2018. június 11., hétfő

Horváth Martin- Semmi vagyok (vers)

Tükörbe néztem
Nem leltem benn magamat,
Megtalálni benne
Engem túl nagy feladat

Kerestem a keret között
Ahol kellene lennem,
De rájöttem, hogy nem én
Hanem a tükör nézi magát bennem

Egy semmi vagyok
Végtelen üresség
Amit bárhonnan néznek
S bárhogyan keressék
Nem látnak és nem értenek
Mert képtelenek

Én is sokat kerestem
S mikor egy sötét kútba belestem
A végtelen ürességbe beestem
Zuhantam, de végül megleltem
Maga a kút volt a lelkem

2018. 06. 12.

2018. június 4., hétfő

Horváth Martin- Trianon traumások és holokauszt hívek


Nem, nem soha! Azt hittem soha nem fogok írni kifejezetten Trianonról. Annyian és annyiszor foglalkoztak vele körülöttem, hogy szinte sablonosnak éreztem magam, ha erre gondoltam. Ugye tudjuk, hogy minden valamire való nemzeti rock együttesnek annak idején kellett egy Vesszen Trianon! dal. És az nem is ért semmit akinek egy 1920-as állapotú Nagy-Magyarország nem volt  a pólóján vagy zászlón. Mikor pedig belegondoltam ebbe az egészbe, ami körül lengi Trianon témáját, rájöttem, erről kell írnom.

Kettő történelmi tragédia van a magyar társadalomban, melyet két ellentétes ideológiai közeg a végletekig hangsúlyoz. Trianon és a holokauszt. Trianon a nemzeti, jobboldali bázis szinte mindennapos témája, melyet szubkulturális ikonná züllesztettek, annak a történelmi eseménynek tényleges megértése nélkül.  A balliberális körök pedig a holokausztból kovácsoltak politikai tőkét melyet aduászként húzhatnak elő bármilyen vitában. Két tábor, két bálvány. És mind két tábor gyűlöli a másik bálványát. Sértve érzik magukat és a saját bálványukat, hogy ha más előtt hajbókolnak akkora tisztelettel, mint ők a saját bálványuk előtt. Az egész két szánható őrült bagázs képét mutatná, ha nem két ténylegesen súlyos, sokak életét érintő, szívszorító tragédiáról lenne szó.
Kép forrása: nyomaban.blog.hu

Trianon kérdésében azt hiszem azt nem kell vitatni, hogy egy hatalmas, igazságtalan és ember életek millióit porig romboló történelmi esemény. Szétszakított családok, emberek milliói, akik olyan soviniszta vezetésű és közhangulatú államok elnyomásába kerültek melyek irracionálisan gyűlölik őket. És mindent megtettek és tesznek gyakran ma is, hogy eltüntessék a magyarságot a területükről. Nem is sorolnám fel a kezdeti román atrocitásoktól a falu rombolásokig, a délvidéki mészárláson át a legújabb kori szlovák nyelvtörvényig a történelmi példákat erre. És nem, nem igaz az a közkedvelt kádárizmusban fogant, majd a korcsliberális többségi társadalom által mai napig hangoztatott baromságok sora, mellyel a Trianont emlegetőket vádolják. Hallottam én már mindent ilyen téren, kezdve attól a primitív felfogástól, hogy „ jó lenne ha lenne tengerünk”. Igen, a többségi társadalomnak ennyi maradt meg és ennyi veszteséget érez az egésszel kapcsolatban. Milyen kár, hogy egy személyi felmutatással többe kerül lejutni az Adriára. Nyilván nem értik, hogy miért ér ennyit egy nyomorult tengerpart, hogy ennyit emlegessék Trianont. Vannak aztán az okoskodók. „ Habsburg elnyomást akarsz újra?”. Képes volt elhelyezni a történelmi idővonalon, hogy a Nagy-Magyarország állapota az bizony az Osztrák-Magyar monarchia ideje alatti állapotokat tükrözi mikor Habsburgok voltak. Valami ellentmondást igyekezett találni és hát ennyire futotta. Nacionalista vagy és Habsburgokat akarsz? Ejj ejj. Nyilván a lengyelek, akik pedig a keletre lévő egykori területeiken élő nemzettársaikkal éreznek azonosságot, egy az egyben szeretnének visszamenni jobbágynak a középkorba, mert akkor volt utoljára az a terület az övék.

Megértem tehát azokat, akik ezt a történelmi sérelmet elhanyagoltnak érzik, és szeretnék ha nem ilyen undorító lekezelő módon állnának hozzá a társadalomban, mint az elmúlt 40-50 évben. De ennek ellenére nem tudok azonosulni a Nagy-Magyarországot a bőrdzsekije hátulján viselő Gój motorossal, meg az identitás zavaros kamasszal akinek a Nagy-Magyarország tetkója mellé jutott még egy vaskereszt is. Sem a Kárpátia koncerten részegen Vesszen, Vesszen Trianon-t ordibáló tömeggel. Nem megy, ez a kínai pólókra nyomtatott térképes, angyalos címeres szubkultúra. Nagy- Magyarország ikon lett. Ikon, mint Che Guevara. Nem kell tudnod ki ő, mit gondolt, átérezned az elveit és a tetteit. Ha balos, antikapitalista fiatal vagy akkor kell olyan póló és kész. Közösséghez tartozás szimbóluma. És ennyi, semmi több. Nem jelent mást már. Pont ennyit jelent a jobboldalon a Nagy-Magyarország. Kiüresedett szimbólum, mely jelzi, hogy „én kikkel vagyok”. Bocsánat, nem is. Inkább azt jelenti „ kikkel nem vagyok”. Ez így pontosabb. Meg szomorúbb is. És akkor vegyük is a balliberális mantrák után, hogy milyen idegesítő mantra van a Trianon bálványozók oldalán.

„Magyar az, akinek fáj Trianon”. Rengetegszer hallottam és mindig is idegesített, de nehezen tudtam megfogalmazni miért. Aztán rájöttem, hogy elsősorban azért mert azok akik ezt mondják láthatóan rohadtul nem fáj nekik Trianon. Nem éreznek a súlyából valójában semmit. Frusztrált, feldolgozatlan személyes traumákat másokra kivetítő, önmagukat szedett-vedett politikai szektákban megtaláló fura arcoktól már halottam egy párszor ezt. De valahogy normális határon túli magyartól még nem, sem  mondjuk az Ismerős Arcok együttes énekesétől (bocsánat ha műveletlen vagyok és mondott ilyet), de valami szedett-vedett szkinhed garázsbandáktól már tuti párszor hallottam. Lehet, hogy talán azért mert kicsit értelmesebb ember, nem akarja megszabni egy történelmi eseményhez társított érzelmem alapján, hogy az adott nemzet tagja vagyok e vagy sem. Mert egy értelmesebb ember tudja, hogy a magyarság nem egy olyan faék egyszerűségű létező a világban, hogy egy darab történelmi esemény körül forogjon az öndefiniálása és az identitása. Ha magyar az akinek fáj Trianon, kik voltak azok, akik 1920 előtt éltek és elvileg magyarok voltak? Árpád vezér vajon mi alapján volt magyar akkor? Lehetséges mégis, hogy a magyar identitást kicsit összetettebb létezőként definiáljuk, ne pedig egy történelmi aktus legyen az alfája és az ómegája annak, hogy én ki vagyok? Mert ha az a magyar akinek fáj Trianon, akkor magyar vagyok. De fáj a holokauszt is, szóval zsidó is vagyok? Mert hát akkor az lehet a zsidó e logika mentén akinek az fáj nem de? Ha történelmi eseményekhez társított érzelemvilág alapján definiáljuk az identitásunk akkor ennek így kell működni. De akkor én zsidó és magyar is vagyok. Hát ez pedig egyesek szerint a Trianon-bálványozók oldalán nem lehetséges.

A probléma a bálványimádással, hogy egy olyan dolgot tesz meg középpontnak, ami körül mindennek forogni kell az életében, ami nyilvánvalóan nem való középpontnak. Nem érezhetek hasonlóan a holokauszttal kapcsolatban, mint Trianonnal kapcsolatban. Mert Trianon a középpont és istenkáromlást követek el, ha mást is azonos szintre emelek. Ez pedig oda vissza igaz. A holokauszt bálványozók számára nem lehetséges sem Trianon, vagy akár az örmény népirtás, vagy a gulágokon halt áldozatok tragédiája, hogy azonos súlycsoportba legyen a holokauszttal. Annál szörnyűbb és annál rettenetesebb még soha nem volt a történelemben, szól az ő véleményük. Nyilván ez a hozzáállás roppant sértő tud lenni másoknak, akiknek megvan a maguk központi tragédiája. És mikor két bálványimádó találkozik, akik ellentétes bálványokat imádnak, na abból lesz az, ami a magyar társadalom két élesen feszült szektás ellentétét jelenti. A balliberálisok vagy hallgatnak Trianonról, de leginkább ócsárolják azokat, akik még nem tudták túl tenni magukat ezen a dolgon és még mindig ezzel kell sajnos foglalkozni, pedig hát haladjunk már, elmúlt, rég volt, van fontosabb. Persze a holokauszt is rég volt és ha valamin, sajnos azon már biztos nem változtatunk, de arra valahogy nem áll a logika, hogy tegyük már túl rajta magunkat és haladjunk. Nyilván ez kiváltja, hogy a Trianon bálványozó tábor megutálja a holokausztot. Értjük, nem a holokauszt bálványozókat, hanem magát a bálványt, a holokausztot. Aminek a vége a zsidózás, meg a holokauszttagadás. És a két szélsőség tökéletesen erősítgeti egymást addig, amíg egy újabb történelmi tragédiát nem sütnek ki ebből. Ami persze, valakinek egyszer majd a bálványa lehet a jövőben.

Az emberek többsége pedig akármennyire is szeretjük lenézni őket, nem ilyen elvakult szektás, hogy mindenféle bálványt a nyakába vegyen. Amikor pedig egy bálványimádó szekta egyre nagyobb befolyásra tesz szert, az emberek többsége azt a bálványt egyre jobban utálja meg, vagy veszi kevésbé komolyan. Sajnálatos, ha ez olyas valamivel történik, ami valóban egy súlyos történelmi tragédia napjainkra is érvényes tanulságokkal. Mint a holokauszt. Esetében már érezni, hogy sokak számára „elcsépelt”, „lejáratott” a téma. A holokauszt bálványozók sokáig voltak befolyásos pozícióban így elérték ezt a kontra-produktív hatást. De kétségünk ne legyen afelől, hogy ha egyszer a Trianon bálványozó szekta kerülne ekkora befolyás közelébe, még nagyobb kárt tudna tenni az általa felhasznált történelmi tragédia közfelfogásában. Mivel pedig, hogy kamukeresztény, kamunemzeti pogány erkölcsű etatisták igencsak hatalmon vannak manapság, időben észre kell vennünk, hogy miképpen inflálhatnak el egy olyan tragédiát, mint Trianon. S ez a fontos történelmi esemény, mely több valós figyelmet érdemelne, és eddig csak frusztrált szubkultúrából ismerhettük, most a hatalomnak szavazatokon és demográfiai utánpótláson kívül, semmit sem jelent. 

Horváth Martin

2018. május 20., vasárnap

Sárkány Zsombor- A szuperhősök hazudnak!



A pop kultúrára nyitott embernek tartom magam, mindig is érdekeltek az alternatív világok, a sci-fi, vagy épp egy epikus fantasy. Kezdetben nyitottan álltam hozzá a Marvel által jegyzett „szuperhős” filmekhez is. A gyerekkoromból még angol nyelven megismert karakterek, mint oly sokak számára, nekem is hívogatónak bizonyultak. Azonban bekellet, lássam az idő előrehaladásával; a Marvel által felépített világ, halálosan lustán van felépítve, egyszerre kínzóan zavaros és ostobán egyszerű, de mind ennek a tetejében még hihetetlenül veszélyes kulturális mintákat is hordoz. Mindezt eddig nem tartottam közlésnek érdemesre, de a legutóbbi” bosszúállók” film körüli hisztéria végképp felforralta az agyvizemet. Ugyan az első bosszúállók után már egyetlen ilyen filmet se láttam (és nem is fogok), mégis leszek olyan orcátlan troll, hogy elmondjam mi is a problémám az egésszel. 

 Az „erős ember” kultusz: A képregény filmek többsége általában egy karakterre van felépítve, egyetlen protagonistára koncentrálunk. Ezért erre a karakterre hárul általában a problémák megoldása is, miközben a film által bemutatott „átlagember” csak sikoltozni és menekülni tud. Ha meg is jelenik a katonaság vagy a társadalom bármilyen immunválasza, a hatás elmarad, a lövedékek ártalmatlanul pattognak le a főgonoszról. Az übermens tehát színre lép, és megold mindent, amíg az untermens a köve alatt lapít. Ez aztán a néző tudatában, mint kulturális minta, kialakít egyfajta mentális tunyaságot. „A problémát bízd a profikra, a félistenek vigyáznak rád!” Hányszor kaptam már meg jómagam is a kiosztást akár a Disszidens kapcsán is, „Ne hősködj már!”. Úgy tűnik, hogy amíg nem hordom kívül a bugyogómat és nem vagyok félisten, az emberek egy részét irritálja, ha problémákról és megoldásokról mondok véleményt. És lám, általában ez a csoport nagyban átfedi a kérdéses filmek rajongó táborát. Csakhogy a való életben nincsenek a szuperhősökhöz mérten, még csak hasonló képességű egyének se. Nincsenek köztünk félistenek, mind egyformán gyengék és gyarlók vagyunk, és egyformán erősek és bátrak. A problémák pedig ránk várnak és nem az erős emberre, aki átnyúl a fejünk felett. Menyivel felemelőbb és gyermeki lelkesedést kiváló filmek és történetek azok, ahol egy közösségként birkózik meg az emberiség a gonosszal? A Függetlenség napja, hogy mást ne mondjak, igaz hasonlóan gagyi látványfilm, mégis jobb érzéssel tudok rágondolni, mint akármelyik Marvel filmre. Nem tartom jó iránynak tehát azt, hogy példának okáért, a globális környezeti problémákra, a Bolygó kapitánya a kultúránk válasza.

A „világépítés” hazugsága: A vendégszereplés, kedvelt s gyakori eszköze a képregények világának. Gyerekkorából mindenki felidézheti azokat az különleges epizódokat, amikor kedvenc meseszereplői találkoztak egymással. Ez nem feltétlen jelent változást egyik story alapszerkezetébe se, nem marad nyoma, vagy nem lesznek következményei. Viszont ez nem „világépítés” mint ahogy azt a Marvel megpróbálja leerőszakolni a torkunkon. Egy alternatív valóság, egy képzeletbeli tér létrehozásának megvannak a maga szabályai, amik segítségével a papírra vetett szavak, gondolatok megtelnek élettel. Ilyenek az alapfelvetés meghatározása, egy szabályrendszer rögzítése és annak következetes betartása, a kontinuitás, és a dolgok egymásra való kihatásának figyelembe vétele. Ezek közül mely igaz a Marvel úgy nevezett univerzumára? Mi az alapvetés? A Star Wars világának ott az erő és a hipertér, a klasszikus fantasy világoknak ott vannak a különböző értelmes fajok és a középkori díszlet, Harry Potter világának ott a mágia. Hogy lehet tehát megfogalmazni a Bosszúállók világának lényegét? Sehogyan! A Marvel szörnyetege nem egy alternatív univerzum, hanem vasvillával egymásra hányt, egymástól eredetileg külön kontextusban értelmezendő, történetek konglomerátuma. Se alapvetés, se egységes szabályrendszer, se következmények, se semmi. Egy nagy vendégszereplés tehát nem vagyok hajlandó elfogadni, mint alternatív világot.

Az antagonista hiánya: Talán az egész nyugati kultúrát megilleti a kritika, amiért nem vagyunk képesek épkézláb gonoszokat alkotni. Nem csak a Marvelre igaz, hogy a hős ellenpontját mindig eredendően gonosznak, és a pusztításon kívül semmilyen céllal nem rendelkezőnek, ábrázolja. Teljesen azonosulhatatlan, minden elemében gonosz és destruktív. Ennek köze lehet a bibliai sátán ábrázolásnak, ami alapját képezi a gonoszról történő gondolkodásmódunknak, de a Marvel ezt a kulturális deficitet, hiperinflációvá növelte. Egészen addig a pontig míg az antagonista karaktere már szinte nem is létezik, csupán egy hőseinek ellentétes erő van formájában van jelen. Nem is csodálkozok hát amikor a képregényfilmeken szocializálódott generáció, képtelen a felek közti párbeszédre, akár a politika világában, akár a magánéletben. Soha nem igyekeznek megérteni a másik fél álláspontját, hiszen az újabb felvett kulturális minta szerint nincs mit megérteni! A konzervatív oldalt már már beteges mértékben démonizáló liberális média, a polgárháborús hangulat, és a nyugati egyetemeken őrjöngő aktivisták, mind ennek tudhatók be.

Nem gondolom úgy, hogy ez a lassan húsz film a műfaján belül is akármit is hozzá tett volna a közöshöz, a látványon látványvilágon kívül. De sok más agyatlan akció filmmel ellentétben még el is vett, a Marvel bűn lajstromát pedig még oldalakon keresztül lehetne folytatni, de inkább szeretnék valami kellemesebbet megosztani az olvasósággal.
Sárkány Zsombor

2018. május 16., szerda

Az embergyűlölő állatvédők

Az embergyűlölő állatvédők ismét lecsaptak és a legprimitívebb, tudattalanból feltörő ösztön dühüket hányták a komment mezőkbe. Igen, Zara a szurikáta meghalt. Egy kisgyerek a tiltás ellenére benyúlt a vemhes állathoz és az védekezve megharapta, a gyerek megijedve földhöz vágta és Zara és kicsinyei sajnos elpusztultak. Szomorú és nyomasztó történet. De még nyomasztóbb amit várható volt, hogy kivált. Most az "állatbarátok" fröcsögnek és a kisfiút minimum veréssel fenyegetik. Vagy minimum őt is úgy vágnák földhöz, ahogy szegény Zarát. Ez az embergyűlölő állatvédők híres védjegye, hogy tegyük azt az elkövetővel, amit ő tett az állattal. Ha felkötötte a kutyát, vagy végighúzta a vonóhorogra kötve, akkor akasszuk fel őt is vagy húzzuk végig az aszfalton szintén. Szemet szemért, fogat fogért. Rohadtul nyomasztó és rideg korunknak ez az egyre népszerűbb trendje. Ne értse félre senki, mikor ilyen híreket hallok, hogy vonóhorogra kötve húzták mérföldeken át a szerencsétlen állatot, felfordul a gyomrom és valami nagyon szorongató, szörnyű érzés fog el. Azért fog el, mert az ember alatti viselkedésmód. Az a szellemiség ami árad egy ilyen cselekedetből nem emberi, hanem sötét és démoni. A probléma ott kezdődik, hogy az embergyűlölő állatvédő nem érzi ezt, hanem hasonló sötét és démoni gyűlölettel reagálnak. Ők ugyanúgy végighúznák az elkövetőt beteges dühvel és sátáni örömmel a sztrádán. Én pedig állok és ugyanaz a förtelmesen nyomasztó, szorongató érzés fog el ezek láttán. A gyűlölet gyűlöletet szül. A szélsőség megszüli a másik szélsőséget és táplálja azt.

Valójában az embergyűlölő állatvédők nem azért szeretik az állatokat, mert az emberi mivoltuk olyan fejlett, hogy már nem csak embertársaikra terjed ki a felebaráti, krisztusi szeretetük, hanem már isteni teremtettségükben tisztelik a más lényeket is. Sokkal inkább azért rajonganak betegesen az állatokért és keresik abban is az emberi szeretetet, mert sem ők, sem a társadalom többsége nem üti meg azt a nívót, hogy ember jelzővel illessük. Biológiailag ember. Szellemileg sötét, állatalatti, démoni lét ez. Ilyen lét azé aki szándékosan állatot kínoz és ilyen lét, aki szemet szemért elv alapján hajtaná végre ugyanezt az elkövetőn. A kisfiú még kisfiú. Egy gyerek. És most tízezrek okádják rá iszonyú, bosszúszomjas frusztrációjukat. Engem annak idején csak egy osztály pécézett ki. Nem volt kellemes. Milyen lehet ebben az életkorban ha az interneten emberi testbe bújt démoni lények fröcsögik átkaikat rád...Ez a kisfiú még felnő, és ha nem rombolja szét a fél ország internetes fórumokon a lelkét, akkor még ember lehet belőle. Ember, aki megérdemli ezt a jelzőt. Ember, aki krisztusi szeretettel viszonyul embertársai iránt és kellő tisztelettel a teremtett világ minden lényéhez. Valóban ember, olyan, amilyen Zara sohasem lehetett volna, és amilyen talán, az állatvédőnek álcázott emberellenes szörnyek sem lehetnek már sosem.
Horváth Martin

2018. május 14., hétfő

Eurovízió és a kulturális marxizmus

Az Eurovíziós Dalfesztivál már hosszú ideje legalább akkora "humbuk"-verseny, mint az Oscar-díjért folytatott harc. Ha valami megfelelően egyenlőség-propaganda, elfogadáspárti, nemi identitással nem tisztában lévő, holokauszt témájú, feminista, akkor kellő esélyekkel indul a film és zeneipar díjátadóin. Megjegyezném, hogy ne örüljenek a szélsőjobberek, nem Izrael győzelme miatt háborgok, én még összeszorított foggal ugyan, de azt is eltudom fogadni, hogy kulturálisan Európa része a zsidóságot képviselő állam. A zsidóság ugyanúgy fel van használva a kulturális-marxizmus fegyvertárában a holokauszt révén, mint a homoszexuálisok vagy bármely kisebbség. A szélsőséges baloldali szellemiség nem tekint rájuk másképp, mint eszközre a jobboldal szellemiségével vívott harcban. Sőt, a baloldal eszmei alfajai váltakoznak időközben, tehát míg 30 éve komoly előnyt jelentett egy holokauszt tragédia témája, vagy holokauszt túlélőnek lenni a média világában, addigra ma már ezt a kártyát üti a genderizmus. Tehát ha egy holokauszttúlélő rendező vagy, de közbe a feministák rád szórják a #meetoo átkot, akkor a zsidóságod tragédiája már nem véd meg. Ennek ellenére még biztosan nagy felhajtást érő Oscar-díjat jelent a Saul fia napjainkban is. De az Eurovízión Conchita Wurstnak minden nemzetiségi történelmi tragédiával szemben már nagyobb esélye volt évekkel ezelőtt, csak mert "szakálla volt gender".
A lényeg, hogy a nyugati kulturális és szórakoztatóiparban egyértelműen ideológiai alapon történnek jutalmazások. Az már csak hab a tortán, ha művészileg és szakmailag is jó az alkotás. Sőt a kádárizmus öncenzúrájához hasonlóan, nyugaton a zeneszerzők és rendezők maguktól olyan témákat és karaktereket gyártanak, amelyekkel tudják, hogy befuthatnak a kulturális-baloldal terrorja alatt lévő nyugati világban. Valójában ez semmivel sem másabb, minthogy idehaza Mészáros Lőrinc hogyan nyer közbeszerzést, vagy Polt Péter mi alapján nézi a jogot és, hogy a NVI hogyan szelektál a népszavazási kérdések jóváhagyása körül. Mindenki az adott országban tudja, hogy honnan fúj a szél és a hatalmon lévő klikk/ ideológiai oldalnak akar megfelelni. Így azonban alkalmas, képzett, rátermett emberek nem nyernek projekteket a NER-ben, és tehetséges alkotók, művészek halhatnak éhen a Nyugaton, csupán mert nem megfelelően gondolkodtak az őket körülvevő viszonyokról.
Horváth Martin

2018. május 8., kedd

Sárkány Zsombor- Választási csalás?


A választások után, úgy érzem itt az idő beszélni egy kicsit a mély állam koncepciójáról. Itt az idő, hiszen tökéletes aktualitást ad a dolognak a választások utáni szokásos hiszti, a társadalom megfelelő térfelének részéről. Mindenki csalást kiált és a szavazatok újra számlálását követeli. Az értelmiség ördögöt fest a falra, és a megfelelő házi újságíróknak és műsorvezetőknek pedig habzik a szájuk és nyelveken szólnak.

De vajon mennyire jogos vagy valóságos az épp ellenzékbe került vagy ellenzékben maradt tábor érzése, a demokrácia vereségével kapcsolatban? Aki épp a jó lóra tett az nem fog ilyen kételyeket megfogalmazni, hiszen örül, hogy a kedvence marad a kiszavazó show után a villában. Aki pedig vesztett az akkor is a demokrácia haláláról fog hörögni, ha a világ legdemokratikusabb választása zajlott le. Ez kellően megnehezíti, hogy valaki tisztán lássa a dolgokat. Viszont pártszimpátia ide vagy oda be kell látni, hogy a közakarat érvényesülése súlyos akadályokba ütközik.

Itt jön a képbe a mély állam megismerésének fontossága. Ez a közigazgatási jelenség az utóbbi időben nagyobb nyilvánosságot kapott Trump elnöksége által, aki a szájára vette ezt a nem épp előtérben lévő konglomerátumot, és zászlajára tűzte a „deepstate” magyarul a mély állam befolyásának visszaszorítását. Ezek hallatán már mindenkinek akadhat ötlete arról mit is jelenthet a deepstate. Első hallásra nekem is valami háttérben meghúzódó manipulatív és kártékony csoport jutott eszembe. Egy kis kutatás után rájön az ember, hogy a valóság nem ilyen egyszerű.

A politika tudománya szerint a mély állam nem más, mint azon szakértői körök, szervezetek, összessége, amik az állam megbízásából vagy annak részeként, olyan feladatokat látnak el, amik komolyabb szaktudást és folytonosságot követelnek. Egy négy évre berendezkedő kormány nem képes hosszú távú vagy rendkívül specifikus feladatokat ellátni. A politikus csupán a felhatalmazást birtokolja és iránymutatást tud adni, szakmai részleteket nem vagy nem mindig tud kidolgozni. Ezért alakult ki ez a garnitúra, ami jövő-menő kormányoktól függetlenül tevékenykedik, politikusaink árnyékában folytonosságot és szakértelmet biztosítva. A papírforma tehát nem is olyan vészes, és ez a felállás demokráciánk része, ilyen olyan formában a korai tizenkilencedik század óta. Miért szeretne tehát Trump elnök lesújtani erre a látszólag szakemberekből és tanácsadókból álló segédszárnyra? És miért hoztam fel az aktuális magyarországi választási hisztit?

A probléma, mint oly sok helyen itt is korrupcióval kezdődik. Már Eisenhower elnök is figyelmeztetett a mély-államba beszivárgó ipari, üzleti lobbistákra. Az állam jó megrendelő és, pár jól irányzott ajánlással remek lehetőségek nyílhatnak meg egy vállalkozás előtt. Innen már csak egy lépésre van az, hogy maga az oligarcha diktáljon a politikusnak. Azóta több-kevesebb mértékben a mély állam átalakult az államnak szakmai segítséget nyújtó szárnyból, az üzleti körök érdekképviseletévé az államon belül. Végső soron, a mély állami szerveződések váltak a ma ismert korrupció fő forrásává. Mindezt pont a már említett antidemokratikus jelleg és az átláthatatlanság tette lehetővé. Az Egyesült Államoknál maradva, példának okáért; szinte közhely az államot harci kutyaként kezelő fegyver és olaj-lobbi ténye. Nem volt véletlen az se, hogy amerikai közpénzek kerültek felhasználásra az idei magyar választási kampányban az ellenzék támogatására, közli a LibertyReport. Daniel McAdams szerint főleg a vidéki ellenzéki sajtóorgánumok kerültek támogatásra az USA által, ráadásul mindezt Trump elnök háta mögött. Talán ez jelzi a legfényesebben azt, hogy a mély állam a saját feje után megy akár külpolitikáról vagy belpolitikáról van szó, Trump elnök ugyanis az eddigi USA elnökök közül pozitívabban viszonyul a jelenlegi Magyar Kormányhoz.

Közép-Európának is megvannak a maguk sajátosságai a mély állami működések terén. Úgy néz ki nálunk, inkább a privatizációból meggazdagodott oligarcháké, egyéneké a főszerep, semmint a nagy nemzetközi lobbiké. Így a cikk elején feltett kérdést megválaszolásra került e részben; valóban szabadak voltak az idei választások? Nem! Ahogy az összes eddigi se. Amíg nem érvényesül kellően a polgárok akarata, mert a mély államnak más ötletei támadnak, hiába cserélgetjük a kormányokat. Nézzük csak meg az ellenzék kampányát. Gyerekkoromból, halvány töredékes emlékekből még dereng, hogy már akkor a kilencvenes évek végén is elhangzott minden, ami idén is. Kis és közép vállalkozások támogatása, egészségügy, oktatás. A mély állam tevékenykedése mellet talán nem is véletlen, hogy eddig egy kormány se bírt el ezekkel a problémákkal. A sokat kritizált rendszerváltás lényegi bukása is talán ebben fogható meg. Az előző rendszer a mély államon keresztül konzerválta magát, ezzel elkerülve szinte mindenki figyelmét. Egy ilyen garnitúra lecserélése egy kormány által, igazán nehéz dolog és kemény kezet igénylő feladat. A Fidesz újbóli hatalomra kerülésekor nagy vehemenciával neki is látott saját struktúrájának kialakításához, az évek során a közigazgatás és a többi hatalmi ág heves ellenállása részben ezzel is magyarázható. De sajnos tizenkét év alkotmányos többségben való kormányzás ide vagy oda, a mély állam normális működésének visszaállítása helyett megszületett az újabb gólem, amit ma NER-nek nevezünk.

A Fidesz kormányok igazi bűne nem az, amivel az ellenzék vádolja. Nem az a baj, hogy kifüstölték az előző rendszer szellemi örököseit a közigazgatásból. Nem is az, hogy kemény kézzel jártak el és mertek új alkotmányt írni, és az rendszer összes elemébe belenyúltak. Hanem az, hogy amikor végre sikerült bevenni a velünk élő Kádár-rendszer földalatti erődítményeit egy új kezdet helyett, lemásolták az eddigi modellt és átvették a működési elveit. A Fidesz által kiépített mély államot majd akkor figyelhetjük meg igazán működés közben, ha már nem a Fidesz van kormányon. De nagy összegbe fogadok bárkivel, hogy egy esetleges NER-váltó kormány pár személycsere után roppant kényelmesen fogja magát érezni, és esze ágában sem lesz struktúrát váltani.

Összességében tehát elmondhatjuk; a meglátásban igaza van a jelenleg Budapesten tüntetőknek. Valóban elvették tőlünk a döntés jogát, de nem most, és nem Orbán.
Sárkány Zsombor