2018. június 26., kedd
Femipara
A feminizmus igen hangsúlyos vitatéma lett a közbeszédben. Hatása vitathatatlan. Az általa indirekt mód kiváltott antifeminizmus pedig érthető. De túl van fújva. Igen, azt mondom túl van fújva ez a feminizmus téma. Az alt-rightól a klasszikus szélsőjobbon a tradicionalistákig, NER sajtótól Puzsérig, klasszikus liberálisokig ekézett téma a mai feminizmus. Rettegés tárgya, világunk gonosz, baljós, riasztó végnapjainak sötét előszele. Megmondom miért tartom túlzásnak ezt. A minap olvastam egy blogon, hogy mit adott a feminizmus a férfiaknak, miért lett jobb még nekik is, miközben sajnos rothadó, maradi magyar honba még mindig micsoda elnyomás van meg nem egyenlő bérek stb. Ezeket a mantrákat mindenki ismeri. Ezeket azok gondolják komolyan, akik a főváros valamely belvárosi kávézóit és a szerkesztőséget ismerik " A világként". Egyesek elhiszik és utaznak ezzel a szélsőliberális buborékkal tovább. A többség azonban nem. Nem, még Nyugaton sem.
Attól, hogy hangos a szélsőliberális buborék, még nincsenek sokan. Pedig a valóságban erre az emberek úgy reagálnak, mint annak idején a kommunista propagandára. Az is egy baloldali véleményterror volt, meg ez is egy baloldali véleményterror. És mind a kettő féligazságokkal tűzdelt nevetséges dolgokat szajkózott. Ahogy a kommunista rendszer is még a '80-as években is reakciósok meg fasiszták ellen vívta harcát, úgy a feminizmus is teljesítette célkitűzései zömét. Persze nem látjuk, hogy elmennének az arab világba vagy Afrikába, ahol valóban rászorulnának a nők a feminizmus vívmányaira. Sőt, nem is kell menni, már az arab világ és Afrika jön ide hozzájuk még sem teszik. Nem fűti őket ennyire az idea. Inkább még mindig a fehér középosztályban vívják harcukat a 75. nem elfogadásáért. Híres fegyverzetük a meztelen testükre felfestett felirat, mellbimbón a szikszalag X és messziről kitűnő frusztrált tekintet és mimika, mely kifejezi sérült lelküket, mely segítségre és szeretetre szorulna. Drága jobbosok, szerintem ezektől ne féljetek. A társadalom nem olyan ostoba. Amíg ezek a mai feminizmus ikonjai, addig nem lesz más, mint nevetség tárgya. Csakúgy, mint annak idején az osztályharc, meg a világforradalom. Hiába nőttek fel nemzedékek az Auróra cirkálót nézve és pártdalanéppelt dalolva, mindenki tudta, hogy ez groteszk utópia.
A feminizmus új hulláma, amely a genderista Star Wars utalások, női Szellemirtók és a Pussy Riot képében nyilvánul meg pedig ugyanilyen groteszk, nevetséges jelenségek az emberek zömének. Ha felfújjuk ezt az egészet viszont, akkor gondok akadhatnak. Akkor kellenek majd a valódi harcos nők, akik felszólalnak ez ellen, mert a groteszk véleményterror, ellenreakciót szül. A holokauszt minden tragédia fölé emelése megszüli a holokauszttagadókat, antiszemitákat. A kényszerített hittanra járás az ateizmust. A habzó szájjal egy szál szikszalag X-ben főtéren ordibáló nők pedig megfogják szülni a "takarodj vissza a konyhába" effektust. Aztán a végén a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntik, a feminizmus eddig jogosan elért eredményeit is kétségbe vonják. Azt meg talán nem kéne.
Horváth Martin
2018. június 11., hétfő
Horváth Martin- Semmi vagyok (vers)
Tükörbe néztem
Nem leltem benn magamat,
Megtalálni benne
Engem túl nagy feladat
Nem leltem benn magamat,
Megtalálni benne
Engem túl nagy feladat
Kerestem a keret között
Ahol kellene lennem,
De rájöttem, hogy nem én
Hanem a tükör nézi magát bennem
Ahol kellene lennem,
De rájöttem, hogy nem én
Hanem a tükör nézi magát bennem
Egy semmi vagyok
Végtelen üresség
Amit bárhonnan néznek
S bárhogyan keressék
Nem látnak és nem értenek
Mert képtelenek
Végtelen üresség
Amit bárhonnan néznek
S bárhogyan keressék
Nem látnak és nem értenek
Mert képtelenek
Én is sokat kerestem
S mikor egy sötét kútba belestem
A végtelen ürességbe beestem
Zuhantam, de végül megleltem
Maga a kút volt a lelkem
S mikor egy sötét kútba belestem
A végtelen ürességbe beestem
Zuhantam, de végül megleltem
Maga a kút volt a lelkem
2018. június 4., hétfő
Horváth Martin- Trianon traumások és holokauszt hívek
Nem, nem soha! Azt hittem soha nem
fogok írni kifejezetten Trianonról. Annyian és annyiszor foglalkoztak vele körülöttem,
hogy szinte sablonosnak éreztem magam, ha erre gondoltam. Ugye tudjuk, hogy minden
valamire való nemzeti rock együttesnek annak idején kellett egy Vesszen Trianon!
dal. És az nem is ért semmit akinek egy 1920-as állapotú Nagy-Magyarország nem
volt a pólóján vagy zászlón. Mikor pedig
belegondoltam ebbe az egészbe, ami körül lengi Trianon témáját, rájöttem, erről
kell írnom.
Kettő történelmi tragédia van a
magyar társadalomban, melyet két ellentétes ideológiai közeg a végletekig hangsúlyoz.
Trianon és a holokauszt. Trianon a nemzeti, jobboldali bázis szinte mindennapos
témája, melyet szubkulturális ikonná züllesztettek, annak a történelmi
eseménynek tényleges megértése nélkül. A
balliberális körök pedig a holokausztból kovácsoltak politikai tőkét melyet
aduászként húzhatnak elő bármilyen vitában. Két tábor, két bálvány. És mind két
tábor gyűlöli a másik bálványát. Sértve érzik magukat és a saját bálványukat,
hogy ha más előtt hajbókolnak akkora tisztelettel, mint ők a saját bálványuk
előtt. Az egész két szánható őrült bagázs képét mutatná, ha nem két ténylegesen
súlyos, sokak életét érintő, szívszorító tragédiáról lenne szó.
Kép forrása: nyomaban.blog.hu
Trianon kérdésében azt hiszem azt
nem kell vitatni, hogy egy hatalmas, igazságtalan és ember életek millióit porig
romboló történelmi esemény. Szétszakított családok, emberek milliói, akik olyan
soviniszta vezetésű és közhangulatú államok elnyomásába kerültek melyek
irracionálisan gyűlölik őket. És mindent megtettek és tesznek gyakran ma is,
hogy eltüntessék a magyarságot a területükről. Nem is sorolnám fel a kezdeti
román atrocitásoktól a falu rombolásokig, a délvidéki mészárláson át a legújabb
kori szlovák nyelvtörvényig a történelmi példákat erre. És nem, nem igaz az a
közkedvelt kádárizmusban fogant, majd a korcsliberális többségi társadalom
által mai napig hangoztatott baromságok sora, mellyel a Trianont emlegetőket
vádolják. Hallottam én már mindent ilyen téren, kezdve attól a primitív
felfogástól, hogy „ jó lenne ha lenne tengerünk”. Igen, a többségi
társadalomnak ennyi maradt meg és ennyi veszteséget érez az egésszel
kapcsolatban. Milyen kár, hogy egy személyi felmutatással többe kerül lejutni
az Adriára. Nyilván nem értik, hogy miért ér ennyit egy nyomorult tengerpart,
hogy ennyit emlegessék Trianont. Vannak aztán az okoskodók. „ Habsburg
elnyomást akarsz újra?”. Képes volt elhelyezni a történelmi idővonalon, hogy a
Nagy-Magyarország állapota az bizony az Osztrák-Magyar monarchia ideje alatti
állapotokat tükrözi mikor Habsburgok voltak. Valami ellentmondást igyekezett
találni és hát ennyire futotta. Nacionalista vagy és Habsburgokat akarsz? Ejj
ejj. Nyilván a lengyelek, akik pedig a keletre lévő egykori területeiken élő nemzettársaikkal
éreznek azonosságot, egy az egyben szeretnének visszamenni jobbágynak a
középkorba, mert akkor volt utoljára az a terület az övék.
Megértem tehát azokat,
akik ezt a történelmi sérelmet elhanyagoltnak érzik, és szeretnék ha nem ilyen
undorító lekezelő módon állnának hozzá a társadalomban, mint az elmúlt 40-50
évben. De ennek ellenére nem tudok azonosulni a Nagy-Magyarországot a
bőrdzsekije hátulján viselő Gój motorossal, meg az identitás zavaros kamasszal
akinek a Nagy-Magyarország tetkója mellé jutott még egy vaskereszt is. Sem a Kárpátia
koncerten részegen Vesszen, Vesszen Trianon-t ordibáló tömeggel. Nem megy, ez a
kínai pólókra nyomtatott térképes, angyalos címeres szubkultúra. Nagy-
Magyarország ikon lett. Ikon, mint Che Guevara. Nem kell tudnod ki ő, mit
gondolt, átérezned az elveit és a tetteit. Ha balos, antikapitalista fiatal
vagy akkor kell olyan póló és kész. Közösséghez tartozás szimbóluma. És ennyi,
semmi több. Nem jelent mást már. Pont ennyit jelent a jobboldalon a
Nagy-Magyarország. Kiüresedett szimbólum, mely jelzi, hogy „én kikkel vagyok”.
Bocsánat, nem is. Inkább azt jelenti „ kikkel nem vagyok”. Ez így pontosabb. Meg
szomorúbb is. És akkor vegyük is a balliberális mantrák után, hogy milyen idegesítő
mantra van a Trianon bálványozók oldalán.
„Magyar az, akinek fáj Trianon”.
Rengetegszer hallottam és mindig is idegesített, de nehezen tudtam
megfogalmazni miért. Aztán rájöttem, hogy elsősorban azért mert azok akik ezt
mondják láthatóan rohadtul nem fáj nekik Trianon. Nem éreznek a súlyából
valójában semmit. Frusztrált, feldolgozatlan személyes traumákat másokra
kivetítő, önmagukat szedett-vedett politikai szektákban megtaláló fura arcoktól
már halottam egy párszor ezt. De valahogy normális határon túli magyartól még
nem, sem mondjuk az Ismerős Arcok együttes énekesétől (bocsánat ha műveletlen
vagyok és mondott ilyet), de valami szedett-vedett szkinhed garázsbandáktól már
tuti párszor hallottam. Lehet, hogy talán azért mert kicsit értelmesebb ember,
nem akarja megszabni egy történelmi eseményhez társított érzelmem alapján, hogy
az adott nemzet tagja vagyok e vagy sem. Mert egy értelmesebb ember tudja, hogy
a magyarság nem egy olyan faék egyszerűségű létező a világban, hogy egy darab
történelmi esemény körül forogjon az öndefiniálása és az identitása. Ha magyar
az akinek fáj Trianon, kik voltak azok, akik 1920 előtt éltek és elvileg
magyarok voltak? Árpád vezér vajon mi alapján volt magyar akkor? Lehetséges
mégis, hogy a magyar identitást kicsit összetettebb létezőként definiáljuk, ne
pedig egy történelmi aktus legyen az alfája és az ómegája annak, hogy én ki
vagyok? Mert ha az a magyar akinek fáj Trianon, akkor magyar vagyok. De fáj a
holokauszt is, szóval zsidó is vagyok? Mert hát akkor az lehet a zsidó e logika
mentén akinek az fáj nem de? Ha történelmi eseményekhez társított érzelemvilág
alapján definiáljuk az identitásunk akkor ennek így kell működni. De akkor én
zsidó és magyar is vagyok. Hát ez pedig egyesek szerint a Trianon-bálványozók
oldalán nem lehetséges.
A probléma a bálványimádással,
hogy egy olyan dolgot tesz meg középpontnak, ami körül mindennek forogni kell
az életében, ami nyilvánvalóan nem való középpontnak. Nem érezhetek hasonlóan a
holokauszttal kapcsolatban, mint Trianonnal kapcsolatban. Mert Trianon a
középpont és istenkáromlást követek el, ha mást is azonos szintre emelek. Ez
pedig oda vissza igaz. A holokauszt bálványozók számára nem lehetséges sem
Trianon, vagy akár az örmény népirtás, vagy a gulágokon halt áldozatok tragédiája,
hogy azonos súlycsoportba legyen a holokauszttal. Annál szörnyűbb és annál
rettenetesebb még soha nem volt a történelemben, szól az ő véleményük. Nyilván
ez a hozzáállás roppant sértő tud lenni másoknak, akiknek megvan a maguk központi
tragédiája. És mikor két bálványimádó találkozik, akik ellentétes bálványokat
imádnak, na abból lesz az, ami a magyar társadalom két élesen feszült szektás
ellentétét jelenti. A balliberálisok vagy hallgatnak Trianonról, de leginkább
ócsárolják azokat, akik még nem tudták túl tenni magukat ezen a dolgon és még
mindig ezzel kell sajnos foglalkozni, pedig hát haladjunk már, elmúlt, rég volt,
van fontosabb. Persze a holokauszt is rég volt és ha valamin, sajnos azon már
biztos nem változtatunk, de arra valahogy nem áll a logika, hogy tegyük már túl
rajta magunkat és haladjunk. Nyilván ez kiváltja, hogy a Trianon bálványozó tábor
megutálja a holokausztot. Értjük, nem a holokauszt bálványozókat, hanem magát a
bálványt, a holokausztot. Aminek a vége a zsidózás, meg a holokauszttagadás. És
a két szélsőség tökéletesen erősítgeti egymást addig, amíg egy újabb történelmi
tragédiát nem sütnek ki ebből. Ami persze, valakinek egyszer majd a bálványa
lehet a jövőben.
Az emberek többsége pedig
akármennyire is szeretjük lenézni őket, nem ilyen elvakult szektás, hogy mindenféle
bálványt a nyakába vegyen. Amikor pedig egy bálványimádó szekta egyre nagyobb
befolyásra tesz szert, az emberek többsége azt a bálványt egyre jobban utálja
meg, vagy veszi kevésbé komolyan. Sajnálatos, ha ez olyas valamivel történik, ami
valóban egy súlyos történelmi tragédia napjainkra is érvényes tanulságokkal.
Mint a holokauszt. Esetében már érezni, hogy sokak számára „elcsépelt”, „lejáratott”
a téma. A holokauszt bálványozók sokáig voltak befolyásos pozícióban így
elérték ezt a kontra-produktív hatást. De kétségünk ne legyen afelől, hogy ha
egyszer a Trianon bálványozó szekta kerülne ekkora befolyás közelébe, még
nagyobb kárt tudna tenni az általa felhasznált történelmi tragédia közfelfogásában.
Mivel pedig, hogy kamukeresztény, kamunemzeti pogány erkölcsű etatisták
igencsak hatalmon vannak manapság, időben észre kell vennünk, hogy miképpen
inflálhatnak el egy olyan tragédiát, mint Trianon. S ez a fontos történelmi esemény, mely több valós figyelmet érdemelne, és eddig csak frusztrált szubkultúrából ismerhettük, most a hatalomnak szavazatokon és
demográfiai utánpótláson kívül, semmit sem jelent.
Horváth Martin
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)