A Nyugatban való csalódás 1956-ban és külföldi vélemények a magyar forradalomról

Talán tavaly jelent meg a sajtóban 1956 kapcsán az a bizonygatás, hogy valamiféle teljesen irracionális Mandela-effektus volt az, hogy a Szabad Európa Rádió az amerikaiak és Nyugat támogatásával kecsegtette a forradalmárokat. Végignyálazták és autista módon, szőrszálhasogatóan szétszálaztak minden adást, majd elégedettel állapították meg, hogy az amerikai propagandarádió bizony konkrétan sehol nem ígért konkrét segítséget, így a magyarok csalódottsága a Nyugatban teljesen értelmetlen és légbőlkapott mítoszon alapul. (Mielőtt elvesznénk az aktualitásokba, nem pártolom a " keleti nyitás" jelenlegi politikáját. Ami Ororszországban értékes és jó, az mind a fennálló orosz rendszer ellenében született, mint Tolsztoj, vagy Szolzsenyicin. Kínától meg, mint high-tech kommunista pártállamtól egyenesen rosszul leszek.) Mindazonáltal érdemes kiemelni, hogy a magyarok Nyugattal kapcsolatos vívódása nem új keletű. István és Koppány harcában már a Róma vagy Bizánc, azaz Nyugat vagy Kelet kulturális dilemmája öltött testet, ami a legtöbb országban Európában nem fordult elő ilyen mérétkben. Nyílván ehhez a magyarság, Európa többi népétől idegen, nem indoerópai származásával és kulturális gyökereivel is magyarázható. Későbbiekben a tatárjárást egymagunk szenvedtük el, ahogy az Oszmán Birodalom ellen sem igazán kaptunk segítséget, s a cserbenhagyottság érzése már ott is megjelent. Olyannyira, hogy Erdélyben inkább a szultánnal paktáltak a fejedelmek, mintsem a Nyugatot jelentő Habsburgokkal. Akik ellen később az 1848-as szabadságharcunkat vívtuk, s Görgei utolsó seregével inkább kilómétereket vándorolt még, hogy inkább az oroszoknak adja meg magát, sem mint Bécsnek. Az I. világháború után a nyugati, antant hatalmak húzták meg fejünk felett a világ elgigazságtalanabb határmódosítását a Trianon-kastélyban. Britek és amerikaiak bombázták a városainkat a II. világháborúban, mert szövetségesei voltak a vörös rémterror birodalmának, akik végigerőszakolták és mészárolták a hazánkat a nácik után. És így érkezünk meg 1956-hoz, ahol végül a cserbenhagyottság élmény végleg rögzül. Az 1990-es évek rendszerváltás utáni nyugati vadkapitalista kizsákmányolása pedig már csak hab a tortán. De nézzük csak meg, hogy ha légbőlkapott és alaptalan az 1956-os magyar kiábrándultság a Nyugatban, akkor hogyan lehetséges, hogy maga a Nyugat is is úgy reagált, ahogyan. Pár külföldi vélemény (javarészt költő) az 1956-os forradalomról. 

Arnulf Överland (norvég): Magyarország 1956-ban (részlet)

"Megint láttunk elvérezni egy népet. Ismét kiabálhatjuk: Nem küzdöttek hiába, nem pusztulhatnak el! Szó, megszokott szó csak, mialatt dúl a harc, piaci fecsegés csak, szégyelni való szóbeszéd, amiben senki nem hisz! Még senki sem hallgathat. A kezeit mosó ENSZ-ben (...) Hagyjuk végre a fecsegést az emberi jogról és becsületről! Ne irkáljunk az „ élet tiszteletéről”! Eggyek maradunk mégis. – Miben? A rémületben és szégyenben!"

Julies Supervielle (francia-uruguayi): Magyar barátainkhoz

" Forog a föld

forog nagy könyörtelenül

 minden nemzetével Magyarország körül

 hegye-völgye vérzik öt világrész helyett

 mi bűnünk hogy így kell halnotok-élnetek

tárjuk ablakunkat az Irgalom felé

 járuljunk az Igaz Bíró színe elé

kegyetlen sugárzás: semmi sem tétetett!

minden kellett volna semmi nem tétetett

Ím térdre omolva minden hitetlenek

könyörgünk értetek"

Pier Francesco Pingitore (olasz)- Avati ragazzi di buda (részlet)

" Tankok törték a csontokat
Senki sem hozott segítséget
A világ csak ült és figyelt
A sír szélén ülve

(...)

Bajtársaim már a kivégzőosztag előtt
Sírba hull első majd második
És a szabadságunk
S a világ becsülete"

Végezetül érdemes megjegyezni, hogy Francesco Franco Spanyolországa volt az egyetlen ország, amely önkéntesekből álló hadstestet állított össze és hajlandó volt katonai segítséget küldeni Magyarország számára a szovjet invázióval szemben. Ezt azonban maga az Egyesült Államok és a NATO akadályozta meg, amely figyelmeztette Francot, hogy amennyiben NATO tagország területére ér a magyaroakt megsegítő egysége, akkor azt a NATO lefogja bombázni. Így az egész akcióból végül nem lett semmi, de érthető okokból a spanyolok lelkiismeretét zavarta leginkább a magyar forradalom vérbefolytása ezen okból. Álljon itt hosszabban egy spanyol költő verse erről. 

Ramon Cue Romano (spanyol): Magadra hagytunk tégedet

Kicsi húgunk, te drága! 
Magadra hagytunk Tégedet. 
Míg fényes nappal Rád törtek gyalázva, 
S Európa szívéről letéptek rőt kezek. 

Keresztútján a művelt világnak 
Magadra hagytunk Tégedet.
Hogy körülálltuk földre tiprott tested,
A hulló jaj és forró vér felett, 

Melynek árjával bepermetezted 
Ruháinkat, - mi csak szónokoltunk és vitatkoztunk, 
De senki előre egy lépést se tett, 
Csak kezeinket emeltük az égnek, 

S magadra hagytunk Tégedet.
Szemünk láttára tapostak a sárba, 
Nem távoli őserdők megett, 
De Európa szívében, hol drága 

Vak félelembe fúlt a tett, 
S magadra hagytunk Tégedet.
Bűvölten néztük mozdulatlan 
Hogy gázol át törvényen az ellen, 

S a szörnyetegnek végső pillanatban 
Hogy étvágya beteljen 
Áldozatként a szörnyű lakomára 
Kis húgunkat dobtuk oda s holnap 

Új áldozatra vajon kit sorolnak? 
Bűnöd csak az volt, hogy a szabadságot 
Kívántad, mint a kék magas 
Büszke királya a sas. 

És annyi volt hős fiadnak vétke, 
Hogy hitvesüket úgy hívták “enyém”, 
Hogy anyjukat is úgy hívták “enyém”, 
Hogy lányukat is úgy akarták hívni, 

S a földbe, melybe búzát s vért vetettek, 
“enyém”-nek hívták a hazát, történelmet. 
Óh Isten mondd hát vétek ez? 
Ezért tiportak le, s mi szabadok 

Magadra hagytunk Tégedet!
Kicsiny húgunk, te drága Magyarország! 
A lelkünk mélye és a városok 
Jazz-hangos éje, karikás-szemű hajnalok 

A vádat hordják, 
Hogy letiportak s friss véred kiált 
A szabad ember foltatlan ruháján 
A munkások olajos öltönyén 

S a vasárnapi vasalt nadrágokon… 
Nincs, ki lemossa véredet, 
Mit vád-piros ajakkal égetett 
A homlokunkra húszezer halott: 

- “Világ porondján fényes nappalon 
Megint magunkra hagytatok!” –
És üldözni fog majd e bűnnek árnya: 
A béke szavát elfojtja a jaj, 

A szabadság új árulást takar. 
S ha ajkunk olykor igazságot hirdet 
Saját vétkünkkel hazudtol meg minket, 
Mert lelkük mélyén érzik már a népek, 

Hogy bűneiknek súlyos agyaglába 
Megindult és sár tapad nyomába 
És árulásuk, árulásba hal, 
És nincs nagy nemzet, addig míg e bélyeg 

Rajtunk ég, - és homlokunk az égnek 
Nem tárhatjuk, hisz láncban a magyar. 
Mert Európa szívében előttünk 
Fényes nappalon megtörténhetett, 

Hogy meggyaláztak szép kicsi húgunk,
S mi magadra hagytunk Tégedet."

Mindenki döntse el maga, hogy a magyarok csalódottsága a Nyugatban mennyire volt alaptalan, ha a Nyugat véleménye önmagáról ilyen és ehhez hasonló volt.