Isten, mint apa

A magyar Bibliafordítások kivétel nélkül megmaradtak a mára avittas "Atya" megnevezésnél, amely roppant rideg, távolságtartó külsőt kölcsönöz a megnevezettnek. Az Újszövetségi ógörögben, Jézus által beszélt arámiban, de más nyelvekben - például angol Bibliában-, is a "apa" kifejezés szerepel. Isten azt várja, hogy így hívjuk: apa. Ez az elsőre talán bizarr, mégis elképesztő misztérium teljesen egyedülálló, és a kereszténység sajátja. A jelentősebb világvallások hatalmas energiát fektetnek abba, hogy az ember képes legyen eljutni a szakralitás magjához, valamiféle valós kapcsolatba, élménybe kerülni az abszolútummal, különböző testi, lelki, tudati, meditációs technikákon, ceremóniákon, rítusokon stb. keresztül. Jézus Krisztus azt üzeni, ezek a taktikák, praktikák mind feleslegesek és pusztán a hit által, olyan közel kerülhetünk Istenhez, hogy az, mint egy szerető, gondoskodó, megértő szülő jelenik meg.

A kereszténység azt állítja, hogy Isten manifesztálódott a világban, emberként, emberi testben és személysiégben, és a benne való hit, tanításainak követése, mély lelki átélése majd a számunkra logikailag felfoghatatlan megváltó váltsághalálában való hit által a szakralitás centrumába, a szentek szentjébe juttat be és Isten, szerető édasapánk közelségében és képében lesz ott nekünk. Azzal, hogy Isten fiában hiszünk, mi magunk is Isten fiaivá, lányaivá, gyermekeivé válunk. Az Ószövetség istenképe nem más Istenről ír, mint az Újszövetségé, csak még nem tört át a gát, ami Jézus által történik, még nem ismerhették meg Istent személyesen a maga valójában, ezért messzi, érthetetlen, zord kép rajzolódik ki. Jézussal ez a gát áttörik és mindenki a hit által Istent szerető apjaként kaphatja meg. Ezért van, hogy mikor Jézus halálakor a templom kettéhasad, a "szentek szentjének" nevezett szentély, mely addig szimbolikusan elvolt takarva, leszakad és mindenki számára láthatóvá válik, nem csupán a beavatottak részére. Nincsenek többé beavatottak, mindenki beavatott, aki nyitott szívvel, lélekkel, elmével közelít Isten felé. Szegény megboldogult László András filozófus sem értette ezt a misztériumot és értetlenül állt a buddhista filozófiából merített tengernyi tudásával az előtt, hogy miképpen lehet a kereszténységben bárki beavatott. Rítusok, tűzpróbák és évtizedek technikák elsajátítása nélkül. S valóban, minden más világvallásban ez blaszfémia, mégis ez a kereszténység ereje és csodája. Nincsen más vallás, amely eljuttatna arra mélységesen személyes, lelkileg intim viszonyba a teremtő abszolútummal magvával, mint a kereszténység. S miközben ilyen közelségbe kerülünk a Teremtővel, megérezzük annak lényét és esszenciáját, így semmijen más vallásban nem is érezhetjük egyszerre ilyen távolinak, gyarlónak és kicsinynek magunkat ehhez a megismert igazsághoz képest. A keresztény hit egyszerre végtelenül személyes, intim, borzasztóan közeli, apai viszony Istennel, miközben őt ismerve, sosem látott perspektívából döbbenhetünk rá önön kicsinyes, romlott természetünkre.

Ez a kettőség harcol szüntelen a hívőben az óember és újember harcaként. Ez a varázslatos dinamika, mely magaslatokat és mélységeket ad nap, mint nap. Ami csodálatos átszellemülések és hihetetlen bukások hosszú spiráljaként halad a megszentelődés útján, mely kettőség és dilamma meg nem szűnik e világ végén, mikor " az Isten eltöröl minden könyet az szemekről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak" (Jel. 21:4). Addig is Isten közeli, szerető apaként terelget bennünket ezen az úton legbensőbb bizalmasunként, mely a teremtés egyik legnagyobb csodája, hogy megadja nekünk ezt a kiváltságot már akkor, mikor mi még bűnösök vagyunk, s fel nem is foghatjuk teljesen ennek sem a lényegét, sem a jelentőségét.

Anyák napjához

Már a Teremtés könyvében úgy szól a Szentírás az ember teremtésével kapcsolatban, hogy Isten az emberbe lehelte a lelkét. Az eredeti héberben ez a "lélek" úgy szerepel, mint "rúah". Ez az Isten szellemét, életet adó erejét jelentő jelző más kontextusokban a sémi nyelvekben nőnemű jelentéssel is bír. Természetesen ezzel még nem lesz a Szentlélek nőnemű, hiszen Isten nemek felett áll, ahogyan az ember mennyei állapota is. Mégis érdekes adalék ahhoz, hogy a nők miként és mit érthetnek meg az Istenből, kiváltképp anyaként. Az anyaság hatalmas szakrális jelentőséggel bír ha belegondolunk. Maga a Szentháromság misztériumának is része, hogy az Atya folyamatosan szülte/szüli a Fiút. Azon isteni személyt, amely inkarnálódott a földön és valóban fizikai értelemben is megszületett. A szülés egy olyan mély jelenség, amelyet csak Istenben csak az Atya, a világban pedig csak is az anyák élhetnek meg. A semmiből létet adni valakinek ugyancsak Isten képessége és ezt ugyancsak egy anya értheti meg a földi síkon legjobban, mit is jelent. Ha úgy tetszik Isten a nőt megtiszteli azzal a lehetőséggel, hogy minden földi teremtmény közül, a legjobban működjön közre és járuljon hozzá Isten teremtéséhez, lelkek testet öltéséhez. Talán ezért is van az, hogy az anyai szeretet az, ami a krisztusi szeretethez is leginkább ösztönösen hasonul. Egy anya minden körülmények között megérti a gyermekét, minden körülmény között szereti és a javát akarja. Ha a gyereke gyilkossá vált, egy anya akkor sem tudja valamiképp nem szeretni. Erre a mindent áthidaló szeretetre és megbocsájtásra pedig csak is az Isten képes. Ezt a készséget Krisztussal a szívében bárki elsajátíthatja, de senkinek sem olyan magától értetődő, mint egy anyának. A szellemi síkon lévő Atya és a világi térben lévő anyák különös és egyben varázslatos misztériuma ez. Ezt a csodát akarja a feminizmus új hulláma és a genderizmus semmissé tenni.