Milyen közel állunk Istenhez?

Ahány kultúra, annyiféle hitrendszer. Ahány hitrendszer, annyiféle megközelítése Istennek. Pontosabban nem is Istennek, hanem általában az abszolút igazság megragadásának. Az embereket, bárhol és bármikor is éltek mindig is foglalkoztatta a nagy „miért?”. Mit keresünk a földön, mi a célunk, mi történik, ha meghalunk, van-e utána valami? Egyszerre azonban mindegyik válasz nem lehet igaz teljességében. Tehát milyen messze is vannak gondolatrendszerek és vallások az Abszolútumtól, vagy másként, magától Isten megértésétől. Szubjektív, keresztényi megközelítés következik:

Az én „Isten-piramisom” fő gondolatmenete Jézus megértése körül forog. Az Ő tanai, illetve Isteni mivoltának felismeréséhez mérem egy adott felfogás abszolút igazsághoz való távolságát. Természetesen itt nem hirdetem a kizárólagosságát a kereszténységnek. Isten megértésének több útja lehet, ahogy az igazságból is más és mást is megragadhatnak adott vallások. Az igazság megértésének szintjei nem az Istenben való hit és jóságának szintje egyben. A kereszténység azonban- véleményem szerint-, ami a biztos. Rajta keresztül a Teremtőt biztosan megleli az ember. 

A piramis legalja, illetve itt már a negatív irányba hajló piramis „csúcsa”, az Istentől való távolság legmélyebb pontja a klasszikus teista sátánizmus. A teista sátánizmus még az ókorban fellelhető volt, részben a középkorban, napjainkba erősen kiveszett jelenség. A ’80-as évek végén és a ’90-es évek elején a korai black metal zenekarok tagjai és hívei körében tűnt fel újra komolyabban véve. De sajnos a jelenkorban sem egy teljesen eltűnt jelenség. A teista sátánista hisz a Sátánban. Igen, őket nem tudtam soha megérteni a legcsekélyebb mértékben sem. Szertartásokat tartanak, mágiát használnak és minden egyéb módot megragadnak, hogy démonikus erőkkel kapcsolatba lépjenek. Ha már black metal…a norvég mozgalom korai kulcsfigurája Euronymous vallotta magát teista sátánistának. Ez szerinte a kereszténység inverziója. Ebben igaza is van. Mindenben hisz, ami a keresztény mitológiában van, de mégis a gonosszat választja. Euronymous azt nyilatkozta, terjeszteni akarja a bánatot, gyűlöletet és a gonoszt. Azt hiszem a legtávolabbi gondolatrendszernek érthető miért ezt választottam. 

Ezután még mindig sátánizmus következik, de már a hírhedt, modern Lavey-i sátánizmus. Anton Szandor Lavey zsidó származású zenész az 1960-as években alapította meg az USA-ban a Sátán Egyháza nevű szervezetet, ezen kívül megírta a Sátán Bibliáját, amiben rögzítette ideológiáját. Lavey nem hitt a Sátánban, mint létező entitásban, inkább, mint metaforát használta a földi örömökre, és az individualista emberre. Gondolatvilága materialista, individualista és hedonista. Bár valamiféle hit egy felsőbb hatalomban nem kizáró ok volt, ez a hatalom nem követel imádatot. A Lavey-i sátánizmus minden lehetőséget megragad az anyagi, testi, földi örömök kiélésére. Legyen szexuális aberráció, káros szenvedély, intoleráns viselkedés, önzés azt kikell élni szerinte. Így a totális erkölcsi züllöttség és hedonista fertő jellemző erre a nézetre. Lavey a sors fintoraként egy katolikus kórházban(ez volt legközelebb) halt meg 1997-ben. Követői mai napig vannak, mi több, ha sátánizmus kerül szóba, 90% esélye van, hogy a Lavey-i gondolatrendszerről van szó.

A New Age vallások kerültek még negatív tartományba. Hívei általában már valamiféle jó felé akarnak közelíteni, de rossz helyen kopogtatnak. A New Age, nevéből is adódóan egy rendkívül új és modern jelenség. Tömören a hívei összeszednek mindenféle ezoterikus dolgot, amit sok más hasonlóval, vagy kereszténynek mondott dologgal, neopogánysággal összegyúrnak. Nem térnék ki most rá, sok értelmes dologra nem jutnak és a sok jóra, hasznos dologra sem vezet.

Ateizmus és agnoszticizmus került még a negatív skálába. Egyértelmű, hogy egy színtiszta ateizmus nem közelít Isten felé. Ennek ellenére erkölcsi érzékük és emberi jóságuk lehet. Hisz a lelkiismeret ott motoszkál bennük is. Az agnoszticizmus egy fokkal jobb, hisz már logikájánál fogva az ilyen ember nem teljesen elutasító egy Isten képével. Megadja az elméleti lehetőségét már, hogy létezhet egy ilyen hatalom. 

Ezután kezdődik az ember Istenkeresése. Azok a nézetek, amik már Isten igazságát próbálják megérteni. Legalsó szinten áll ebben a deizmus, valamint egyéb egyéni Istenhitek. A deizmus egy felvilágosodás kori filozófiai gondolat, mely azon alapszik, miszerint Isten megteremtette a világot, de ezután magára hagyta, nem avatkozik bele életébe, hanem hagyja, hogy az általa létrehozott világ, az általa létrehozott törvények szerint alakuljanak. Ez a gondolat, vagy más alternatív Isten elképzelések, legalább már tényként kezelik Isten létét. Az Istenkeresés minimuma ez.

A pogány vallások viszont nem már csak egy felsőbb hatalom létét kezelik tényként, igyekeznek azzal belső késztetésüknél fogva kapcsolatba lépni, különböző módokon közelíteni hozzá.  A pogány vallások spirituálisak is. Igaz, hogy sok közülük politeista(több istenhívő) vagy panteista( a világ Isten), ezek is csak Isten megértésének részletei. A több isten, mint a tűz, víz, szél stb. istene, valóban Isten megnyilvánulásai és hatalmának jelei. A japán sintó, vagy a hinduizmus legelterjedtebb fajtái felismerték, hogy az isteneik, valójában egyetlen hatalmas Teremtő különböző aspektusai, megnyilvánulásai csupán. A pogány vallásoknak, ha idejük engedte, előbb, vagy utóbb de felismerték Isten egységét. Ahogy a panteisták sem tévedtek abban, hogy a világ Isten, csak Isten ennél több is. Ezt felejtették ki. A világ Isten része, mindenben áthat.

A buddhizmust tartottam méltónak a következő lépcsőfoknak, annak ellenére is, hogy kifejezett istenképe sincsen. Ennek ellenére egy spirituális, komplex filozófiai rendszer. Nagyon mély gondolatrendszere van a nem látható világról és az emberi szellemről. A minden Egy tana felismeri a világ spirituális egységét. Buddhát, a hinduk Visnu egyik, ez idáig utolsó avatárjának( nagyjából prófétájának) tartják, hisz bár mellőzi a hindu metafizikát, azoknak, akik nem ismerik Istent, tökéletes út lehet magukon keresztül, a belsőjükből, önmagukon át eljutni mégis hozzá. 

A judaizmus feljebb jár, hisz egy monoteista Istenképpel rendelkezik. A Tóra és az Ószövetség egy két eltéréssel, de azonos a kereszténységgel is. Jézust azonban, mint Istent nem ismerték el a mai napig. Az iszlám viszont elismeri az Újszövetséget is, Jézus tanaival együtt. Ezt még kiegészítve Mohamed próféta által írtakkal és tanítottakkal született meg a Korán. Bár Jézus tanait elismerik, Isteni mivoltát nem. Prófétának tartják, de aki ennél többet állít, szerintük nagyot téved. Ahogy a Szentháromságot sem képes az iszlám értelmezni.

Furcsa, hogy az ember istenkeresésének csúcsát a monoteista hinduizmusban, pontosabban a vaisnavizmusan határozom meg. Hiába került ki Jézus a zsidók közül, hiába vették alapul a muzulmánok, egy másik kontinensen nagyobb megértésre talál Krisztus isteni mivolta. A vaisnava hinduizmus szintén rendelkezik „szentháromsággal”, a Brahma(teremtő), Visnu(megtartó), Siva(pusztító) Isteni hármas egység formájában. Bár ez nem azonos a keresztény Szentháromság lényegével. Erkölcsisége és aszkézise miatt azonban a hinduizmus egyértelműen kivívta magának a tiszteletet keresztény szemmel. Még a II. Vatikáni zsinat is a hinduizmust pozitív istenkeresésnek nyilvánította. A szent iratai, a Védák, Upanisadok és Puránák pedig olyan bölcsességekről és megértésről tanúskodnak, Isten igazságának szempontjából melyet nem hagyhatunk figyelmen kívül. Ezen kívül, vagy talán épp ezek végett Krisna képében az Úr, másképp, ahogy a Bhagavad-gítában nevezi magát „a Legfelsőbb Személy” testet is ölt számukra. A hinduk olyan közel kerültek meditációkon, transzcendentális utazásokon Istenhez,- de ezzel együtt más erőkhöz is-, hogy az Úr testet öltött, hogy felfedje személyesen mivoltát. Krisna kiegészítette, illetve helyre tette a hinduizmus tanait és világképét, a helyes irányba terelte ezáltal, Önmaga felé. 

A hinduk ezért Isten földi megtestesülését egyáltalán nem utasítják el. Visnunak is 10 avatárját ismerik, melyből 9 jelent eddig meg. Ebből azonban teljes egészében Isten megtestesülése- tehát nem Ő általa sugallt ember, hanem maga Isten- az Krisna volt kizárólag. A hinduk nem tartják, úgy, hogy kizárólag Istennek csupán a náluk való megtestesülése lehetségesek. A világban sok helyen megjelenhet Isten, amikor és ahol úgy látja jónak. Pontosan ezért Jézust is elismerik Isten hiteles inkarnációjának. Különös, hogy a saját kultúrája és környezete a mai napig nem, míg egy idegen hitvilág elismeri Isten megtestesülésének. Azonban van egy fontos különbség, amit a vaisnavizmus sem képes a saját keretei között értelmezni Jézussal kapcsolatban. 

Krisna és Jézus alapvető különbsége, hogy más és más céllal és másképp érkeztek a világunkba. Krisna tanítani jött, ahogy Jézus is, de Jézus feladata ennél sokkal nagyobb volt. Jézus egyszerre volt ember és Isten. Krisna nem volt emberi. Bár emberi formában jelent meg az Úr, korlátai sokkal tágabbak voltak. A vaisnava hit szerint Krisna képes volt például megsokszorozni magát, és egyszerre több helyen lenni. Tehát az anyagi törvényeknek nem volt alárendelve, hiába élt a mi fizikai világunkban egy ideig. Jézus ezzel szemben nagyon is emberi volt. Elsőre úgy tűnhet, mintha nagyobb dolog lenne Krisna formája, de vizsgáljuk meg jobban. Isten szemszögéből kicsit olyan ez, mintha amikor az ember vizsgálja a hangyákat. Látja őket felülről és látja merre haladnak. Krisna kicsit olyan, mintha egy hangyabábun keresztül kommunikálnánk velük, de közben felülről látnánk az összefüggéseket. Jézus azonban emberré lett. Ebben az esetben úgy kell elképzelni, hogy mi magunk is hangyává válunk. Csak az ő érzékszerveik, kommunikációs formáik léteznek számunkra és annyit láthatunk a világból és annyit érthetünk meg belőle, mint egy hangya. Amennyit pedig a mi tudásunkból egy hangya fejébe tudunk rakni, azt vihetjük magunkkal. Igen, ez csak egy hasonlat. 

Jézuson keresztül Isten, addig soha nem érzékelt módon volt képes megtapasztalni az emberi létezést. A teremtményei önálló individuummal rendelkező lények voltak, akiken keresztül nem úgy láthatta az átélt dolgokat, mintha a saját maga individuuma jön el emberi alakban, annak minden korlátjával. Máshogy nem is lett volna képes meghalni az emberek bűneiért. Krisztus nem csak tanítani jött, hanem a világ rendjét helyreállítani. Az ember eltávolodott Istentől, amit bűnös állapotnak nevezünk. A bűn zsoldja a halál, ahogy a Biblia írja. Jézus nem másért jött, hogy az emberiség bűnével azonos ellen-áldozatot tegyen, mellyel kiegyenlítette a világ spirituális rendjét( amit a Biblikusan úgy mondható, hogy „kiengesztelte az Atyát”). Sem ezt, sem azt, hogy pontosan miként volt Isten és ember egyszerre Jézus, emberi ésszel nem foghatjuk fel. Ezt csak is hittel lehet értelmezni, a logikán túl vagyunk. Jézusnak megkellet tapasztalnia az emberi létezést teljesen, így bizonyos fokig elvágva volt „felülről” az Atyától. Ő sem volt képes emberként teljesen értelmezni mindent. Jézus ezért imádkozik úgy, hogy „ha lehet óvj meg a cselekvéseiktől, de legyen meg a Te akaratod és ne az enyém”. Jézus emberi mivolta még a kereszten mutatkozik meg, mikor azt mondja „Eli, Eli! Lama sabaktani?” vagyis „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?”. Itt mutatkozik meg Jézus emberi mivolta leginkább, de ez egyben emberi formájának vége is. Krisztus ezután mintha megvilágosodna, sugallatot kapna az Atyjától és azt mondja „Beteljesedett”. Igen, megértette, az emberiség megváltatott. Krisztus lénye és feladata ezért felülmúl minden más Isteni megtestesülést vagy prófétát. 

A kereszténység tehát, nem az ember Istenkeresésének csúcsa. Fordítva, a kereszténység az Isten emberkeresése. Minden, amit Jézus tanít, pont elég ahhoz, hogy az ember üdvözüljön, meglelje Istent. Bár számos módja van, hogy közelíts a Teremtő felé, azért mégiscsak Jézus az a biztos út, aminél fogva eljuthat az ember az Atyához, s nyugodt szívvel őszintén mondhassuk mi is, amit Krisztus utoljára földi léte során: Atyám, lelkemet kezedbe ajánlom!

Horváth Martin