Isten, mint apa

A magyar Bibliafordítások kivétel nélkül megmaradtak a mára avittas "Atya" megnevezésnél, amely roppant rideg, távolságtartó külsőt kölcsönöz a megnevezettnek. Az Újszövetségi ógörögben, Jézus által beszélt arámiban, de más nyelvekben - például angol Bibliában-, is a "apa" kifejezés szerepel. Isten azt várja, hogy így hívjuk: apa. Ez az elsőre talán bizarr, mégis elképesztő misztérium teljesen egyedülálló, és a kereszténység sajátja. A jelentősebb világvallások hatalmas energiát fektetnek abba, hogy az ember képes legyen eljutni a szakralitás magjához, valamiféle valós kapcsolatba, élménybe kerülni az abszolútummal, különböző testi, lelki, tudati, meditációs technikákon, ceremóniákon, rítusokon stb. keresztül. Jézus Krisztus azt üzeni, ezek a taktikák, praktikák mind feleslegesek és pusztán a hit által, olyan közel kerülhetünk Istenhez, hogy az, mint egy szerető, gondoskodó, megértő szülő jelenik meg.

A kereszténység azt állítja, hogy Isten manifesztálódott a világban, emberként, emberi testben és személysiégben, és a benne való hit, tanításainak követése, mély lelki átélése majd a számunkra logikailag felfoghatatlan megváltó váltsághalálában való hit által a szakralitás centrumába, a szentek szentjébe juttat be és Isten, szerető édasapánk közelségében és képében lesz ott nekünk. Azzal, hogy Isten fiában hiszünk, mi magunk is Isten fiaivá, lányaivá, gyermekeivé válunk. Az Ószövetség istenképe nem más Istenről ír, mint az Újszövetségé, csak még nem tört át a gát, ami Jézus által történik, még nem ismerhették meg Istent személyesen a maga valójában, ezért messzi, érthetetlen, zord kép rajzolódik ki. Jézussal ez a gát áttörik és mindenki a hit által Istent szerető apjaként kaphatja meg. Ezért van, hogy mikor Jézus halálakor a templom kettéhasad, a "szentek szentjének" nevezett szentély, mely addig szimbolikusan elvolt takarva, leszakad és mindenki számára láthatóvá válik, nem csupán a beavatottak részére. Nincsenek többé beavatottak, mindenki beavatott, aki nyitott szívvel, lélekkel, elmével közelít Isten felé. Szegény megboldogult László András filozófus sem értette ezt a misztériumot és értetlenül állt a buddhista filozófiából merített tengernyi tudásával az előtt, hogy miképpen lehet a kereszténységben bárki beavatott. Rítusok, tűzpróbák és évtizedek technikák elsajátítása nélkül. S valóban, minden más világvallásban ez blaszfémia, mégis ez a kereszténység ereje és csodája. Nincsen más vallás, amely eljuttatna arra mélységesen személyes, lelkileg intim viszonyba a teremtő abszolútummal magvával, mint a kereszténység. S miközben ilyen közelségbe kerülünk a Teremtővel, megérezzük annak lényét és esszenciáját, így semmijen más vallásban nem is érezhetjük egyszerre ilyen távolinak, gyarlónak és kicsinynek magunkat ehhez a megismert igazsághoz képest. A keresztény hit egyszerre végtelenül személyes, intim, borzasztóan közeli, apai viszony Istennel, miközben őt ismerve, sosem látott perspektívából döbbenhetünk rá önön kicsinyes, romlott természetünkre.

Ez a kettőség harcol szüntelen a hívőben az óember és újember harcaként. Ez a varázslatos dinamika, mely magaslatokat és mélységeket ad nap, mint nap. Ami csodálatos átszellemülések és hihetetlen bukások hosszú spiráljaként halad a megszentelődés útján, mely kettőség és dilamma meg nem szűnik e világ végén, mikor " az Isten eltöröl minden könyet az szemekről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak" (Jel. 21:4). Addig is Isten közeli, szerető apaként terelget bennünket ezen az úton legbensőbb bizalmasunként, mely a teremtés egyik legnagyobb csodája, hogy megadja nekünk ezt a kiváltságot már akkor, mikor mi még bűnösök vagyunk, s fel nem is foghatjuk teljesen ennek sem a lényegét, sem a jelentőségét.

Isten spirális szimbolikája

Istent és a Bibliát nem lehet megérteni absztrakt, szimbolikus gondolkodás nélkül. Amennyiben mindent szószerint értelmezünk az hívők szempontjából a neoprimitivisztikus fundamentalizmushoz vezet, ateisták szempontjából pedig az autisztikus kritikákhoz. Isten szellem és a Biblia ennek megfelelően megfelelő műfajokkal igyekszik kifejezni ennek a mélységét, nem pedig mechanikus használati utasításként megértetni Istennek, számunkra megnem érthető esszenciáját. A Szentírás több évszázad alatt született részei, többfajta irodalmi műfajban is íródtak. S míg az ószövetségi vándorlások, háborúk vagy Jézus élete egy történelmi beszámoló ókori stílusjegyében íródtak, megannyi absztrakt gondolkodást igénylő, szimbolikus leírás is született a Teremtés könyvétől, próféciákon át a Jelenések könyvéig. Mivel a lényeg, Isten szellemisége a mi emberi logikai korlátainkkal fel nem fogható és le nem írható, maga Jézus is elvont, szimbolikus példázatokban beszél a legtöbb alkalommal, ha Isten esszenciájának magvát kívánja átadni nekünk.

Isten hármassága egy olyan misztikum, amelyet műszaki logikával soha fel nem foghatunk. A teremtés és az egész Bibliában elénk tárt időintervallum csakis absztrakt módon értelmezhető valamelyest. Az eredetileg teremtett kozmosz, melyet a Teremtés könyve Édennek hív olyan, mint a víz fagyott, jég formájú halmazállapota. A bűnbeesés létromlása után az emberrel és a hozzákötött teremtett világgal egyetemben alázuhan ez a kozmosz és létrejön a jelenlegi, fizikai világunk, ami a folyékony halmazállapota a víz a jelen példánkban. S mire az új ég és föld elérkezik és Mennyek Országa elközelít, a gőz halmazállapotának hasonlatával tudunk élni arra. Mind a három forma egy és ugyanaz a teremtés, mégis kardinálisan különbözik annak mikéntje és megnyilvánulása. Magának ennek a hármas tagolódásnak része az is, hogy Isten maga is a három különböző személyét, aspektusát ismerhetjük meg benne. Az Ószövetségben az Édentől, az Atya mindent átfogó, erős, határozott de bölcs, sokszor számunkra kiismerhetetlen, érthetetlen személye jelenik meg. Az Újszövetségben a jelen világhoz igazodva, a Fiút ismerhetjük meg Jézuson keresztül, aki már személyes érzelmekké, intuíciókká formálja az Isten lényegét, amit mi csak egyszerűen szeretetnek hívunk. S végül Jézus elküldi a Szentlelket, mely megnyitja az utat a Mennyország felé és felkészíti, formálja a hívőket az eljövendő világhoz való hasonulásra, beteljesítve az Istennel való egységet. Ez az, amit a teológiában reveláció progresszivításának, vagyis a kinyilatkoztatás fokozatosságának neveznek. Amint a történelem során Isten lépcsőzetesen ismerteti meg magát a zord kiismerhetetlen Úr képétől, egészen odáig, hogy mi magunk is lélekben, szellemiségben hasonolunk hozzá és osztozunk vele.

Ez a fokozatosság, előrehaladás pedig megjelenik mindenben. Isten munkája olyan akár egy spirál, egy folyton csavarodó, fel és leívelő de végső soron előrehaladó dugóhúzó. Az első teremtés, az Éden olyan, mintha egy analóg óra mutatója felfelé állna az éjfélen. A bukás letaszítja a világot a szemben lévő, lefelé mutató 6-osig, majd az új teremtés ismét felíveli a 12-esre. De a 12 nem éjfél, hiába áll ugyanott a mutató, több annál. Térben ezt sokkal jobban szemlélteti egy spirál, mely ugyanúgy lefelé csavarodik, de közben mégis előre halad a térben, miközben ismét felfelé tekeredik. Ez a spirál számtalan helyen megmutatkozik a teremtett világban is. Maga a DNS láncunk is ilyen előrehaladó tekeredés a térben, ahogyan az egész galaxis is ennek manifesztációja. Kevesen tudják de a bolygók nem csakhogy egy csillag körül forognak, hanem ezen csillagok is folyamatos haladásban vannak és a körülüttük lévő forgás valójában egy spirál szerül haladás a folyamatosan mozgó csillag mellett. Megannyi jelképet, szimbólumot hagy a teremtésben Isten, hogy láthassuk a munkáját, ahogyan a bűn és a bukás által is képes ismét felívelő szakaszokat elérni és a szabad akaratból jövő hibák és bűnök által fordul mégis jobbra, tökéletesebbre és halad előre Isten munkája, mely végül előbbre lesz, s jobb lesz, mint a kiindulópont volt. Ahogyan a Mennyek Országa is másabb, jobb, tökéletesebb lesz, mint az Éden volt, miután az első teremtés formái végleg elmúlnak a jelen világ végezetével. 

Az internacionalista nacionalizmus gordiuszi csomója

Mikor még zsenge kamaszkoromban a ultrajobboldali, nemzetiszoc nosztalgiás közegekben bolyongtam volt egy alkalom ahol egy nemzetközi nacionalista dzsembori alkalmával a szerb kolegákkal beszéltek a magyarok, és hát a szerbek nagy ovációval fogadták, hogy szerintünk is az aljas nyugati, amerikai támogatottságú Koszovó az Szerbia része. Aztán visszakonyult a szájuk mikor Vajdaság kérdéskörében azt már a magunkénak vallottuk. Orbán "tihanyi visszhangja" is csak egy mintája az internacionalista nacionalizmus ősi problémájának.

Amikor a nacionalizmus megjelenik a 18. század végén, akkor egyértelműen baloldali, a jobboldali, konzervatív világrend lebontására szolgál. A konzervatív, feudális birodalmak többnyire mind többnemzetiségű entitások voltak, ahol a nemzetiséghez, etnikumhoz való tartozás másodlagos volt. A nacionalizmus képes volt lebontani területileg és társadalmilag a nagy jobboldali birodalmakat, kiegészülve a szocialsita és liberális mozgalmakkal egyetemben. Az Osztrák-Magyar Monarchiát is ez a nemzetiségi feldarabolás tüntette el a nagyhatalmak sorából, ahogyan ez vezetett Trianonhoz is és írta ki a Magyar Királyságot is a lehetséges középhatalmi státusz várományosai közül is. Mikor aztán a baloldali progresszió olyan fázisba jutott, hogy a nemzeti identitáshoz való ragaszkodás is avittnak és megszűntetendőnek minősült, akkor a nacionalizmus óhatatlanul oldalt váltott.

A 20. századtól a nacionalizmus átpártolt a koznervativizmus mellé, hogy közös defenzívát folytassanak az immáron nem csak konzervatív társadalmi rend, de a nemzeti értékek ellen is folyó progresszív megnyilvánulások ellen. Csak a nemzeti-konzervatív front kibékíthetetlen belső ellentétekkel rendelkezik, melyek alkalomadták felbukkannak. Egy globális kozmopolita progresszív folyamat ellen egyenként nemzeti szinten nem lehet harcolni. (Ezért is volt hasznos, hogy a nacionalizmus felbontotta a tradícionális soknemzetiségű, ám konzervatív értékrendű birodalmakat). Viszont a nacionalizmussal átitatott nemzetközi, közös felléppés a globalizmussal szemben elkerülhetetlen paradoxonokhoz vezet, hiszen egymás nacionalizmusa ütközni fog ezekben a nemzetközi összefogásokban. A román szélsőjobboldal ugyanúgy a globalisták, brüsszeli bürokrácia, LMBTQ és gender, migrációs kulturkeveredések ellen aposztrofálja magát, mint megannyi a kontinensen. De nacionalizmusából adódóan magyarellenes. Erdély, mint a magyar nacionalizmus szimbolikus ékköve, egyértelmű célpontja ennek. A jobboldal dilemmája ez esetben az, hogy vagy a nacionalizmusát dobja el és pártol egy román jelöltet, akiben az antiglobalista konzervatívot látja, vagy támogat egy liberális-globalista jelöltet, akiben a magyar nemzetiség védőjének lehetőségét látja. Így vagy úgy, de a nemzeti-konzervativizmus meghasonlik. Vagy a jobb vagy a bal lábának levágása mellett kell döntenie. Tovább menetelni azonban egyik nélkül sem képes. Nemzetközi példák azonban azt mutatják, hogy előbb vágja le a nacionalista gyökereit ez az irányzat, mint a konervatív vonalat, s lassan visszatérünk a 19. század progresszív kontra konzervatív, feudális hierarchikus társadalmak eredeti szembenállásához.

Gyurcsány és Orbán szélmalomharca a posztkommunizmussal

 "Ez a rohadt Gyurcsányi..." - cseng a fülembe még nagyanyám ősfideszes méltatlankodása több, mint 20 évvel ezelőttről. Így i betűvel a végén. Gyurcsányi. Ekkoriban választotta meg a parlament Gyurcsányt először miniszterelnöknek 2004 táján. Utána csakhamar minden magyar ember megtanulta pontosan a nevét.

Gyurcsány már 1990-ben nagyot álmodott és megalakította az Új Nemzedék nevű fiatalos baloldali pártot, ami ahogy jött, űgy is tűnt el észrevétlenül, hogy aztán Gyurcsány is eltűnjön 10 évre a politikából és csak 2000-ben lép be az MSZP-be. Már fiatalon, a rendszerváltásnál radikális, reformer vonalat képvisel. Nem azonosul a posztkommunista, dohos, posványos kádári milliővel, ami Magyarországon a baloldalt jelentette. 2004-ben mikor miniszterelnök lesz ismét, teljes erővel és már hatalommal vág neki a baloldal megreformálásának és a Horn és Medgyessy-korszakokkal fémjelzett vérbeli posztkommunista avitt baloldaliság leszámolásának. Modern, lendületes, nyugatias, nyitott baloldaliságot akart behozni, ami egyszer és mindenkorra leszámol azzal, hogy a baloldali ember a kommunista szinonímája legyen ebben az országban.

Gyurcsány nagyot álmodott. De csakhamar visszahúzta az avitt, dohos, állampárti posztkommunista világ technikája, taktikája és a költségvetési statisztikák hamisításán át, választási hazugságokon, arrogáns lekezeléseken és érzékeny nemzeti identitáskérdések gyalázásán át vezetett az út a hírhedt szemkilövető, antidemokratikus rendőrterrorig, majd a teljes bukásig. Gyurcsány leakart számolni a posztkommunizmussal, de átitatta végül annak esszenciája. A baloldal megújulására esküdött fel, végül annak csúfos bukását és a jobboldal évtizedes reneszánszát idézte elő.

Orbán Viktorral egyetemben a modernkori magyar politikatörténet legmeghatározóbb alakja. Sorsuk különös módon hasonlatos és összeér. 20 évig jelentette a magyar közélet, ennek a két embernek egymáshoz füződő viszonyát. Tragikus szimbiózisuk rengeteg párhuzamot is rejt. Orbán is lelkes reformerként kezdte, aki nagyot álmodott és úgyszintén a posztkommunizmus leszámolására esküdött fel Magyarországon. Ennek érdekében az ellenség taktikáját is átvette és a győzelmet a posztkommunista baloldal felett Orbán végül azzal érte el, hogy annak retorikáját, tematikáit és technikáit is átvette. Orbán mire legyőzte a posztkommunistákat, magát is átitatta a posztkommunizmus esszenciája. Tevékenységének vége pedig - amely a jobboldal diadalát hivatott elérni-, nagyon könnyen a jobboldal csúfos bukása felé robog, amely évtizedekre idézheti majd elő Gyurcsány álmát, a baloldal reneszánszát.

A teremtett világ és az ember három halmazállapota

1. Az Éden nem ( vagy nem csak) konkrét földrajzi hely, hanem a jelenleg létező világot megelőző, Isten esszenciájához közelebb álló létállapot. Ebben a létállapotban minden létezett, ami ma is, de más minőségben és formában. Ahogyan a víznek is három halmazállapota van, úgy a teremtett világnak is. A hasonlat kedvéért az Éden legyen a jég. Ezért az Édenben még nem voltak érvényesek több esetben azok a fizikai, vagy természeti törvények, melyek ma, nem volt jelen az evolúció stb. Példának okáért, minden létforma kizárólag növények termésével és levelével való táplálkozásra volt alkalmas ( Ter. 1: 29-30).

2. Ádám és Éva nem csak és kizárólag személyek, hanem egyben minden valaha élő ember összessége. Az ókeresztény origenészi teológia szerint minden ember létezett ebben a preegzisztens (jelen lét előtti létben) és mindannyiunk beleegyezett valamely mértékben az eredendő bűn döntésébe, vagyis az Isten nélküli, önálló élet melletti választásba. Kálvin később szintén úgy magyarázza, hogy Ádámban és Évában már jelen volt az összes valaha élt, élő, élni fogó ember "lélek-magva". Így ez a jelen világ és minden következménye mindannyiunk személyes felelőssége is.

3. Mivel az ember felelősségére bízta Isten az egész teremtett világot (Ter. 2:15) az ember minőségbeli bukásával (kvázi az emberhez hozzáláncolva) és Istentől való eltávolodásával, az egész teremtett világ is elbukott és létrejött a mi általunk is ismert, jelen, fizikai világ. Ezért írja Pál apostol később, hogy: " a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára. Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig." (Róm 8:21-22) Ez a jelenlegi világunk a víz halmazállapotainak hasonlatánál maradva legyen a folyékony víz.

4. Mivel Isten rendje felborult az ember bukásával, a kibillent rendet helyre kell állítani. Az ember azonban romlottságában képtelen saját magától erre. Pál még azt is mondja, hogy azt sem tudjuk, hogyan kell imádkoznunk helyesen és az Isten Lelke fohászkodik helyettünk. (Róma 8:26) Ezért az ember bűnének árát Isten maga tölti le az ember helyett, ő fizeti be a számlát helyettünk, mikor hús és vér formában teljesen emberré lesz Jézus Krisztus képében és a mi bűneinket magára véve vállalja a halált. Aki pedig ebben hisz, annak a " számlája rendezve lett", s az öröklét vár rá, a jelen világ múlandóságából kilépve. Hatalmas, emberi ésszel fel nem fogható misztérium ez.

5. A jelen világ végén, elérkezik az Új ég, Új föld és Új teremtés, melyben ismét visszaintegrálódik a teremtett világ az Isten esszenciájával átitatott állapotba. Ám nem az Éden állapotába, ahonnan kiindult, hanem annál sokkal több lesz. Isten szellemétől teljesen átitatva. Ez a Mennyek Országa, ahol Isten lesz minden, a mindenben (1Kor. 15:28). A halmazállapot példánkkal élve, ez a világ végő, " gőz" formájú állapota.

6. Jézus Krisztus a feltámadásával "ízelítőt" nyújt ezen elkövetkezendő, megújult, végső állapotunkról. Mikor Jézus feltámad, a testére nem hatnak már a jelen világ fizikai törvényei, ugyanakkor nem valamiféle szellem, mely kiesett a világból, hanem meghaladta azt, több annál. Ezért képesek a tanítványok Jézust fizikailag is megérinteni, vagy Jézus képes táplálkozni is (Jn. 20:19-25) mikor másutt még alakjának formáját sem teszi felismerhetővé (Mk. 16:12) vagy éppen ott és akkor jelenik meg, ahol akar. A feltámadáskor mindannyian ebben a szellemi testben fogunk részesülni, ahogyan maga a körülüttünk lévő világ is új szintre lép, új formába öltődik körülöttünk az Új ég és új föld képében. (Jel. 21:1)

7. A hit misztériuma által részesülünk Krisztus feltámadásának dicsőségéből majd, azonban addig is részesülünk Krisztusból már itt e földi világban is, hiszen részint eggyé váltunk szellemileg vele. "Élek de már nem én, hanem Krisztus él énbennem"(Gal. 2:20)- mondja Pál apostol, ahogyan kifejti azt is, hogy minden hívő Krisztus láthatatlan testének része. (1. Kor. 12: 12-27). Krisztus feltámadásának dicsőségében való részesedés azonban nem érhető el Krisztus földi megpróbáltatásainak valamilyen arányú részesedése nélkül! Az emberré lett Isten és az ő tagjai ebben a világban paradox hibák. Az eljövedő dicsőséges létállapot hírnökei egy még romlott, más "halamzállapotú" világban. Rendszerhiba a jelen világ szemszögéből, melyre úgy reagál, akár a fehérvérsejtek az idegen betolakodókra a szervezetben. Ezért hagyja Jézus azt a fontos tanítást minden kereszténynek, akik őszintén, szívvel és lélekkel kívánják oda adni magukat neki: " Ha gyűlöl majd benneteket a világ, gondoljatok arra, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Ha a világból valók volnátok, mint övéit szeretne benneteket a világ. De mert nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak benneteket a világból, gyűlöl benneteket a világ. Gondoljatok a tőlem kapott tanításra: Nem nagyobb a szolga uránál. Ha tehát engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tieteket is megtartják." (Jn 15:18-20)

Nagypéntek és a feltámadás

Nagypéntek alighanem a legfontosabb nap a kereszténységben. Olyan, amiről sokan megfeledkeznek vagy nem érzik át jelentőségét. Isten ezen a napon teljesíti be, hogy a mi általunk,k saját magunkban okozott létromlás következményét nem velünk fizetteti meg, hanem ő hozza meg az áldozatot helyettünk. A lét kibillent egyensúlyát nem tőlünk várja, hogy helyrebillentsük, - hisz képtelenek is vagyunk rá magunktól-, noha az ember szegült önként szembe Isten rendjével, hanem ő maga lesz emberré, szenved és hordozza el mindenki terhét és bűnét, hogy megnyissa az utat majd az örökkévalóságba. Olyan logikailag teljesen felfoghatatlan misztérium ez, ami a keresztény hit szíve és lelke. Isten fő esszenciájának, a szeretet valódi mibenlétének kulcsa és lényege.

Nagypéntek nélkül nincsen sem megváltás, sem feltámadás. Szenvedés és áldozat nélkül nincsen nyereség. S ezt a világ ismeri, coach-ok is mondogatják, de egy hatalmas különbség van. A világ embere mindig a saját maga dicsőségére és nyereséségre hozza meg az áldozatot. Időt és energiát áldoz, hogy testileg jó formában legyen, vonzó legyen, esetleg irigykedjenek is. Időt és energiát áldoz, hogy sikeres vállalkozó legyen, anyagi javai és materiális kényelme meglegyen. A maga dicsőségéért áldoz. Krisztus noha megtehette volna, nem a saját dicsőségéért szenvedett, hanem mások javára, azokéra is, akik őt gyalázzák. Teljesen oda adva magát, önös és ego érdekek nélkül. A világ emberének példaképei azok, akiknek szobrokat állítanak, képeket készítenek róla és ikonként tetszelegnek a világ "öröklétében". Jézus Krisztus és a feltámadás titka éppen az, hogy a sír üres. Nincsen ott semmi. Ami az emberek zömének áhított cél, arról a mindenható Isten azt mondja mit sem ér. Emberek tucatjai próbálnak kínkeserves izzadsággal legalább kicsit a világnak fennmaradni, ismertté válni, tetszelegni, bebalzsamozva, szobrokban, festményekben, fotókon, videókon továbbélni. Miközben Isten sírja üres, nincs ott semmi. Nem láthatod, nem maradhat fent, mert a matéria a világ végéig is fennmaradva üresség. Míg az üres sír a világ végéig jelenti, a valódi életet és örökkévalóságot.

Női princípium a Bibliában

 Az emberi lény férfi vagy női princípiummal teremtetett. A idea férfi világhoz való viszonya leginkább a ráció és a logika útján történik. Megérteni akarja a körülötte lévő valóságot, ok-okozati összefüggéseket. A idea nő világhoz való viszonya inkább az intuíció és az érzelmek. A körülötte lévő valóságot nem annyira mélyen megérteni, mint inkább megélni akarja belső intuitíciói alapján és érzelmei révén. S bár a megértés elengedhetetlen ( amennyire lehetséges) Isten tekintetében és Krisztus küldetését nézve is, legalább annyira intuitív átadásról is szól a hit. Mert lehet érteni, hogy Jézus Krisztus váltsághalála révén ad lehetőséget az üdvösségre az eredendő bűnben dagonyázó emberiség számára, ezt teljesen felfogni aligha. A hit kulcsa éppen ez a minden emberi logikán túlmutató hit és átadás ennek a cselekedetnek az igazságában. S bár úgy tűnhet a tanítványok és megannyi próféta révén, hogy a Biblia meglehetősen férficentrikus, legalább ennyire szól a nőkről és a női megéléséről Istennel kapcsolatban.

A tanítványok megannyi kérdést tesznek fel a Mesternek, válaszai legtöbbször példázatok, melyek sosem konkrétak a kérdés tekintetében, amit így meglehentne érteni, ám logikusak, de legalább annyira intuitívak is, melyekben érezni kell a történetből fakadó igazságot. Mária hitt, mikor Jézus megfogant és ebben a hitben nevelte fel, majd kísérte el a legmélyebb anyai fájdalmával a keresztig, anélkül, hogy átlátta volna ennek teljes miértjét. Magdalai Mária sem értette, főleg abban a korban Jézus kegyelmét, amivel kimentette az őt meggyilkolni készülő, túllogikázott törvények alapján cselekvő farizeusok karmaiból, ám érezte a végtelen kegyelem nagyszerűségét, ami Jézus tetteiből és szavából sugárzott, s ő is a keresztig kíséri. Megannyi asszony hitt, bízott és fejezte ki csodálatát a Krisztusban megnyilvánuló igazság előtt, anélkül, hogy teljesen átlátták volna az isteni küldetés okát, s Jézus mindinkább igazat ad nekik, akár a farizeusok, akár a tanítványok logikai ellenvetésével szemben. Mikor a tanítványok félelmükben még bújkálnak, pár megnevezetlen asszonynak van hite elmenni Jézus sírjához a keresztrefeszítés után, hogy gondoskodjanak róla. Nekik is jelentik ki először a feltámadás csodáját, s a nők viszik hírül ezt a tanítványoknak, akik azonban annyi csoda láttán, logikailag még mindig kételkednek ebben. A hit legalább annyira egy bizonyos szintig megértés, mint ezen szint után intuitív átadás és bizalom a mindennapok cselekedeteiben. Ugyanúgy szüksége van minden egyes embernek, mind a férfi, mind a női valósághoz való viszony megélésére és ahhoz, hogy Isten szellemében járjunk, amit ugyan sokszor nem értünk miért, de érezzük, hogy helyes.

"Majd az asszony felé fordulva ezt mondta Simonnak: Látod ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba, és nem adtál vizet a lábam megmosására, ő pedig könnyeivel öntözte lábamat, és hajával törölte meg. Te nem csókoltál meg, ő pedig mióta bejöttem, nem szűnt meg csókolni a lábamat. Te nem kented meg olajjal a fejemet, ő pedig drága olajjal kente meg a lábamat. Ezért mondom neked: neki sok bűne bocsáttatott meg, hiszen nagyon szeretett. Akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret. Az asszonynak pedig ezt mondta: Megbocsáttattak a te bűneid." (Lk. 7:44-48)