2015. október 5., hétfő

A liberálisokról



Liberális… sokat halljuk ezt a szót, de nézzünk utána mit is jelent, mert nagyon sok ember úgy használja ezt a fogalmat, hogy nem is tudja annak valódi jelentését. 

A liberalizmus, vagy szabadelvűség az a politikai felfogás, mely a polgári szabadságjogokat(a szólás,a sajtó, a gyülekezés, az ellenállás szabadsága) alapvető értékeknek tartja. A liberálisok pedig ennek az eszmerendszer képviselői lennének. Manapság már ezt az eszmerendszert összekötötték a baloldallal. Így született meg a balliberális fogalom. Ezen 2 fogalom párosítása elég nagy ellentmondás. Jómagam teljesen értetlenül állok amiatt, hogy napjainkra mennyire sikerült ezt az eszmerendszert ennyire elferdíteni valós jelentésétől és olyan politikai ideológiával összekötni, amely teljesen az ellenkezőjét képviseli ezeknek az eszméknek. A baloldalnak sikerült ezt az ideát totálisan eltorzítania, hogy ezt felhasználva, kiszolgálja saját érdekeiket. 

Na de lássuk csak mi is a baloldal politikája. Vajon tényleg tiszteletben tartja a polgári szabadság jogokat? A szólás szabadságát minden nap megsértik a médiában. Facebook-on balliberális értékeket képviselő emberek jelentenek fel alternatív portálokat, személyeket, akiket a Facebook cenzúráz, vagy letörli őket a közösségi portáról. Példa erre a Világhelyzete, Ultras Liberi, jó időre tiltották az Amit nem látsz a Tv-ben oldalt és a kuruc.infót is ki akarták vonni a forgalomból, bár az eddig nem jött nekik össze. Az indok, a gyűlöletkeltés volt. Ezzel csak az a gond, hogy minden véleményt gyűlöletkeltésnek bélyegeznek, amik nincsenek összhangban az övéikkel. Az Ultras Liberi ugyan átesett a gyűlöletkeltés túloldalára, de akik maguk is gyűlölködnek, hogyan is cenzúrázhatnák azokat, akik ugyanazt teszik,hiszen akkor maguk sem különbek,így nincsen joguk másokat felelősségre vonni. Más alternatív oldalakat is cenzúráztatnak számos esetben,akik nem képviselik a baloldali politikai nézeteket. Jómagam is próbáltam vitába bocsátkozni egy balliberális értékeket képviselő oldalon. Tiltást kaptam, mert más véleményen voltam. Ezt a történetet facebook-on meg is írtam, bizonyítékokkal alátámasztva. Volt olyan eset is, mikor A Szaniszló csoportját tiltották, a meleg propaganda kapcsán, mikor is a nemzeti érzésű emberek, nem szivárványszínűre, hanem trikolór és Árpád-sávos színűre festették a profil képüket. A liberalizmus valódi jelentése értelmében ehhez joguk lett volna, ahogyan a meleg propagandát hirdető egyéneknek is megvolt, de ezt a jogot, egy csapásra elvették tőlük. A sajtószabadság megsértése ebből következik. Ha tőlük telne, csak a saját propagandáikat látnák szívesen a médiában, mindent mást elhallgatnának, mint azt a kommunizmusban tették. A gyülekezés szabadságát is sértik, mivel számtalan esetben próbáltak békés nemzeti gyülekezéseket megakadályozni, provokálni. Ha bárki beírja google-be, vagy youtube-ra találni is fog erre példákat. Az ellenállás szabadsága. Számtalan oldal létezik már a közösségi oldalon, akik nem értenek egyet a mértéktelen, ellenőrizetlen bevándorlás párti politikával és ellenállásokat szerveznek ez ügyben. Ezen oldalakat is bőszen támadják a liberálisok, mert képesek szembefordulni önmagukkal és megsérteni azt, amit elvileg képviselnek. Szerintük nincs joga az embernek az ellenállásra. Egyetérteni lehet, ha ellenállsz, akkor náci vagy, rasszista, antiszemita. Ezenkívül még mit képviselnek a balliberálisok? Szeretetet és egyenlőséget. Szeretni kell a bevándorlókat és mindenkit egyenlőnek tartanak. Kivétel persze, azokat, akik más állásponton vannak. Habár magukat úgy tartják, gyűlölködés ellenesek, ugyanúgy maguk is gyűlölködnek és képesek ezt nem észre venni. Kiváló példa a László Petrás ügy. Olvasható a Válasz.hu-n Petra levele, amelyben kéri azokat az embereket, akik minden nap zaklatják, és halálos fenyegetésekkel bombázzák, hogy csak egy napra hagyják őt békén, mivel a nagymamája állapota drasztikusan romlott a média ügy kapcsán és a szervezete feladta. Ha ők maguk a gyűlölködés ellenzéséről beszélnek, akkor miért gyűlölnek maguk is? Hiszen szeretik ők a bevándorlókat és mindenkit, akik más nemzetiségűek, vagy nem heteroszexuálisak, de gyűlölnek mindenkit, akiben van nemzeti érzelem, akik felhívják a veszélyre és az óvatosságra a figyelmet, vagy aki heteroszexuális és azt tartja helyesnek.

 Tagadják, hogy ez így van, de ez szemmel látható, tapasztalható. Számukra a személyi és szabadság jogok megsértésében a határ a csillagos ég. Képesek olyan messzire elmenni, hogy összegyűjtik azon személyeknek a profilját, akik más véleményen vannak és kiteszik őket egy nyilvános falra, egy blogon, ahol a terroristák könnyen válogathatnak maguknak célpontot. Láthattuk azt a köztünk élnek és a pamelageller.com-on a Huffington Post globális hírügynökség által. Azt hiszem erre szokás azt mondani azt, hogy bort iszik, vizet prédikál. A baloldal tehát gyűlöletkeltésre és uszításra használja fel ezt az ideát. Itt kell feltenni a kérdést. Ők akkor valóban liberálisok? Mivel mindegyik értéket megsértik, ezért az állapítható meg, hogy ezeknek az embereknek bizony semmi közük sincsen a liberális eszme rendszerhez. Akkor kik ők, mit képviselnek? Emberek, akik nincsenek tisztában a fogalom valódi jelentésével. Baloldali értékeket képviselő személyek, akik a liberalizmus zászlaját lebegtetve, a rejtett diktatúra eszményét képviselik, amely azt jelenti, hogy léteznek a népakarat érvényesítéséből formálisan nem, de gyakorlatilag kizárt személyek vagy csoportok, illetve nézetek, vélemények. A cenzúra, a szabadságjogok megsértése a diktatúra eszköze, baloldali értékrendek. Tehát a balliberálisok valójában csak baloldaliak, semmi közük sincsen a liberalizmushoz.
Hegyi István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése