Krisnától Krisztusig

Tizenéves korom végén a hinduizmus volt az, amelybe beleástam magam, hiszen a legtovább fejlődött és legmélyebb filozófiai rendszerrel rendelkező, eredetileg pogány vallás volt. Természetesen a Bhagavad-gíta és Swami Prabhupada magyarázati elengedhetetlenek voltak ekkor számomra, de hamar kiderült számomra, hogy a hinduizmus három fő ágának, csupán egyik (vaisnavizmus) ágához tartozó alág, amivel most találkozom. A hinduizmusra egy élet sem lenne elég, olyan régi, terjedelmes és szövevényes rendszere van, ahol az Abszolútumot annyi féleképpen értelmezik, ahány ember van. Mégis volt egyetemes felfogás és filozófiai rendszer, mely keretet alkotott. A hindu „szentháromságban” a Trimurtiban megjelent Brahma (teremtő), Visnu (megtartó) és Shiva (pusztító) aspektusa, amely a világ és az élet körforgását jelentette. Ezek az egy Isten különböző aspektusai, arcai voltak, melyek más-más korszakban másképpen hatnak a világra. Mind Visnunak, mind Shivának megannyi avatarja, vagyis megtestesülése volt a Földön. Vagyis az Isten inkarnálódott valamilyen materiális formába, hogy a világba befolyást gyakoroljon, segítsen, vagy tanítson. Leghíresebb és legfontosabb megtestesülése Krisna volt. Mégis a hinduizmusnak hihetetlen filozófiája nyűgözött le, amelyhez képest az európai filozófia csak kisinasnak tűnt. Végtelenül komplex és mély ontológiai magyarázatokkal és elemzésekkel rendelkezett. Ahogyan én magam is már rég gondoltam, az Isten volt a létezés szinonimája, melyben minden egyéb helyet foglalt. Az emberiség azonban önként elszakadt Istentől, hogy saját maga tapasztalja meg a létezést, s alávetetett a „lelki világból”. Így jött létre a jelenlegi, anyagi világunk, amelyben a létezés megannyi formáját átéli egy lélek a reinkarnáció folyamatával, melyben eljut a megfelelő szellemi és lelki tudásig, tapasztalásig, amikor felismeri helyzetét és vissza akar és képes integrálódni az Abszolútumba, az egy Istenhez. Ezt pedig különböző lelki és fizikai gyakorlatokkal lehet segíteni, hogy az ember megfelelőbben összhangba kerüljön az Istennel. Ilyenek voltak a hindu mantrák és meditációk. Ez volt az első alkalom, hogy úgy láttam, van értelme és egyáltalán lehetséges esélye, hogy az ember személyesen tegyen és kerüljön kontaktusba valamiféle magasabb, metafizikai valósággal. Korábban a végtelen determinista hozzáállásom végett ezt elvetettem, s már évek óta nem is kommunikáltam az Istennel. Habár a determinizmusomat ez nem zárta ki, elvégre oka és célja lehet előre eltervezve annak is, hogy én most mantrák és meditációk révén összhangba akarok kerülni magasabb metafizikai síkokkal. Mivel a hinduizmus végtelenül toleráns, nem korlátolja magát be, s a Krisna-tudatú hívők hivatalos véleménye más vallásokról az volt, hogy Isten ott is testet ölthetett és az ottani népeknek a legmegfelelőbben adta át a tanításait. Ezen okból Jézust ugyanúgy az egy Isten egyik inkarnációjának tekintették, mint megannyi mást mitológiai és történelmi alakot. Ebből adódóan a Bibliát is elkezdtem/elkezdtük olvasni, s nagyon sok hasonlóságot is lehetett az Újszövetségben felfedezni a hindu tanításokkal. Nem hittem el teljes egészében sem Krisna, sem Jézus történetét. Úgy véltem az utókor kiszínezte, varázslatosabbá tette ezeket az egyszerű emberi történeteket, akikben Isten hatott és munkált. Ez Krisna esetében hamar nyilvánvaló volt, hiszen az indiai legendárium számos történetet tart számon, a több helyen egyszerre jelen lévő, sőt hatalmas csajozógép Krisnáról. Egyértelmű volt, hogy mindenki a magam – legtöbbször minden magasztosságtól mentes-, vágyát projektállta bele Krisnába és szövődött így tovább a legendáriuma. Végtelenül szánalmasnak tűnt egy olyan abszolútum, amely úgy manifesztálódik a világban, hogy megsokszorozza magát és bújócskát játszik így, vagy a latin macsók stílusában kavar egyszerre több nővel. Jézusnál nem különben mitikus mesének tűnt a szűzen fogantatás kérdése, aminél még mindig logikusabb volt Hitler elképzelése, hogy egy római katona ejtette teherbe Máriát. A megváltással viszont nem tudtam semmit sem kezdeni. A hindu terminológiában teljesen ismeretlen volt egy avatár halálával járó üdvösségi lehetőség. Egyáltalán az egész folyamat nem illett bele a képbe. Miért Jézus halála után van üdvössége az emberiségnek? Miért szükséges ez a halál ehhez? S miért éppen így oldja meg a mindenható Isten ezt, mikor végtelen hatalma révén bármilyen más megoldást is találhatna az üdvösség lehetőségének megadására? Valamint ez a lehetőség nem eleve fennáll? A hinduizmusban a reinkarnáció folyamata révén automatikusan közelítünk így vagy úgy az üdvösség felé az életeken át tartó fejlődéssel. Akkor Jézus mit csinál? A kettő nem fért össze, s ha Jézus csakugyan egy avatar a sok közül, akkor miképpen mondhat ellent az üdvösség módjáról alkotott logikája a többi avatarral, akik Indiában voltak? A gyökeresen eltérő logika, gyökeresen eltérő Istent és általa alkotott kozmikus rendet feltételez. Márpedig, hogy több Isten nem lehet, a legalapvetőbb filozófiai-logika megállapítás volt onnan kezdve, hogy a létezés szinonimáját nevezzük Istennek, s minden csak Ő benne, belőle létezik. Ez esetben viszont az egyiknek igaznak kellett lennie, a másiknak viszont nem. Vagy Jézus megváltás története egy logikailag több helyen sántító fantazmagória, vagy a hinduizmus teljesen logikusnak tűnő felépítménye nem ismer valami olyat, amely borítja az egész elméletét az üdvösség útjáról. Utóbbi ezerszer is logikusabbnak tűnt, viszont emberi koncepciók és emberi logikák voltak, azok pedig nem tudnak minden tényezőt számításba venni a korlátokhoz kötött elméjükkel. Még Krisna is csak úgy felel a Bhagavad-gítában a dharma és a reinkarnáció működéséről szóló kérdésre, hogy nem tudja emberi elmének elmagyarázni olyan összetett. Tény, hogy Isten tekintetében számos faktor van, amit emberként nem tudunk felfogni és ismerni, s ha Krisna csajozós történeteit is beleszőtték a misztikumba, mi a garancia arra, hogy a többi filozófiai okfejtés kőbevésett bizonyosság?

Egy keresztény ismerősöm, akkor kérdéseimre azt modnta: bűnbeesésnél ( mely a hindu lelki világ önkéntes elhagyására rímelt), az ember leromlott létállapotba került, olyannyira, hogy önmagától nem képes a helyes dolgok átlátására és felismerésére. A saját vágyaink, ösztöneink annyira elvakítanak és tudatilag is olyan korlátozott helyzetben vagyunk, melyben nem áll módunkban belátni a jót. Ehhez a tanítások önmagukban nem elegek. Az Istennek emberré kellett lennie és meghalnia, hogy a kozmikus egyensúlyt valamelyest helyreállítsa. A bűnbeesésnél a „mérleg” kibillent és csak a teremtő Abszolútum halála bír olyan súllyal, amely visszabillenti egyensúlyba ezt a mérleget, hogy onnantól már esélye legyen az embernek befogadni a jóról szóló tanításokat és esélye legyen az üdvösségre. Csak az ebben való hit tud áttörni olyan lelki gátakat, melyek leomlasztják azt a falat ember és Isten között, hogy valódi spirituális és lelki kapcsolat jöhessen létre. A válasza megdöbbentett. Volt már benne logika, noha nem láttam át. Viszont a lényege is pontosan ez volt. Átadni magadat egy nem teljesen érthető dolognak, ami által leomlanak a falak. Az ember egojának és saját tudati korlátainak gátjait lebontani. Ez volt a hit és az volt benne a logika, hogy nem volt benne látszólag teljesen logika és érthetőség. Azonban a hinduk is hasonlóan fogadták el Krisna magyarázatát a dharma és a reinkarnáció működéséről. Miért lenne hát a két dolog más? 

Egyik este Swami Prabhupada egyik könyvét olvastam Krisna történeteiről, miközben az ágyamon feküdtem a lámpafénynél. Egy történet úgy szólt, hogy Krisna járja a vidéket, s megkérdezi az egyik szembejövőt, hogy hiszi-e, hogy ő az Isten. A válasz nem, dehogy, miért lenne ő az Isten, hisz az hatalmasabb annál, hogy itt emberi formában flangáljon. Megkérdezi a következőt, aki hasonló véleményen van. Majd egy banánt szüretelő bácsihoz ér, akit szintén megkérdez „ hiszed-e, hogy én vagyok az Isten?”. A bácsi igennel felel, s azt mondja: Miért ne lehetnél te az Isten? Az Isten mindenható, azt tesz és úgy tesz, amit csak jónak lát. Ha jónak látta, hogy ebbe a picinyke magba végül egy egész banánfát elrejtsen, miért ne dönthetne úgy, hogy egy emberbe is beletegye önmagát. Villámként hatolt át az agyamon a felismerés. Az Isten mindenható és mindenre képes. Logikája nem emberi, olyan dolgokat is logikusnak láthat, melyet mi itt, a korlátolt elménkkel nem fogunk fel, sőt nem látunk logikusnak. Teljesen világos volt, hogy az Isten, ha akarja, és ő úgy látja a leghelyesebbnek (hiszen csak számára áll rendelkezésre minden ismeret ehhez), akkor képes magát belehelyezni egy emberbe. Az Isten igenis logikus, hogy képes legyen emberré lenni. Az Isten igenis logikus, hogy képes úgy üdvözíteni, hogy a halála által billen helyre a kozmikus egyensúly, s van lehetőség a jó megismerésére és az üdvösségre. Felismerésemnek ebben a pillanatában leomlottak a gátak és leomlottak az addigi tudati falak és korlátok. „Jézus lehetséges, hogy Isten”- cikázott az agyamban a felismerés. S abban a pillanatban, ahogyan egy töredéknyi időre is de elhittem, s valósággá vált számomra, hogy Jézus volt az Isten, valami megmagyarázhatatlan borzongás, kellemes, de mindent magával ragadó elementáris ereje futott végig a testemen. Egész testemben megborzongtam, libabőrös lettem s olyan gyengeség érzet hatolt belém, mint még soha, miközben olyan mindent eluraló lelki melegség és erő költözött belém, amit korábban nem éreztem. Szemeim fátyolosak lettek az érzés grandiózus erejétől. Magam mellé, az ágyam végére tekintettem az éjjeli lámpa fényénél, és úgy éreztem, mi több tudtam, hogy ott áll mellettem Jézus Krisztus. A testem mintha szellem lett volna, végtelen könnyed lebegő érzés lett úrrá rajtam, miközben szemeimből a könnyek patakokban kezdtek ömleni. Ott voltam a lakótelepi panellakás harmadik emeletének kis szobájában és földöntúli zokogás lett úrrá rajtam. Ott volt velem Krisztus. Tudtam és éreztem. Ott volt, akit olyan régóta kerestem. 10 év telt el az első ködös „kapcsolatfelvételem” óta az iskolába menet a homályos Istenképhez, akit mindenféle elméleteken át, ezoterikus fasiszta filozófiákon keresztül, okkult tanokon és a keleti nézetekig kutattam, és most ott volt végre teljes valójában, a szívemben és körülöttem. Nem a homályos teória, nem a filozófiai konstrukció, nem az elvont fogalom, hanem személyesen a mindenség Atyja, a teremtő igazi Isten. 

Isten vagy a kormány dönt az ember életéről?

"A kormány álláspontja, hogy az ember nem dönthet az élete felől."- mondta Gulyás Gergely a kormányinfón, de hozzátette, "bízunk a csodában". Mindezt egy halálos beteg, eutanázia jogáért könyörgő embernek reagálta. Mélységesen alávaló és cinikus egy anyagilag kiváló helyzetben lévő, hatalommal bíró, egészséges ember szájából ez egy olyan ember felé, akinek már csak a fájdalmas halál a reális perspektívája rövid időn belül. Mélységesen álságos a keresztény mainstream részéről is a "csak Isten dönthet az élet felől" hozzáállás ebben a kérdésben. Ketté kell választani, hogy mi egy személyesen keresztény hitben élő ember belső lelkiismereti iránytűje bizonyos életszituációkban és mi a helyes az egész társadalomra vonatkozóan. Teljességgel szembe megy Krisztus szellemiségével az, hogy jogszabályokba passzírozva próbáljuk kierőszakolni azt a végeredményt minden egyes ember életében, amit hívőként esetleg a lelkiismerete diktálna. Abban sem vagyok biztos, hogy minden hívő számára az eutanázia elutasítása lenne a helyes, hiszen ez mérhetetlenül függ az egyéni helyzetétől és az életszituációtól. Isten mindenki számára egyen egyenként más és más utat szab, ami bizonyos kérdésekben ( de nem alapvető erkölcsi kérdésekben) eltérő lehet. Pláne akkor miért akarunk nem hívő embereket hatalmi eszközökkel rákényszeríteni egyfajta keresztény értelmezésből fakadó döntésre? Valójában mindent legalizálni kellene. Eutanáziától, melegházasságon át a könnyű drogokig. Nem véletlen mondta Jézus a példázatát a búzáról és konkolyról, amiknek egyszerre kell nőni az aratásig és majd az arató (Isten) eldönti a végén, hogy ki a jó és ki a rossz. Kifejezetten azt sugallja Krisztus itt, hogy ne mi, gyarló emberek próbáljunk helyette dönteni és válogatni, hogy ki jó és rossz és kinek mit lenne helyes tennie. Ha az illető valóban hívő keresztény, akkor a Szentlélek munkája révén a lelkiismerete úgy is abba az irányba tereli, hogy nem él drogokkal, vagy eutanáziával. Amennyiben ez lenne a helyes. A nem hívőkkel pedig úgymond nincs dolgunk ez ügyben, mert ahogy Pál apostol mondja, a pogányokat majd az Isten ítéli meg a saját lelkiismeretük szerint. Ismét áll a kérdés, miért akarunk nem hívőkre rákényszeríteni hatalmi, jogszabályi eszközökkel olyan dolgokat, amit egy feltételezett keresztény lelkiismeret munkálna ki, mint eredmény? Lelkiismereti munka nélkül egyébként sem ér semmit az ilyen kényszer eredmény, ha hívő valaki, ha nem. A paragrafusokban tiltogatók éppen a legnagyobb Istenkáromlók, hiszen nem bíznak az Isten munkájában. Nem hisznek valójában az Úrban és a Lélek erejében, ami megfelelő helyen, személynél és pillanatban eléri a megfelelő döntést és eredményt. Ha az ember nem dönthet az élete felől, akkor legalább annyira jogos, hogy az ember sem dönthet Isten dolgai felől. Ezek a "keresztények" valójában egy farizeusi etikett szabályzatot követnek, nem pedig Isten lelkét. Félnek attól, hogy sok ember helytelen úton járna, ha a törvény nem szabályozná be. Ez minden bizonnyal így van, de attól még, hogy törvényileg nem tud megtenni valamit, mert fél a következményétől, lelkileg ugyanolyan vágyai maradnak. Márpedig csak az utóbbi számít keresztény szempontból. Aki Isten nevében pogánynak és hívőnek egyaránt tilt bármit, az éppenséggel a legantikrisztusibb magatartást követi el. Isten helyett bíráskodik, mert nincs elég hite abban, hogy az Isten az emberek lelkén keresztül érjen el változásokat. Ez sokkal nagyobb bűn (pláne ha szenvedést is okoz embereknek), mintha valaki keserűségében élne az eutanáziával. Ha Isten törvényileg akarná szabályozni a társadalmat a helyes erkölcs felé, akkor Jézus a 40 napos vándorlása alatt elfogadta volna a Sátántól, hogy övé legyen a hatalom népek felett, s olyan Messiás lett volna, amit a farizeusok is vártak. De nem tette. Mi se tegyük. Hagyjuk meg az Isten hatáskörét Istennek és a lelkiismeret döntési szabadságát az embernek.

Kurucinfó zéró cukor

 Nem rég a NetLegendák Youtube sorozatban megnéztem a Cuki vagyok c. ős-meme-ről szóló videót, és a lelkem visszarepült a 2000-es évek végére, így újból meglátogattam annak politikai "ősmémjét" a kurucinfót. Részben elképesztő, hogy még létezik és működik, másrészt elképesztő, hogy valaha is létezett és hatalmas nimbusza volt. Az akkori kormánypárt volt, hogy napi szinten foglalkozott az oldallal, kormányzatilag próbálták lekapcsolni, éveken át sikertelenül. Közéleti személyek, politikusok, celebek magántelefonszámát hozta nyilvánosságra és bujtogatott a zaklatásukra. A zsigeri, legalávalóbb antiszemitizmus és rasszizmus melegágya volt, ahol a legvulgárisabb velőig hatoló gyűlölet tocsogott, miközben akár százezreknek szolgált irányadó portálként. A 2010-es választásokon magasan rekordott döntött, és itt követték a legtöbben az interneten a részeredmények érkezését. Neves, elismert történészek, mint Ungváry Krisztián folytatott a lapon nyilvános vitasorozatot a holokauszttagadó megboldogult Lipusz Zsolttal. Akkor mikor még nem ütközött törvénybe ez. Bár a kurucinfót azután sem érdekelte a törvény, sem az előtt bármilyen más jogszabály. Az első magyar oldalak egyike volt, ami meghonosította az azóta 444-en, Origón és 888-on lévő tróger újságírást. Ahol mielőtt hagynánk az olvasót eldönteni, hogy mit gondol a hírről, már a címében és cikkben tele aggatjuk szuggesztív jelzőkkel. Ami a kurucon " hazaáruló, cionista, zsidóbérenc, ÁVH-s gyilkos unoka" jelzősorban öltött testet, az már a 444-en egy Bencsikről szóló cikkben is " volt-MSZMP tag, besúgóból lett konzervatív" jelzőkben köszön vissza. Ami a Harmadik Birodalomban a Der Stürmer gyűlölködő, fizikai jegyeken gúnyolódó, fél-pornó, lejárató újságírása volt, az lett a kurucinfó a 21. században és örökölte meg hamar a NER sajtó propaganda-bulvár részlege, s vált a mindennapjaink részévé. Talán ez az "áldásos" hatás is hozzájárult, hogy ma már a kutyát nem érdekli a kurucinfó. Hiába áll nyilvánosságra Novák Előd, hogy ő áll a háttérben, nem történik semmi, holott régen gyakorlatilag ádáz elfogadó hadjáratot indított a titkosszolgálat, hogy anno ezt kiderítse. A kuruc stílusa és grafikája semmit sem változott 15 év alatt. Egyedül az egykori szlogen, " a legolvasottabb jobboldali hírportál" került cserére. Persze ehhez a kurucinfó sajátos jobboldaliság értelmezése is kellett, hogy igaz legyen, de mára tarthatatlanná vált számukra is. Ma már olyan, mint a MyVip. Egy generáció emlékszik rá, s meglepődik, ha rájön, hogy még mindig működik és fellehet keresni. Amit szlogenként feltud mutatni a legádázabban üldözött szélsőjobboldali korszakmeghatározó portál az az, hogy nincsenek rajta felugró ablakok, reklámblokkoló nélkül sem. Hát így múlik el a világ dicsősége. Kár, hogy ez a dicsőség azért vált köddé, mert zanzásított formában, de szétáradt az egész magyar mainstream médiában és a kurucinfóság zéró cukor változata, a mindennapi életünk észrevétlen részévé vált.

R.I.P. Sólyom László

 Ritka, hogy aktuálpolitikai közéleti szereplőkről írnék, de Sólyom László esetében kivételt teszem. Nem azért, mert olyan izgalmas, hanem éppen ellenkezőleg, olyan unalmas személyiség volt. Ez pedig pozitívum. Politikai-világnézeti szárnybontogatásom kezdetén lett köztársasági elnök, egy olyan világban, ahol az aktuálisan kormányon lévő pártok akarata ellenére nyerte el ezt a pozíciót. Ezt sem előtte, s végképp utána nem mondhatta el magáról senki. Színtelen-szagtalan száraz jogász volt, aki már az Alkotmánybíróság elnökeként sem volt tisztába a politikai csetepatékkal, mindent csak az eszmei, alkotmányos jogi szempontból vizsgált. Köztársasági elnökként, a jobboldalnak baloldali, a baloldaliaknak jobboldali volt. Ódzkodott a posztkommunista-liberális kormányzat irányvonalától, s szerényre szabott jogköreivel igyekezett azoknak általa etikailag kifogásolt ügyeit hátráltatni. Nem feküdt le azonban az egyre radikalizálódó jobboldali ellenzéknek sem, s kritikája tárgyát legalább annyira képezték ők, mint a szoc-lib kormányzat. Elvből tagadta meg a pufajkás Horn Gyula kitüntetését elkeserítve a hatalmukat átmentett, kormányon lévő egykori elvtársait. Miközben a vadul posztkommunistázó posztfasiszta folyamatokat is egyre jobban elítélte. A korcs és hibás alapokon álló liberális demokráciában a szűkre szabott köztársasági elnöki pozícióból a legtöbbet hozta ki személye által, olyan egyensúlyt és karaktert képezve a posztnak, amire sem az SZDSZ beépített ügynökeként a konzervatív kormányt nemtelenül gáncsoló Göncz, sem a későbbi Fidesz-bábok nem voltak képesek. A végletekig polarizált, ideológiailag fanatizált magyar társadalom sem kiköpni, sem lenyelni nem tudta jelenségét. Unalmas, szürke, színtelen-szaktalan jogász ember volt. Olyan, amilyennek papírforma szerint egy demokráciában kikéne nézni egy közhivatalnoknak. A sérült liberális demokrácia utolsó köztársasági elnökeként a csúcsra járatta, ami elviekben kihozható a posztjából, hogy leköszöntével végképp kezdetét vegye az illiberális demokrácia pozíciókat eljelentéktelenítő kirakat-emberek sorozata. Egymagában testesítette meg azt az örök igazságot, hogy ha egy demokrácia jól működik, az emberek nem foglalkoznak a politikával, ellenben minél inkább félresiklik, annál inkább áthatja az emberek életét a politizálás. Egy ideális világban minden politikus és közéleti szereplő úgy nézne ki, mint ahogy Sólyom László kinézett. Színtelen-szagtalan, unalmas és érdektelen figura, aki teszi, azt amit elvileg kell neki a jogszabályban foglaltak szerint, akire senki nem figyel, s nem is jegyzik meg a sok szürke alak között. Neki személyes érdeme, a magyar közéletnek pedig szégyene, hogy tudunk rá emlékezni.

Csak Istenhez imádkozzunk (Órigenész részlet)

"Ha immár megértettük, mit is jelent az "imádság", soha többé ne imádkozzunk semmiféle teremtményhez, és magához Krisztushoz sem, egyedül a mindenség Istenéhez és Atyjához, akihez Üdvözítőnk maga is imádkozott, amint azt korábban kifejtettük, és amire minket is tanított. Amikor ugyanis meghallotta, hogy taníts meg minket imádkozni, p nem saját magához, hanem az Atyához szóló imát tanított nekik, és így szólt: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, és így tovább. Mert, mint majd másutt kimutatjuk, szubsztancia és alanyi mivolta szerint a Fiú más, mint az Atya, ezért aztán vagy a Fiúhoz kell imádkozni és az Atyához nem, vagy mindkettőhöz, vagy csak az Atyához. Abban mindenki egyet fog érteni, hogy a legnagyobb képtelenség, és nyilvánvaló tényekkel ellentétes olyasmit mondani, hogy a Fiúhoz imádkozzunk és ne az Atyához. Ha mindkettőhöz intéznénk a kéréseket, nyilvánvalóan többes számban kellene ezt tennünk: "adjátok meg", "kegyeskedjetek megtenni", "teljesítsétek", "óvjatok meg" és más efféléket mondanánk az imádkozás során. Már ebből is látszik, hogy abszurditás, és az Írásokban sincs semmi olyasmi, ami azt igazolná, hogy bárki így beszélt volna. Mármost az a lehetőség marad, hogy kizárólag az Istenhez, a mindenség Atyjához kell imádkoznunk, de nem a Főpap nélkül, akit az Atya esküvel iktatott be e szavak szerint: Megesküdött és ezt nem fogja visszavonni. "Pap vagy te mindörökké, Melkizedek rendje szerint." (...)

Aki így szól, hogy miért mondasz engem jónak, senki sem jó csak az Isten, az Atya, akár ezt is mondhatná: "Miért hozzám imádkozol? Csak az Atyához szabad imádkozni, ahogyan én is teszem. Ezt tanuljátok a szent Írásokból. Nem a Főpaphoz kell imádkozni, akit értetek jelölt ki, nem is a Közbenjáróhoz, aki feladatát az Atyától kapja, hanem a Főpap és a Közbenjáró által, aki képes együtt szenvedni gyengeségeitekkel. Hozzátok hasonlóan mindenben kísértést szenvedtem, de az Atya számomra nyújtott adománya folytán bűn nélkül álltam a kísértést. Tanuljátok meg tehát, milyen hatalmas ajándékot kaptatok az Atyámtól, amikor a bennem való újjászületés révén megkaptátok a fogadott fiúság Lelkét, hogy Isten fiainak és az én testvéreimnek nevezzenek benneteket. (...) Nem ésszerű, hogy testvérünkhöz imádkozzanak azok, akik egyugyanazon Atya fiai. Imáitokat egyedül az Atyához, velem és általam intézzétek!"

Órigenész művei I.- Az Imádságról és a vértanúságról (részlet)

Csak a Senkiből lesz Valaki

 Egy műtét után, hetek óta járásképtelenül, kiszolgátatva, elgondolkodik az ember milyen gyenge, szánalmas teremtés is eredendően. Valójában elképesztő, hogy a kereszténység mennyire lenulláza az embert. Jó értelemben. Minden keleti vallás is imád az Ego halálról beszélni, ugyanez az ayahuasca trip ezo- drogosoknál is . Miközben a kereszténység azt mondja, hogy minden kegyelem. Ha néha sikerül a bűnt legyűrnöd, az is kegyelmi állapot, nem a te dicsőséged. Pál mondja, hogy még kérni sem tudunk!

"Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal." (Róm. 8:26)

Látszólag semmi komoly tudást nem igényel elmondani mit szeretnénk, mégis a Szellem végzi ezt helyettünk helyesen. Isten egyik aspektusa juttatja a vágyakat, érzéseket, gondolatokat a másikhoz a nevünkben. Ezt elfogadni az ego halál, nem az ayahuasca trip. Az embernek egyetlen döntési lehetősége van az egész életében, mégpedig, hogy elfogadja, hogy nem tud dönteni. És nem képes semmire. Egy senki, semmi hatalommal, akarattal, erővel. És minél inkább nem akar senki lenni, annál nagyobb senkivé taszítja magát Isten előtt. De ezt az egyetlen döntést az embernek újból és újból megkell hozni. Folyton döntenie kell hogy hagyja e magát sodródni, átmosatni Isten által vagy sem.

Aki nem ismeri Krisztust nem látja ebben a paradoxonban a gyönyört. Dönteni arról hogy ne dönts, vágyni arra hogy ne vágyj, céltalanságnak lenni a célnak. A kereszténység egy csodás paradoxon amit csak akkor ért az ember ha a paradox döntéseit meghozta. Krisztus attól isteni, hogy ember tudott lenni, a gyengeség az ereje, úgy győz, hogy veszít és az örök életet halállal hozza el. Lehet írni nagyokat, cikkeket, regényt, festeni, zenélni, alkotni, tervezni, tenni bármit, de semmi sem a mi művünk. A Sátán munkált rajtunk keresztül ezekben a tevékenységekben, vagy hagytuk, hogy Isten munkáljon rajtunk keresztül. A Sátán mondja már a Genezisben, hogy mi is lehetünk olyan akár az isten… Valaki! Minden olyan gondolat és érzés, ami azt súgja hogy mi valakik vagyunk, mi tettük, rajtunk múlott, az a Sátán munkája. Csak aki tudja hogy senki és semmi, azé Isten. Csak a semmi hozhatja el a Mindent. A legkevesebb által lesz a legtöbb

Az orosz kommunizmus fasiszta lélektana pár pontban

 - Bár a legtöbb ellenzéki orgánum úgy viselkedik, mintha most derült volna ki, hogy Oroszország visszaréved a Szovjetunió narratíváiba, érdemes megjegyezni, hogy Putyin már 2005-ben történelmi tragédiának nevezte a Szovjetunió összeomlását és már 2000(!)-ben visszavezették a szovjet himnusz dallamát, új szöveget pedig ugyanaz a Szergej Mihalkov írta, aki 1944-ben Sztálin felkérésére a szovjet himnuszt.

- A neomarxista Frankfurti iskola az 1930-as években megállapítja, hogy a Szovjetunió valójában nem kommunista, hanem egy vörös rongyokba bújtatott orosz imperializmus. Sztálin után a szovjet rendszer ( a vallásellenességét leszámítva, ami később szintén puhult) semmiben nem különbözött egy totalitárius berendezkedésű konzervatív birodalomtól. A szimbólumok és a jelszavak hivatkoztak csak a kommunizmusra ( ezek is jobbra tolódtak néha, mint Nagy Honvédő Háború vagy Magyarországon a Hazafias Népfront).

- A Frankfurti iskola volt, amely a "valódi kommunizmust" szorgalmazva megállapította, hogy Nyugaton a kultúrába oltva kell az elveiket egy pre-woke módon hirdetni.

- Ennek a Frankfurti iskolának volt magyar tanítványa az a Lukács György, akinek a '70-es években a Budapesti iskolában több, későbbi prominens ellenzéki, később SZDSZ-es politikus is tanítványa volt. Ez a "liberális" SZDSZ későbbi Nyugat imádó woke előtti woke politikáját is megmagyarázza.

- Francis Parkey Yockey az amerikai fasiszta az 1950-es években szintén megállapítja, hogy a Szovjetunió egy szólamokban kommunista, de valójában fasiszta impérium, mellyel az európai szélsőjobboldaliaknak össze kell fogni a valóban kommunista szellemiségtől fertőzött Nyugat ellen.

- Ha valaki szimpatizált a Kádár-rendszerrel, ma pedig konzervatív többhöz sorolja magát - bár ellentmondásoktól korántsem mentes-, nem egy paradoxon. Ha valaki megnézi a korabeli "szocialista etika" társadalmi ajánlásait és ideáit, a szexualitás kérdésében, a társadalmi szerepek, a család kérdésének tekintetében egy bigott konzervatív erkölcsöt fog találni. Még a szélsőjobboldali Jobbik is a Kádár-rendszer passzusaiból kölcsönözte annak idején a "cigánybűnözés" kifejezést.

- Noha ezáltal megérthető a jobboldaliak bizonyos szintű Oroszország szimpátiája, azt még koránt sem legitimálja. Attól, hogy 1956-ban gyakorlatát tekintve nem egy kommunista birodalommal csaptunk össze, hanem egy orosz imperialista elnyomóval, nem szépít a helyzeten. Az orosz imperializmus legalább olyan borzalmas, mint bármilyen más elnyomás. A török, Habsburg, német és amerikai imperializmus sem volt sohasem kommunista, de a magyar nemzet javát egyik sem szolgálta.

- Bár az ukrán kormány politikája teljesen jogosan háboríthat fel sok magyart, s még ha meg is értjük Oroszország indokait ebben a háborúban, ne feledjük, hogy amelyik ország azt mondja, hogy hiba volt kivonulni Magyarországról (is) 1990-ben, az bármikor juttatná Magyarországot is a mostani Ukrajna sorsára.

- A 2000-es évek végéig érteni véltem még a jobboldalon meglévő Oroszország imádatot, hiszen minden szovjet nosztalgiája ellenére is tett gesztusokat ( bocsánat kérés '56-ért, áldozatok koszorúzása) az orosz vezetés, hogy egy új Oroszországgal állunk szemben, a mostani totálisan re-szovjetizált szemléletben ez közel sem egyértelmű.

- Kínával kapcsolatban már a 2000-es évek végén is szkeptikus voltam, hiszen kommunista szellemiségét sokkalta jobban megőrizte, mint ahová a Szovjetunió valaha is eljutott. S bár szeretnek azzal érvelni, hogy Kína nem terjeszti az ideológiáját olyan agresszíven, mint a Nyugat, koránt sem biztos, hogy ez örökké így marad. Az 1980-as években előre megfontolt taktikai döntése volt a Kínai Kommunista Pártnak, hogy a kapitalizmussal győzik le a kapitalistákat. S ha ne adj Isten, úgy fordulnak vissza Mao kulturális forradalmához, ahogy az oroszok a szovjet narratívákhoz, akkor egy ilyen Kínának gazdaságilag kiszolgáltatott országként létezni, nem lesz egy leányálom

Az állam két típusa és a gyermeteg társadalom

Julis Evolánál az olasz tradicionalista filozófusnál jelent meg egyértelműen az a gondolat, hogy minden állam két típusra osztható: Szoláris államra és Lunáris államra. Ezek vegytisztán sosem, vagy nagyon ritkán jelentek meg, de, mint egy skálán, egyik vagy másik végpont felé közelít inkább, minden állami működés. 

A Szoláris állam alapvetően a tradicionális, jobboldali modell, ahol az állam feladatának súlypontja a kulturális és transzcendentális célokra helyeződik. Ebben az államban a hierarchia és rend kiemelt szerepet kap, mégpedig valamely vallási, ideológia elképzelés szellemiségében. Az állam és az azt képező társadalom feladata, valamely magasztosabb cél, idea megtestesítése és/vagy elérése. Így elsősorban az állam feladata kulturális nevelés, szellemi, értékrendbeli, világnézeti formálás.  A régi, konzervatív birodalmak pontosan ezek mentén működtek. 

Ezzel szemben a Lunáris állam jóval materialistább, anyáskodó, gondoskodó. Feladatai fő centruma a jólét és anyagi javak biztosításában áll. Az értékek, világnézet, ideák, magasztos célok és világkoncepciók másodlagosak vagy éppen teljességgel el is tűnnek. A társadalmat egy olyan masszaként kezeli, aminek létét fenn kell tartani, etetni kell, gondozni kell, istápolni kell. Az értékek és a szellemi-lelki nevelés periférián kívül esik a központi hatalom hatáskörén. Viszont a mindennapi anyagi létet érintő kérdésekben, mint a bérek, vállalkozások összetétele, szolgáltatások, az állam hatalmas befolyással van jelen. Ezek voltak főleg a szocialista országok, és a woke is ebbe az irányba tolja el az adott országokat.

A mai Oroszország egyértelműen szoláris alapokon működik, ahol a nemzeti, imperialista törekvések felülírnak  szociális, jóléti intézkedést. Sok tekintetben Magyarországon is ez figyelhető meg, ahogyan az ideológia felülír mindent, míg az állam kivonul olyan szociális területekről, mint az egészségügy, szociális szféra, vagy az oktatás ( miután a propaganda ideológiai nevelése más platformokra helyeződött át). Ezzel szemben a Kádár-rendszer gulyáskommunizmusa egyértelműen egy értéknélküli konstrukció volt, ahol az embereknek legalapvetőbb biológiai és ösztönös szükségleteinek kielégítése volt inkább a fő cél. Ez persze sok embernek nagyon is tetszett, hiszen egy önállóságra képtelen, gyermeteg társadalom örömmel fogadja az őt valóban gyermekként is kezelő anyáskodást. 

Mind a Szoláris, mind a Lunáris állam végső soron egy tragédia és lelkileg és szellemileg érett, felnőtt, öntudatára ébredt társadalom nem fogadja el egyiket sem. Sem világnézeti-kulturális szellemi atyáskodást, sem pedig anyagi kiszolgáltatottsággal járó anyáskodást. Felnőtt és érett társadalom, csakúgy, mint egy felnőtt és érett ember, túllép az atyai megfelelési, értékekben mindent kritika nélkül elfogadó, mind az anyai bábáskodás mögé bújó gyermeki léten. Felnőtt és érett társadalom önállóan képes megszervezni magát és önkéntes belátáson alapuló, kompromisszumkész közösségek hálózata alkotja, sem pedig egy centralizált hatalom. Ezen közösségeknek maguknak kell megtalálniuk saját maguk hitét, ideáit, életmódját, csakúgy, mint egy felnőtt embernek is, aki kilép a szülei árnyékából és önálló életet kezd. Sajnos az emberek többsége még ez utóbbi, személyes pszichés folyamatot sem végzi el, így teljesen érthető, hogy a társadalom egyik fele gyermeki mentalitással várja az államtól is vagy az atyai útmutatást, vagy anyai bábáskodást az életében. 

A világ Istennek ellensége

Mikor az emberiség eltávolodott Istentől, és alázuhant a szellemi világból, akkor a jelenleg ismert univerzumunk mentőhálóként jött létre Isten által, hogy még legyen esélyünk elkerülni a teljes aláhullást. A világunk egy feles zóna, mely már Istentől függetlenül a romlásban létezik, de Isten lelkülete még át-át hatol rajta. Krisztus mikor eljön, megmutatja, hogy mi valóban Isten esszenciája és ebből következik, hogy az szöges ellentéte a világi logikának, az ösztönöknek, a természet rendjének, a modern pszichológiának és a szeresd önmagad coach-oknak.

"Ti Istenhez hűtlenek, nem tudjátok, hogy a világgal való barátság, ellenségeskedés Istennel? Aki azért a világ barátja akar lenni, az Isten ellensége lesz. Vagy azt gondoljátok, hogy az Írás hiába mondja: „A bennünk lakó lélek tele van önző vággyal!“ De nagyobb kegyelmet ad, ezért mondja: „Isten a kevélyeknek ellen áll,

az alázatosoknak pedig kegyelmet ad." (Jak. 4:4-6)

Evilági létünk egyetlen célja, hogy rájöjjünk, hogy ebben a világban a létnek nincsen semmiféle célja. Az embernek megkell tudni tagadni a világot, megkell tudni tagadni a testet és önmaga vágyait. Összekell törni, hogy majd a jövendő világban újjáépülhess. Aki Isten Lelkét magába fogadta, azon keresztül tekint önmagára és szükségszerűen látja önön gyalázatosságát, tökéletlenségét, vágyainak és korábbi örömeinek hiábavalóságát. Senki sincs távolabb az Istentől, mint egy kiegyensúlyozott, sikeres, önmagával és életével elégedett ember. És nincs közelebb Istenhez senki, mint aki összerogyott a világ igazságtalansága és saját romlott belsőjének súlya alatt. https://24.hu/elet-stilus/2023/08/03/farkas-sandor-remete-jogi-portre

Három dolog nem kell: a férfi, a nő és a Woke

Miután megnéztem a Barbie filmet (nem, nem fogok filmkritikuskodni) a témát és a film
tanulságát eltekintve, megint eszembe jutott az örök krisztusi igazság, hogy a nemeken, szexualitáson felül kell emelkedni. Ezt nem szeretik hallani sem mainstream keresztények, sem a világiak. 

"Mert a feltámadáskor nem házasodnak, férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben." ( Mt. 22:30)

"Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban." (Gal.3:28)

Krisztusnál nincsen sem nemre, szexualitásra, sem etnikai hovatartozásra, sem kasztra, végzettségre, rangra való tekintet. Csak és kizárólag az ember lényegi magvát, a lelkének legmélyebb lényegét nézni. Mert mindannyian valójában azok vagyunk. A többi csak ideiglenes, materiális maszlag és körítés itt a földön. Kényszer és börtön. Aki ezzel a burokkal, ideiglenes, aláromlott körítésével azonosul, az lefelé tart. Zuhan tovább a pusztulásba az anyagi világgal együtt. A Védák és Buddha is már a világi kötőerőktől való megszabadulásról beszél. Amíg kötődünk ezekhez a fizikai síkban értelmezhető jellemzőkhöz, mi is hozzátapadunk a semmibe hulló világhoz. Akkor szabadul meg az ember, ha mindezeket ledobja magáról. 

A Woke ott rontja el a nemeken és szexalításon való felülemelkedést, hogy valójában nem emelkedik sehová, hanem csak egyik gyarló identitásból a másikba vándorol szabadon. A transzneműség nem kilép a nemiség börtönéből, hanem éppenséggel jobban rátapad azáltal, hogy ő minden külső körülmény dacára hangsúlyoz ki egy saját maga által választott nemi és szexuális identitást. Ezt pedig az identitásának lényegévé és magjává teszi. Ez nem azt jelenti, hogy ne léteznének transznemű emberek, vagy különböző szexuális irányultságok. Ezzel nincs is semmi probléma, mindenkinek az kötőerő jutott a romlott világhoz, ami. Ezt azonban identitássá formálni katasztrofális. Ha az ember identitása az ő maga férfiassága, akkor az a toxikus maszkulinitásba torkollik, ahogyan megvan ennek a toxikus femininitás verziója is. Ahogyan minden más nemi és szexuális identitás esetében. Eleve szörnyű a kifejezés és a jelenség, hogy nemi/szexuális identitás. Ezek nem lehetnek identitások. Egy ösztönös vagy bármely fizikai okból fakadó vágy nem identitás, hanem mellékes tény egy szabad lelkű ember életében. Nem több a szemszínnél, van annál, hogy introvertált alapjellem vagy épp ellenkezőleg. 

Pontosan ezért is visszataszítók az ilyen-olyan kvóták a politikában, közéletben, cégekben. Igaz ez mind a nemi, mind valamely kisebbséghez tartozó kvótákkal. Csak is a külsőséget, a biológiát veszik figyelembe és nem pedig az embert magát. Ha 199 jó ember ül a parlamentben, aki mellesleg nő, ugyan mi kifogásunk lehet. Ha 100%-ban jó emberekből áll egy intézmény vezetése és hasznosan működik, ugyan kit zavarna ez? Ugyanez igaz minden rasszra és megannyi sokadlagos jellemzőre. 

Isten csak az embert nézi. Milyen ember az az ember. Jó-e lelke, önfeláldozó-e a lelke, önkritikus-e a lelke. Aki mást néz, és mást (is) ilyen fontosnak tart önmagán, vagy máson, az nem az Istentől való. S megvalósult egyenlőségben vannak közösen, azonos távolságban is az Istentől, minden nemből, minden szexualitásból, minden rasszból, minden népből, minden kasztból jövő emberek. 

Teremtés és tudomány

 "Nüsszai Szent Gergely az alábbi kísérlettel illusztrálta a teremtés folyamatát: ha egy edénybe vizet, olajat, és higanyt keverünk, bizonyos idő eltelte után a három folyadék szétválik, és fajsúlya szerint három rétegbe rendeződik. Ez a változás is az „egymásra következés” (akoluthia) egyik példája: az első állapot után, amelyben a folyadékok össze voltak keveredve, szükségszerűen következik a második állapot, ameyben a folyadékok elkülönültek egymástól. Hasonló módon Isten az első nap összekeverve teremtette meg az elemeket, majd azok fokozatosan szétváltak egymástól, és egyre összetettebb struktúrákba szerveződtek. A világ állapotai szükségszerűen követték egymást: az állatok például csak az égitestek kialakulása után jöhettek létre, ezért mondja a Biblia, hogy Isten csak az ötödik napon teremtette őket. Mai példával élve Isten úgy dolgozott Gergely szerint, mint egy vegyész, aki a laboratóriumában összekever bizonyos anyagokat, majd hagyja őket reakcióba lépni egymással. A kísérlet eredménye a kezdő feltételektől függ: Isten a teremtés első napján határozta meg a világegyetem kezdőállapotát, és minden más szükségszerűen következett ebből. (...) Ezek után nem is olyan meglepő, hogy a modern természettudományokhoz közelebb áll Gergely ókeresztény teremtés-teológiája, mint az arisztotelészi természetfilozófia. Arisztotelész világegyeteme statikus, az ókeresztény teológusok viszont a bibliai teremtéstörténet alapján egy dinamikusan változó, keletkező és pusztuló világegyetemet gondoltak el." Forrás: https://qubit.hu/2023/07/18/hogyan-hatott-az-okereszteny-teologia-a-modern-tudomanyra

Isten energiája

Általában a spiritizmus, a New Age szeret beszélni energiákról, rezgésekről, mindent átfogó erőről. Emiatt (főleg keresztény berkekben) elszoktunk, vagy inkább ódzkodunk ennek használatától. Viszont ha elvonatkoztatunk a posztmodern újvallások eszmei hátterétől ezekkel kapcsolatban, akkor nem is olyan ördögtől való ezekkel a fogalmakkal dolgozni. 

Minden energia. Adott energia létezik a világban. Amit a nagy Egyből, az Istentől kaptunk. Maga a világ is Istenből származik. Minden az ő része, s minden csak kölcsönkapta saját létezésre, használatra azt. Ez az egy véges és adott energia manifesztálódik mindenben az univerzumban, különböző formákban. Kémiai elemekként a talajban, a levegőben, aztán ezeket tápanyagként a fa önmaga részévé teszi, de tovább is adja a gyümölcsének, amit megeszik egy másik élőlény. Mi is úgy hívjuk a táplálékot, hogy energiát szerzünk belőle. Aztán ezt a gyümölcsből szerzett energiát mi is leadjuk valahol a nap folyamán. Ezzel biztosítjuk testünk sejtjeinek működését. Azt a testet, ami részecskék kölcsönhatásának halmaza. Érdekesség, hogy a részecskéink sohasem érnek össze, mindig van egy minimális távolság, két atom közötti töltés, ami elválasztja őket. Ha valakivel kezet fogunk, vagy megölelünk valakit, valójában sosem érünk össze mert egy minimális energia mindig szétválaszt bennünket. Gyakorlatileg ez minden tárgyra és létezőre igaz.

Az anya is úgy ad életet gyermekének, hogy saját testéből ad, abból táplálja az új életet. Egy adott energiát tárolunk magunkban, amit továbbadunk, s néha bennünk, másokban, vizekben, tárgyakban van jelen. De nem csak ilyen materiális módon tudunk kapni és adni ebből a nagy egészből. Az olyan jelenségek, mint a szeretet, pontosan ugyanígy működik. Isten lényegi esszenciája és alkotóeleme az, amit mi csak úgy tudunk megfogalmazni, hogy szeretet. Ezt is kölcsönkapjuk a nagy egész Istenből, ha nyitottak vagyunk rá. Milyen szépen fogalmazza meg a nyelvünk, hogy "nyisd ki a szíved". Nem véletlen beszél a szívről, amelyben a vérünk összpontosul. Az a vér, amelyről az Ószövetség is már úgy tartotta, hogy abban van jelen a lélek. (3.Móz 17:11). (Ebből is származik a Bibliában a vérevés tilalma.) A szívünket azért kell kinyitni az Isten szeretetére, mert mi magunk is úgy választódunk el az Istentől, mint a részecskék egymástól. Ezt a fúziót azonban nem szabad meggátolni. Ez az elválasztó vonal ez esetben, az Ego. Ahhoz, hogy Isten valódi szeretet esszenciáját magunkba fogadjuk és tovább is adjuk másoknak, ezt az Ego-t kell lebontanunk. Akkor tud a szeretet is úgy áramolni, mint a fentebb sorolt materiális energiák. Mert mi is a szeretet? A szerelem nem szeretet, a gyermekünk iránt érzett ösztönös gondoskodó érzület, még nem feltétlen szeretet. 

"Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek" (Máté 5:44)

Ezt mondja Jézus. Ez a szeretet igazi megtestesülése, ez a szívünket körülvevő Ego burok felszakítása, ha azt vagyunk képesek szeretni, aki valójában rossz. Mert Jézus maga is pontosan ezt tette. Ahogyan Pál apostol is mondja: 

"Mert amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus az istentelenekért. Még az igazért is aligha halna meg valaki, bár a jóért talán még vállalja valaki a halált. Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk." (Róm 5:6-8)

Akiben büszkeség van, nincs Isten. Minél kevesebb vagyok, annál több bennem az Isten.  Erre is írja Eckhart mester, hogy azért " boldogok a lelki szegények, mert övék lesz a Mennyek Országa", mert akiben kevés a saját maga individuuma(lelke), annak helyét, maga az Isten lelke pótolja ki. Minél többet ad magából az ember, neki minél kevesebb van, annál több a lelki energia. Nem is energiának hívjuk ezen a szinten ezt, hanem úgy, hogy: erő. Minél gyengébb valaki, annál több az erő. Aki kevés, az valójában sok. Minél kevesebb az Én, annál több bennem az Isten. Minél inkább nem Én vagyok, annál inkább leszek Önmagam. 

3+1 eset, mikor a Nyugat precedenst teremtett a hazug háborúkra

1991-ben vált az USA és ezzel a NATO, a tágabb értelemben vett Nyugat, egyeduralkodóvá a földgolyón. Egyedüli pólusként rögtön megmutathatta, hogyan képzeli el ideáit és elveit egy válsághelyzetben, ugyanis a délszláv háború volt az első konfliktus, amit az USA kizárólagosan dominált nemzetközileg. A Nyugat pedig rögtön megmutatta, hogyan köpi arcon saját nemzetközi egyezményeit és eszméit geopolitikai taktikák miatt. Nézzünk 3+1 esetet, a '90-es évekből, amikor a Nyugat megteremtette a precedenst Oroszország és mások számára, hogyan kell szép szavakkal elfedni saját magunk meghazudtolását. Ennek eredményét ma pontosan látjuk. Ha maga a Nyugat is semmibe vette saját egyezményeit és elveit, akkor más sem fogja komolyabban venni ezeket. 

1. Jugoszlávia fegyverembargója

1991. június 25.-én Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét Jugoszláviától. Ekkorra már hónapok óta folytak a harcok Horvátországban a JNA( Jugoszláv Néphadsereg) által felfegyverzett szerbek ellen. Mivel Horvátország nem volt független állam, így hadserege sem volt. Fegyveres erőit egyedül a horvát rendőrök és két civil önkéntesekből álló csapat (ZNG, HOS) jelentette. Horvátország szuverenitását sem az USA, sem az Európai Közösség nem ismerte el. Jugoszlávia a hidegháború alatt jó szövetségese volt a Nyugatnak. Ez a reflex diktálta, hogy annak egyben tartása legyen prioritás. Ennek okán az ENSZ teljes fegyverembargót vezetett be Jugoszlávia egész területére (mivel senki nem ismerte el, így Szlovénia és Horvátország területét is beleértve). Azaz legálisan lehetetlen volt külföldről fegyverekkel támogatni a horvátokat, Európa harmadik legfelszereltebb hadseregével szemben. Míg a JNA-nak a fegyverembargó semmiféle problémát nem jelentett, hiszen bőségesen rendelkezésre álltak minden harcászati eszközből. Így teremtett a Nyugat lehetőséget arra, hogy Belgrád gyorsan lerendezze a szabadságra vágyó népeit. Ezt meglehetősen brutális harcmodorral, pusztítással, civilek elleni erőszakkal, etnikai tisztogatással, népírtásokkal érte el. Miközben a ZNG és a HOS képzetlen és alig felszerelt egységei hősiesen dacoltak a túlerővel szemben, miközben szembenéztek azzal a kilátással is, hogy nemzetközi elismerésük nélkül, ők Nyugaton terrorszervezetnek fognak minősülni, aminek komoly következményei lesznek a jövőben, ha túlélik a harcokat is. 

Miután az Európai Közösség és az USA  lehetőséget teremtett a II. Világháború utáni első nagy faji vérengzéseknek, lassan ráeszméltek, hogy a nagyszerb nacionalizmus inkább Oroszország felé fog húzni, így Jugoszlávia egyben tartása elhibázott döntésnek bizonyult számukra geopolitikailag. Így nagyon gyorsan szélkakasként változott meg a Nyugat álláspontja a kérdésben és 1992 januárjára a legtöbb ország elismerte Horvátország létezését és tűzszünetet csikartak ki. ( Pár hónappal később Bosznia-Hercegovinát már szélsebesen ismerték egy független országnak, amelynek függetlenségi népszavazása 63%-os lakossági beleegyezéssel történt. Ennek egyetlen szépséghibája, hogy a Boszniai alkotmány szerint vagy mind a három nemzetiség( bosnyák, szerb, horvát) képviselőjének belegyezése, vagy a lakosság minimum 70%-os egyetértése szükségeltetik egy ilyen érvényes jogi aktushoz. Egyik sem történt meg, így Bosznia függetlensége, még a bosnyák törvények szerint sem volt legitim. A Nyugatot ez nem zavarta.)

2. A békefenntartóság haszontalansága

1992 tavaszára megalakult az UNPROFOR és a nemzetközi békefenntartók bevonultak Horvátország szerbek által elfoglalt régióiba (Szerb Krajnai Köztársaság). Mivel a Nyugat elsődleges szempontja geopolitikai volt, és a tűzszünettel elérték első lehetséges céljukat, valamint a Boszniában kibontakozó konfliktusra és érdekeikre terelődött a figyelmük, ezért a Krajnai békefenntartás többnyire alibi szerep volt. Az 1992-es évben több tucat etnikai tisztogatás történt horvát civilek ellen a Szerb Krajnai Hadsereg részéről. Bár már javában a Nyugat által kirendelt országok csapatai állomásoztak a területen, nem sok dolgot tettek több száz civil lemészárlása ellen.

Gondolnánk, hogy akkor katonai konfliktusok elsimításában inkább jeleskedtek és éberen őrizték a tűzszünetet. Ez azonban szintén nem szolgálta geopolitikai érdeküket, mert a horvátok mellé pártolt USA eredményeket szeretett volna látni a szerbekkel szemben, ezért tűzszünet és békefenntartók által felügyelt szerb zóna ide vagy oda, az amerikai és német támogatottságú új horvát hadsereg gyakorlatilag akkor és ott kezdett támadásba 1992 és 1995 között, amikor csak akart és ott ahol akart. Feltéve, ha egyeztetett erről a megfelelő nyugati nagykövetségekkel előtte. Az USA első zágrábi nagykövete Peter Galbraith volt, aki nem csak a horvátországi hadműveletekre hunyta le a szemeit, de Bill Clinton kifejezett kérésére 1994-ben több esetben is amerikai fegyverszállítmányokat engedett át Horvátország területén, hogy Boszniába jussanak a boszniai horvátok és bosnyákok katonai megsegítésére. Ezzel totálisan megsértve a pár éve az USA által szorgalmazott és még érvényben lévő ENSZ fegyverembargóját. Egy Galbraith elleni képviselőházi kivizsgáláson kívül ez semmilyen következménnyel nem járt. Becsületére váljék, hogy 1995-ben a Horvátországból menekülő több százezer szerb konvojába betársult a nagykövet, hogy tiltakozzon és meggátolja a menekülő civilek elleni horvát atrocitásokat. 

3. Jugoszlávia NATO-bombázása

A Délszláv háború első, nagy szakasza lezárult 1995 végén a Daytoni-megállapodásokkal. 1995 folyamán amerikai vezénylettel a NATO bombázást hajtott végre Boszniában a szerb csapatok ellen, miután korábbiakhoz képest is ipari mértékűre növekedtek a szerbek által elkövetett népirtások. Ez még teljes összhangban volt a Nyugati világ alapszerződéseivel, ugyanis az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyásával és felkérésére történt. Ez pár évvel később már nem működött.

1998-ban eszkalálódott a konfliktus Koszovóban az albánok és a szerbek között. Mivel Koszovó sohasem volt független ország, csak autonómiája volt Szerbián belül, így nem rendelkezett katonai egységekkel (csakúgy, mint a horvátok és a bosnyákok sem 1991-1992-ben) azonban, mivel még csak tagköztársaság sem volt, saját rendőrsége sem volt. AZ UCK, az albán katonai felszabadító szabadcsapat kizárólag alvilági fegyvercsempészetre és brutális terrorakciókra, gerillacsapásokra hagyatkozott a szerb jugoszláv erők és rendőrség ellen. Az, hogy az albán fegyveresek terrorszervezetnek minősüljenek a Nyugati világ szemében nem lehetett elkerülni, ennek ellenére gyakorlatban efelett ismét szemet hunytak és támogatták őket. Miután a szerbek a Patkó-hadműveletben megpróbálták kiszorítani az albánokat Koszovóból és temérdek mészárlást követtek el albánok ellen, az USA meglátta a lehetőséget, hogy erkölcsi ürügyet találjon a katonai beavatkozásra. Ismét az ENSZ Biztonsági Tanácsától kért engedélyt a NATO beavatkozásra, de mivel Kína és Oroszország BT tagként nem egyezett bele, így nem kapott a NATO ilyen felhatalmazást. Ez az USA-t és szövetségeseit nem érdekelte és az egész nemzetközi jogot arcon köpve kezdte meg Jugoszlávia brutális bombázását, amiben nem csak szerb katonai pontok estek áldozatul, de a belgrádi TV és Rádió székháza, dolgozói, megannyi civil országszerte. 

Az ENSZ alapokmánya tiltja az erőszak alkalmazását, kivéve ha önvédelemből történik, vagy a BT VII. fejezete így határoz. Jugoszlávia 1999-es NATO bombázása esetében egyik sem állt fent. Következménye mindössze azért nem lett, mert az USA szuperhatalmi pozícióban van és nincs, aki ellensúlyt képezzen ellene. 

4. Az albánok bosszújának hallgatólagos jóváhagyása

Miután a szerb csapatok kivonultak Koszovóból, mert a brutális bombázás hatására Belgrád feladta céljait, a KFOR vette át a katonai ellenőrzés helyét a térségben. A KFOR ugyanolyan békefenntartó hadtest volt Koszovóban, mint az UNPROFOR korábban Horvátországban és Boszniában. Hatékonysága sem sokban különbözött az 1999-es évben. 

Koszovóba albánok tízezrei tértek vissza és a szerbek elleni évtizedes bosszú fűtötte őket. Kifejezetten érdekes, hogy jóadag cigányellenességel is társult, hiszen a roma népesség a szerbek pártját fogta a háborúban. A helyi, évtizedek óta ott élő szerb és roma (zömében idősek) hamar rettegni kezdtek a bosszúszomjas albánoktól. Gracko faluban a szerbek kifejezetten kérték, hogy a KFOR a biztonságuk érdekében állomásozzon a településen. A NATO ígérete ellenére ez sosem történt meg és Prizen és Pec városához hasonlóan tömegmészárlásban ölték meg az idős szerb és cigány lakosokat az albán fegyveresek. Emellett illegális börtönöket tartottak fent, ahol kínzásoknak vetették alá a civileket, amiket a KFOR éves késéssel számolt csak fel. A Nyugat elfogult szimpátiája okán, és a bimbódzó új albán térségbeli geopolitikai szövetségese hálájáért cserébe, hagyott több száz szerb és roma civilt szisztematikusan bosszúból lemészárolni, már jóval a háború és a békekötés után. 

Források:

https://irp.fas.org/congress/1996_rpt/bosnia.htm

https://www.hrw.org/reports/1999/kosov2/#_1_10

https://muse.jhu.edu/article/13713

Jogtiprással védett jogtisztelet a jogtipró ellen

Jens Stoltenberg a NATO főtitkára, jó pár NATO tagállammal egyetemben, olyan javaslattal állt elő az USA számára, mely szerint Ukrajna kihagyhatná a katonai szövetségbe való csatlakozás lépcsőit és folyamatát és NATO-tagországgá válna gyorsítva. Igaz, hogy ennek a NATO alapszabálya szerint egy sor kritériumnak kell megfelelni. Nem lehet egy ország korrupt, antidemokratikus veszélyeztetettségű és legfőképp, ami a legfontosabb, nem állhat háborúban éppen senkivel! Stoltentberg, mint a NATO elsőszámú embere azt javasolja, hogy vegyük semmibe az általa vezetett nemzetközi szövetség fél évszázados, minden tagország által elfogadott alapszabályzatát. Nem is értem Bosznia miért nem NATO-tagország még. Diszfunkcionális, velejéig korrupt, antidemokratikus. Pontosan, mint Ukrajna, azzal a különbséggel, hogy éppen nem áll háborúban senkivel. Lehet az a gond, hogy a NATO csatlakozásnak nem az összes kritériumát sérti.

Nem kérdés, hogy Oroszország egy múltjában ragadt, rozsdás, ütött kopott brutális agresszor. Éppen ezért nem várunk tőle semmi jót. Ahogy Kínától a cyberpunk hangulatú, sötét, embertelen diktatúrától sem várok mást, csak a legrosszabbat. De attól a Nyugattól, ami erkölcsi elvek megfogalmazásában a legmesszebbre jutott és - bár messze van még hova fejlődni-, sokkal nagyobb csalódás emiatt, ha ugyanolyan alantasan viselkedik, mint bármely más óemberibb civilizáció. Stoltenbergék javaslata az, hogy úgy védjük meg a demokratikus és jogtisztelő világot, az antidemokratikus és jogtipró Kelettől, hogy pofán köpjük a demokratikusan meghozott jogszabályainkat mi is.

Ennek a rendszeres Nyugati önarconköpésnek az eredménye, hogy 20 év Afganisztán után békésen térnek vissza a tálibok a kormányba, hogy szélsőjobboldali populista maszlagokba keresnek menedéket az emberek és, hogy olyan beteg ruszofíliák alakulnak ki, mint a magyar jobboldalé. Mert ha mindenki cinikus és semmibe veszi a szép eszméket és a jogot, akkor a Kelet legalább ebben hitelesebb. Csalódni nem lehet abban, amiben sosem bíztál. A Nyugat viszont egy hatalmas csalódás.

Suhajda Szilárd tragédiája

Kerek 10 évvel ezelőtt Erőss Zsolt halála kapcsán, most pedig Suhajda Szilárd tragédiájával kapcsolatban jelennek meg azok a kommentek, amik emberek hüllőagyából az állatias reprodukció ösztönével vezérelve a család mindenekfeletti fontosságát hangsúlyozzák. Kényelmes otthoni kávézgatásuk, vagy alkoholizálásuk közepette felelőtlenséggel vádolják a hegymászót, és hogy saját hobbiját előbbre helyezte, mint a családját.

Először is. Sosem másznék hegyet, több okból sem. Sok más sportággal egyetemben felesleges és öncélú ego-növelő pótcselekvésnek tartom az efféle önmegmérettető mutatványokat.

Másodszor. Aki erre szánja az életét, tisztában van a következményekkel, lehetőségekkel. Az egész családja is. Felnőtt emberek közösen hoznak döntést és tisztában vannak azzal, hogy mivel járhat egy ilyen "hobbi". A gyerekek sorsával való takarózás többnyire olyan gyáva, gyámortalan emberek sajátja, akik féltik a hitvány kis életüket. Ha a kommentekben leírt logikát követnénk, nem kéne gyereket vállalnia egy rendőrnek, tűzoltónak, alpinistának, tűzszerésznek sem, mert benne van a pakliba, hogy bármikor ott hagyja a fogát. Valamint senkinek sem, hiszen bármikor történhet végzetes baleset bárkivel. (Hozzáteszem felelősségteljes, ha valaki a kiszámíthatatlan világi körülmények miatt nem vállal orosz rulett szerűen gyereket. Vagy bejön az élet neki, vagy nem. A világ helyzetét nézve, többnyire inkább nem fog)

A kommentírók zöme miközben az utódnevelés pátoszával beszél a családról és a felelősségről, pontosan tudjuk, hogy nagy részük lelki traumáktól terhelt, agresszív, vagy épp tutyimutyi, gyógyszerfüggő vagy alkoholista kishitű kispolgár, aki vajnyi keveset ad tovább a gyerekeinek. Amit pedig átad, sokszor jobb lett volna, ha nem teszi. Suhajda Szilárd már többet adott a gyerekeinek, mint ezen emberek többsége. Azzal a tudattal felcseperedni, hogy az apjuk egy olyan ember volt, aki az álmainak élt ( és itt most teljesen mindegy, hogy egyetértünk-e ezekkel az álmokkal) és ezen álmaiért képes volt meghalni is, már sokkal több, mint, amit az emberek zöme tud adni a gyerekének.

"Akinek nincs az életében olyan, amiért képes meghalni, az valójában még nem is élt."

Jobbágymentalitás oklevéllel

 “ Kádár János volt az első elnök a rendszerváltás után.”- hallom a buszon. “ Ferenc fejedelem verte le 1848-at”- szól a másik válasz az érettségizőktől, amiket írtak ma. Nem, nem az lesz ebből a posztból, hogy bezzeg az én időmben. Az én generációmban is világtalan baromságokat mondtak az osztálytársaim, ahol Magyarország jelenleg Királyság volt, Orbánnal mint köztársasági elnök. A szüleim generációjának zömének sincs fogalma hol él egyáltalán, ahogy nagyanyám sem ismert föl életében sem egy Európa térképet sem. Ez pedig így volt mindig is, csak 1945 előtt nem ringatták a jobbágyokat abba az illúzióba, hogy átlátják a dolgokat és fajsúlyos valid véleménnyel élik az életüket. Az emberek zömét akkor és most is a vacsora, párosodás, utódnevelés és hétköznapi magánéleti pletyka kötötte és köti le.

Ha valaki ennél az alapvető biológiai funkcióit kielégítő masszánál egy hangyányit is többet tud, rögtön zseninek érzi magát, pedig egy polgári társadalomban ők a középszerű senkik. Ezek a tudálékoskodó félművelt történészek, konspirációs teóriákban elvesző dilettánsok és torz pszichológiailag képzett frusztrált incelek.

Érettségi… milyen hamis szó. Ha ezt megugrod, érett vagy. Pontosan tudjuk, hogy ha valaki mindent tökéletesen megugrik egy érettségin, még nagyon messze van az érett embertől. Ha nem ugorja meg, akkor is lehet még érett ember. Diplomás emberek kérdezik tőlem, hogy NATO tag-e Oroszország. Semmi nem jelent semmit. Sem kor, sem végzettség, sem nem, sem semmi. Az emberek többsége sötétben bolyong, s ez így volt mindig is. Ez a tömeg azonban még sohasem vizionált akkora szerepet önmagának, mint most, és sosem helyezte olyan magasra az önérzete saját magát, aminek közelében sincs.

10 éve alakult a Nemzeti Anarchista Mozgalom

2013 májusában, vagyis pontosan 10 évvel ezelőtt indult el a Disszidens elődje, a Nemzeti Anarchista blog és később mozgalom. Nem ez volt az első nemzeti anarchista közösség Magyarországon, a 2000-es évek végén a megboldogult Rózsa-Flores Eduardo már útjára indított egyet, de ez pár év múlva vele együtt a sírba szállt. Ettől teljesen függetlenül vette kezdetét a mi kezdeményezésünk 2013-ban. A jobboldali és baloldali ideológiák szintézisét nyíltan vállaló, azok fölé emelkedő, de mindkét világszemléletből merítő ideológia hirdetése mérföldkőnek számított. Mérföldkő volt személyesen számomra is, a (szélső)jobboldal való régóta húzódó szakításom történetében is, melynek köreiben komoly megütközést és felháborodást okozott a nemzeti anarchizmus.

Bár maga Nemzeti Anarchista Mozgalom alig 2 évet élt meg, rendkívül meghatározó időszak volt számunkra, s nem is tűnt el nyomtalanul. Nem csak egy olyan virtuális, majd később valódi közösség volt, amely által rengeteg barátot ismert meg az ember, akikkel a mai napig szoros kapcsolatban áll, de szellemileg és lelkileg is olyan egymást építő hatások értek bennünket, amely végül a nemzeti anarchizmus túlnövéséhez vezetett. A NAM közössége, egy világnézeti, ideológiai, hitéleti, pszichológiai szellemi műhellyé vált, ahol megannyi szemléletmódból érkező emberek gazdagították és formálták egymást, s ahol végül mindenki egy kicsit több és jobb emberré vált, de semmiképp sem maradt ugyanolyan, mint az előtt. Ennek eredménye lett a Disszidens, amely ideológiákon túllépve, sokkal lelkibb, szellemibb szemszögből közelít megannyi témához. Immáron felülőről vizsgálva, magát a nemzeti anarchizmust is.

A magyar nemzeti anarchista mozgalom pamfletje végül 2015 februárjára készült el teljesen, Pogány Reneszánsz címen. A jeles évforduló alkalmából most ismét közzéteszem, tudatában annak, hogy ma már nem írnám meg ezt. Néhol még visszaköszönnek benne a szélsőjobboldali konspirációk, reflexek, néhol pedig a megmosolyogtatóan naiv, lánglelkű ifjúi hevület. Azonban ha ezektől a gyermekbetegségektől és a stílusától eltekintek, a mai napig alapvetéseinek zömével azonosulni tudok. Bár azóta a világ ideológiák általi megváltásában, reformálásában nem hiszek, egy érdekes és különleges olvasmányként ajánlom mindenkinek, aki minden elfogultságtól mentesen, pusztán "kalandvágyból" szívesen olvas filozófiai, politikai, ideológiai kuriózumokat.

Link: Pogány reneszánsz pdf.

A Szkeptikus Társaság bullying taktikája

Világéletemben elleneztem az olyan negatív, gúnyos "elismeréseket", mint például az Arany-málna díj, ami pocsék színészeknek jár. Vagy most a Szkeptikus Társaság Laposföld-díja. Óhatatlanul az iskolai bullyingokat juttatja eszembe, mikor magukat menőnek érző kamaszok nyilvánosan megalázzák a látványosan legelesettebbet, gyengébbet, vagy éppen csak különböző, esetleg náluk érettebb társukat. Ennek a gúnyos nyilvános megalázásnak a legékesebb történelmi példája, mikor Dózsa Györgyöt tüzes trónon "királlyá koronázták".

Bagdy Emőke klinikai pszichológusnak már efféle fizikai brutalitást nem kell szerencsére elszenvednie, de ugyanannak az elemi, alantas állati tobzódásnak az elszenvedője. És itt teljesen mindegy is, hogy valaki tényleg tudományos szemmel nézve őrültségeket állít vagy sem. Azonban érdekes, hogy Bagdy Emőke az „ideológiai elköteleződésből fakadó rendszeres gendertagadó, homofób megnyilvánulásaiért" kapta a "díjat". Ez azért érdekes, mert a gender-elméletnél aligha lehet tudományosan ingatagabb lábakon álló elméletet találni, ami egyértelműen a progresszív baloldal ideológiai ökle. Miközben a Szkeptikus Társaság ateistái örömmel vonják kétségbe a teológia tudományágként való definícióját, és a egyház propagandájának mondják. Amivel semmi gond nincs, de a gender-elmélet esetében ugyanezt a problémát már nem akarják felismerni. Mókás az is, hogy a díj neve Laposföld-díj, így laikusok számára úgy tűnhet, mintha Bagdy Emőkének bármi köze is lenne a Lapos Föld konteóhoz. A díjon pedig illuminátus szimbólumok és gyíkemberek jelennek meg vizuálisan, így keltve azt a hatást, hogy Bagdy Emőke egy teljesen háborodott, periférikus közegnek a részese, holott csak manapság avítt, konzervatív álláspontot képviselt a nemek társadalmi szerepéről. Ez a "minden ami nekünk nem tetszik" összemosásról eszembe jut, mikor a 2000-es évek alkonyán szélsőjobboldali tüntetők a "Mocskos" jelző után a judaizmus kultúrkörébe tartozó nép közismert nevét skandálták, akkor is ha csak rendőrök vagy LMBTQ emberek voltak velük szemben. Lehet Bagdy véleményével természetesen nem egyetérteni, vitázni, de cinikus, nyilvános megalázás ezen formáját választani semmiképpen sem. Legalábbis kulturált értelmes emberek körében.

Csakhogy a Szkeptikus Társaság zömében magát tudományos, intelligens közegnek feltüntető, frusztrált komplexusos emberek közössége. Hiába mondják, hogy nem a megalázás a cél, hiába mondják, hogy nem akarnak mindenkinél okosabbnak tűnni, mégis pontosan ezt teszik. A Szkeptikus Társaság úgy bújuk a tudományos gondolkodás álcája mögé, ahogy a Lenin-fiúk egy nemes ideológiával, vagy a nyilas verőlegények a nemzettel tették. De bárminek a köntösébe is bújnak, valójában csak frusztrált emberek lesznek, akik magukat kicsit többnek szeretnék érezni azáltal, hogy másokat megaláznak.