2018. április 9., hétfő

Horváth Martin- Populista jobboldal


A jobboldal a maga tradicionális érétkeivel és az ezen értékekből fakadó társadalmi rendszerével a francia forradalomig majdnem egyeduralkodó volt a történelemben. Valamilyen vallás preferálása, ezen vallásból következtetett erkölcsi- és jogrend eleme egy birodalmi, hierarchikus struktúrában az ősi Egyiptomtól, Babilóniától kezdve, Rómán keresztül egészen a középkori monarchiákig létező, domináns gyakorlat volt. A baloldali fordulatot, amely alapvetően nem valamiféle felettünk álló univerzális törvényből, vagy igazságból vezette le a társadalom szervezését, hanem a nép, az ember, a tömeg akaratából, az a felvilágosodáskor köszöntött be. A jobboldal számára,- mely Istentől, vagy bármely más nem megszemélyesített szakralitásból, vagy a természet rendjéből vezeti le a társadalomnak a rendjét-, teljesen irreleváns a nép, mint többség akarata. A hatalom piramisszerűen felülről, hierarchikusan érvényesül, nem pedig fordítva, alulról a többség, az alsóbb rétegek akaratától. Az igazán eredeti jobboldali világképben ugyanilyen hierarchikusan is érthetik meg ezt az igazságot. A piramis csúcsán állók azért állnak a piramis csúcsán, mert a lehető leginkább megértik ezt az igazságot.(istencsászárok, istenkirályok, papi uralkodók, vagy papság által felhatalmazott dinasztikus uralkodók). Esetleg a természet rendje szerint a legerősebb, legrátermettebbek. De minden esetben ez szűk réteg. A piramis csúcsa felé egyre szűkül, és minél nagyobb egy tömeg, egy kaszt, egy réteg, annál kevésbé képes az igazság felismerésére, vagy kevésbé alkalmas a helyzet megítélésére, az irányításra. Tehát a népet vezetni kell, az nem képes önmagát. A baloldali világnézet ezzel szemben nem ismeri eleve az abszolút igazságot, amit ismerni kéne és egyre szűkülő réteg ismerheti meg teljességében. Az emberből indul ki, s minden ilyen abszolút igazság számára relatív. Magyarán nem abszolút az igazság. Ezért az embert, a tömeget veszi alapul, mint olyan valamit, amely képes egymaga meghatározni saját magától, hogy mit akar és szeretne. Végső soron pedig teljesen mindegy mit szeretne és merre indul el, mert nincs objektív igazság, aminek szellemébe élnünk kéne. S miután ez a gondolat felülkerekedett a társadalomban és a demokrácia és az egyre nagyobb tömegeknek adott választójog elterjedt, a jobboldaliság szorult helyzetben találta magát.

A jobboldalnak meg kellett birkózni azzal, hogy bár számára irreleváns a nép többségének akarata, még is ettől függ most már az, hogy hatalomban van-e. Ameddig lehetett a jobboldali vezetésű államok igyekeztek a választójogi cenzust fenntartani és olyan rétegekre korlátozni, akik a fennálló jobboldali renddel szimpatizáltak. Azonban ez a 20. század közepére fenntarthatatlanná vált. Pár extrém ultrajobboldali megmaradt hajthatatlan és nyílt kiállása mellett a hierarchikus régi rend mellett, és az ellen is nyíltan állást foglalt továbbra is, hogy a hatalom nem eredeztethető a néptől. Sőt napjainkig is léteznek. Azonban ezzel a becsülendően őszinte és nyílt hozzáállással teljesen elesnek a demokráciákban a hatalomra jutás esélyétől. A nagy tömeg mégsem szereti azért azt hallani, hogy nem érdekli a véleménye az adott politikai formációt. Ezenkívül két út kínálkozott a jobboldal számára. Az egyik: vagy lefekszik szellemi értelemben a baloldalnak és behódol, és elfogadja a gazdasági értelmezésű jobboldali jelzőt, mely valójában eszmeiségében baloldaliságot fed, ennek a baloldali szellemiségnek gazdasági megvalósításában van különbség. A jobboldal a gyenge állam és szabad piac híve, míg a gazdasági baloldal éppen ellenkezőleg. Ezután konzervativizmusukat a jobboldaliak átértelmezik és többé nem a felvilágosodás előtti rendszer konzerválását értik alatta, hanem pontosan a felvilágosodás értékeinek a konzerválását. A jobb és baloldali napjainkban Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban így használatosak. De kínálkozott egy másik út is: látszólag ugyan elfogadja a szabályokat, a demokrácia adta kereteket, de közben megpróbálja győzni a tömeget a saját maga igazáról. Vagy ha nem is meggyőzni,- hiszen nagy méretű tömegnek nem lehet teljes ideológiai leckét adni,- de kihasználni, megvezetni, bizonyos érzületekre hatva vagy ügyek mellett kiállva a nép többségének támogatását elnyerni. Ez pedig, a jobboldali populizmus.

A populizmust leginkább úgy szokták értelmezni, mint népszerűség hajhászat. Demagóg ígéretek sorát, mely nagy tömegek tetszését elnyeri. Tehát a populizmus már nyilvánvalóan nem a demokrácia eredeti elméletének felel meg, hiszen abban a társadalmat eleve egy önálló, magától dönteni képes egységnek fogjuk fel, amely a különböző csoportok programjai és elvrendszereit ismeri és képes dönteni mellettük. A populizmus viszont nem feltételez ilyet, nem alapoz a programokra, hanem kifejezetten manipulál. Érzelmekre hat. Ennek természetesen létezik baloldali formája is. A jobboldali populizmus azonban abban a kényszerben született, hogy egy alapvetően tömegek döntésén alapuló hatalom megszerzési harcában, a nem tömegek véleményére adó jobboldal, hogyan képes mégis elnyerni a tömegek bizalmát. Ebben először Benito Mussolni járt az élen. Mussolini kezdetben baloldali anarchista volt, később nyűgözte csak le az olasz nacionalizmus, a birodalmiság gondolata és a társadalom hierarchiája. Így mivel mind jobb és baloldali világlátást is tapasztalt, tökéletesen használta fel a baloldali, néptömegeket befolyásoló szólamokat és taktikákat, az alapvetően jobboldali meggyőződésű rendszer megnyeréséhez. Hasonló módon járt el Hitler is a nemzetiszocializmussal, azonban ott már az ideológia vitatható a jobb-bal szellemi tengelyen. A nemzetiszocializmus esetében a baloldali taktikákat nem csak felhasználták, de alapvetően baloldali ideológiákat (szocializmus, materialista szociáldarwinizmus) is beépített a saját eszmeiségébe. Természetesen a fasizmusban és a nemzetiszocializmusban az közös, hogy mihelyst a nép támogatása által hatalomra kerültek,  át is alakították a rendszert alapjaiban és megszűnt a népakarat 4 évente való újra felhatalmazásának rendszere. És ezzel együtt gyakorlatilag minden más párt is. Rendben, tudom, hogy nem tiszta választások útján kerültek hatalomra sem a fasiszták Olaszországban sem a nácik Németországban. Azonban vitathatatlan, hogy jelentős népszerűségük volt és tömegek álltak mögöttük.

1945 után minden, a jobboldaliságot kicsit is őrző formációt megpróbáltak a nácikkal összemosni. Nem is kis sikerrel. Az évszázad légvégéig, de sokkal inkább az új évezred elejéig kellett várni arra, hogy a jobboldali világnézet a nagypolitikában ismét jelentősebb szerephez jusson. Ez Nyugaton főleg a ’60-as évek óta tartó bevándorlásnak és a párhuzamosan kialakuló társadalmaknak köszönhető, míg Keleten az antikommunista tendenciák győzelme után, a globalista, kapitalista rendszerben való csalódottság járult hozzá.  A gazdasági válság pedig globálisan törte meg a hitet a fennálló világrendben, a 2010-es évek új migrációs hulláma pedig szintén hatalmas löketet biztosított mindenhol a jobboldali populizmus felemelkedéséhez. Pár érdekesség azért akad ezt az irányzatot illetően.

1., Először is az USA-ban és Nyugat-Európában is kisebb részt, az Alt-right képében mutatkozik meg. De az Alt-right sokkal szerteágazóbb irányzat, mint sem hogy belehetne kategorizálni a jobboldal valamilyen keretek között való érvényesülésének. Az Alt-right sokkal inkább egy ellenreakció a baloldal végletekig elkorcsosult szélsőséges kiteljesedésére. A nemi szerepek irracionális újraértelmezése a genderizmus keretében vagy a már fehérellenes rasszizmus támogatása a kultúrában. Egyértelműen a baloldal átesett a ló túloldalára és ennek természetes ellen reakciója az Alt-right. De az Alt-right nem teljesen a jobboldali világkép mellett áll ki, mint sem inkább csak a jelenlegi baloldali ellen! Az Alt-right ideájában nem jobboldali világkép van sok esetben, hanem ugyanúgy baloldali, csak a baloldal által uralt világ egy korábbi verziója. Amikor még nem torzult el ennyire. Tehát az ’50-es, ’60-as évek Franciaországa rég nem volt jobboldali már, még is az alt-right ezen idők idealisztikus képéhez nyúl vissza. Nem tagadja meg alapvetően a demokratikus rendszer kereteit. Nyilván nehéz megítélni, hogy hatalomra kerülve azt felszámolná-e, vagy teljesen más értelmezésben hagyná meg. Annyi bizonyos, hogy ahol a jobboldali populizmus hatalmon van (Oroszország, Magyarország, Törökország), ott ezeknek a fogalmaknak, mint a demokrácia, szólás-sajtó szabadság, teljesen más értelmezése folyik a hatalom részéről. Bár a rendszert maguk körül nem szabják át olyan módon és mértékben, mint mondjuk tette azt a fasizmus, azonban jelentős módosításokat végeznek rajta. Így itt a demokratikus keretek megmaradnak, de funkcióik kiüresednek, vagy korlátozottabbak lesznek. Ilyen módon ezek a rendszerek még mindig nagyon messze vannak a színtiszta jobboldali felfogástól. A hatalom csúcsán nem valamiféle szakrálisan kiválasztott uralkodó áll. Még akkor sem ha sokan ezt is hiszik támogatóik közül. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy a természet rendje értelmében a legrátermettebbek. Hiába mártózik Putyin fagyos vízbe és mutogatja izmos testét félmeztelenül vadászós fotókon.

2., Ezeknek a vezetőknek a hitelessége is komolyan megkérdőjelezhető. Akár hatalmon vannak, akár valahol ellenzékként a populista jobboldaliak, felmerül a kérdés, hogy valóban egyetértenek ezekkel a jobboldali elvekkel? Vagy csupán a pillanatnyi hatalmi érdek ezt kívánja? Egy jelentős társadalmi folyamatot felismertek és ezt meglovagolva pozíciókhoz és hatalomhoz jutnak opportunista módon? Ez esetben egy másik társadalmi érzelmi, világhoz való hozzáállásbeli hullám ugyanúgy változtatja meg őket és felépített rendszerüket is. De lehetséges, hogy a folyamat visszafordíthatatlan és sokkal inkább megpróbálnák korlátozni ezeket a folyamatokat, ahogyan egykor tették a választójogi cenzussal is. Az is lehetséges, hogy ezek az emberek se nem nagy idealisták, se nem elvtelen opportunisták, egyszerűen csak felismerték, hogy a társadalom a leginkább jobboldali eszközökkel, szólamokkal és retorikával kezelhető a leginkább. Illetve az is megfigyelhető hosszabb ideje hatalmon lévő populista vezetéseken, hogy ha csupán minden elv nélküli, önös hatalmi érdekből is építették ki hatalmukat és rendszerüket, automatikusan ugyanazokkal az ellenségekkel találja szemben magát, mint egy valódi jobboldali. Ha maguknak, oligarcha-klikkeknek, rokoni kapcsolatoknak akarnak hatalmat szerezni, mondhatni maffia szellemiségben, akkor is végül ugyanúgy a nyugati demokráciával, liberalizmussal, nyitott társadalom elmélettel, nyugati szabadságjogokkal, globalizmussal és a szabad piaccal találják szembe magukat. Mindenkivel, akivel a jobboldal elvi szempontból szemben áll. Nehéz megkülönböztetni, hogy ilyen elv nélküli módon sodródtak ugyanazon ellenségek végett egy pólusba a jobboldalisággal, vagy valódi elvek mentén.

3.Kardinális különbség a jelenlegi jobboldali populizmus és a 20. század eleji között a zsidósághoz fűződő viszonya. Ugyan az olasz fasizmus eredetileg nem volt antiszemita és semlegesen állt a zsidóság szerepéhez, a nemzetiszocializmusról – illetve a későbbiekben annak hatása alá került fasizmusról sem - nem mondható el. Mind a német nemzetiszocializmus, mind az eredeti (tehát baloldali ideológiai tényezők nélküli) jobboldali populizmushoz közelebb álló, más nemzetiszocializmusok (hungarizmus, rexizmus, vasgárda) erőteljesen antiszemiták voltak. Ez alól talán a spanyol falangizmus képezett kivételt. A napjainkig ezen ideológiákból táplálkozó, vagy azok örökösének magukat tartó szélsőjobboldali mozgalmak erőteljesen antiszemiták vagy anticionisták. Ezzel szemben a napjainkban népszerű jobboldali populizmus egyáltalán nem antiszemita, sőt kifejezetten Izrael barát politikát folytat. Ennek egyik oka, hogy Nyugaton az iszlám térnyerése jelent egyre nagyobb problémát, illetve globálisan a bevándorlással szintén a muszlim kulturájú tömeg jelenik meg problémaként. Így a jobboldali populisták fő ellenségképe, ha úgy tetszik, megegyezik mind az adott országban élő zsidóság kulturális ellenségeivel, mind Izrael politikai ellenségeivel. Az iszlám amolyan „ellenségem ellensége a barátom” elv módján Izraelt és a zsidóságot a jobboldali populizmus legfontosabb szövetségesévé teszi. Másik ok, főleg az USA-ban, de Európában is, hogy a neoprotestáns kereszténység jelenti a fő támaszát ezen jobboldali populista mozgalmaknak. Ezen keresztény csoportok teológiai hozzáállása pedig Izraelhez és a zsidósághoz igen pozitív, ellenben a 20. századi jobboldali mozgalmak katolikus, illetve klasszikus protestáns egyházainak hozzáállásával. Ennek okán a mai napig meglévő szélsőjobboldali mozgalmak melyek a 20. századi eszmékből eredeztetik magukat, ellenségesen állnak a mai divatos populista jobboldalhoz, és azt nem tekintik valódi jobboldalinak. Miközben a napjaink populista jobboldala is tesz kétértelmű, akár antiszemitaként értelmezhető gesztusokat és megnyilvánulásokat, ezen különbség miatt éles ellentét feszül a két irányzat között, holott mindkettő a populista jobboldaliság képviselője.

Bárhogyan is legyen a jobboldali populizmus mind a vegytiszta jobboldaliság szemszögéből, mind a baloldal szemszögéből egy torz képződmény. Egyik szemszögből szembeköpi a jobboldal eredeti, szakrális-hierarchikus képét, másik szemszögből gúny tárgyává teszi a demokrácia rendszerét és a többség akaratának hitelességét. Tevékenysége, - akár minden pozitívuma ellenére is,- hosszú időre gátolja a bal és jobboldali világkép közti szakadék áthidalásának lehetőségét és egy konstruktívan működő társadalom reményét.
Horváth Martin

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése