kimentem a rétre
Hogy hanyatt fekve
szemem vessem fel az égre

S ücsörögve a lankában
Míg szem ellát, senki nincsen
Leszállott és szorosan
Megölelt az Isten

Megölelt, és ott maradt

Legalább egy órát
El is mondtam neki
Szívem minden búját

Nem mondott rá semmit sem
Nem szidott, nem bókolt
Csak ültem ott és tűrtem, ahogy
Langyos szellő csókolt

Az idő mintha megállt volna
Madár dacolt fent a széllel
Ahogy a szívem teszi ugyanezt
Minden áldott éjjel

Susogott a fáknak lombja
A repcén túl ott messze
Lágyan ringott a sárga tenger
És elvoltam benn veszve

Fölötte kéklő óceán
Benne pár fehér folt szétfojt
Körülöttem minden, olyan
egyszerűen szép volt

Tovább is ment az Isten
Amint engem áthatott
Meg is köszöntem, hogy két szemem
Ily nagy csodát láthatott

Tovább ment, hogy más is lássa
Az élet maga ajándék
S szebb helyet e világnál
Keresve sem találnék

Hegyi István- A szabadság ábrándja

„A felelősség... Ebben a világunkban a felelősség nem vállalása olyannyira hozzákapcsolódott a szabadság érzetéhez, hogy az emberek elfelejtik, hogy ez nem a szabadságot jelenti, hanem a szabadosságot. Olyanokra jellemző ez, akik egy kis időt sem mernek egyedül eltölteni önmagukkal.”

Csernus Imre

Mámorító részegségben tartja a világot valami. Valami, amiről ábrándoznak az emberek, amely túllépi a képzeletük határát. Ez a valami, a korlátlan szabadság. Minden ember célja, minél nagyobb egyéni szabadságot elérni az életben. Kiteljesedni.

A szabadság egyfajta függetlenedés. Azt jelenti, hogy függetlenítjük magunkat valamitől. Szabályoktól, amik korlátozzák az emberek lehetőségeit, képességeit Olyan tényezőktől, amikhez hozzá vagyunk kötve valamilyen szinten, vagy rá vagyunk valamire utalva. A szabadság viszont relatív. Mindenkinek mást jelent. Egy munkás, aki napi 12 órát dolgozik, annak szabadságot jelent az, ha 8 órára lejjebb veszik a munkaidejét. Aki 8 órát dolgozik, annak a kevesebb munkaidő jelenti a szabadságot. Aki börtönbe került, annak a szabadulás jelenti, aki szabadon és boldogan éli az életét, az pedig egyfajta spirituális, belső szabadságot keres a szellemi, lelki kiteljesedés céljából. Az emberek eddig egyéni szinten keresték a szabadságot és talán keresik manapság is, de ugyanakkor megjelent egy globális szabadság őrület, amely a korlátlan, határok nélküli szabadságot hirdeti, és amely tömegeket tart spirituális mámorban.

Ez a fajta szabadság viszont egy délibáb. A délibáb abban nyilvánul meg, hogy hiába közelítesz hozzá, az semmivel sem kerül közelebb és csalóka képzetetek láttathat. A korlátlan szabadság képzete is ilyen. Senkinek sem sikerült még elérnie ezt az ábrándot, és senki sem tudja, hogy valójában működne-e. A szabadságot el lehet érni egy korlátlan határtalan szabadságot, hogyan lehetne? Ez csak egy feltartott tábla, amelyre színes betűkkel felírták, hogy korlátlan szabadság, az emberek fejvesztve rohannak felé, de azt mindig ugyanannyit viszik előrébb, mint amennyit közelítünk felé, míg végül egy szakadék felé érünk, és bele nem esünk.

Valójában szabadságról szó sincs, sokkal inkább szabadosságról. A kettő meghatározás teljesen mást jelent. Míg a szabadságot el lehet érni és bizonyos keretek között mozog, mint például az erkölcs, addig a szabadosság az erkölcsi értékekre fittyet hányó, kicsapongó, könnyelmű életmódot takar, amely egyenes út a lezüllött, értékeket tagadó élethez. A szabadság azért nem tetszik a modernkori tömeg embernek, mert bizonyos keretek között mozog, de ha nem mozogna, akkor az hova vezetne? Ha korlátok nélküli, tehát nincsen keretek közé szorítva, amely meghatározza, hogy mi között mozoghat, akkor mindent lehetne? Mindenki azt csinálhat, ami csak jólesik neki, legyen az bármennyire erkölcstelen, gátlástalan, vagy rossz szándékú? Az hova vezet? Ha nem lehet rossz szándékú, akkor mi az, ami ennek korlátot állít, ha korlátlan szabadság? A korlátlan szabadságot hirdető ígéret, korlátokat szab? Akkor önmagát hazudtolja meg, tehát egy hamis ígéret. Ha pedig nem, akkor utat enged egy végtelen romlásnak, ahol nincsen többé jó és rossz és ahol sohasem éri el az ember, amivel ámították, hanem a legvégén, csak egy mély szakadékba zuhan.

Tehát akkor mi a szabadság? Létezik teljes szabadság korlátok nélkül?

A szabadság iránti vágy eddig bizonyos korlátok között mozgott. Meg voltak a végpontjai. Egészséges határai. Az ilyen fajta szabadságot el lehet érni. A korlátlan szabadság viszont egy tévképzet. Korlátlanul függetleníteni magunkat mindentől nem lehet. Mindennek van korlátja, minden függ valamitől, mivel egy függési rendszerben élünk és ez így van jól. Ez tehát egy őrület, amit ígér, az pedig csak egy délibáb.

A hazugság természete olyan, hogy mindig többet ígér, mint amit az igazság adni képes. Ezért is választják többen, mint az igazságot. Fölé licitál az igazságnak, holott nincs is annyi pénze, amennyit ráígért. A szabadság csak akkor lehet korlátlan, ha felszakít minden lehetséges törvényt, legyen az emberi, természeti, fizikai, vagy megtagad minden szabályt, amely rendet hivatott teremteni, eltöröl minden szellemi értéket, amelyek viszonyítási pontokat adnak az életben. Elérni azt az állapotot, ahol az ember nincsen alárendelve semminek, az nem élet és nem is rend. Ez maga az üresség, a nem létezés.

Képzeljük el, mi lenne, ha egy sofőr azt mondaná, hogy magasról tesz a KRESZ szabályokra, mert ő szabad és úgy vezet, ahogyan akar. Mi lenne, ha a korlátlan szabadság nevében mindent szabadna? Akkor ölni is szabad? Ha nem, akkor hol korlátlan ez a szabadság, hiszen az ölni nem szabad, mert nem helyes, az egy etikai korlát. A szabadosság őrült, felforgató tevékenysége viszont teszi a dolgát.  Az emberek ellenkeznek a természeti törvényszerűségekkel, a szabályokkal, szellemi értékekkel, mivel mindenben a szabadság korlátozását látják és nem a rendet. Túlságosan elengedik magukat.

A szabadosság felvette a szabadság álarcát, hogy elrejtse rút valóját. Az embereket pedig elhiteti, a mézes mázzal. Korlátlan szabadságot kiáltanak az emberek, holott napról napra egyre többet veszítenek belőle. Feladják a szabadságukat a biztonságukért és szabadabb élet helyett, csak egyre szabadosabbat élnek. Miközben ezt a délibábot kergetjük, addig a kígyó szorítása egyre erősebb. Diktatúrák épülnek, az elnyomás napról napra nagyobb, a megfigyelés és irányítás, orwelli aranykora ez, és a romlás útján haladunk. A korlátlan szabadság tehát egy hamis ígéret, a globális elhitetés része.

Végszó jogán pedig a Bibliából idéznék. Jézus tesz óva intést erre vonatkozóan.

„Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket (vö. Mt 24,4).

Hegyi István

Horváth Martin- Ellenbaloldal

Régóta fel-fel vetődő gondolat a jobb és baloldali felosztás ideje múltsága, értelmetlensége. Mostanság pedig pár egyre fősodratúbb helyről is hallani, hogy bizony a Kánaánként aposztrofált Nyugaton is kezdi elveszíteni jelentőségét az évtizedes felosztás és politikai klíma. Ezzel a gondolattal régóta egyetértek, de ahhoz, hogy értsük is miről van szó,- végtére is mi az ami értelmét veszti-, lássuk mi is a jobb-bal felosztás. Mert, hogy egyáltalán nem olyan magától értetődő, mint a többség gondolhatja.

Szellemi spektrum: A politikai spektrum legelterjedtebb értelmezése- legalábbis Közép-Kelet-Európában biztosan- a jobb és baloldal kapcsán, annak szellemi, értékrendbeli hozzáállása a világhoz. A jobboldal hagyományosan konzervatív princípiumokat képvisel, azaz a vallás, a spiritualitás fontos társadalmi tényezőnek tartása, a kulturális sajátosságok, nemzeti értékek és szokásos előtértbe helyezése, ezzel együtt a hagyományos társadalmi felépítés, pl.: a család hangsúlyozása a társadalom alapjaként az egyénnel szemben. Ezzel szemben a baloldal az újító, a modern, a haladó. A vallási értékek messzebb állnak tőle, politikájának középpontjában sokkal materiálisabb szempontok állnak. A kultúra, hagyományok, sőt maga a nemzet is számára olyan létezők, amelyek meghaladása, sőt eltörlése egyáltalán nem lehetetlen. Az organikus különbözőségeink, identitásaink a baloldal számára avítt, idejét múltak, amiket meg kell lépni az emberiség szempontjából. A jobboldal értékítélete szerint ezzel szemben ezek örök érvényű jelenségek, melyekhez tértől és időtől függetlenül igazodni kell. A baloldal haladásába beletartozik ezért a társadalom legalapvetőbb egységeink újraértelmezése. Azaz a számára elavult hagyományok végett létező család szerepének újradefiniálása is. Ezért az egyént tartja a társadalom legkisebb egységének, ez pedig magával vonja a korábbi szexuális devianciák jogának kiterjesztését. A baloldal vallja, hogy az emberek egyenlők alapvetően. Ezzel szemben a jobboldal különböző kvalitásokat és készséget tulajdonít adott embercsoportoknak, a társadalmi képe jóval hierarchikusabb.

Gazdasági spektrum: A jobb és baloldal felosztásának napjainkra lett egy teljesen más értelmezése is, ami főleg Nyugaton elterjedt. Ez a modern korban sokszorosan túlértékelt és túlságosan sok szerepet kapott gazdaság szemszögéből nézi. A jobboldal ennek értelmében a nagytőke, a minél szabadabb piac pártján áll az állam minél kisebb beavatkozása nélkül a gazdasági életbe. A baloldal éppen ellenkezőleg az állam lehetőleg minél nagyobb szerepvállalására törekszik és igyekszik a piaci verseny közepette valamiféle biztos szociális hálót nyújtani a nagy kapitalista versenyben alulmaradtaknak. Azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha úgy gondolom, ezt a legtöbben észrevették messzemenően nem így van hazánkban, de lassan egész Európában sem. Nyugaton a baloldal gazdasági értelemben majdnem megszűnt, és csak a piaci anarchizmus vadkapitalizmusa maradt. Ezzel szemben nálunk és keletebbre az államosítás és a külföldi nagytőke kiszorítása és korlátozása, mint jelenség, egyértelműen a jobboldalhoz kapcsolódott.

Tradicionalista spektrum: A jobb-bal politikai skála legértelmesebb és legeredetibb értelmezése- legalábbis szubjektíven nézve, szerintem- a tradicionalista iskola által napjainkban emlegetett felosztás. Rámutat, hogy eredendően a francia forradalom 1789-es fordulata után nyert értelmet és jött be a köztudatba a jobb és bal felosztás. Nevesen a francia konventben a forradalmi elvekkel egyetértők(bal) és elutasítók, régi rendszert képviselők(jobb) helyfoglalása szerint. Eszerint tehát minden eszmeiség, és politika, filozófiai vívmány, ami a felvilágosodáshoz kötődik az baloldali. A jobboldal a tisztán ez előtti állapotokat jelenti. Azaz vallás és állam egybefonódása, monarchizmus, birodalmi jelleg, a társadalom hierarchikus, kasztbéli felosztása. Olyannyira, hogy a nacionalizmus, a nemzeti eszme is baloldali e gondolat szerint, hiszen a felvilágosodás forgatagában született és szembe megy a korábbi különböző uralkodó családok által irányított, többnemzetiségű birodalmaival.

Bármelyiket is nézzük, valóban elgondolkozhatunk, hogy a jobb és baloldali felosztás mára értelmetlenné vált. Egyik felfogás szerint sem találunk jobb és baloldali tömörüléseket igazán. Nyugaton szellemi értékeikben a jobb és baloldal mára eggyé vált. Elég arra gondolnunk, hogy az Angela Merkel nevével egybeforrt német CDU egy jobboldali párt. Innen Magyarországról a legvadabb bal-liberális gondolatok hasonlóak csak hozzá. Ami pedig Nyugaton szélsőjobbot jelent, az olyan pártokat takar, mint a magyar Fidesz. Lerökönyödnének, ha tudnák, hogy kis hazánkban ennél sokkal extrémebb csoportosulások léteznek. Valószínűleg kifejezésük sincs már a nemzetiszocialistákra, vagy royalistákra és legitimistákra. Nyugat-Európában és az USA-ban is, szellemi értelemben a jobboldal megsemmisült. Mostanában felerősödő, ott már szélsőjobboldalnak minősített formában fel-fel bukkan ugyan. Mi sem jobb példa, minthogy sok országban, Németország, Ausztria vagy akár Csehország esetében is, a jobb és baloldali pártok régóta, sokszor évtizedek óta koalícióban kormányoznak. Próbálnánk ezt elképzelni itthon…

Gazdasági tekintetben, mint már érintve volt, Nyugaton pedig a baloldal szűnt meg. Mára a szabad piaci verseny szinte korlátlan tombolása jellemző. Gyakorlatilag Nyugaton kijelenthetjük, hogy minden, ami pozitív volt a jobboldalban elveszett, és minden, ami gazdasági tekintetben ésszerű volt a baloldalban, elhagyták. A lehető legrosszabb kombináció. Mifelénk pedig a fordítottja látható. A jobboldali szellemi értékeket(nemzet, hagyomány, vallás, család) a zászlójára tűzi a hatalom, míg gazdasági tekintetben a baloldal nyugaton elfeledett vívmányait használja(államosítás, külföldi tőke kizárása). Hasonlatos ez a fasizmus és egyéb 20. századi szélsőjobboldalinak bélyegzett ideológiák felfogásához. Mára tehát jobb és baloldalinak nevezni valamit nem lehet. A tradicionalista felfogás szerint pedig végképp nem, hiszen annak értelmében gyakorlatilag László Andráson, Baranyi Tiboron és társaikon és hű követőiken kívül, senki sem jobboldali. De talán még ők sem.

Azt viszont érezzük, hogy valamiféle törésvonal igenis létezik a világban, és ez egyre jobban élesedik. A törésvonal egyik oldalán pedig a liberalizmus és globalizmus kettőse áll, a másikon pedig az ezt elutasítók. Természetesen a liberalizmus sem fedi mára eredeti jelentését, sokkalta inkább egy marxizmus illik a megnevezésére szellemi, értékbeli hozzáállásában. Így egyik oldalon állnak, akik a világot minél inkább globálissá, egységesebbé tennék, a nemzeti, kulturális identitásaink és különbségeink elmosásával, valamint tényleges jogi, gazdasági szuverenitásunk felszámolásával. Másik oldalon pedig a világban állnak, akik ezzel szembe helyezkednek ezernyi okból, ezernyi érdekből és ezernyi ideológia mentén. Napjaink híres szembehelyezkedői, akiket a Nyugati liberális-globalista szárny főellenségnek kiállt ki, mint Orbán, Putyin, Trump, Erdogan, mind-mind saját hatalmi érdekből állnak szemben a fősodorral. Azt is könnyen láthatjuk, hogy gyakran egymással is szemben állnak céljaik és érdekeik. A „szabadságharcuk” pedig nem valamiféle nemes szándék, hanem hatalmuk megtartásának egyedi feltétele. Magyarországon a társadalom több okból, de nem vette fel a Nyugati szellemi fonalat és nem hajlandó a liberálisnak nevezett őrületre. Ha Orbán hatalmon akar maradni, akkor bizony jobboldalinál is jobboldalibbnak kell lennie. Hasonló a helyzet Oroszországban is, bár ott még a régi szovjet múlt is dicsőítendő Putyin szempontjából, hogy elnyerje a nép kegyeit. A világban pedig számtalan helyen vannak magukat szocialistának, kommunistának, nacionalistának, illiberálisnak és kitudja még minek nevezők, akik szemben állnak a fősodorral. Azt pedig nem gondolhatjuk, hogy ez a saját önző érdekeiből, vagy a liberális-globalista eszmeiségnél is őrültebb ideológiák mentén szerveződő bagázs lenne a megmentőnk. Tradicionalista szemszögből itt manapság mindenki baloldali. Még a nácik is. Akik pedig szembe helyezkednek a világ szellemi és gazdasági központosításával, csupán a baloldaliság nem legdurvább formáját képviselik, hanem valahol „elakadtak” alacsonyabb szinten. Úgyhogy a nagy főáramlattal szembeúszók egyébként sehogy sem jobboldaliak. De még csak józan paraszti megfogalmazásban sem jók. Sokkal inkább ez egy ellenbaloldal. Ugyanúgy viselkednek, ugyanazok az erkölcstelen taktikáik vannak és húzásaik és céljaik, mint ami ellen harcolnak. Csak más szlogenek nevében és persze kisebb területen, a saját bázisukra terjesztenék ki azt, nem az egész világra.

Úgyhogy mielőtt nagy örömbe csapnánk, hogy a világban elindultak folyamatok, amik jó irányba visznek, emlékeztessük magunkat, hogy habár sok pozitívumot magukba foglalhatnak az ellenbaloldaiak, talán csak addig pozitívumok, míg látjuk a rosszabbat. Vagy talán teljesen máshogy mutatkozik meg, teljesen máshol bukkan elő ezekben az alternatívákban a negatívum. Mi pedig nem világállamot, de nem is kiskirályok diktatúráit akarjuk, nem jobb vagy baloldalt legyen bármilyen értelmezése is, hanem végre értelmes, élhető, igazi értékek mentén szerveződő társadalmat, nevezzék azt bármilyen „izmusnak” vagy oldalnak is.

Horváth Martin

S.D.- Szelfi

„Ne legyen más istened rajtam kívül!

Ne csinálj magadnak semmiféle bálványszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön vagy a föld alatt a vízben vannak.”

„Az igazi szelfi az lenne, ha befelé néznél, a teljességre figyelnél...” – Horváth Róbert

A kép: egy momentum rögzítése az örökkévalóságba, egy látomás genezise, a folyó szellem megdermedése, vagy kapu, a szellem megidézésére. Egy művészi alkotás a belső külsővé tétele, az eleven megdermedése, a momentán emóció vagy szellemiség kiterjesztése a külvilág felé. A kép mágikus. Erőt rögzít, erőt sugároz, erőkhöz láncol. Kapukat tár fel a szellem számára. A képnek kötése van. Ez a kötés lehet negatív, vagy pozitív, de mindenképpen jelen van. Egy kép lehet ikon, vagy bálvány. Minden ikon Isten felé mutat, nem magát Istent ábrázolja ki, de kapcsolatot létesít a legmagasabbal. Ezzel szemben minden bálvány már önmagában is a nem-lét, a sátán egészének kiábrázolása. Minden, mi nem köt kapcsolatot a lényeggel, a semmibe vesző, múló anyagiság.

Az ikon és a bálvány különbségét a belső határozza meg. A bálvány kifele forduló, az elidegenedőség

világában szedi áldozatait. Szépsége csak az anyagiság függvénye. Profán, lényeggel kapcsolatot nem ápoló. Lehet ez erőse a pokol felé tendáló, de már csupán a horizontális tévelygés is merő eretnekség, ha ezt nem kapcsoljuk a lényegiséghez, mint szimbólum.

A történelmet a képekből és írásokból ismerjük. Leletei egy-egy kornak képet adnak az adott kor fejlettségéről. Az igazi fejlettség nem a technikában mutatkozik meg, hanem az ember és Isten közelségéről. Ha megvizsgáljuk, a képek történetét rájöhetünk szerepük lényegére. A képek, ahogy az írás is akkor jelentek meg, mikor a szellem már kiveszett a közvetlen tapasztalatból. A szellem már nem volt olyan erősen átható hogy fenntartható legyen, így szükségszerűen tovább kellett adni valamilyen formában, mert félő volt, hogy az utókor érdemesei már nem tudják realizálni az elmúlt kor igazságát. Innentől ismerjük az emberiség történetét, a kultúrákat, és vallásokat. Egykor Isten parancsai nem parancsok voltak, csupán tiszta akarat, a feledés tette őket törvénytáblákká Mózes kezében. Istennek újra, és újra meg kellett kötnie szövetségét népével, mert azok el-el felejtették azt, és bálványokat kezdtek imádni. Így alakult meg a kőszikla, Krisztus talapzata, az Ószövetség is, amire az új Jeruzsálem, ismét tiszta akaratú temploma ragyoghat majdan.

A hanyatló, letűnő pogány Rómát követte a pillanatnyi fényként tündöklő középkór, annak is korai szakasza. Ahogy Rómát megőrölte az apokalipszis célirányú hanyatlása, úgy vált egyre profánabbá képi világa, kultúrája is. A hanyatlás legfőbb jele mikor Istent átveszi a külső-én, ez a heteronhoz kötött személyiség. A luciferizmus legfőbb ismerve a belső és külső fejetetejére állítása, a külső abszolútizációja. A jelenség alapvető ismerve mikor az én úgy ragadja meg sajátságát, hogy a külsőbe tekint, mások állttal igazolja önmagát, a mások dicsőítésében éli meg individualitását, ahelyett hogy önmagába nézve ragadná meg mozdulatlan belső tapasztalatát.

A mai kor szellemi színvonala egyetlen egy jelenségben tökéletesen nyakon ragadható: Szelfi, avagy >>Ön<<kép. A fogalom maga félhazugság. Igaz hogy a valódi önvalóság helyet a külsőben megragadható, mások állttal kötöttségben lévő énre utal, viszont tökéletesen igaz módon fejezi ki a mai félember önazonosítását. A fogalom a luciferizmus töménysége.

A szelfi az embert a tökéletes világiságban ragadja meg. Megdermeszti, és szorosan odaköti. A lényege hogy valamiféle horizontális >>élményben<< ragadja meg az abban résztvevő tapasztalót külsőleg. A hátulsó kamerával ellentétben, mely a képet úgy készíti, hogy a tapasztaló, mint alany veti fel önmagát, a magam felé fordított kamera kifejeződése annak, hogy a külsőm, egyben alanyiságom teljességével megegyező. Ehhez szorosan kapcsolódó fogalom a >>lájk<< aminek jelentése lefokozottá vált, a szeretettel ellentétben már csak kedvelek dolgokat. A szellemi szeretet helyére az evilági kedvelem került. Szeretem Istenem, kedvelem a paprikás krumplit. Ehhez a problematikához hozzákapcsolható, hogy a szeretet a hippi mozgalom óta már csak mint >>lájk<< van jelen az emberek fogalomtárjában. Szóval a szelfi célja hogy a külsővel összemosott tapasztalót, más embereknek megmutatva, akik ezt közömbösen, vagy illemből, esetleg irigységből egészen kedvelik, elnyerjem azt a visszaigazolást, hogy >>vagyok<< mert élményben vettem részt, és érek valamit az életben, mert mások kedvelnek.

A mai kor képei vagy megmerevedett hullák, vagy alsó erőkhöz kapcsoló kapuk. A képek demokratizálódtak. Ma már mindenki képes a tapasztalat egy-egy szegletét egyfajta relatív végtelenbe kapcsolni. Még régen képeket királyokról, Szentekről, prófétákról, és Krisztusról készítettek, melyek ikonok voltak a szó szoros értelmében kapuk Istenhez, akárcsak a Szentírás, szimbólumok, és létrendileg lényeges események kapui, mint például a passió jelenetei minden Katolikus templomban. A felvilágosodás óta polgárok kezdtek magukról képeket készíteni, minél drágább ruhákban, csupán evilági létrendjük kifejezésére, ami mellőzte a szellemi nagyságot. Az arany már nem szimbóluma volt a szellemi fényességnek, mint a Szkíta harcosokon és királyokon, csupán a vagyoni érték tette őket kívánatossá, és az emberek azt is elfelejtették egyáltalán miért érték az arany? Ma pedig már hullákkal tömjük szellemünk terét. A polgár tovább sorvadt proletárrá. A minőség tovább zuhant a szürke mennyiség birodalmába, ami éppen továbbzuhan a ráció alatt álló okkult digitalizáltságba. A képek által megkezdődött az e világ bezárása, egy-egy digitális adathalmazba, és annak áthelyezése egy e világnál sokkal folyékonyabb síkra. A sátán, mint Isten majma alakítja éppen a mennyei Jeruzsálem paródiáját, egy lehetséges, jövőbeli digitális utópia képében.

A szelfi tehát egy esszenciális betegség súlyosbodó kórképe. Az Istenhiány és önidegenség hiányának lappangó tünete. Egy szó szerinti tükör, melyben Nárcisz éppen beleszeret tükörképébe, lájkolja azt, sőt önmaga teljességével azonosítja.

Böhme szavaival élve: az ősbűn abban ragadható meg, hogy az ember megnézte önmagát kívülről. A teremtés könyvében Ádám és Éva a bűnbeesés után lapulevelekkel takargatja önmagát, ráébredve hogy addigi alanyi tapasztalatával szemben, a heteron számára meztelen. Az ember azóta is takargatja meztelenségét a külvilág elől, ezzel a biztonság hazug intézményét építve fel, ahogy Hamvas fogalmaz a mátrixról. A mai korban ez a tendencia kiéleződni látszik, hiszen megszületett a digitális világ síkja, ahol ez az illúzió immár tökéletesre fejleszthető, az abszolút képmutatás, és önismereti hiány luciferi porondján.

S.D