Miért támadt az Úr Mózesre?

Mózes története sokkal mélyebb és érdekesebb, mint ahogyan köztudatban él, vagy a hittankönyvek mesebeli világán át eredeti jelentésétől leromolva megmarad az emberek tudatában. Mózes elhívásának kezdetén tiltakozik, hogy Isten őt válassza ki beszédhibája (feltételezhető dadogása) okán a népvezéri feladatokra. Majd közvetlenül azután, hogy Isten meggyőzi alkalmasságáról hiányosságai ellenében és útra kerekedik családjával, a Biblia egy roppant zavarbaejtő, mára mellőzött szakaszt tartalmaz:

"Útközben történt, az éjjeli szálláson, hogy rátámadt az ÚR, és meg akarta ölni. De Cippóra fogott egy éles követ, levágta fiának az előbőrét, Mózes combjához érintette, és így szólt: Véren szerzett vőlegényem vagy! Akkor eltávozott tőle az ÚR." (2Móz 4:24-26)

Elsőre nagyon különös lehet, hogy miért is támad egyáltalán valakire az Úr, pláne arra a választott szolgájára, akit imént hívott el nagy feladatra. Fontos tisztázni, hogy az Ószövetségben az Úr általi támadás, vagy halál sokkalta inkább a saját belső, lelki tusakodásunkra és szenvedésünkre utal, amit önmagunkkal kapcsolatba érzünk az Isten jelenlétében, látva Isten szellemiségéhez képest a saját magunk gyarló hitványságát. Az Ószövetségben később azért is nem képesek szemtől szemben látni az Istent és "halnának bele", ahogyan az Írás fogalmaz, mert saját maguk bűneit világítaná meg Isten fénye, amivel képtelenek együtt élni és feldolgozni. Ugyanez a helyzet Mózessel is, mikor az Úr rátámad. De miért is teszi?

Látszólag az ok triviális. Elmulasztotta körülmetélni Mózes a fiát. A körülmetélés azonban egy roppant fontos jelentéssel bír ekkor a megváltástörténetben. A körülmetélés jelzi azt, hogy az ember valamit feláldoz magából ebben a világban az Istenért. Az Isten feláldozza önmagát Jézus Krisztusként értünk, s vérét ontja önként a mi életünkért. Ebből az áldozatból azonban nekünk is átkell élni legalább egy minimálisat a világban, ahogyan Jézus is megfogalmazza: „Nem nagyobb a szolga az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak" (Jn. 15:20). Krisztus áldozata kimentett bennünket abból, hogy az örökkévalóságban szenvedjünk az Isten által megvilágított bűneink tudatában, már időtlen létállapotban, változtathatatlanul. Cserébe az időhöz kötött világi életünkben egy csekély mértékben azonosulnunk kell Krisztus áldozatából. Mindenki kicsit "vérét kell ontsa", mindenkinek megkell szenvednie azt, amit elenged a világi boldogsából, az Isten igazságáért cserébe. Ez a körülmetélés szimbolikája, ez az, amit Mózes elmulaszt, mert nem igazán hisz vagy akarja vállalni ennek a súlyát. Isten jelenlétében azonban Mózes majd belehal abba a gyöterlmébe, hogy nem akarja az áldozatvállalás fontosságát átélni, nagy áldozatokkal járó küldetése kapujában.

A megoldás is beszédes. Mózes a rövid történet egészébe passzív szereplő, meg nem szólal, semmit nem cselekszik. Felesége Cippóra menti ki a helyzetből, aki rávilágít a problémára, sőt aktivan tesz is a megoldásért. A Szentírás egész üzenete későbbiekben is az, hogy önmagunktól nem vagyunk képesek megváltani magunkat. Isten és más hívő, valóban Istent kereső emberek segítsége nélkül elvagyunk veszve és Isten mi rajtunk keresztül, egymásra figyelve, egymásról gondoskodva szeretetben végzi el azt a munkát, ami segít elviselni földi életünk alatt a terheket, és az áldozataink, fájdalmaink, bűntudatunk súlyát.

Jézus szembebemegy az önszeretettel

“ Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, az nem lehet az én tanítványom. Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom.” ( Lk. 14:26-27)

Ezt mondja Jézus a sokaságnak az Evangéliumban. Milyen mértékben szembemegy a ma is divatos “ szeresd magadat” felfogással, az önbizalom növelő, bízz magadban coach mantrák, új spirituális felfogások világával és a modern egyház mismásoló szellemiségével. Jézus azt mondja ne tedd! Ne szeresd ezt a leromlott porhüvelyt, ami vagy, sokkal többre teremtettél eredetileg. Ne bízz magadban, hisz ember vagy korlátokkal. Ami belőled származik hibás, sok képletet nem ismer az egyenletben, azokat csak Isten tudja. Vérségi és ösztönszíntből fakadó kapcsolataid ne emeld piedesztálra, azok a múlandó matéria velejárói csupán. Ugyanerre utal Jézus másutt:

“Egyszer elmentek hozzá anyja és testvérei, de nem tudtak Jézushoz jutni a sokaság miatt. Ezért tudtára adták neki: Anyád és testvéreid kint állnak, és látni szeretnének. Ő azonban így válaszolt: Az én anyám és az én testvéreim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és megtartják.” ( Lk: 19-21)

Nem a vér és a DNS azonossága adja a szeretet összetartozását, hanem csak is az, ha Isten szellemében vagyunk azonosan! Minden másra, a fizikai világ szükségszerű dolgaira, beleértve saját magunk testi és világi pszichés valóját megvetéssel kell tekintenünk, ha magasabb, isteni perspektívából szemléljük a világot és önmagunkat. Fontos, hogy Krisztus azt mondja cipelnünk kell a keresztünket. Ha mi magunk terhét, belátott bűneink és romlottságunk súlyát nem cipeljük, Ő maga sem tudja a kereszten érvényessé tenni és üdvözíteni. Csak aki látja saját gyarló mivoltát, az képes megérteni milyen súlyt cipelt és szenvedett el helyette az Isten. Az embernek össze kell törni bánatában, hogy Isten végül helyesen összerakhassa újra a valódi szeretet kötőanyagával, a kényelmes világi ösztönszeretetek illúziója helyett.

A sokaság viszont mindig utóbbit választja, az önszeretet, magabiztosság, önmegvalósítás coachos, pszichológusos, modern tapsikolós keresztény és ezoterikus világát, ahogyan már Mózes idejében tették, mikor Isten helyett más emberi okoskodást akartak hallani a zsidók, mert a Szentlélek igazságát nem tudták elviselni, amit be is vallanak:

“ És így szóltak Mózeshez: Te beszélj velünk, és mi hallgatni fogunk rád, de Isten ne beszéljen velünk, mert akkor meghalunk!” (2Móz 20:19)