A teremtett világ és az ember három halmazállapota

1. Az Éden nem ( vagy nem csak) konkrét földrajzi hely, hanem a jelenleg létező világot megelőző, Isten esszenciájához közelebb álló létállapot. Ebben a létállapotban minden létezett, ami ma is, de más minőségben és formában. Ahogyan a víznek is három halmazállapota van, úgy a teremtett világnak is. A hasonlat kedvéért az Éden legyen a jég. Ezért az Édenben még nem voltak érvényesek több esetben azok a fizikai, vagy természeti törvények, melyek ma, nem volt jelen az evolúció stb. Példának okáért, minden létforma kizárólag növények termésével és levelével való táplálkozásra volt alkalmas ( Ter. 1: 29-30).

2. Ádám és Éva nem csak és kizárólag személyek, hanem egyben minden valaha élő ember összessége. Az ókeresztény origenészi teológia szerint minden ember létezett ebben a preegzisztens (jelen lét előtti létben) és mindannyiunk beleegyezett valamely mértékben az eredendő bűn döntésébe, vagyis az Isten nélküli, önálló élet melletti választásba. Kálvin később szintén úgy magyarázza, hogy Ádámban és Évában már jelen volt az összes valaha élt, élő, élni fogó ember "lélek-magva". Így ez a jelen világ és minden következménye mindannyiunk személyes felelőssége is.

3. Mivel az ember felelősségére bízta Isten az egész teremtett világot (Ter. 2:15) az ember minőségbeli bukásával (kvázi az emberhez hozzáláncolva) és Istentől való eltávolodásával, az egész teremtett világ is elbukott és létrejött a mi általunk is ismert, jelen, fizikai világ. Ezért írja Pál apostol később, hogy: " a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára. Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig." (Róm 8:21-22) Ez a jelenlegi világunk a víz halmazállapotainak hasonlatánál maradva legyen a folyékony víz.

4. Mivel Isten rendje felborult az ember bukásával, a kibillent rendet helyre kell állítani. Az ember azonban romlottságában képtelen saját magától erre. Pál még azt is mondja, hogy azt sem tudjuk, hogyan kell imádkoznunk helyesen és az Isten Lelke fohászkodik helyettünk. (Róma 8:26) Ezért az ember bűnének árát Isten maga tölti le az ember helyett, ő fizeti be a számlát helyettünk, mikor hús és vér formában teljesen emberré lesz Jézus Krisztus képében és a mi bűneinket magára véve vállalja a halált. Aki pedig ebben hisz, annak a " számlája rendezve lett", s az öröklét vár rá, a jelen világ múlandóságából kilépve. Hatalmas, emberi ésszel fel nem fogható misztérium ez.

5. A jelen világ végén, elérkezik az Új ég, Új föld és Új teremtés, melyben ismét visszaintegrálódik a teremtett világ az Isten esszenciájával átitatott állapotba. Ám nem az Éden állapotába, ahonnan kiindult, hanem annál sokkal több lesz. Isten szellemétől teljesen átitatva. Ez a Mennyek Országa, ahol Isten lesz minden, a mindenben (1Kor. 15:28). A halmazállapot példánkkal élve, ez a világ végő, " gőz" formájú állapota.

6. Jézus Krisztus a feltámadásával "ízelítőt" nyújt ezen elkövetkezendő, megújult, végső állapotunkról. Mikor Jézus feltámad, a testére nem hatnak már a jelen világ fizikai törvényei, ugyanakkor nem valamiféle szellem, mely kiesett a világból, hanem meghaladta azt, több annál. Ezért képesek a tanítványok Jézust fizikailag is megérinteni, vagy Jézus képes táplálkozni is (Jn. 20:19-25) mikor másutt még alakjának formáját sem teszi felismerhetővé (Mk. 16:12) vagy éppen ott és akkor jelenik meg, ahol akar. A feltámadáskor mindannyian ebben a szellemi testben fogunk részesülni, ahogyan maga a körülüttünk lévő világ is új szintre lép, új formába öltődik körülöttünk az Új ég és új föld képében. (Jel. 21:1)

7. A hit misztériuma által részesülünk Krisztus feltámadásának dicsőségéből majd, azonban addig is részesülünk Krisztusból már itt e földi világban is, hiszen részint eggyé váltunk szellemileg vele. "Élek de már nem én, hanem Krisztus él énbennem"(Gal. 2:20)- mondja Pál apostol, ahogyan kifejti azt is, hogy minden hívő Krisztus láthatatlan testének része. (1. Kor. 12: 12-27). Krisztus feltámadásának dicsőségében való részesedés azonban nem érhető el Krisztus földi megpróbáltatásainak valamilyen arányú részesedése nélkül! Az emberré lett Isten és az ő tagjai ebben a világban paradox hibák. Az eljövedő dicsőséges létállapot hírnökei egy még romlott, más "halamzállapotú" világban. Rendszerhiba a jelen világ szemszögéből, melyre úgy reagál, akár a fehérvérsejtek az idegen betolakodókra a szervezetben. Ezért hagyja Jézus azt a fontos tanítást minden kereszténynek, akik őszintén, szívvel és lélekkel kívánják oda adni magukat neki: " Ha gyűlöl majd benneteket a világ, gondoljatok arra, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Ha a világból valók volnátok, mint övéit szeretne benneteket a világ. De mert nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak benneteket a világból, gyűlöl benneteket a világ. Gondoljatok a tőlem kapott tanításra: Nem nagyobb a szolga uránál. Ha tehát engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tieteket is megtartják." (Jn 15:18-20)

Nagypéntek és a feltámadás

Nagypéntek alighanem a legfontosabb nap a kereszténységben. Olyan, amiről sokan megfeledkeznek vagy nem érzik át jelentőségét. Isten ezen a napon teljesíti be, hogy a mi általunk,k saját magunkban okozott létromlás következményét nem velünk fizetteti meg, hanem ő hozza meg az áldozatot helyettünk. A lét kibillent egyensúlyát nem tőlünk várja, hogy helyrebillentsük, - hisz képtelenek is vagyunk rá magunktól-, noha az ember szegült önként szembe Isten rendjével, hanem ő maga lesz emberré, szenved és hordozza el mindenki terhét és bűnét, hogy megnyissa az utat majd az örökkévalóságba. Olyan logikailag teljesen felfoghatatlan misztérium ez, ami a keresztény hit szíve és lelke. Isten fő esszenciájának, a szeretet valódi mibenlétének kulcsa és lényege.

Nagypéntek nélkül nincsen sem megváltás, sem feltámadás. Szenvedés és áldozat nélkül nincsen nyereség. S ezt a világ ismeri, coach-ok is mondogatják, de egy hatalmas különbség van. A világ embere mindig a saját maga dicsőségére és nyereséségre hozza meg az áldozatot. Időt és energiát áldoz, hogy testileg jó formában legyen, vonzó legyen, esetleg irigykedjenek is. Időt és energiát áldoz, hogy sikeres vállalkozó legyen, anyagi javai és materiális kényelme meglegyen. A maga dicsőségéért áldoz. Krisztus noha megtehette volna, nem a saját dicsőségéért szenvedett, hanem mások javára, azokéra is, akik őt gyalázzák. Teljesen oda adva magát, önös és ego érdekek nélkül. A világ emberének példaképei azok, akiknek szobrokat állítanak, képeket készítenek róla és ikonként tetszelegnek a világ "öröklétében". Jézus Krisztus és a feltámadás titka éppen az, hogy a sír üres. Nincsen ott semmi. Ami az emberek zömének áhított cél, arról a mindenható Isten azt mondja mit sem ér. Emberek tucatjai próbálnak kínkeserves izzadsággal legalább kicsit a világnak fennmaradni, ismertté válni, tetszelegni, bebalzsamozva, szobrokban, festményekben, fotókon, videókon továbbélni. Miközben Isten sírja üres, nincs ott semmi. Nem láthatod, nem maradhat fent, mert a matéria a világ végéig is fennmaradva üresség. Míg az üres sír a világ végéig jelenti, a valódi életet és örökkévalóságot.

Az élet a halál a halál az élet

Húsvétkor két szöges ellentétben álló ünnep zajlik párhuzamosan egymás mellett, amit próbálnak magukat keresztényként aposztrofáló emberek is összeegyeztethetőnek, mi több természetesnek beállítani. A nyuszi és a tojás, locsolkodás néphagyomány ha úgy vesszük valóban természetes. A természetet élteti. A teremtett valójától lesüllyedt, eltávolodott biológiai, anyagi természetet. A nyúl mint a szexuális szaporaság jelképe, a locsolás, mint megtermékenyítés, s az érte kapott tojás, mint magzat szimbóluma. Ősi termékenységi rituálé. Az új élet ünnepe. Minden, ami ellen Krisztus eljött, s meghalt. Nagypéntek éppen nem az élet, hanem a halál ünnepe. Az a materiális világi élet, melyet a pogány ünnepel, az Krisztusnak inkább a halál, s a halála a valódi élet kezdete. A feltámadás is az új élet ünnepe, azonban egy új, szellemi, metafizikai síkon.

Az ember Isten képmására teremtetett, tehát ugyanúgy hármas osztatú ( szellem, lélek, test) akárcsak Isten a Szentháromság által. Az állat csak testet és lelket kapott, az ember szellemet is, mely képes metafizikai, spirituális szubsztanciákkal kapcsolatot tartani, azt felismerni. Az állat öntudatánál van, de ösztönök vezérlik, ösztönök, melyek által a romlott világnak van kiszolgáltatva. Ezért él az evés, ivás, szaporodás ördögi körében. A pogány s materialista ember pontosan ugyanezt élteti és folytatja. Megöli magában a szellemet, mely kiemeli az állatvilágból és istenivé teheti. A materiális életet Krisztus megveti, míg a szellemibe utat mutat. Utat az ösztönök és anyagi logikák világából kifelé az ő feltámadásával. Míg a pogány rituálé számára a hús-vér magzat jelenti az életet, a krisztusi létben maga az Úr hús-vér halála és “ eltűnése” az igazi élet reménysége. Jól látható, hogy a matériai híveinek a fizikai síkon lévő öröklét jelenti a célt, ezért is balzsamozták be magukat a kommunista vezérek, s bíztak földi halhatatlanságukban azzal, hogy testük örökké megtekinthető a haláluk után is. Ezzel szemben Isten örökléte pontosan abban rejlik, hogy a sír végül üres.

Isten halálának súlya és az egyensúlyba állított kozmikus rend

 Az Édenben (ami egy előző létsík, nem pedig egy konkrét hely, már ebben a világunkban) Ádám és Éva, reprezentálva az összes férfit és nőt, úgy határoz, hogy Isten igazságától függetlenül, attól eltávolodva kívánja megtapasztalni a létezést. Mint Ádám és Éva része, magvunkban részt vettünk ebben a döntésben mindannyian. Ez az eltávolodás szükségszerűen okozza a létállapot leromlását és innen kezdődik egyáltalán a ma is ismert fizikai világunk, a Paradicsomból való kivettetés után, ahol már "bőr ruhát" kellett ölteni az embernek. És bármilyen messzinek is tűnik, a Nagypéntek és Isten egész megváltó terve is itt kezdődik.

Ábrahámmal indul a történet, melynek Jézus, azaz magának Istennek a halála fogja helyre billenteni a létezés rendjét, mely mint egy mérleg egyik ága kibillent az egyensúlyból a bűn által. Ábrahám és a kor összes civilizációja érzi, hogy valamit helyre kell billenteni, valamit egyensúlyba kell hozni és ezért áldozatot kell tenni. Azt is érzik, hogy az áldozat mindig értékes és fájdalmas a vesztesége. Ettől áldozat. Az életet adó állat és ételáldozatok is ilyenek és a legnagyobb súlyú minden kultúrában, az ember áldozat. Ábrahám is ezt akarja fiával elkövetni, de Isten közbelép; neki nincs szüksége ilyesmikre, az ő kegyelmét nem lehet ezáltal elnyerni, az van. A világ célt tévesztett állapotát ő maga fogja helyreállítani, csak Isten maga szolgálhat kellő súllyal, hogy a mérleg ismét visszaálljon egyensúlyba. Ezért maga Isten lesz az áldozat.

Amikor Isten manifesztálódik, mint Jézus, akkor átütő erővel cáfolja és egészíti ki az emberi teóriákat, tapogatódzásokat arról, hogy mi is az ő törvénye, igazsága. A Hegyi Beszédben egyértelműen definiálja, hogy a bűnös létállapot milyen zsigerileg átjár mindent, a gondolati szinttől kezdve az érzelmeinkig. Nem erkölcsi kisokost hoz, és a békés egymás mellett élés használati utasítását, hanem jelzi, hogy az egész jelenlegi fizikai létsík hiábavaló és menthetetlen, szükségszerűen a pusztulásba menetelve. Neki sincs itt nagy terve, azért született, hogy meghalhasson. Isten úgy használja ki a Sátánt, hogy engedi, hogy féktelen dühében tobzódjon és kiélje minden haragját azon, akit legjobban gyűlöl, Istenen. S pont ezáltal, hogy a kínhalálba kergeti Istent, annak súlyával helyre állítja a "serpenyőnket" és a világ rendjét, s megnyitja az utat ismét az Istennel való lét jövőképe, a majdani Mennyország, minden ember üdvössége előtt.

A feltámadás már bónusz előképe a mennyei létnek, de az igazi csoda Nagypénteken történik. Akinek nem a Nagypéntek a legnagyobb ünnep a szívében, nem értette meg Istent. Aki boldog, polgári, családos életet él, vagy arra vágyik, még nem találkozott Istennel, aki szenvedett és meghalt, s nem is ígért mást sem a követőinek, csak a szenvedést és a megváltó halált ebből a célját vesztett hiábavaló létsíkból. A halált, amely a végső és valódi Élet kezdete.

Nagypéntek és a böjt

Nagypéntek most már munkaszüneti nap. Ismét azzal találkozunk, hogy az állam és a kereszténység összeér. Egészen pontosan előbbi, rátelepedik az utóbbira. Nyilvánvalóan az emberek többségét most sem érdekli miért van munkaszüneti nap, ahogyan egyik nemzeti, vagy szakrális eredetű ünnepnél sem. Naiv lenne azt gondolnunk, hogy ezt a napot Jézus Krisztus áldozatán való elmélkedésen és szellemi elmélyülésben tölti a társadalom nagy része. Ahogyan eddig sem tette, most szabadnapként sem teszi. Ahogyan semelyik más ünnepen sem, szóljon az bármiről. Meg kell mondjam, hogy ez engem keresztényként egyáltalán nem zavar. Ha egyszer nem keresztény, miért is foglalkozna keresztény jelentőségű napokkal? Természetesen szeretném, ha úgy hinne ahogyan én, szeretném, ha az általam igazságnak vélt válaszokat megismerné. Hiszen alapvetően jót akarok. De ezt nem törvényileg megszabott napokkal és szokásokban gyökeredző rítusokkal érhetjük el. Egy szó, mint száz, nem zavar ha valaki nem keresztény és magasról tesz a Nagypéntekre, meg a Húsvétra vagy bármire.

Az sokkal inkább zavar, ha valaki nem keresztény és még is meg-meg tart bizonyos dolgokat. A mai napon nem egyszer találkoztam azzal, hogy "hát ma Nagypéntek van nem lehet húst enni". Legyünk már következetesek könyörgöm! Ha nem hiszek Istenben az év összes napján, - és teszem hozzá még ezen az egy napon sem jött meg a hitem-, akkor mi a búbánatos fenéért akarok betartani egy úgymond keresztény hagyományban gyökeredző szokást, hogy ma nem eszünk húst? Miért? Őszintén nem értem. Mikor én ateista voltam olyan magasról tettem ezekre a szokásokra, hogy azt leírni nem tudom. Mikor nem voltam keresztény, de valamiféle Isten elképzelésem volt már a magam módján, akkor úgy szintén nem izgatott, hogy mikor lehet húst enni meg nem. Nem tudom elképzelni azt a minimális önvizsgálatot mellőző habitust, ami egyszerűen nem jelez, hogy " Hé haver, te ebbe nem hiszel és nem is érted mi értelme van ennek az egésznek, miért tartod be?". Az egészben a slusszpoén, hogy a Biblia még csak el sem várja tőlünk, hogy ne együnk húst Nagypénteken. Persze feltételezi, hogy böjtölünk olykor. Mert a böjtnek megvan a maga teológiai jelentősége és hasznossága. Azonban ezt nem előre legyártott megszabott naptári időpontban köti ki a Szentírás, sőt még csak azt sem köti ki, hogy miben merüljön ki a böjt, hanem teljességgel a lelkiismeretünkre bízza, mikor és mit vonunk meg magunktól. Az már egy emberi kreáció, hogy megszabta az intézményesedett egyház, hogy mikor és mit csináljunk. Én pedig hívő keresztényként nem éltem ezzel most. Nem böjtöltem. Pontosabban nem a megszabott katolikus nagyböjti időszakban. Hanem majd lelkiismeretem szerint diktált időben. Szörnyülködnek körülöttem..." te vagy a keresztény, ez ám a teológus". Mindezért mert húst ettem ma. A Biblia így szól:

"Vigyázzatok, hogy rabul ne ejtsen valaki titeket olyan bölcselkedéssel és üres megtévesztéssel, amely az emberek hagyományához, a világ elemeihez, és nem Krisztushoz alkalmazkodik." (Kol. 2:8)

Manapság ez már nem csak a hívőket téveszti meg, hanem nem keresztények is számon kérik rajtam ezen emberi hagyományokat. Én pedig mégis úgy érzem mélyen a szívemben, hogy áttudtam élni, áttudtam érezni, el tudtam mélyülni szellemileg annak a jelentőségében, amit Krisztus áldozata jelent számunkra. Ha ettem húst, ha nem, ha munkanap van, ha nincs.

Horváth Martin