Bosansko Grahovo egy látszólag jelentéktelen hercegovinai kisváros körül a Boszniai Szerb Köztársaság hadserege (VRS) gyülekezik nagy erőkkel, a hirhedt sebrenicai mészáros Ratko Mladic vezetésével. A horvátok az 1991-es nagyszerb invázió óta egy fő célt tűzte ki maguk elé, elvágni a Szerbia és Horvátország területén éktelenekdő Szerb Krajinai Köztársaság közötti utánpótlási vonalat, a Belgrád-Banja Luka- Bosanski Grahovo- Knin utat. 1992 nyarán csúfos kudarc zárta ezt a kísérletet a Banja Luka előtti szakaszon Posavina felől. Ezután helyezték a hangsúlyt a hercegovinai hadszíntérre, ahol kínkeservesen tudták 1994-ben megközelíteni, majd 1995 júliusában elfoglalni Bosansko Grahovot. Ezzel pedig elvágták az összeköttetést Knin, ezzel együtt pedig a Szerb Krajina 80%-át kitevéő régió és a boszniai szerbek és Belgrád között. Ez volt az előfeltétele a híres neves Vihar-hadműveletnek, ami eredményezte az utánpótlás hiányában lévő, meggyengült szerb krajinai hadsereg pár nap alatt bekövetkező kapitulációját. Ebbe azonban a szerbek nem nyugodtak bele és az örömittas óvációban úszó Horvátországot pár nappal a győzelem után, 1995. augusztus 12.-én váratlan támadás érte. Ratko Mladic és katonái első ugrásként Bosankso Grahovot támadták meg és igyekeztek visszafoglalni, hogy onnan ellentámadást indítsanak Knin irányába és visszaállítsák a Szerb Krajinai Köztársaságot és az összeköttetést az anyaországgal. Rahem Ademi (egyébként koszovói albán) tábornok visszaemlékezése szerint erős és eltökélt támadással álltak szemben és a szerbeknek sikerült elvágni a Livno-Knin kommunikációs vonalat, így a Bosankso Grahovot védő 141. dandár magára maradt az elkeseredett rakétazáporban és ágyúzásban, majd az azt követő gyalogsági rohamban. A dandár tagjai közül legtöbben újoncok voltak, akik - már csak életkoruk miatt is-; csak igen kevés harci tapasztalattal rendelkeztek. Sokuk apját vagy bátyját veszítette el az 1991-es invázióban és az azt követő harcokban. 15 horvát katona szintén az életét áldozta a Bosankso Grahovoi csatában, ahol sikeresen akadályozták meg a szerbek Knin felé való ellentámadását és védték meg a Vihar-hadműveletben kivívott győzelmet.
A Mistral-hadművelet és a Nyugat-Boszniai pufferzóna
Zágráb és a HV nem tétlenkedett ezután és azonnal elkezdte szervezni a Mistral-hadműveletet, aminek lényege egy pufferzóna kialakítása volt Horvátország és a szomszédos Boszniai Szerb Köztársaság között, ezzel elvéve a lehetőségét annak, hogy a boszniai szerbek újabb támadást indíthassanak a Horvát Köztársaság frissen visszaszerzett területe felé. Az akcióban nem csak a HV, hanem a Zágrábból irányított boszniai horvát hadsereg, a HVO is részt vett. Valamint a későbbiekben csatlakozott hozzá segítségként a boszniai muszlim hadsereg is, az Arbih. A cél Jajce és Drvar visszafoglalása volt, melyeket 1992-ben veszítettek el. Ante Gotovina vezetése alatt Nyugat-Boszniában 2500 négyzetkilómétert foglaltak el (és részben vissza) a VRS-től. A HV-HVO csapatok egyesülése a fronton a bosnyák Arbihhel viszont nem volt probléma mentes és az 1992 és 1994 között külön véres háborút vívó fél rövid időre ismét összetűzésbe keveredett, amiből nem egy halott került ki, mire újra rendezték soraikat. Végső soron a Mistral 2 minden célját elérte és szeptember közepére olyan messze tolta a vissza a horvát területektől és a Horvát Köztársaság határától a szerbeket, hogy azok nem tudták komolyan fenyegetni azt. Mindenemellett rekordméretűre növelték a Zágrábból irányított de facto horvát területet Boszniában, a Herceg-Boszniai Horvát Köztársaság területét. Ez azonban fel is borította a horvát entitás etnikai összetételét és annyi szerb került a fennhatósága alá, ami borítékolható volt, hogy hosszú távon fenntarthatatlan.
 |
| A módosult horvát ellenőrzés alatt álló területek (kékkel) Bosznia térképén 1995 szeptemberében |
Szerb bosszú a civilek ellen
Mindezeket figyelembe véve Zágráb és a HV úgy döntött, végleg pontot kell tenni a szerb fenyegetés végére. 1995 szeptember 18.-án indította meg a HV az Una-hadműveletet, aminek a célja az Una és Száva folyokón átkelni Nyugat-Boszniába ( az eddigi támadási iránytól ellenkező irányba, észak felől) és észak felől nyomást gyakorolni a Boszniai Szerb Köztársaságra. A hibás hírszerzési adatok és a VRS közelmúltbeli vereségei okán súlyosan alábecsült katonai képességei miatt, csúfos kudarcba fulladt. A támadás mindösszesen 1 nap alatt meghiúsult és verte vissza a szerb VRS a HV-t a folyó horvátországi oldalára. Az Una-művelet volt az egyetlen horvát hadművelet 1994 novemberétől, ami nem járt sikerrel. Fájdalmas bukását gyorsan orvosolandó, kidolgozták a Déli Ugrás-hadműveletet. Ez már a "jól bejáratott" hercegovinai horvát területekről indított támadás volt a HV, HVO és az Arbihhel közösen. A cél immár Banja Luka, az utolsó szerb szatelitállam fővárosának fenyegetése volt. Banja Luka volt a legnagyobb, nem Szerbia területén lévő szerb város. A horvátországi Knin bukása után az egyetlen katonai és politikai központja a szakadár szerbeknek. Ráadásul a Kninből ide menekült Szerb Krajinai Köztársaság kormánya is itt székelt. Ante Gotovina vezetésével így 1995 október 8.-án kezdetét vette a Déli Ugrás-hadművelet, amivel már nem bírt a meggyengült VRS sem. Gotovina és a horvát csapatok mindössze 20 km-es távolágra kerültek Banja Lukátol a boszniai szerbek fővárosától. Banja Lukaban - csakúgy, mint 2 hónappal korábban Kninben-, pánik lett úrrá és a kormány és az helyi szerbek menekítésének előkészületeit kezdték meg. Gotovina tábornok az ostromra készült, azonban az USA megfenyegette Zágrábot, hogy amennyiben Banja Lukat is megostromolja a HV, akkor a horvát csapatok le lesznek bombázva. Tudjman elnök a száját húzva, de parancsba adta Gotovinának (aki dühében állítólag őrjöngött), hogy a hadműveletet le kell állítani. Október 11.-én a horvát egységek megálltak és október 12.-én tűzszünetet kötött mindegyik fél.
 |
| Slobodan Milosevic szerb (balra), Franjo Tudjman horvát (középen) és Alija Izetbegovic bosnyák (jobbra) elnökök Daytonban |
Még a HV feláll Eszék-Vinkovci vonalon és tervet készít Kelet-Szlavónia, a maradék szerb ellenőrzésű Horvátországi terület visszafoglalására, erre azonban nem kerül sor. 1995 november 11-én aláírják az Erduti-megállapodás, melyben Szerb Krajina végleg megszűnik és Kelet-Szlavónia 2 éves átmeneti időszakkal visszaintegrálódik Horvátországba. December 14.-én pedig Franjo Tudjman horvát, Alija Izetbegovic bosnyák és Slobodan Milosevic szerb vezetők aláírjáka Daytoni-megállapodást, mely végleg lezárja a balkáni konfilktust. Ezzel Bosznia-Hercegovina sorsa is rendeződik, ahol egyszerre létezik két entitásként a Boszniai Szerb Köztársaság és a Bosznia-Hercegovinai Föderáció. Utóbbi a horvátok és bosnyákok uniója. Ezzel a legtöbbet valójában a horvátok veszítettek, akiknek nem csak, hogy nem sikerült a horvátok lakta hercegovinai részt integrálni Horvátországba, de a saját entitás, Herceg-Boszniai Horvát Köztársaságot is fel kellett oszlatni, a HVO-val együtt 1996-ban. Azóta Bosznia diszfunkiconális a két entitás egymással kibékíthetetlen politikai csörtékben pang, és mai napig ENSZ-békefenntartók tartják meg a törékeny békét. Sokakban felmerült azóta amerikai részről is, Bosznia jobban járt volna, ha hagyják, hogy Banja Lukát elfoglalják a horvátok. A horvátok háborújának utolsó aktusaként végül 1998. január 1.-én Kelet-Szlavónia is a sokat szenvedett Vukovárral, a horvát hősiesség szimbolikus városával visszatér Horvátországba. Ez volt az utolsó határmódosítás, abban az országban, ahol az egész délszláv háború legkorábban kezdődött 1991 márciusában. A szerb rendfenntartók végül csak 2004-ben hagyják el a területet végleg. Az Erduti-megállapodás részeként Kelet-Szlavónia vér nélküli visszaszerzésének ára, az ottani szerbek kollektív amnesztiája volt. Így azok, akik civileket lőttek le, kínoztak meg, vertek agyon a háború alatt, mind szabadon élhetnek. Rengeteg asszony találkozik nap, mint nap korábbi erőszaktevőjével, férjük, fiaik gyilkosával az utcán, a boltban. Sokak számára ez a háború sohasem ért véget, és a mai napog tart...
