A
reformáció szellemiségét az öt Solában lehet összefoglalni, amik azért
születtek, hogy kifejezzék vele a reformátorok hogy mik is az igaz keresztény
hit ismérvei. Ezekkel szembe helyezkedően állnak a különböző katolikus dogmák
amik tulajdonképpen ezek ellentétei. Az öt Sola: Sola Scirtura, Sola fide, Sola
gratia, Solus Christus, Soli Deo gloria! Ezek magyarul így hangzanak: egyedül a
Szentírás, egyedül hit által, egyedül kegyelemből, egyedül Krisztus, egyedül
Istené a dicsőség!
Ha megértjük,
hogy ezekre a jelszavakra miért is volt szükség, és mit is fejeznek ki igazán,
akkor elegendő megvizsgálnunk az utolsó Solát, mert abból következik az összes
többi. A középkori egyház és gondolkozás nem volt kereszténynek tekinthető. A
világi renden alapult, és világi bálványokat tisztelt. Királyokat, feudumot,
filozófiát, pápát. Ez ellentmond mindannak amit az Úr az Ő kijelentésében
előadott. A katolikus egyház dogmáiban mai napig megőrizte ezeket a tanokat. Az
egész tanrendszerét az ókori pogány filozófiákra építette. Isten kijelentése
mellé tette a hagyományt, ami a kereszténység államvallássá alakulása után
feltöltődött a pogány elemekkel, ugyanis mindenkit az egyházba kényszerítettek.
Ez által, hogy a hagyományt az írással egy szintre emelték, tulajdonképpen
megakadályozták azok az Írás által való felülvizsgálásának jogosságát. Így szabad utat engedtek a folyamatos
lerakódásnak. Az által hogy államvallás lett, ki alakult a pápa személye, amire
sem egyháztörténeti, sem Szentírásbeli alap nem hozható fel, sőt, az Írás
által több helyen látható, hogy Péter semmivel sem áll apostoltársai felett a
különböző egyházi kérdésekben, ami elég érdekes tekintve, hogy a katolikusok
őhozzá vezetik vissza a pápaság intézményét. Erre előszeretettel citálják a
kőszikla példázatot, ami nyelvtanilag megvizsgálva eléggé megkérdőjelezhetően
jelenti egyértelműen azt, hogy Pétert Jézus bármiféle felsőbb tisztségre
rendelte volna. De ha még így is lett volna, akkor sincs semmiféle bizonyíték arra,
hogy ez a primátus továbböröklődne bármi módon. Egyes katolikus szerzők és teológusok szeretik
felhozni továbbá, hogy a hagyomány magja az írásból következik, de a fenti
példából teljesen világos hogy ez nem így van, hiszen a katolikus egyház
fundamentuma, a pápa intézménye nem bizonyítható semmiféle Igeszakasszal. Ezek
után a következő bűnük nem más volt, mint, hogy elragadták az Írást a hívők
kezéből és már csak a kész magyarázatot adták át, ami valójában inkább volt
jól felépített emberi okoskodás, mintsem az evangélium tényleges üzenete.
Így
történhetett tehát, hogy egészen 1517-ig kellet várni arra, hogy a sötétség után
újra világosság legyen. (Post tenebras Lux, a reformáció egyik kulcsmondata!)
Addig az igazság magvai valószínűsíthetően nagyon kevesekben élt, akiknek lehetőségük
volt a Szentírás megismerésére, és akik az elnyomás miatt nem tudtak
cselekedni, vagy ha meg is kezdték volna azt, az egyház gyorsan eltaposhatta
volna mivel semmiféle feltétel nem volt akkor még adott, hogy egy ilyen
törekvés kellő gyorsasággal elterjedhessen. Így a kereszténység legnagyobb bukásától, az
államvallássá válástól az azutáni relatíve gyors világi rendszerré épülésétől
kezdődően az igaz hit tulajdonképpen csak nagyon kis részletekben tudott
fel-fel bukkanni a különböző eretnekmozgalmak között. Akik igazából nem az
evangélium igazságát képviselték, hanem katolikusoktól nem különb távol-keleti
pogány ezoterikákat, de mégis magában a világellenességükben meg lehet látni
valamicske Krisztus-szikrát közvetetten, és azt is jól meglehet figyelni, hogy
valójában ez a világellenesség volt ami miatt a katolikus egyház az egyik
legnagyobb fenyegetésnek tartotta ezeket. És ugyanez amiért fenn tudtak
maradni olyan sokáig. Ugyanis az emberek akkor is érezték, hogy a feudalizmus
elnyomása nem Isteni. A világ hierarchiája nem Istené, hanem a Sátáné! Így ezek
a mozgalmak legtöbbször a hierarchia elleni lázadások, sem mint tényleges
hitbéli újító szándékkal fellépő elemek voltak.
Ezzel
szemben a reformációnak már tisztán szellemi céljai voltak, és a lehetőségek is
adottak voltak arra, hogy elterjedjen és gyökeret verjen a változás. Luther 95
pontja tulajdonképpen még óvatos, mondhatni nem kiforrott. Sok nem biblikus
tant még nem vet el, például a búcsút sem. Amiért mégis ikonikus ez a momentum
az az hogy Luther már ismerte a Szentírást annyira, hogy meggyőződésesen és
eltökélten fellépjen az egyház felsége ellen. Ismerte már Istent annyira, hogy
perbe szálljon az emberrel. Mert nem az egyháznak adta meg a dicsőséget, hanem
csakis Istennek! Ez az egyik legfontosabb lépése ami a reformáció szikráját
kicsiholta. Az addigi kiépült dogmatika és tanítás szerint az ember nem léphet
közvetlenül Isten elé, nem találkozhat vele magától, nem méltó arra, hogy
egymaga megálljon előtte. Ezért szükséges egy világi közvetítő, a világ
legjobbjainak közbenjárása és az egyház kerete. Nem mehet senki rögtön Isten
elé, csak ha bejár egy lépcsőt annak minden fokával, aminek utolsó evilági foka
a pápa, és tulajdonképpen csak ő az, aki közvetlenül Istennel tart kapcsolatot.
Mert az ember beteg, nem halott, és vannak egészen egészségesek, szentek, akik
elég erősek ahhoz, hogy kiérdemeljék cselekedeteikkel Isten kegyelmét. Szóval a
sorrend: egyén, intézményesített egyház, Isten. Ezzel szemben a reformált azaz
helyreállított hit szerint nincs ilyen lépcső, csak egyén van és Isten, az
egyház pedig maga Krisztus, akivel minden hívő közvetlenül van jelen. Hiszen
egyikünk sem különb a másiknál, semmink sincs amit ne Isten adott volna,
bűneinken kívül! Így nincs joga egy szentnek sem többé mindenkin önkényes
uralmat gyakorolnia, mert csak Isten ki szent, és mindenki a hit szentségében.
Senkinek sincs többet joga cselekedetei hatalmasságával dicsekednie, senkinek
nincs nagyobb joga az uralomra a másiknál, egy eskü sem érvényes, egy király sincs
a helyén! Istennek dicsőség, mindenki másnak alázat!
Mégis
a reformációt is már kezdetektől körbelengi a világ, és ne gondoljuk, hogy az
emberek többségét a hitnek tisztasága vonzotta. A reformáció azért maradhatott
meg, mert megfosztotta Rómát világi hatalmától. Különválasztotta Istent és az
államot. És ez vonzó volt a német nemesség hatalmi törekvéseinek. Így sajnos a
reformáció mint világmegváltás már az elején elbukott. De mégsem sajnos, mert
sosem az volt a dolga, hogy totálisan lerombolja azt, ami a világé. Ebben
különbözik az eretnekmozgalmak elő-kommunista elképzeléseitől. Sosem vált egy
forradalmi eszmévé, ha már csak a parázs megjelent azonnal eloltották. De a
visszásságok ellenére mégiscsak sikerrel járt. Hiszen visszaadta Isten
dicsőségét, még ha azt nem is tudta átadni a világnak. Különválasztotta az
államot és egyházat, Istent és világot. Megtagadta az egyház szerepét és
tévedhetetlenségét. És ezzel aláírta a feudalizmus bukását, felvilágosodás
térnyerését, a francia forradalmat. Az ultrajobboldaliak ezért gyűlölik, én
ezért szeretem. Mert képes volt megszabadítani Isten nevét a hamis egyház
fogságából. És a népegyházak árnyékában megbújhattak ismét Krisztus
gyülekezetei, világíthattak Isten tanai, ismét terjedhetett Szent Igéje. A
világ tovább forgott, ugyanolyan őrülten és romlottan de egy valami változott!
Isten maroknyi népe visszatért.
Serfőző Dániel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése