Még a horvátok között sem tudja mindenki helyesen kiejteni a Vukovár főterén álló híd nevét. Jean-Michel Nicolier-híd, s mellette egy mellszobor, a francia Jean-Michel Nicolier szobra áll. Maguk a vukovári lakosok szavazták meg 2013-ban, hogy a belváros új hídja ezt a nevet viselje. De miért is áll egy francia szobra és a róla elnevezett híd, megannyi arcával díszített falfestménnyel egyetemben a horvát nacionalizmus fellegvárában?
Jean-Michel Nicolier 1966. július 1.-én született Vesoulban, Franciaországban. Lyliane Fournier három fiából, középső gyermekként.
"Mikor megtudtam, hogy fiút várok, emlékszem arra gondoltam, hogy nem fog találkozni nagy konfliktusokkal. Azt sohasem gondoltam volna, hogy egy háborúban végzi. Mégis ez történt"
Nyilatkozta Lyliane Fournier fiáról. A 24 éves Jean-Michel 1991-ben mikor kitört Horvátország függetlenségi háborúja, lázasan kutatta az újságcikkeket a témában, sietett haza, hogy a TV-ben a híreket nézze. Még egy térképet is szerzett Jugoszláviáról, hogy a helyzetet tanulmányozza. Ez az az időszak volt, mikor Franciaország a világ többi országával egyetemben, egyértelműen a horvát függetlenség ellen és Jugoszlávia mellett foglalt állást, mint belpolitikai konfliktus, amit Belgrád rendez. Jean-Michelben pedig megszólalt az az igazságérzet, mely még sok külföldi önkéntesben, hogy segíteni akar ennek a kicsi, hadsereg nélküli, szabadságáért küzdő nemzetnek a túlerővel szemben.
" Segíteni akarok ezeknek az embereknek, szükségük van rám. Mennem kell, de visszajövök"
Így távozott édesanyjától és szállt vonatra, majd érkezett meg Zágrábba, ahol a Horvát Védelmi Erőkhöz (HOS) a leglelkesebb önkéntesekből szerveződő csapathoz csatlakozott. Nem sokkal később Szlavóniába, Banovinába küldték a frontra.
Jean-Michel végigküzdötte a vukovári csataterek legkeményebb részét. Csapattársai tapasztalatlan, de nagyon lelkes harcosként jellemezték őt. A fronton kétszer sérült meg repeszektől. Utoljára édesanyjával 1991. október 6.-án beszélt.
Így távozott édesanyjától és szállt vonatra, majd érkezett meg Zágrábba, ahol a Horvát Védelmi Erőkhöz (HOS) a leglelkesebb önkéntesekből szerveződő csapathoz csatlakozott. Nem sokkal később Szlavóniába, Banovinába küldték a frontra.
1991 szeptemberében az utolsó önkéntesek egyikeként érkezett Vukovárba, mielőtt teljesen körbezárta a Jugoszláv Néphadsereg és a csetnik szabadcsapatok zöme a várost. Édesanyja telefonon beszélt vele még ekkor.
" Mondtam neki, hogy azonnal jöjjön haza, ez nem a te háborúd, ez nem a te dolgod. Csendben volt. Aztán azt mondta nekem: Hogy mondhatod ezt nekem, te vagy az anyám. Mindig azt mondtad nekem, hogy kövessem az álmaimat. És ezek az én álmaim."
Jean-Michel végigküzdötte a vukovári csataterek legkeményebb részét. Csapattársai tapasztalatlan, de nagyon lelkes harcosként jellemezték őt. A fronton kétszer sérült meg repeszektől. Utoljára édesanyjával 1991. október 6.-án beszélt.
" Utoljára október 6.-án hallottuk egymást. Sírt. Azt mondta, ha tudnád, hogy ezek mit művelnek. Fuldoklunk a gázban, amit szórnak ránk, teljesen védtelenek vagyunk. Segítséget kell kérned, segítségre van szükségünk. Ezt is tettem, de senkit nem érdekelt a kérésem. Nehezteltem Franciaországra és az Európai Unióra, hogy nem tesznek semmit és hagyják őket lemészárolni, mint az állatokat"
Nyilatkozta édasanyja fájdalmasan. Ezután Jean-Michel 1991. november 21.-én bukkant fel váratlanul egy francia híradásban, ahol a Vukovári kórházban sérüléséből lábadozott és véletlenszerűen találkozott egy francia riporterrel. Ekkor már 3 napja elfoglalták a szerb csapatok Vukovárt és az utcákon megkezdték az öldöklést. A vukovári kórház nemzetközileg védett területnek minősült, ahol Nicolier is interjút adott.
" Önkéntesként érkeztem Horvátországba. Gondoltam, hogy nehéz lesz, de azt nem, hogy ennyire. Főleg a civilek számára. Túl sok szörnyűséget láttam, túl sok barátot veszítettem...sokan mondták, hogy térjek vissza Franciaországba, de maradtam. Ez az én döntésem. Szeretem Horvátországot"
Nyilatkozta, majd Vukovárt vágóhídként jellemezte. Órákkal később a szerbek őt és több száz másik sebesültet buszokkal az Ovcarai disznófarmra szállították, ahol előkészítették a terepet a II. világháború utáni Európa első szisztematikus népírtásához. Nicolier az elsők között volt. A franciát a hangár elé vonszolták, miután megkínozták és félholtra verték. " Végigkellett néznünk. Sírt és ordított. Mi is sírtunk végig." - emlékezett vissza az kevés horvát túlélő egyike. Majd a 18 éves Spasoje Petković, akit csak "szörnynek" neveztek az ovcarai foglyok, fejbe lőtte Jean-Michelt, majd a zsebéből kivett 20 frankkal rendezte tartozásait. Spasoje Petkovićról azt kell tudni, hogy egy interjút ő is adott 1991-ben Vukováron, melyben többek között kifejtette:
" Ha valaki egy évvel ezelőtt azt mondja, itt leszek és gyilkolok, azt megverem. Csak a lányokra és az egyetemre tudtam gondolni. Most itt mégis megtanultam ölni. Teljesen hétköznapivá vált, nekem teljesen mindegy, hogy egy embert vagy egy csirkét vágok le. Ha felbosszantasz téged is megöllek. Nézd a kezem, ezek nem bilincs nyomai a csuklómon. Annyit verem a rabokat, hogy feldagadt a kezem."
Majd még tovább értekezik a jövőbeli terveiről és a szerb Vukovárra való költözésről barátnőjével. Spasoje ma is szabadon él Szerbiában, bíróságon csak egyszer járt, akkor sem, mint vádlott, hanem mint tanú. Legalább 44 ember meggyilkolása köthető személyesen hozzá. Ovcarán majdnem 300 embert végeztek ki pár nap alatt. 1996-ban a disznótelep melletti tömegsírból Jean-Michel Nicolier (és sokan mások) holtteste nem került elő. Emléke azonban nem merült feledésbe. 2006-ban posztomusz Vukovár 1991 emlékplakettet kapott, 2011-ben Vukovár-Szerém megye kitünetését kapta meg " a honvédő háborúban tanúsított hűségéért és bátorságáért", majd Nikola Subic Zrinksi-Renddel tüntették ki, melyet édesanyja vett át a horvát elnöktől. 2013-ban Vukovár lakossága úgy döntött róla nevezik el a város új hídját, mely mellett szobra is őrzi emlékét. Jean-Michel Nicolier a horvátok körében hatalmas tiszteletnek örvend. Rengeteg falfestmény, poló örzi emlékét. " Született mint francia, meghalt, mint horvát"- áll a legtöbbön. Horvátország-Franciaország focimeccseken gyakran jelenik meg arcképe a lelátón.
" Önkéntesként érkeztem Horvátországba. Gondoltam, hogy nehéz lesz, de azt nem, hogy ennyire. Főleg a civilek számára. Túl sok szörnyűséget láttam, túl sok barátot veszítettem...sokan mondták, hogy térjek vissza Franciaországba, de maradtam. Ez az én döntésem. Szeretem Horvátországot"
Nyilatkozta, majd Vukovárt vágóhídként jellemezte. Órákkal később a szerbek őt és több száz másik sebesültet buszokkal az Ovcarai disznófarmra szállították, ahol előkészítették a terepet a II. világháború utáni Európa első szisztematikus népírtásához. Nicolier az elsők között volt. A franciát a hangár elé vonszolták, miután megkínozták és félholtra verték. " Végigkellett néznünk. Sírt és ordított. Mi is sírtunk végig." - emlékezett vissza az kevés horvát túlélő egyike. Majd a 18 éves Spasoje Petković, akit csak "szörnynek" neveztek az ovcarai foglyok, fejbe lőtte Jean-Michelt, majd a zsebéből kivett 20 frankkal rendezte tartozásait. Spasoje Petkovićról azt kell tudni, hogy egy interjút ő is adott 1991-ben Vukováron, melyben többek között kifejtette:
" Ha valaki egy évvel ezelőtt azt mondja, itt leszek és gyilkolok, azt megverem. Csak a lányokra és az egyetemre tudtam gondolni. Most itt mégis megtanultam ölni. Teljesen hétköznapivá vált, nekem teljesen mindegy, hogy egy embert vagy egy csirkét vágok le. Ha felbosszantasz téged is megöllek. Nézd a kezem, ezek nem bilincs nyomai a csuklómon. Annyit verem a rabokat, hogy feldagadt a kezem."
Majd még tovább értekezik a jövőbeli terveiről és a szerb Vukovárra való költözésről barátnőjével. Spasoje ma is szabadon él Szerbiában, bíróságon csak egyszer járt, akkor sem, mint vádlott, hanem mint tanú. Legalább 44 ember meggyilkolása köthető személyesen hozzá. Ovcarán majdnem 300 embert végeztek ki pár nap alatt. 1996-ban a disznótelep melletti tömegsírból Jean-Michel Nicolier (és sokan mások) holtteste nem került elő. Emléke azonban nem merült feledésbe. 2006-ban posztomusz Vukovár 1991 emlékplakettet kapott, 2011-ben Vukovár-Szerém megye kitünetését kapta meg " a honvédő háborúban tanúsított hűségéért és bátorságáért", majd Nikola Subic Zrinksi-Renddel tüntették ki, melyet édesanyja vett át a horvát elnöktől. 2013-ban Vukovár lakossága úgy döntött róla nevezik el a város új hídját, mely mellett szobra is őrzi emlékét. Jean-Michel Nicolier a horvátok körében hatalmas tiszteletnek örvend. Rengeteg falfestmény, poló örzi emlékét. " Született mint francia, meghalt, mint horvát"- áll a legtöbbön. Horvátország-Franciaország focimeccseken gyakran jelenik meg arcképe a lelátón.
" Néha álmodok még Jean-Michellel. Mint gyerek, mint kamasz, mint felnőtt. Olyan dolgokat csinálunk, mint anya és fia. Beszélgetünk, csipkelődünk, viccelődünk... Amikor felébredek reggel, arra gondolok, hogy csak egy álom volt, egy rossz álom volt, hogy ő meghalt. Aztán realizálom, hogy nem, Jean-Michel elment. Ő nem jön vissza. Eltűnt örökre. Ez csak egy álom volt. Ezzel kell élned. Jean-Michel meghozta a döntését. Ez a helyzet."
Édesanyja könnyek között nyilatkozza a Sve je bio dobar san( Minden csak egy szép álom volt) c. dokumentumfilmben. Soha nem adta fel, hogy egy napon megtalálja fia holtestét és végre tisztességben és méltóságban temethesse el. 34 évet kellett várnia rá, mire 2025. októberében Ovcara mellett megtalálták Jean-Michel holtestét. A hírt a horvát miniszterelnök-helyettes jelentette be a következő szavakkal: Jean-Michel nem Horvátországban született, de itt hagyta a szívét, és itt áldozta fel az életét. Abban a számunkra végzetes pillanatban, amikor sokaknak könnyebb volt elfordítani a tekintetüket, segítő kezet nyújtott.
Édesanyja könnyek között nyilatkozza a Sve je bio dobar san( Minden csak egy szép álom volt) c. dokumentumfilmben. Soha nem adta fel, hogy egy napon megtalálja fia holtestét és végre tisztességben és méltóságban temethesse el. 34 évet kellett várnia rá, mire 2025. októberében Ovcara mellett megtalálták Jean-Michel holtestét. A hírt a horvát miniszterelnök-helyettes jelentette be a következő szavakkal: Jean-Michel nem Horvátországban született, de itt hagyta a szívét, és itt áldozta fel az életét. Abban a számunkra végzetes pillanatban, amikor sokaknak könnyebb volt elfordítani a tekintetüket, segítő kezet nyújtott.
"Szeretném megköszönni a horvát kormánynak, különösen Tomo Medved miniszternek, aki az évek során mindig mellettem állt, valahányszor információt vagy találkozót kértem tőle. Legutóbb akkor hallottam a fiamról, amikor itt volt Vukovárban, a kórházból hívott. Gyakran mondta, hogy a horvátok nagyon jó emberek, és igaza volt. Gondolataim vannak azokkal a szülőkkel, akik eltűnt hozzátartozóikat keresik, és remélem, hogy ők is megvárják ezt a napot, amikor megtudják, hogy szerettüket megtalálták, és végre megnyugodnak. A család akaratának megfelelően Jean-Michelt itt szeretnénk ha eltemetnék. Neki itt van a helye, Vukovar mindig az ő döntése volt, nyugodjon csak a hősök között" - jelentette be édeasanyja, Jean-Michel testvérei társaságában. Így Jean-Michel Nicolier a vukovári Honvédő Háború hősi halottainak emléktemetőjében nyugszik, választott hazájában, választott testvéreivel. S bár nevét az utcán megkérdezett horvátok zöme nem tudta helyesen kiejteni, azt viszont féleérthetetlenül mondják:
" Jobban volt horvát, mint sokan közülünk."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése