Serfőző Dániel- Soli Deo Gloria!

A reformáció szellemiségét az öt Solában lehet összefoglalni, amik azért születtek, hogy kifejezzék vele a reformátorok hogy mik is az igaz keresztény hit ismérvei. Ezekkel szembe helyezkedően állnak a különböző katolikus dogmák amik tulajdonképpen ezek ellentétei. Az öt Sola: Sola Scirtura, Sola fide, Sola gratia, Solus Christus, Soli Deo gloria! Ezek magyarul így hangzanak: egyedül a Szentírás, egyedül hit által, egyedül kegyelemből, egyedül Krisztus, egyedül Istené a dicsőség!

Ha megértjük, hogy ezekre a jelszavakra miért is volt szükség, és mit is fejeznek ki igazán, akkor elegendő megvizsgálnunk az utolsó Solát, mert abból következik az összes többi. A középkori egyház és gondolkozás nem volt kereszténynek tekinthető. A világi renden alapult, és világi bálványokat tisztelt. Királyokat, feudumot, filozófiát, pápát. Ez ellentmond mindannak amit az Úr az Ő kijelentésében előadott. A katolikus egyház dogmáiban mai napig megőrizte ezeket a tanokat. Az egész tanrendszerét az ókori pogány filozófiákra építette. Isten kijelentése mellé tette a hagyományt, ami a kereszténység államvallássá alakulása után feltöltődött a pogány elemekkel, ugyanis mindenkit az egyházba kényszerítettek. Ez által, hogy a hagyományt az írással egy szintre emelték, tulajdonképpen megakadályozták azok az Írás által való felülvizsgálásának jogosságát.  Így szabad utat engedtek a folyamatos lerakódásnak. Az által hogy államvallás lett, ki alakult a pápa személye, amire sem egyháztörténeti, sem Szentírásbeli alap nem hozható fel, sőt, az Írás által több helyen látható, hogy Péter semmivel sem áll apostoltársai felett a különböző egyházi kérdésekben, ami elég érdekes tekintve, hogy a katolikusok őhozzá vezetik vissza a pápaság intézményét. Erre előszeretettel citálják a kőszikla példázatot, ami nyelvtanilag megvizsgálva eléggé megkérdőjelezhetően jelenti egyértelműen azt, hogy Pétert Jézus bármiféle felsőbb tisztségre rendelte volna. De ha még így is lett volna, akkor sincs semmiféle bizonyíték arra, hogy ez a primátus továbböröklődne bármi módon. Egyes katolikus szerzők és teológusok szeretik felhozni továbbá, hogy a hagyomány magja az írásból következik, de a fenti példából teljesen világos hogy ez nem így van, hiszen a katolikus egyház fundamentuma, a pápa intézménye nem bizonyítható semmiféle Igeszakasszal. Ezek után a következő bűnük nem más volt, mint, hogy elragadták az Írást a hívők kezéből és már csak a kész magyarázatot adták át, ami valójában inkább volt jól felépített emberi okoskodás, mintsem az evangélium tényleges üzenete.

Így történhetett tehát, hogy egészen 1517-ig kellet várni arra, hogy a sötétség után újra világosság legyen. (Post tenebras Lux, a reformáció egyik kulcsmondata!) Addig az igazság magvai valószínűsíthetően nagyon kevesekben élt, akiknek lehetőségük volt a Szentírás megismerésére, és akik az elnyomás miatt nem tudtak cselekedni, vagy ha meg is kezdték volna azt, az egyház gyorsan eltaposhatta volna mivel semmiféle feltétel nem volt akkor még adott, hogy egy ilyen törekvés kellő gyorsasággal elterjedhessen.  Így a kereszténység legnagyobb bukásától, az államvallássá válástól az azutáni relatíve gyors világi rendszerré épülésétől kezdődően az igaz hit tulajdonképpen csak nagyon kis részletekben tudott fel-fel bukkanni a különböző eretnekmozgalmak között. Akik igazából nem az evangélium igazságát képviselték, hanem katolikusoktól nem különb távol-keleti pogány ezoterikákat, de mégis magában a világellenességükben meg lehet látni valamicske Krisztus-szikrát közvetetten, és azt is jól meglehet figyelni, hogy valójában ez a világellenesség volt ami miatt a katolikus egyház az egyik legnagyobb fenyegetésnek tartotta ezeket. És ugyanez amiért fenn tudtak maradni olyan sokáig. Ugyanis az emberek akkor is érezték, hogy a feudalizmus elnyomása nem Isteni. A világ hierarchiája nem Istené, hanem a Sátáné! Így ezek a mozgalmak legtöbbször a hierarchia elleni lázadások, sem mint tényleges hitbéli újító szándékkal fellépő elemek voltak.

Ezzel szemben a reformációnak már tisztán szellemi céljai voltak, és a lehetőségek is adottak voltak arra, hogy elterjedjen és gyökeret verjen a változás. Luther 95 pontja tulajdonképpen még óvatos, mondhatni nem kiforrott. Sok nem biblikus tant még nem vet el, például a búcsút sem. Amiért mégis ikonikus ez a momentum az az hogy Luther már ismerte a Szentírást annyira, hogy meggyőződésesen és eltökélten fellépjen az egyház felsége ellen. Ismerte már Istent annyira, hogy perbe szálljon az emberrel. Mert nem az egyháznak adta meg a dicsőséget, hanem csakis Istennek! Ez az egyik legfontosabb lépése ami a reformáció szikráját kicsiholta. Az addigi kiépült dogmatika és tanítás szerint az ember nem léphet közvetlenül Isten elé, nem találkozhat vele magától, nem méltó arra, hogy egymaga megálljon előtte. Ezért szükséges egy világi közvetítő, a világ legjobbjainak közbenjárása és az egyház kerete. Nem mehet senki rögtön Isten elé, csak ha bejár egy lépcsőt annak minden fokával, aminek utolsó evilági foka a pápa, és tulajdonképpen csak ő az, aki közvetlenül Istennel tart kapcsolatot. Mert az ember beteg, nem halott, és vannak egészen egészségesek, szentek, akik elég erősek ahhoz, hogy kiérdemeljék cselekedeteikkel Isten kegyelmét. Szóval a sorrend: egyén, intézményesített egyház, Isten. Ezzel szemben a reformált azaz helyreállított hit szerint nincs ilyen lépcső, csak egyén van és Isten, az egyház pedig maga Krisztus, akivel minden hívő közvetlenül van jelen. Hiszen egyikünk sem különb a másiknál, semmink sincs amit ne Isten adott volna, bűneinken kívül! Így nincs joga egy szentnek sem többé mindenkin önkényes uralmat gyakorolnia, mert csak Isten ki szent, és mindenki a hit szentségében. Senkinek sincs többet joga cselekedetei hatalmasságával dicsekednie, senkinek nincs nagyobb joga az uralomra a másiknál, egy eskü sem érvényes, egy király sincs a helyén! Istennek dicsőség, mindenki másnak alázat!

Mégis a reformációt is már kezdetektől körbelengi a világ, és ne gondoljuk, hogy az emberek többségét a hitnek tisztasága vonzotta. A reformáció azért maradhatott meg, mert megfosztotta Rómát világi hatalmától. Különválasztotta Istent és az államot. És ez vonzó volt a német nemesség hatalmi törekvéseinek. Így sajnos a reformáció mint világmegváltás már az elején elbukott. De mégsem sajnos, mert sosem az volt a dolga, hogy totálisan lerombolja azt, ami a világé. Ebben különbözik az eretnekmozgalmak elő-kommunista elképzeléseitől. Sosem vált egy forradalmi eszmévé, ha már csak a parázs megjelent azonnal eloltották. De a visszásságok ellenére mégiscsak sikerrel járt. Hiszen visszaadta Isten dicsőségét, még ha azt nem is tudta átadni a világnak. Különválasztotta az államot és egyházat, Istent és világot. Megtagadta az egyház szerepét és tévedhetetlenségét. És ezzel aláírta a feudalizmus bukását, felvilágosodás térnyerését, a francia forradalmat. Az ultrajobboldaliak ezért gyűlölik, én ezért szeretem. Mert képes volt megszabadítani Isten nevét a hamis egyház fogságából. És a népegyházak árnyékában megbújhattak ismét Krisztus gyülekezetei, világíthattak Isten tanai, ismét terjedhetett Szent Igéje. A világ tovább forgott, ugyanolyan őrülten és romlottan de egy valami változott! Isten maroknyi népe visszatért.

Serfőző Dániel