Horváth Martin- A Szentlélek demokráciája

Közeledve a választások felé egyre többekben merül fel, hogy miképpen is álljanak hozzá, milyen döntést hozzanak és mi alapján. Minek után manapság a „keresztény Európa” és a nemzeti jelző is igencsak a kampány centrumát képzi, nekünk, akik magukat kereszténynek valljuk és nemzeti identitásunkat is fontosnak véljük úgy gondolom pár gondolatot kell e kapcsán szólnunk.

Sokszor tisztáztuk már, hogy a politikában hangoztatott kereszténység és a valód krisztusi kereszténység két külön dolog. Előbbi egy kulturális, szokások és íratlan moralitást magába foglaló társadalmat összetartó szellemi massza. Ez nem igényel semmiféle valódi hitet, egyszerűen hagyományok és erkölcsi szabályok betartását jelenti. Antall József ahogy mondta: „ Európában az ateista is keresztény.” Nos, ez tipikusan erre a kultúr-kereszténységre vonatkozik. Aztán ott van a valódi, élő hit. Krisztus szelleme. Amely nem ismer országhatárokat, jogrendet, kulturális beidegződéseket és szokásokat. Hanem mindent átható igazság. Ezen utóbbi értelemben nem lehet sem keresztény Európa, sem egy ország. Egyes emberek lehetnek, akik szívükben Krisztust hordozzák. Ez a két értelmezés abszolút szemben áll egymással, azonban mégis megtéveszt nagyon sokakat sajnos. Így pedig valóban hívő, keresztény emberek támogatnak egy kirakat-keresztény társadalmat összetartó ideológiát, amely mellőz minden hitet. A jobboldal foglyul ejtette a kereszténységet. Hamis prófétaként Jézus nevében szól, s édesgeti magához az egyházat, valójában pedig rothadó, világi racionalitás vezeti minden egyes tettét. A nemzeti identitásunkat ugyanilyen módon ejtette rabságba a jobboldal, mikor erős államizmusát úgy tünteti fel, mint a nemzet hathatós képviseletét. Azonban a nemzet,- hasonlóan, mint Krisztus,- egy szellem. Egy szellemiség, mely nem zárható bürokratikus intézményrendszerek keretei és jogi hasábok közé. Az állam megtévesztette  a nemzetieket, mert elhiteti, hogy az állam és a nemzet azonos lehet, holott, ahogyan a kultúr-kereszténység is szemben áll a valódi kereszténységgel, úgy áll szemben a nacionalista állam a valódi nemzeti identitással.

Félre értés ne essék, ezt a baloldal ugyanúgy igyekszik felhasználni. Ugyanúgy létezik egy kereszténységnek nevezett kultúrbalos ideológia, amelynek nem sok köze van Krisztus szelleméhez, és ugyanúgy létezik egy nemzet fogalom, amely a valóban bennünk élő identitásunkkal köszönő viszonyban sincs. Azonban történelmi léptékben ez viszonylag friss jelenség a jobboldal több évezredes tévképzetével szemben, s jelenkorunk Magyarországán most a jobboldali mű-keresztény, mű-nemzeti gondolat dívik. Utóbbi, tehát jobboldali szemszögből következetesen véghez vitt logikával arra jutunk azonban, hogy megkérdőjelezhetjük egyáltalán helyes-e a demokrácia? A jobboldal kényszerhelyzetében demokrata csupán, korábban a felvilágosodás után ameddig tudta próbálta korlátozni a demokráciát, amely alapvetően baloldali szellemi vívmány. A nyugati kamujobboldalra ez persze nem vonatkozik, ott teljesen más értelmezése van a jobboldalnak. Azonban a jobboldal alapvetően hierarchikus, tekintélyelvű. Az arisztokrácia, a monarchizmus híve. A középkori jobboldal által foglyul ejtett kereszténység pedig szintén az arisztokratikus, monarchizmus pártján állt. Ehhez idomították a teológiát is és született meg a koncepció, az Isten által felruházott uralkodókról, meg Mária országáról és a többi. Csak a Szentírás inkább így szól:

„Jézus észrevette, hogy körül akarják venni, erőszakkal meg akarják tenni királynak, azért visszament a hegyre, egyedül.” (Jn. 6:15)

Persze Jézus nyilvánvalóan király, ahogy ő maga is mondja. Azonban azt is mondja, hogy ez a királyság nem e világból való. Mi mégis teremteni akarunk egyet? Mégis közvetve megakarjuk valósítani? Felajánljuk a koronát Szűz Máriának de mégis honnan vesszük, hogy egy Palesztina területén egykor élt zsidó asszony a Mennyben elfogadja-e? Egyáltalán a mennyei létállapotban foglalkozik-e ilyen szintű dolgokkal? A jobboldal ezen irányú szakralitása egy külön misét megérne miért nem egyeztethető össze a krisztusi tanokkal. Ezt azonban nem csak a katolikusok űzték, de a nagy protestáns népegyházak sem zárkóztak el a monarchista ideától. C.S. Lewisig kell mennünk, hogy találjunk értelmes, Krisztussal összeegyeztethető alternatív véleményt.

„Hiszek a politikai egyenlőségben. De két ellentétes céllal küzdhetünk a demokráciáért. Vagy mindenkit annyira jónak tartunk, hogy megérdemlik, hogy részt vegyenek a közösség kormányzásában, s olyan bölcsnek is, hogy a közösség rászorul a tanácsukra. Véleményem szerint ez hamis és romantikus elképzelés a demokráciáról. Másrészt viszont gondolhatjuk azt is, hogy a bűnbeesés után minden ember olyan gonosszá lett, hogy egyikükre sem lehet felelőtlen hatalmat rábízni embertársai fölött. Azt gondolom, hogy ez lehet az igaz demokrácia alapja. Isten nem teremtett egyenlősdit a világban. Hiszek a szülő tekintélyében a gyermeke fölött, az iskolázottakéban a tanulatlanok fölött. Ez éppen annyira része az eredeti tervnek, mint az ember tekintélye az állatvilágban. Hiszek abban, hogy ha nem buktunk volna el, akkor Filmernek igaza volna, és a patriarkális monarchia lenne az egyetlen törvényes kormányzati forma. De mivel megismertük a bűnt, meg kellett tapasztalnunk, hogy „minden hatalom megront, a föltétlen hatalom pedig föltétlenül tönkretesz”, ahogyan Lord Acton mondja. Egyetlen orvosságnak az kínálkozott, hogy kivesszük a hatalmat az ember kezéből, és helyébe az egyenlőség jogi elvét ültetjük. Az apák és a férjek tekintélyét jogosan törölték el jogi síkon, nem mintha ez a hatalom önmagában rossz volna (sőt, szerintem isteni elrendelés), hanem mert apák és a férjek rosszak. A teokráciát nem azért törölték el jogosan, mert helytelen volna, hogy a tanult papok vezessék a tanulatlan laikusokat, hanem azért, mert a papok olyan bűnös emberek, mint mi többiek. Még az ember állatvilág fölött gyakorolt hatalmát is korlátozni kellett, mert olyan sokszor visszaélt vele.
Az egyenlőséggel éppen úgy vagyok, mint a ruházkodással. A bűnbeesés következménye mindkettő, és azt gyógyító orvosság. Ha megpróbálnánk az egyenlőségtől visszafelé indulni, hogy újra helyreállítsuk a régi tekintélyeket, éppen olyan bolondságot követnénk el, mintha levetnénk a ruhánkat.” (C. S Lewis: Tagság)

Jelen állapotunkban nem tudjuk reprodukálni az ideális Isteni állapotokat a társadalomban. Jelen állapotunkban a legkisebb rossz felé kell húznunk. Ez rendszer szinten olyan berendezkedést jelent, amely engedi a konkolyt és a búzát együtt nőni az aratásig. Felhozhatnám ismét az anarchizmusomat, azonban az már valamelyest idealisztikus állapot, már feltételez egy szellemi érést. Annyi viszont bizonyos, hogy a keresztényeknek újra kell értelmezni az állam és a politika felé fűzőfő viszonyát, méghozzá minimum egy libertariánus irányban. Most itt van nekünk a demokrácia, ezzel kell kezdenünk valamit. Nem, egyébként nem ez a legkisebb rossz. Nem a mai magyar torz demokrácia, de nem is a nyugati típusú liberálfasiszta demokrácia felfogás. Mégis azzal kell dolgoznunk, ami adott. Tehát, hogy szavaz egy krisztusi ember? Rég nem lenne krisztusi ha erre egy konkrét válasz létezne. Pedig ilyenre vágynak az emberek mind. De nem, ilyen válasz nincs. Egy hívő ember szavazzon a lelkiismerete szerint. De a lelkiismeretét ne keverje össze a propaganda által belé ültetett berögződésekkel! A hívő ember számára a Szentlélek mindig ott van mint legfőbb pártfogó, amely megsúghatja azt adott helyzetben, hogy mi a helyes. Ez miért ne terjedhetne ki egy választásra is? Súghat a Szentlélek két kereszténynek teljesen más voksolási lehetőséget? Persze! Lássuk be, hogy Isten szempontjából egyik párt sem jó. Mindegyik egy velejéig romlott, világi logika szerint működő, sátáni bűzlő romhalmaz. Akkor is ha magát „keresztény-konzervatív” jelzővel látja el, és akkor is ha nem. De képes Isten arra, hogy használjon minket. Akár keresztényként teljesen ellentétes pártokra is szavazhatunk és mindet Isten szelleme súghatja meg. Mert bár nekünk idelent ez érthetetlen, odafentről a kirakós sokszínű apró darabjaiból melyek látszólag ellentétesek, kirajzolódhat valami igazán szép összkép. De minimum olyan, amilyet Isten akar. Így használva minket fel az ő általa érthető és helyes világkép kialakítására. Úgyhogy sokat ne töprengjük kire helyes szavazni, vagy ha mi nemzetiek vagyunk, vagy keresztények vagyunk akkor kire kell szavazni. Ilyen nincs.

Azt pedig ne feledjük, hogy az életünket sokkal mélyebb és valóságosabb tényezők határozzák meg, mint a politika vagy a pártok. A minket összetartó erők olyanok, mint a nemzeti, kulturális identitásunk, hitünk,baráti viszonyunk, családi kapcsolatok, emberi, szeretetteljes kapcsolatok. Mély, sokdimenziós emberi érzések, összekötő és szétválasztó erők ezek. Melyekhez képest a politika eltörpül, és régen rossz, ha az felülírja a többi, valóságos, Isten által rendelt önmeghatározásunkra szolgáló identitást és emberekhez fűződő viszonyunk.

Horváth Martin