2018. augusztus 1., szerda
2018. július 27., péntek
Horváth Martin- A halálbüntetés lélektana
Sokszor felmerül egy-egy országot
megrengető gyilkosság, vagy gyilkos szabadlábra engedése után, esetleg bedobja
a köztudatba néha napján valamilyen szélsőjobboldali formáció, a halálbüntetés
kérdését. Én pedig leszámítva a kamaszkori tiszavirág életű radikális
jobboldali fellángolásomat, sosem értettem egyet ezzel.
Lássuk csak mi az, ami a
halálbüntetést indokolttá teszi. Legfőbb érv az arányos büntetés és az, hogy az
ilyen elvetemült elkövető, soha ne kerüljön vissza a társadalomba véletlen sem.
Persze itt alapvetően emberélet kioltásáért kapott halálbüntetésről beszélünk.
Persze nem árt tisztázni, hogy mondjuk egyes helyeken a hazaárulásért illetve
akár homoszexualitásért is halálbüntetés jár. Ez utóbbi kettő tényező már nem
kezelhető egyszerre a gyilkosságért kapott halálbüntetéssel. Azt talán minden
civilizált ember érzi, hogy a homoszexualitást lehet megvetni, elítélni,
undorodni tőle, de Teherán főterén darun felakasztani aligha. Persze anno
kurucinfón mindig akadtak ezt helyeslő igazmagyarok. A hazaárulás ugyancsak
olyasvalami, ami eléggé szubjektív. Az aktuálisan fennálló hatalomtól is függ
mit tekintünk hazaárulásnak. Valamint függ az egyén világnézetétől is. Bizonyos
körökben (ugyancsak kurucinfó szint) az is hazaáruló bélyeget kapott, aki
bemerészkedett egy zsinagógába kipával a fején mert meghívást kapott a zsidó
közösségtől politikusként. Ők valószínűleg minden olyan cselekedetet, ami a
zsidó közösséget nem ugyanarra a darura kívánja, mint a melegeket, azt hazaárulásnak
bélyegzik. Aztán ott volt a középkori boszorkányperek listája és eretnek
égetések stb. Jó rendben, majd jönnek a tradicionalisták és megmondják, hogy ez
azért túlzás mert nem égettek minden bokorba boszorkányt és eretneket az inkvizítorok.
Ami igaz is, de azért ha minden 5.-ben igen én nekem akkor sem lesz szebb a
dolog. Ha már csak egy Huszt Jánost megcitáltak én akkor sem romantizálnám a
korszakot. Egy szó mint, száz az, hogy mi érdemel halálbüntetést sokszor
nagyban függ a fennálló rendszertől, annak világnézetétől vagy aktuális
politikai érdekétől is. Így szűkítsük a kört kifejezetten az emberölésért
kapott halálbüntetés kérdésére.
Akárhogy is nézem, akárhogy
szeretném megérteni ez a büntetési nem, egyedül a „szemet szemért, fogat fogért”
elv alapján működik. Semmi mást nem szolgál, minthogy az emberek, a
hozzátartozók, sértettek természetes és ösztönös dühét és bosszúvágyát
csillapítsa. A bosszúnál és a dühnél pedig nincsen elemibb ösztön, de
megvetendőbb sem. És ne ragadjunk le ott, hogy mi lenne ha velem történne, az
én szerettemet ölnék meg, „ na majd akkor máshogy látnám”. Ez az érv két dolgot
árul el. Az egyik, hogy aki mondja, nem képes feltételezni, hogy valaki nem
ugyanúgy működjön, mint ő, ne úgy reagáljon valamire ahogy ő, ne legyen olyan
gyarló e téren, mint sokan. A másik pedig, hogy mégis milyen hitvány
jogrendszer az, amit az alapján ítélünk meg, hogy nekünk személyes kötődésünk
van-e ehhez a kérdéshez. Ha egyszer túllépem a sebességet kicsit az autópályán
és pont egy traffipax lefotóz, és sértve érzem magam, akkor neki állok nem
egyetérteni a KRESZ szabályaival. Ha megölik valakimet, akkor elkezdem
támogatni a halálbüntetést. Kérem szépen ez nem így működik, annál aki nem egy
ösztönlény.
Sőt, teszem fel a kérdést. Miért
is büntetés a halál? Miből gondoljuk, hogy a halál az egy büntetés? Egyáltalán
nem kizárt, hogy sokaknak a halál jelenti a megváltást és mekkora áldás neki,
hogy nem kell életfogytig ugyanabban a zárkában szenvednie. A halálbüntetés,
mint mondtam egyedül a bosszúvágy kiélésének a jogi színtere. Az a célja, hogy
lássuk meghalni azt, akit utálunk vagy ellenérzéseink vannak vele kapcsolatban.
Nem szeretjük, rossz érzésünk van ha ránézünk, így hát tüntessük el a szemünk
elől, töröljük inkább ki az élők sorából ne hogy foglalkozni kelljen a
megbékélés, meg a megbocsájtás macerás ügyeivel. Mert ez ennyi. Semmi több.
Semmi magasztos igazság, semmi fennkölt igazságérzet nincs ebben. Csak is a
bosszú gyarló tobzódásának kiélése és a saját magunk lelki fejlődésével való
szembe nézni nem akarás. Vannak, akik persze próbálják szellemi síkon
megmagyarázni. Kereszténynek mondják magukat és keresztényinek állítják be a
halálbüntetést is. Aztán visszanyúlnak az Ószövetségbe és onnan mutogatnak passzusokat,
onnan ahol a szemet szemért is ott van és réges rég túllépett rajta Jézus
Krisztus már az Újszövetség korában. Akkor azt mondják: rendben, akkor itt van
a kapernaumi százados példája, akinek szolgáját meggyógyította Jézus. Még sem
mondja a századosnak, hogy ne katonáskodjon! Áhá! Mi van ha én azt mondom, hogy
lehet mondott neki hasonlót, csak nincs leírva, mert ha az evangélium
szellemiségét átérezzük, enélkül is tudjuk, és érezzük majd, hogy nem helyes
ölni. Vagy ahogy János evangéliuma is befejeződik: „Jézus még sok egyebet is tett. Ha
azonban valaki mind le akarná írni – azt hiszem –, annyi könyvet kellene írnia,
hogy nem tudná az egész világ sem befogadni.” Nyilván fintorognak, hogy miképpen állíthatom ezt, le
nem írt, odagondolt dolog alapján. Csak aztán ugyanezek az emberek azok, akik
ha vitáznak baptistákkal, pünkösdiekkel a felnőttkeresztségről, hogy miért nem
helyes és bizony kell a csecsemőkeresztség felhoznak egy híres példát. A
baptista verzió szerint ugyebár egyszer sem említi a Szentírás, hogy gyereket
kereszteltek volna, de jönnek mások és azt mondják az Apcsel-ből: „ Amikor
pedig házanépével együtt megkeresztelkedett”, ez úgy értendő,-
mármint a házanépe,- hogy abba
valószínűleg(!) beleszámítottak a gyerekek is. Ekkor már nem baj a le nem írt,
de belelátott gondolat. Nincsen a halálbüntetésnek meggyőző keresztény érve, és
akárhogy is szeretnék a modern kori farizeusok ha nem lenne ez bűn és kicsinyes
bosszúvágyukat isteni köntösbe csomagolva kiélhetnék, ennek akkor sincs
semmiféle köze Krisztushoz. Ahhoz a Krisztushoz, akit én megismertem, semmi köze
nem lehet ennek.
Aztán
itt van akkor a szélsőséges érvelés. „Mert jobb ha etetjük a rohadt gyilkosokat
az adónkból életük végéig?” Nem. Nem jobb. De ki mondta, hogy a halálbüntetés
elítélése együtt jár azzal, hogy beteg liberális norvég jogrendszert akarok és
minden pszichopata Breivik szerű alak jakuzziba kávét szürcsölget? Mondjon
valaki egy értelmes érvet az ellen, hogy a gyilkosokat miért ne vessük, mondjuk
teszem azt kényszermunkára. Kibányásztatni a barna szenet, ami amúgy normál
körülmények között, fizetett bányászokkal nem érné meg. Vagy bármi hasonló
jellegű munkát. Hasznuk is lenne és mellé lenne idejük és élethelyzetük
végiggondolni a tettüket és megbánni, esetleg meg is térni kedves keresztények.
Miért ne? Mondjon valaki egy értelmes okot, amely nem a kicsinyes bosszúvágyból
fakad és azt mondom rendben. De még eddig ilyennel nem találkoztam. Aki pedig,
a halálbüntetés mellett akar nagyon érvelni, hiszem, hogy ő még Krisztussal nem
találkozott. Nem találkozott a szeretettel, a megértéssel, a megbocsájtás
elsőre keserű de végül mézédes érzésével, amelyet olyannyira kiöltünk a világból.
Mert kiöltük magunkból. Saját magunk lelkén követtük el rég az első
halálbüntetést.
Horváth Martin
2018. július 16., hétfő
Horváth Martin- Meleg helyzet
Szinte minden évben hatalmas
felháborodást vált ki a melegfelvonulás, vagy is most már LMBTQ+ még bármi amit
kitalálnak. Ugyanígy a könnyű drogok legalizálása is valamint az abortusz
témája egy-egy népszavazás kapcsán, vagy valamelyik ország parlamentjének
döntése nyomán heves frontvonalakat nyit konzervatívok és liberálisok között. Háborút
vívnak és mintha egyik országban elfogadnák a melegházasságot, úgy a
konzervatívok egy hatalmas vereségnek élik meg. A liberálisok pedig
győzelemnek. A probléma az, hogy ennek nem feltétlen kellene háborúnak lennie,
és egyik vagy másik fél nézőpontja sem indokolná ezt meg.
A legkiélezettebb frontvonal
egyértelműen az azonos neműek jogait illető csatatér. Nyilván senkinek nem
mondunk újat, ha azt mondjuk a klasszikusan jobboldali, konzervatív, kultúrkeresztény
intézményesedett egyházi szféra zsigerből utasítja el a homoszexuálisok,
biszexuálisok és most diszkriminatívan meg nem nevezett társaik valamennyi
egyenlőségi jogát. Legyen az élettársi kapcsolat, házasság, gyermek
örökbefogadás, vagy akárcsak a Pride programjai. Igazából ha Concitha Wurstal
és a 10 évvel ezelőtti melegfelvonuláson pap ruhában vonagló fazonnal meg „
Emma vagyokkal” azonosítjuk a nem heteroszexuális közeget, akkor joggal érzünk
ellenszenvet. És persze tudjuk, hogy Conchitán és Emmán kívül is vannak ebben a
közegben emberek, akik nem feltétlen érdemlik meg ezt végtelen ellenszenvet.
Ehhez elsősorban a nem hetero társadalomnak ki kéne vetnie magából a Nagy
Magyarországra falloszt rajzoló vonuló látványosan felháborító tagokat, másik
oldalról pedig elkellene sajátítani a kirakat-keresztény jobboldalon az árnyalt
gondolkodás készségét. És igen tudjuk, mindenki ismer valakit, aki meleg és
megveti a provokatív buzikat és ismerünk teljesen korrekt árnyalt világlátású
jobboldaliakat is. De akkor nézzük első sorban a konzervatív oldal
szemszögéből. Azért nem akarják, hogy legyen felvonulás meg házasság és
egyebek, mert a társadalom egészséges összetétele megbomlik, s mint egy fertőző
pszichés betegség terjed szét majd ártatlan gyermekeink között. Aztán nem elég,
hogy a demográfiai rátánk zuhan még ez is rátenne. Érezhető az irónia a soraimban?
Becsapós, mert teljes mértékben megértem
ezt a nézetet. Ez a nézet megállja a helyét és jogos. Praktikus, realista. Mint
a vegytiszta jobboldali világszemlélet. „Ez a világ rendje”. Ahhoz pedig
igazodunk. És ugyan ki az, aki teljes bizonyossággal állna ki egykét
elvetemültön kívül, hogy azt állítsa, hogy a természet rendje szerint ez így
ahogy van beleillik. Persze ilyenkor mindig előkerül az pár szerencsétlen
homokos pingvin példaként valamelyik állatkertből.
De valljuk be őszintén, nem
ez a világ rendje. A jobboldal pedig mindig ahhoz igazodik. Ezt következetesen
teszi. A probléma már csak a keresztény mázzal van, ahogy az sokszor fájdítja a
szívemet. Mert a jobboldal a világ rendjéhez igazodik meglehetősen reális
szemlélettel az ókor óta, addig a kereszténység messzemenően idealista. A
kereszténység eredendően egy percig nem foglalkozik a világ rendjével ebben az
értelemben. Minek is tenné ha „e világ fejedelme” a Sátán? Jézus csak olyan princípiumokat
adott nekünk, amik kifejezetten arról szólnak, hogy haladd meg a világ rendjét.
Isten szellemisége a világ szellemiségével nem összeegyeztethető. Persze nem
azt jelenti, hogy a homoszexualitás a világ rendjének krisztusi értelemben vett
meghaladása volna. Krisztusi szempontból is probléma. Ahogy a paráznaság, a
hazugság, a lopás is. Mindegyikre érzünk vágyat ösztönösen. Ne mondja senki,
hogy semmiféle parázna vágy nem fordult meg még a fejében. Csak van aki átadja
magát ennek és igen, léteznek kóros állapotai. Vannak kényszeres hazudozók és
kleptomániások. És igen ebben a szemléletben itt van az LMBTQ közösség megannyi
szivárvány színe. A jobboldal és az intézményesedett egyház viszont nem úgy
viszonyul a kérdéshez, mint egy krisztusi ember, hanem úgy mint a pogány Róma,
amely a világ társadalmi rendjének állapotát félti mindentől. Mindentől, ami
nem az addigi megszokott gyarló, beállt rendszer. Lehet persze, hogy még
rosszabb is jöhetne mint ez a rendszer, de a jobbtól ugyanúgy félti, mert
idegen neki. Ha pedig azért zárjuk ki a jobb világ lehetőségét is, mert félünk,
hogy rosszabb lesz esetleg, na az csak az igazán gyarló, kicsinyesség. Ez
jelenleg a konzervatív oldal. Pedig keresztény szemszögből mi változik, ha nem
házasodhatnak össze a melegek? Fene nagy örömmel szemléljük, hogy a drága
magyar alkotmány kimondja, hogy férfi és nő között lehet házasság, de a
keresztényi szeretet szemszögéből mit változtat ez a nem heteroszexuálisokon?
Krisztus a lelkekért jött, és azt nézi ami a szívben van. Ha pedig törvényileg
tiltva van egy melegházasság, attól még ugyanúgy az van a szívükben, és
ugyanúgy együtt vannak, csókolóznak, szeretkeznek, csak egy darab papír nélkül.
Ha ezeket a kultúrkeresztényeket valóban a lelki állapotuk izgatná, nem
érdekelné őket a jog játéka a téma körül. Az ebben való hercehurca vita
valójában azt jelenti, hogy nem akarják látni, hogy vannak melegek. Ahogy nem
akarjuk látni, hogy vannak csövesek, úgy hogy örülünk ha eltüntetnék őket az
utcáról. De sem a melegek, sem a csövesek nem változnak attól, hogy valamit nem
látunk velük kapcsolatba. Csak ehhez kéne érdekeljen az ő sorsuk. Ahhoz pedig
felebaráti szeretet kéne. Ha valóban pokolra való dolog, aki homoszexuális, és
valóban keresztény az, aki ezt habzó szájjal mondja, hát hol vannak ők a
melegek környezetétől? Pont nekik kéne sietve igyekezni, keresztény
szeretetükből vezérelve, hogy meg mentsék az eltévelyedett honfitársaikat. De persze
tudjuk, hogy őket nem érdekli a homoszexuálisok lelke, vagy akár sok másnak a
lelke sem. Még talán néhányan örülnének is ha pokolra jutnának azok a „mocskos
b*zik”.
Természetesen vannak jobboldali
mozgolódások, szervezetek vagy különböző egyházi körök, amelyek teljesen
korrekt módon, hitükkel összeegyeztetve állnak a kérdéshez. Nem gyűlölnek, de
érzik, nem is helyes ha úgy kezeljük, mintha ezzel semmi probléma nem lenne.
Persze ők vannak kevesen. És ott van a túloldal, a kultúrbaloldaliság
szellemisége által megfertőzött „kereszténység”. Akik teljesen normálisnak
mondják keresztény szemszögből ezt az egészet.
De nem csak keresztény berkekben
nem hűek önmaguk szellemiségéhez. Legyen az akár jobbról vagy balról fertőzött
hiteltelenség. A liberális oldal ugyanekkora hibában szenved. Mert sok mindent
jelent a liberalizmus, de nem ezt. A liberalizmus volt az első eszme mely
kiállt minden egyén lelkiismereti szabadságáért. Azért, hogy lehessen azt
mondani valamire magunktól, hogy nem. Vagy akár, hogy igen. Amikor pedig valaki
azt mondja: nem, nem értek egyet a melegházassággal/ genderizmussal/ negyedik
hullámos feminizmussal. Akkor kíméletlen haraggal csap le az ellenszegülőkre,
mert nem fogadja el azt, hogy mindenkit el kell fogadni. Vagy a korcsliberális
fellegvár Kanadában, mikor elveszik a szülőktől a gyermeküket mert nem akarták „nem
semlegesen” nevelni. Rideg és orwelli. Hol van ez az egész már a Voltairenek
tulajdonított híres mondatától: „ Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de
halálomig harcolni fogok azért, hogy mondhasd”. Valójában a liberalizmus nem
azt találta fel, hogy mindent és mindenkit el kell fogadj, hanem, hogy
eldönthesd mit és kit fogadsz el. Persze ezt a megannyi, sokszínű identitást és
nézetet nem lehet egy államba tuszkolni és közös nevezőre hozni. Azt, hogy ez a
megannyi identitás és nézet, hogy létezhet egymás mellett, arra már az anarchizmus
adott válaszokat. De ezt majd máskor, mert olyan téma, ami külön is meleg
helyzeteket szül.
Horváth Martin
2018. július 5., csütörtök
A világ megérett a pusztulásra?
A világ megérett a pusztulásra
Mennyiszer hallottam ezt különböző emberektől, láttam kommentekben és mémeken. Valami mélységes ellenérzést váltott ki bennem azonban minden esetben. Azt hiszem rájöttem miért. Két okból. Egyrészről mérhetetlenül lemondó, önfeladó, semmiféle reménységgel nem számoló, semmiféle célt és értelmet nem látó mondás ez. Másrészről abban a hamis illúzióban keletkezett, ami adott történelmi korokat is romantizál, hogy egyszer régen valamikor még minden más volt, még minden sokkal jobb volt. Burkolt nihilizmus ez a mondat, ami lemond az egész emberiségről. Kollektíven mond ítéletet minden és mindenki felett. Valójában pedig semmi másról nem árulkodik, mint arról, aki leírja, vagy kimondja. Valójában nem a világ érett meg a pusztulása, hanem az adott személy relatív képe a világról. Ő úgy látja nincs értelme, ennyi volt, jobb ha vége, a semmi is több annál, mint ami most van. Mindez egy a nagy egész szempontjából elenyésző hír kapcsán adott esetben, mint, hogy valaki pert nyert Starsbourgba mert nem ismerték el férfi testben élő biszexuális nőnek. Vagy valami hasonló baromság miatt. Aki ilyen hírek láttán, rendszeresen konstatálja, hogy " a világ megérett a pusztulásra" semmi mást nem jelent ki, mint, hogy az ő lelke indult meg a pusztulás útja felé. Az egész világ romlott, cél tévesztett, esély és remény nélküli borús képét láttatja. Valójában az ember mindig az adott lelkiállapotát vetíti ki a világra. Aki saját életében nem lát célt, könnyen fullad nihilista világnézetbe, miszerint a létnek magának nincs értelme. Aki adott esetben boldog, az az egész világból a boldog, nagyszerű dolgokat látja meg és képes azt mondani, hogy "de szép az élet". Mikor valaki azt mondja, hogy a világ megérett a pusztulásra, az a saját maga sorsának sötét, borús útvesztőiben akadt el az életét illetően. Ez pedig szomorú.
De van ebben a mondatban valami ennél is visszatetszőbb. Nem csak egy szomorú lelkületű ember képét rajzolja elénk, aki az élet színes, pozitív oldalát képtelen meglátni a mérlegben és a világot reálisan a jó és a rossz egyvelege képében látni. Hanem ez a mondat ítélkező is. Ez pedig riasztó. Bár teljesen borús, negatív lelkülete van eközben érez magában annyit, hogy bátran ítéletet mondjon minden ember és minden egyéb létező felett, hogy ennek mind bizony pusztulnia kell. Amikor Adolf Hitler bukását látta 1945 április végén-május elején, Németország felégetését adta parancsba. Ő maga öngyilkos lett végül és ezt a céltalan, halálba menekülő lelkületet vetítette ki a környezetére is és kívánta önmagával együtt, magának Németországnak a pusztulását. Hitler is így gondolta, hogy " a világ megérett a pusztulásra." Az az egészben a nyomasztó, hogy, aki egy ilyet kijelent, egyszerre érzi magát istennek, amely dönt, kijelent, ítélkezik milliók és világok sorsa felett, miközben halandó, gyarló lelkének terhét sem bírja hordozni és reménytelenség hatja át. Egyszerre érzi a lelkét Kalki, a hindu mitológia világvégét hozó, pusztító istenségének, és egyszerre a szanszára pokoli létforgásában ragadt tehetetlen senkinek.
Horváth Martin
2018. június 26., kedd
Femipara
A feminizmus igen hangsúlyos vitatéma lett a közbeszédben. Hatása vitathatatlan. Az általa indirekt mód kiváltott antifeminizmus pedig érthető. De túl van fújva. Igen, azt mondom túl van fújva ez a feminizmus téma. Az alt-rightól a klasszikus szélsőjobbon a tradicionalistákig, NER sajtótól Puzsérig, klasszikus liberálisokig ekézett téma a mai feminizmus. Rettegés tárgya, világunk gonosz, baljós, riasztó végnapjainak sötét előszele. Megmondom miért tartom túlzásnak ezt. A minap olvastam egy blogon, hogy mit adott a feminizmus a férfiaknak, miért lett jobb még nekik is, miközben sajnos rothadó, maradi magyar honba még mindig micsoda elnyomás van meg nem egyenlő bérek stb. Ezeket a mantrákat mindenki ismeri. Ezeket azok gondolják komolyan, akik a főváros valamely belvárosi kávézóit és a szerkesztőséget ismerik " A világként". Egyesek elhiszik és utaznak ezzel a szélsőliberális buborékkal tovább. A többség azonban nem. Nem, még Nyugaton sem.
Attól, hogy hangos a szélsőliberális buborék, még nincsenek sokan. Pedig a valóságban erre az emberek úgy reagálnak, mint annak idején a kommunista propagandára. Az is egy baloldali véleményterror volt, meg ez is egy baloldali véleményterror. És mind a kettő féligazságokkal tűzdelt nevetséges dolgokat szajkózott. Ahogy a kommunista rendszer is még a '80-as években is reakciósok meg fasiszták ellen vívta harcát, úgy a feminizmus is teljesítette célkitűzései zömét. Persze nem látjuk, hogy elmennének az arab világba vagy Afrikába, ahol valóban rászorulnának a nők a feminizmus vívmányaira. Sőt, nem is kell menni, már az arab világ és Afrika jön ide hozzájuk még sem teszik. Nem fűti őket ennyire az idea. Inkább még mindig a fehér középosztályban vívják harcukat a 75. nem elfogadásáért. Híres fegyverzetük a meztelen testükre felfestett felirat, mellbimbón a szikszalag X és messziről kitűnő frusztrált tekintet és mimika, mely kifejezi sérült lelküket, mely segítségre és szeretetre szorulna. Drága jobbosok, szerintem ezektől ne féljetek. A társadalom nem olyan ostoba. Amíg ezek a mai feminizmus ikonjai, addig nem lesz más, mint nevetség tárgya. Csakúgy, mint annak idején az osztályharc, meg a világforradalom. Hiába nőttek fel nemzedékek az Auróra cirkálót nézve és pártdalanéppelt dalolva, mindenki tudta, hogy ez groteszk utópia.
A feminizmus új hulláma, amely a genderista Star Wars utalások, női Szellemirtók és a Pussy Riot képében nyilvánul meg pedig ugyanilyen groteszk, nevetséges jelenségek az emberek zömének. Ha felfújjuk ezt az egészet viszont, akkor gondok akadhatnak. Akkor kellenek majd a valódi harcos nők, akik felszólalnak ez ellen, mert a groteszk véleményterror, ellenreakciót szül. A holokauszt minden tragédia fölé emelése megszüli a holokauszttagadókat, antiszemitákat. A kényszerített hittanra járás az ateizmust. A habzó szájjal egy szál szikszalag X-ben főtéren ordibáló nők pedig megfogják szülni a "takarodj vissza a konyhába" effektust. Aztán a végén a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntik, a feminizmus eddig jogosan elért eredményeit is kétségbe vonják. Azt meg talán nem kéne.
Horváth Martin
2018. június 11., hétfő
Horváth Martin- Semmi vagyok (vers)
Tükörbe néztem
Nem leltem benn magamat,
Megtalálni benne
Engem túl nagy feladat
Nem leltem benn magamat,
Megtalálni benne
Engem túl nagy feladat
Kerestem a keret között
Ahol kellene lennem,
De rájöttem, hogy nem én
Hanem a tükör nézi magát bennem
Ahol kellene lennem,
De rájöttem, hogy nem én
Hanem a tükör nézi magát bennem
Egy semmi vagyok
Végtelen üresség
Amit bárhonnan néznek
S bárhogyan keressék
Nem látnak és nem értenek
Mert képtelenek
Végtelen üresség
Amit bárhonnan néznek
S bárhogyan keressék
Nem látnak és nem értenek
Mert képtelenek
Én is sokat kerestem
S mikor egy sötét kútba belestem
A végtelen ürességbe beestem
Zuhantam, de végül megleltem
Maga a kút volt a lelkem
S mikor egy sötét kútba belestem
A végtelen ürességbe beestem
Zuhantam, de végül megleltem
Maga a kút volt a lelkem
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

