Horváth Martin- A halálbüntetés lélektana

Sokszor felmerül egy-egy országot megrengető gyilkosság, vagy gyilkos szabadlábra engedése után, esetleg bedobja a köztudatba néha napján valamilyen szélsőjobboldali formáció, a halálbüntetés kérdését. Én pedig leszámítva a kamaszkori tiszavirág életű radikális jobboldali fellángolásomat, sosem értettem egyet ezzel.

Lássuk csak mi az, ami a halálbüntetést indokolttá teszi. Legfőbb érv az arányos büntetés és az, hogy az ilyen elvetemült elkövető, soha ne kerüljön vissza a társadalomba véletlen sem. Persze itt alapvetően emberélet kioltásáért kapott halálbüntetésről beszélünk. Persze nem árt tisztázni, hogy mondjuk egyes helyeken a hazaárulásért illetve akár homoszexualitásért is halálbüntetés jár. Ez utóbbi kettő tényező már nem kezelhető egyszerre a gyilkosságért kapott halálbüntetéssel. Azt talán minden civilizált ember érzi, hogy a homoszexualitást lehet megvetni, elítélni, undorodni tőle, de Teherán főterén darun felakasztani aligha. Persze anno kurucinfón mindig akadtak ezt helyeslő igazmagyarok. A hazaárulás ugyancsak olyasvalami, ami eléggé szubjektív. Az aktuálisan fennálló hatalomtól is függ mit tekintünk hazaárulásnak. Valamint függ az egyén világnézetétől is. Bizonyos körökben (ugyancsak kurucinfó szint) az is hazaáruló bélyeget kapott, aki bemerészkedett egy zsinagógába kipával a fején mert meghívást kapott a zsidó közösségtől politikusként. Ők valószínűleg minden olyan cselekedetet, ami a zsidó közösséget nem ugyanarra a darura kívánja, mint a melegeket, azt hazaárulásnak bélyegzik. Aztán ott volt a középkori boszorkányperek listája és eretnek égetések stb. Jó rendben, majd jönnek a tradicionalisták és megmondják, hogy ez azért túlzás mert nem égettek minden bokorba boszorkányt és eretneket az inkvizítorok. Ami igaz is, de azért ha minden 5.-ben igen én nekem akkor sem lesz szebb a dolog. Ha már csak egy Huszt Jánost megcitáltak én akkor sem romantizálnám a korszakot. Egy szó mint, száz az, hogy mi érdemel halálbüntetést sokszor nagyban függ a fennálló rendszertől, annak világnézetétől vagy aktuális politikai érdekétől is. Így szűkítsük a kört kifejezetten az emberölésért kapott halálbüntetés kérdésére.

Akárhogy is nézem, akárhogy szeretném megérteni ez a büntetési nem, egyedül a „szemet szemért, fogat fogért” elv alapján működik. Semmi mást nem szolgál, minthogy az emberek, a hozzátartozók, sértettek természetes és ösztönös dühét és bosszúvágyát csillapítsa. A bosszúnál és a dühnél pedig nincsen elemibb ösztön, de megvetendőbb sem. És ne ragadjunk le ott, hogy mi lenne ha velem történne, az én szerettemet ölnék meg, „ na majd akkor máshogy látnám”. Ez az érv két dolgot árul el. Az egyik, hogy aki mondja, nem képes feltételezni, hogy valaki nem ugyanúgy működjön, mint ő, ne úgy reagáljon valamire ahogy ő, ne legyen olyan gyarló e téren, mint sokan. A másik pedig, hogy mégis milyen hitvány jogrendszer az, amit az alapján ítélünk meg, hogy nekünk személyes kötődésünk van-e ehhez a kérdéshez. Ha egyszer túllépem a sebességet kicsit az autópályán és pont egy traffipax lefotóz, és sértve érzem magam, akkor neki állok nem egyetérteni a KRESZ szabályaival. Ha megölik valakimet, akkor elkezdem támogatni a halálbüntetést. Kérem szépen ez nem így működik, annál aki nem egy ösztönlény.

Sőt, teszem fel a kérdést. Miért is büntetés a halál? Miből gondoljuk, hogy a halál az egy büntetés? Egyáltalán nem kizárt, hogy sokaknak a halál jelenti a megváltást és mekkora áldás neki, hogy nem kell életfogytig ugyanabban a zárkában szenvednie. A halálbüntetés, mint mondtam egyedül a bosszúvágy kiélésének a jogi színtere. Az a célja, hogy lássuk meghalni azt, akit utálunk vagy ellenérzéseink vannak vele kapcsolatban. Nem szeretjük, rossz érzésünk van ha ránézünk, így hát tüntessük el a szemünk elől, töröljük inkább ki az élők sorából ne hogy foglalkozni kelljen a megbékélés, meg a megbocsájtás macerás ügyeivel. Mert ez ennyi. Semmi több. Semmi magasztos igazság, semmi fennkölt igazságérzet nincs ebben. Csak is a bosszú gyarló tobzódásának kiélése és a saját magunk lelki fejlődésével való szembe nézni nem akarás. Vannak, akik persze próbálják szellemi síkon megmagyarázni. Kereszténynek mondják magukat és keresztényinek állítják be a halálbüntetést is. Aztán visszanyúlnak az Ószövetségbe és onnan mutogatnak passzusokat, onnan ahol a szemet szemért is ott van és réges rég túllépett rajta Jézus Krisztus már az Újszövetség korában. Akkor azt mondják: rendben, akkor itt van a kapernaumi százados példája, akinek szolgáját meggyógyította Jézus. Még sem mondja a századosnak, hogy ne katonáskodjon! Áhá! Mi van ha én azt mondom, hogy lehet mondott neki hasonlót, csak nincs leírva, mert ha az evangélium szellemiségét átérezzük, enélkül is tudjuk, és érezzük majd, hogy nem helyes ölni. Vagy ahogy János evangéliuma is befejeződik: „Jézus még sok egyebet is tett. Ha azonban valaki mind le akarná írni – azt hiszem –, annyi könyvet kellene írnia, hogy nem tudná az egész világ sem befogadni.” Nyilván fintorognak, hogy miképpen állíthatom ezt, le nem írt, odagondolt dolog alapján. Csak aztán ugyanezek az emberek azok, akik ha vitáznak baptistákkal, pünkösdiekkel a felnőttkeresztségről, hogy miért nem helyes és bizony kell a csecsemőkeresztség felhoznak egy híres példát. A baptista verzió szerint ugyebár egyszer sem említi a Szentírás, hogy gyereket kereszteltek volna, de jönnek mások és azt mondják az Apcsel-ből: „ Amikor pedig házanépével együtt megkeresztelkedett”, ez úgy értendő,- mármint  a házanépe,- hogy abba valószínűleg(!) beleszámítottak a gyerekek is. Ekkor már nem baj a le nem írt, de belelátott gondolat. Nincsen a halálbüntetésnek meggyőző keresztény érve, és akárhogy is szeretnék a modern kori farizeusok ha nem lenne ez bűn és kicsinyes bosszúvágyukat isteni köntösbe csomagolva kiélhetnék, ennek akkor sincs semmiféle köze Krisztushoz. Ahhoz a Krisztushoz, akit én megismertem, semmi köze nem lehet ennek.

Aztán itt van akkor a szélsőséges érvelés. „Mert jobb ha etetjük a rohadt gyilkosokat az adónkból életük végéig?” Nem. Nem jobb. De ki mondta, hogy a halálbüntetés elítélése együtt jár azzal, hogy beteg liberális norvég jogrendszert akarok és minden pszichopata Breivik szerű alak jakuzziba kávét szürcsölget? Mondjon valaki egy értelmes érvet az ellen, hogy a gyilkosokat miért ne vessük, mondjuk teszem azt kényszermunkára. Kibányásztatni a barna szenet, ami amúgy normál körülmények között, fizetett bányászokkal nem érné meg. Vagy bármi hasonló jellegű munkát. Hasznuk is lenne és mellé lenne idejük és élethelyzetük végiggondolni a tettüket és megbánni, esetleg meg is térni kedves keresztények. Miért ne? Mondjon valaki egy értelmes okot, amely nem a kicsinyes bosszúvágyból fakad és azt mondom rendben. De még eddig ilyennel nem találkoztam. Aki pedig, a halálbüntetés mellett akar nagyon érvelni, hiszem, hogy ő még Krisztussal nem találkozott. Nem találkozott a szeretettel, a megértéssel, a megbocsájtás elsőre keserű de végül mézédes érzésével, amelyet olyannyira kiöltünk a világból. Mert kiöltük magunkból. Saját magunk lelkén követtük el rég az első halálbüntetést.

Horváth Martin

Horváth Martin- Meleg helyzet

Szinte minden évben hatalmas felháborodást vált ki a melegfelvonulás, vagy is most már LMBTQ+ még bármi amit kitalálnak. Ugyanígy a könnyű drogok legalizálása is valamint az abortusz témája egy-egy népszavazás kapcsán, vagy valamelyik ország parlamentjének döntése nyomán heves frontvonalakat nyit konzervatívok és liberálisok között. Háborút vívnak és mintha egyik országban elfogadnák a melegházasságot, úgy a konzervatívok egy hatalmas vereségnek élik meg. A liberálisok pedig győzelemnek. A probléma az, hogy ennek nem feltétlen kellene háborúnak lennie, és egyik vagy másik fél nézőpontja sem indokolná ezt meg.

A legkiélezettebb frontvonal egyértelműen az azonos neműek jogait illető csatatér. Nyilván senkinek nem mondunk újat, ha azt mondjuk a klasszikusan jobboldali, konzervatív, kultúrkeresztény intézményesedett egyházi szféra zsigerből utasítja el a homoszexuálisok, biszexuálisok és most diszkriminatívan meg nem nevezett társaik valamennyi egyenlőségi jogát. Legyen az élettársi kapcsolat, házasság, gyermek örökbefogadás, vagy akárcsak a Pride programjai. Igazából ha Concitha Wurstal és a 10 évvel ezelőtti melegfelvonuláson pap ruhában vonagló fazonnal meg „ Emma vagyokkal” azonosítjuk a nem heteroszexuális közeget, akkor joggal érzünk ellenszenvet. És persze tudjuk, hogy Conchitán és Emmán kívül is vannak ebben a közegben emberek, akik nem feltétlen érdemlik meg ezt végtelen ellenszenvet. Ehhez elsősorban a nem hetero társadalomnak ki kéne vetnie magából a Nagy Magyarországra falloszt rajzoló vonuló látványosan felháborító tagokat, másik oldalról pedig elkellene sajátítani a kirakat-keresztény jobboldalon az árnyalt gondolkodás készségét. És igen tudjuk, mindenki ismer valakit, aki meleg és megveti a provokatív buzikat és ismerünk teljesen korrekt árnyalt világlátású jobboldaliakat is. De akkor nézzük első sorban a konzervatív oldal szemszögéből. Azért nem akarják, hogy legyen felvonulás meg házasság és egyebek, mert a társadalom egészséges összetétele megbomlik, s mint egy fertőző pszichés betegség terjed szét majd ártatlan gyermekeink között. Aztán nem elég, hogy a demográfiai rátánk zuhan még ez is rátenne. Érezhető az irónia a soraimban? Becsapós, mert  teljes mértékben megértem ezt a nézetet. Ez a nézet megállja a helyét és jogos. Praktikus, realista. Mint a vegytiszta jobboldali világszemlélet. „Ez a világ rendje”. Ahhoz pedig igazodunk. És ugyan ki az, aki teljes bizonyossággal állna ki egykét elvetemültön kívül, hogy azt állítsa, hogy a természet rendje szerint ez így ahogy van beleillik. Persze ilyenkor mindig előkerül az pár szerencsétlen homokos pingvin példaként valamelyik állatkertből. 

De valljuk be őszintén, nem ez a világ rendje. A jobboldal pedig mindig ahhoz igazodik. Ezt következetesen teszi. A probléma már csak a keresztény mázzal van, ahogy az sokszor fájdítja a szívemet. Mert a jobboldal a világ rendjéhez igazodik meglehetősen reális szemlélettel az ókor óta,  addig a kereszténység messzemenően idealista. A kereszténység eredendően egy percig nem foglalkozik a világ rendjével ebben az értelemben. Minek is tenné ha „e világ fejedelme” a Sátán? Jézus csak olyan princípiumokat adott nekünk, amik kifejezetten arról szólnak, hogy haladd meg a világ rendjét. Isten szellemisége a világ szellemiségével nem összeegyeztethető. Persze nem azt jelenti, hogy a homoszexualitás a világ rendjének krisztusi értelemben vett meghaladása volna. Krisztusi szempontból is probléma. Ahogy a paráznaság, a hazugság, a lopás is. Mindegyikre érzünk vágyat ösztönösen. Ne mondja senki, hogy semmiféle parázna vágy nem fordult meg még a fejében. Csak van aki átadja magát ennek és igen, léteznek kóros állapotai. Vannak kényszeres hazudozók és kleptomániások. És igen ebben a szemléletben itt van az LMBTQ közösség megannyi szivárvány színe. A jobboldal és az intézményesedett egyház viszont nem úgy viszonyul a kérdéshez, mint egy krisztusi ember, hanem úgy mint a pogány Róma, amely a világ társadalmi rendjének állapotát félti mindentől. Mindentől, ami nem az addigi megszokott gyarló, beállt rendszer. Lehet persze, hogy még rosszabb is jöhetne mint ez a rendszer, de a jobbtól ugyanúgy félti, mert idegen neki. Ha pedig azért zárjuk ki a jobb világ lehetőségét is, mert félünk, hogy rosszabb lesz esetleg, na az csak az igazán gyarló, kicsinyesség. Ez jelenleg a konzervatív oldal. Pedig keresztény szemszögből mi változik, ha nem házasodhatnak össze a melegek? Fene nagy örömmel szemléljük, hogy a drága magyar alkotmány kimondja, hogy férfi és nő között lehet házasság, de a keresztényi szeretet szemszögéből mit változtat ez a nem heteroszexuálisokon? Krisztus a lelkekért jött, és azt nézi ami a szívben van. Ha pedig törvényileg tiltva van egy melegházasság, attól még ugyanúgy az van a szívükben, és ugyanúgy együtt vannak, csókolóznak, szeretkeznek, csak egy darab papír nélkül. Ha ezeket a kultúrkeresztényeket valóban a lelki állapotuk izgatná, nem érdekelné őket a jog játéka a téma körül. Az ebben való hercehurca vita valójában azt jelenti, hogy nem akarják látni, hogy vannak melegek. Ahogy nem akarjuk látni, hogy vannak csövesek, úgy hogy örülünk ha eltüntetnék őket az utcáról. De sem a melegek, sem a csövesek nem változnak attól, hogy valamit nem látunk velük kapcsolatba. Csak ehhez kéne érdekeljen az ő sorsuk. Ahhoz pedig felebaráti szeretet kéne. Ha valóban pokolra való dolog, aki homoszexuális, és valóban keresztény az, aki ezt habzó szájjal mondja, hát hol vannak ők a melegek környezetétől? Pont nekik kéne sietve igyekezni, keresztény szeretetükből vezérelve, hogy meg mentsék  az eltévelyedett honfitársaikat. De persze tudjuk, hogy őket nem érdekli a homoszexuálisok lelke, vagy akár sok másnak a lelke sem. Még talán néhányan örülnének is ha pokolra jutnának azok a „mocskos b*zik”.

Természetesen vannak jobboldali mozgolódások, szervezetek vagy különböző egyházi körök, amelyek teljesen korrekt módon, hitükkel összeegyeztetve állnak a kérdéshez. Nem gyűlölnek, de érzik, nem is helyes ha úgy kezeljük, mintha ezzel semmi probléma nem lenne. Persze ők vannak kevesen. És ott van a túloldal, a kultúrbaloldaliság szellemisége által megfertőzött „kereszténység”. Akik teljesen normálisnak mondják keresztény szemszögből ezt az egészet.

De nem csak keresztény berkekben nem hűek önmaguk szellemiségéhez. Legyen az akár jobbról vagy balról fertőzött hiteltelenség. A liberális oldal ugyanekkora hibában szenved. Mert sok mindent jelent a liberalizmus, de nem ezt. A liberalizmus volt az első eszme mely kiállt minden egyén lelkiismereti szabadságáért. Azért, hogy lehessen azt mondani valamire magunktól, hogy nem. Vagy akár, hogy igen. Amikor pedig valaki azt mondja: nem, nem értek egyet a melegházassággal/ genderizmussal/ negyedik hullámos feminizmussal. Akkor kíméletlen haraggal csap le az ellenszegülőkre, mert nem fogadja el azt, hogy mindenkit el kell fogadni. Vagy a korcsliberális fellegvár Kanadában, mikor elveszik a szülőktől a gyermeküket mert nem akarták „nem semlegesen” nevelni. Rideg és orwelli. Hol van ez az egész már a Voltairenek tulajdonított híres mondatától: „ Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de halálomig harcolni fogok azért, hogy mondhasd”. Valójában a liberalizmus nem azt találta fel, hogy mindent és mindenkit el kell fogadj, hanem, hogy eldönthesd mit és kit fogadsz el. Persze ezt a megannyi, sokszínű identitást és nézetet nem lehet egy államba tuszkolni és közös nevezőre hozni. Azt, hogy ez a megannyi identitás és nézet, hogy létezhet egymás mellett, arra már az anarchizmus adott válaszokat. De ezt majd máskor, mert olyan téma, ami külön is meleg helyzeteket szül.

Horváth Martin

A világ megérett a pusztulásra?

A világ megérett a pusztulásra

Mennyiszer hallottam ezt különböző emberektől, láttam kommentekben és mémeken. Valami mélységes ellenérzést váltott ki bennem azonban minden esetben. Azt hiszem rájöttem miért. Két okból. Egyrészről mérhetetlenül lemondó, önfeladó, semmiféle reménységgel nem számoló, semmiféle célt és értelmet nem látó mondás ez. Másrészről abban a hamis illúzióban keletkezett, ami adott történelmi korokat is romantizál, hogy egyszer régen valamikor még minden más volt, még minden sokkal jobb volt. Burkolt nihilizmus ez a mondat, ami lemond az egész emberiségről. Kollektíven mond ítéletet minden és mindenki felett. Valójában pedig semmi másról nem árulkodik, mint arról, aki leírja, vagy kimondja. Valójában nem a világ érett meg a pusztulása, hanem az adott személy relatív képe a világról. Ő úgy látja nincs értelme, ennyi volt, jobb ha vége, a semmi is több annál, mint ami most van. Mindez egy a nagy egész szempontjából elenyésző hír kapcsán adott esetben, mint, hogy valaki pert nyert Starsbourgba mert nem ismerték el férfi testben élő biszexuális nőnek. Vagy valami hasonló baromság miatt. Aki ilyen hírek láttán, rendszeresen konstatálja, hogy " a világ megérett a pusztulásra" semmi mást nem jelent ki, mint, hogy az ő lelke indult meg a pusztulás útja felé. Az egész világ romlott, cél tévesztett, esély és remény nélküli borús képét láttatja. Valójában az ember mindig az adott lelkiállapotát vetíti ki a világra. Aki saját életében nem lát célt, könnyen fullad nihilista világnézetbe, miszerint a létnek magának nincs értelme. Aki adott esetben boldog, az az egész világból a boldog, nagyszerű dolgokat látja meg és képes azt mondani, hogy "de szép az élet". Mikor valaki azt mondja, hogy a világ megérett a pusztulásra, az a saját maga sorsának sötét, borús útvesztőiben akadt el az életét illetően. Ez pedig szomorú.

De van ebben a mondatban valami ennél is visszatetszőbb. Nem csak egy szomorú lelkületű ember képét rajzolja elénk, aki az élet színes, pozitív oldalát képtelen meglátni a mérlegben és a világot reálisan a jó és a rossz egyvelege képében látni. Hanem ez a mondat ítélkező is. Ez pedig riasztó. Bár teljesen borús, negatív lelkülete van eközben érez magában annyit, hogy bátran ítéletet mondjon minden ember és minden egyéb létező felett, hogy ennek mind bizony pusztulnia kell. Amikor Adolf Hitler bukását látta 1945 április végén-május elején, Németország felégetését adta parancsba. Ő maga öngyilkos lett végül és ezt a céltalan, halálba menekülő lelkületet vetítette ki a környezetére is és kívánta önmagával együtt, magának Németországnak a pusztulását. Hitler is így gondolta, hogy " a világ megérett a pusztulásra." Az az egészben a nyomasztó, hogy, aki egy ilyet kijelent, egyszerre érzi magát istennek, amely dönt, kijelent, ítélkezik milliók és világok sorsa felett, miközben halandó, gyarló lelkének terhét sem bírja hordozni és reménytelenség hatja át. Egyszerre érzi a lelkét Kalki, a hindu mitológia világvégét hozó, pusztító istenségének, és egyszerre a szanszára pokoli létforgásában ragadt tehetetlen senkinek.

Horváth Martin

Trianon, nemzeti radikalizmus 12. adás

Femipara

A feminizmus igen hangsúlyos vitatéma lett a közbeszédben. Hatása vitathatatlan. Az általa indirekt mód kiváltott antifeminizmus pedig érthető. De túl van fújva. Igen, azt mondom túl van fújva ez a feminizmus téma. Az alt-rightól a klasszikus szélsőjobbon a tradicionalistákig, NER sajtótól Puzsérig, klasszikus liberálisokig ekézett téma a mai feminizmus. Rettegés tárgya, világunk gonosz, baljós, riasztó végnapjainak sötét előszele. Megmondom miért tartom túlzásnak ezt. A minap olvastam egy blogon, hogy mit adott a feminizmus a férfiaknak, miért lett jobb még nekik is, miközben sajnos rothadó, maradi magyar honba még mindig micsoda elnyomás van meg nem egyenlő bérek stb. Ezeket a mantrákat mindenki ismeri. Ezeket azok gondolják komolyan, akik a főváros valamely belvárosi kávézóit és a szerkesztőséget ismerik " A világként". Egyesek elhiszik és utaznak ezzel a szélsőliberális buborékkal tovább. A többség azonban nem. Nem, még Nyugaton sem.

Attól, hogy hangos a szélsőliberális buborék, még nincsenek sokan. Pedig a valóságban erre az emberek úgy reagálnak, mint annak idején a kommunista propagandára. Az is egy baloldali véleményterror volt, meg ez is egy baloldali véleményterror. És mind a kettő féligazságokkal tűzdelt nevetséges dolgokat szajkózott. Ahogy a kommunista rendszer is még a '80-as években is reakciósok meg fasiszták ellen vívta harcát, úgy a feminizmus is teljesítette célkitűzései zömét. Persze nem látjuk, hogy elmennének az arab világba vagy Afrikába, ahol valóban rászorulnának a nők a feminizmus vívmányaira. Sőt, nem is kell menni, már az arab világ és Afrika jön ide hozzájuk még sem teszik. Nem fűti őket ennyire az idea. Inkább még mindig a fehér középosztályban vívják harcukat a 75. nem elfogadásáért. Híres fegyverzetük a meztelen testükre felfestett felirat, mellbimbón a szikszalag X és messziről kitűnő frusztrált tekintet és mimika, mely kifejezi sérült lelküket, mely segítségre és szeretetre szorulna. Drága jobbosok, szerintem ezektől ne féljetek. A társadalom nem olyan ostoba. Amíg ezek a mai feminizmus ikonjai, addig nem lesz más, mint nevetség tárgya. Csakúgy, mint annak idején az osztályharc, meg a világforradalom. Hiába nőttek fel nemzedékek az Auróra cirkálót nézve és pártdalanéppelt dalolva, mindenki tudta, hogy ez groteszk utópia.

A feminizmus új hulláma, amely a genderista Star Wars utalások, női Szellemirtók és a Pussy Riot képében nyilvánul meg pedig ugyanilyen groteszk, nevetséges jelenségek az emberek zömének. Ha felfújjuk ezt az egészet viszont, akkor gondok akadhatnak. Akkor kellenek majd a valódi harcos nők, akik felszólalnak ez ellen, mert a groteszk véleményterror, ellenreakciót szül. A holokauszt minden tragédia fölé emelése megszüli a holokauszttagadókat, antiszemitákat. A kényszerített hittanra járás az ateizmust. A habzó szájjal egy szál szikszalag X-ben főtéren ordibáló nők pedig megfogják szülni a "takarodj vissza a konyhába" effektust. Aztán a végén a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntik, a feminizmus eddig jogosan elért eredményeit is kétségbe vonják. Azt meg talán nem kéne.

Horváth Martin

Horváth Martin- Semmi vagyok (vers)

Tükörbe néztem
Nem leltem benn magamat,
Megtalálni benne
Engem túl nagy feladat

Kerestem a keret között
Ahol kellene lennem,
De rájöttem, hogy nem én
Hanem a tükör nézi magát bennem

Egy semmi vagyok
Végtelen üresség
Amit bárhonnan néznek
S bárhogyan keressék
Nem látnak és nem értenek
Mert képtelenek

Én is sokat kerestem
S mikor egy sötét kútba belestem
A végtelen ürességbe beestem
Zuhantam, de végül megleltem
Maga a kút volt a lelkem

2018. 06. 12.

Horváth Martin- Trianon traumások és holokauszt hívek

Nem, nem soha! Azt hittem soha nem fogok írni kifejezetten Trianonról. Annyian és annyiszor foglalkoztak vele körülöttem, hogy szinte sablonosnak éreztem magam, ha erre gondoltam. Ugye tudjuk, hogy minden valamire való nemzeti rock együttesnek annak idején kellett egy Vesszen Trianon! dal. És az nem is ért semmit akinek egy 1920-as állapotú Nagy-Magyarország nem volt  a pólóján vagy zászlón. Mikor pedig belegondoltam ebbe az egészbe, ami körül lengi Trianon témáját, rájöttem, erről kell írnom.

Kettő történelmi tragédia van a magyar társadalomban, melyet két ellentétes ideológiai közeg a végletekig hangsúlyoz. Trianon és a holokauszt. Trianon a nemzeti, jobboldali bázis szinte mindennapos témája, melyet szubkulturális ikonná züllesztettek, annak a történelmi eseménynek tényleges megértése nélkül.  A balliberális körök pedig a holokausztból kovácsoltak politikai tőkét melyet aduászként húzhatnak elő bármilyen vitában. Két tábor, két bálvány. És mind két tábor gyűlöli a másik bálványát. Sértve érzik magukat és a saját bálványukat, hogy ha más előtt hajbókolnak akkora tisztelettel, mint ők a saját bálványuk előtt. Az egész két szánható őrült bagázs képét mutatná, ha nem két ténylegesen súlyos, sokak életét érintő, szívszorító tragédiáról lenne szó.

Kép forrása: nyomaban.blog.hu

Trianon kérdésében azt hiszem azt nem kell vitatni, hogy egy hatalmas, igazságtalan és ember életek millióit porig romboló történelmi esemény. Szétszakított családok, emberek milliói, akik olyan soviniszta vezetésű és közhangulatú államok elnyomásába kerültek melyek irracionálisan gyűlölik őket. És mindent megtettek és tesznek gyakran ma is, hogy eltüntessék a magyarságot a területükről. Nem is sorolnám fel a kezdeti román atrocitásoktól a falu rombolásokig, a délvidéki mészárláson át a legújabb kori szlovák nyelvtörvényig a történelmi példákat erre. És nem, nem igaz az a közkedvelt kádárizmusban fogant, majd a korcsliberális többségi társadalom által mai napig hangoztatott baromságok sora, mellyel a Trianont emlegetőket vádolják. Hallottam én már mindent ilyen téren, kezdve attól a primitív felfogástól, hogy „ jó lenne ha lenne tengerünk”. Igen, a többségi társadalomnak ennyi maradt meg és ennyi veszteséget érez az egésszel kapcsolatban. Milyen kár, hogy egy személyi felmutatással többe kerül lejutni az Adriára. Nyilván nem értik, hogy miért ér ennyit egy nyomorult tengerpart, hogy ennyit emlegessék Trianont. Vannak aztán az okoskodók. „ Habsburg elnyomást akarsz újra?”. Képes volt elhelyezni a történelmi idővonalon, hogy a Nagy-Magyarország állapota az bizony az Osztrák-Magyar monarchia ideje alatti állapotokat tükrözi mikor Habsburgok voltak. Valami ellentmondást igyekezett találni és hát ennyire futotta. Nacionalista vagy és Habsburgokat akarsz? Ejj ejj. Nyilván a lengyelek, akik pedig a keletre lévő egykori területeiken élő nemzettársaikkal éreznek azonosságot, egy az egyben szeretnének visszamenni jobbágynak a középkorba, mert akkor volt utoljára az a terület az övék.

Megértem tehát azokat, akik ezt a történelmi sérelmet elhanyagoltnak érzik, és szeretnék ha nem ilyen undorító lekezelő módon állnának hozzá a társadalomban, mint az elmúlt 40-50 évben. De ennek ellenére nem tudok azonosulni a Nagy-Magyarországot a bőrdzsekije hátulján viselő Gój motorossal, meg az identitás zavaros kamasszal akinek a Nagy-Magyarország tetkója mellé jutott még egy vaskereszt is. Sem a Kárpátia koncerten részegen Vesszen, Vesszen Trianon-t ordibáló tömeggel. Nem megy, ez a kínai pólókra nyomtatott térképes, angyalos címeres szubkultúra. Nagy- Magyarország ikon lett. Ikon, mint Che Guevara. Nem kell tudnod ki ő, mit gondolt, átérezned az elveit és a tetteit. Ha balos, antikapitalista fiatal vagy akkor kell olyan póló és kész. Közösséghez tartozás szimbóluma. És ennyi, semmi több. Nem jelent mást már. Pont ennyit jelent a jobboldalon a Nagy-Magyarország. Kiüresedett szimbólum, mely jelzi, hogy „én kikkel vagyok”. Bocsánat, nem is. Inkább azt jelenti „ kikkel nem vagyok”. Ez így pontosabb. Meg szomorúbb is. És akkor vegyük is a balliberális mantrák után, hogy milyen idegesítő mantra van a Trianon bálványozók oldalán.

„Magyar az, akinek fáj Trianon”. Rengetegszer hallottam és mindig is idegesített, de nehezen tudtam megfogalmazni miért. Aztán rájöttem, hogy elsősorban azért mert azok akik ezt mondják láthatóan rohadtul nem fáj nekik Trianon. Nem éreznek a súlyából valójában semmit. Frusztrált, feldolgozatlan személyes traumákat másokra kivetítő, önmagukat szedett-vedett politikai szektákban megtaláló fura arcoktól már halottam egy párszor ezt. De valahogy normális határon túli magyartól még nem, sem  mondjuk az Ismerős Arcok együttes énekesétől (bocsánat ha műveletlen vagyok és mondott ilyet), de valami szedett-vedett szkinhed garázsbandáktól már tuti párszor hallottam. Lehet, hogy talán azért mert kicsit értelmesebb ember, nem akarja megszabni egy történelmi eseményhez társított érzelmem alapján, hogy az adott nemzet tagja vagyok e vagy sem. Mert egy értelmesebb ember tudja, hogy a magyarság nem egy olyan faék egyszerűségű létező a világban, hogy egy darab történelmi esemény körül forogjon az öndefiniálása és az identitása. Ha magyar az akinek fáj Trianon, kik voltak azok, akik 1920 előtt éltek és elvileg magyarok voltak? Árpád vezér vajon mi alapján volt magyar akkor? Lehetséges mégis, hogy a magyar identitást kicsit összetettebb létezőként definiáljuk, ne pedig egy történelmi aktus legyen az alfája és az ómegája annak, hogy én ki vagyok? Mert ha az a magyar akinek fáj Trianon, akkor magyar vagyok. De fáj a holokauszt is, szóval zsidó is vagyok? Mert hát akkor az lehet a zsidó e logika mentén akinek az fáj nem de? Ha történelmi eseményekhez társított érzelemvilág alapján definiáljuk az identitásunk akkor ennek így kell működni. De akkor én zsidó és magyar is vagyok. Hát ez pedig egyesek szerint a Trianon-bálványozók oldalán nem lehetséges.

A probléma a bálványimádással, hogy egy olyan dolgot tesz meg középpontnak, ami körül mindennek forogni kell az életében, ami nyilvánvalóan nem való középpontnak. Nem érezhetek hasonlóan a holokauszttal kapcsolatban, mint Trianonnal kapcsolatban. Mert Trianon a középpont és istenkáromlást követek el, ha mást is azonos szintre emelek. Ez pedig oda vissza igaz. A holokauszt bálványozók számára nem lehetséges sem Trianon, vagy akár az örmény népirtás, vagy a gulágokon halt áldozatok tragédiája, hogy azonos súlycsoportba legyen a holokauszttal. Annál szörnyűbb és annál rettenetesebb még soha nem volt a történelemben, szól az ő véleményük. Nyilván ez a hozzáállás roppant sértő tud lenni másoknak, akiknek megvan a maguk központi tragédiája. És mikor két bálványimádó találkozik, akik ellentétes bálványokat imádnak, na abból lesz az, ami a magyar társadalom két élesen feszült szektás ellentétét jelenti. A balliberálisok vagy hallgatnak Trianonról, de leginkább ócsárolják azokat, akik még nem tudták túl tenni magukat ezen a dolgon és még mindig ezzel kell sajnos foglalkozni, pedig hát haladjunk már, elmúlt, rég volt, van fontosabb. Persze a holokauszt is rég volt és ha valamin, sajnos azon már biztos nem változtatunk, de arra valahogy nem áll a logika, hogy tegyük már túl rajta magunkat és haladjunk. Nyilván ez kiváltja, hogy a Trianon bálványozó tábor megutálja a holokausztot. Értjük, nem a holokauszt bálványozókat, hanem magát a bálványt, a holokausztot. Aminek a vége a zsidózás, meg a holokauszttagadás. És a két szélsőség tökéletesen erősítgeti egymást addig, amíg egy újabb történelmi tragédiát nem sütnek ki ebből. Ami persze, valakinek egyszer majd a bálványa lehet a jövőben.

Az emberek többsége pedig akármennyire is szeretjük lenézni őket, nem ilyen elvakult szektás, hogy mindenféle bálványt a nyakába vegyen. Amikor pedig egy bálványimádó szekta egyre nagyobb befolyásra tesz szert, az emberek többsége azt a bálványt egyre jobban utálja meg, vagy veszi kevésbé komolyan. Sajnálatos, ha ez olyas valamivel történik, ami valóban egy súlyos történelmi tragédia napjainkra is érvényes tanulságokkal. Mint a holokauszt. Esetében már érezni, hogy sokak számára „elcsépelt”, „lejáratott” a téma. A holokauszt bálványozók sokáig voltak befolyásos pozícióban így elérték ezt a kontra-produktív hatást. De kétségünk ne legyen afelől, hogy ha egyszer a Trianon bálványozó szekta kerülne ekkora befolyás közelébe, még nagyobb kárt tudna tenni az általa felhasznált történelmi tragédia közfelfogásában. Mivel pedig, hogy kamukeresztény, kamunemzeti pogány erkölcsű etatisták igencsak hatalmon vannak manapság, időben észre kell vennünk, hogy miképpen inflálhatnak el egy olyan tragédiát, mint Trianon. S ez a fontos történelmi esemény, mely több valós figyelmet érdemelne, és eddig csak frusztrált szubkultúrából ismerhettük, most a hatalomnak szavazatokon és demográfiai utánpótláson kívül, semmit sem jelent. 

Horváth Martin