LMBTQ-k és heterók a pokolba

Régebben többet foglalkoztam az LMBTQ-témával, ahogyan a mainstream kereszténység vagy bármilyen magát keresztény jelzővel illetett csoportosulás. Ma már mérhetetlenül unom. Nehéz eldönteni, hogy a Pride-on vonuló, Szivárvány TV-t létrehozó, minden sorozatba és filmbe LGBTQ karaktert erőszakoló világ, vagy a konstans ezt figyelő, ezen triggerőldő, sokgyermekes, nemzetmentésként ipari szaporodást hírdetők a fárasztóbbak-e. Ha valaki kicsit is elmélyed Krisztus üzenetében, akkor kiviláglik, hogy a probléma és a bűn mikéntje egyáltalán nem abban keresendő, hogy alászállott földiporhüvelyében kinek mire áll fel, vagy nedvesedik. Az igazi és fő probléma maga ezen porhüvely. A porhüvely ideiglenes és leromlott. Tudjuk, hogy a krisztusi ember számára, illetve a Mennyek Országában nem lesznek nemek, nem lesz férfi, sem nő ( Gal. 3:28). Maga a szexualitás már önmagában a bűneset utáni létállapotromlás szükségszerű következménye. A nemi identitásunk pedig a Mennyeket megelőző forma, melyen végül felülemelkedünk. Legbestiálisabb, legkrisztusellenesebb dolog ezen ideiglenes és tökéletlen formánkkal azonosulnunk. Akinek a szexualitás egy identitás, ne adj Isten szubkultúra, az lelkileg katasztrofális végveszélyben van. Nincs ennél sötétebb erő, amivel idekötözné magát a süllyedő világhoz, mint csak a süllyedő világban létező szexus.

Teljesen mindegy, hogy hetero, homo, bi, transz és kismillió kívánságműsor identitás az, amiként az ember identifikálja magát. A szexuális identifikáció maga a pokol fenekére való lekacsintás. Pál apostol sem tesz már különbséget.

"Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok, (tükörfordításban férfifertőzők, tehát homoszexuálisok) sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolók nem fogják örökölni Isten országát." (1Kor. 6:9)

Nagyon fontos, hogy az apostol ezt a témát egy felsorolásban lazán elintézi. Aki parázna (heteroszexuálisan a korabeli szöveg értelmében), vagy bujálkodó vagyis kéjenc, az ugyanolyan mélyen van, mint ha valaki az LMBTQ betűszó bármelyikében lenne. Krisztus Hegyi Beszéde óta tudjuk, hogy pusztán szexuális kívánsággal gondolni egy utcán látott nőre is paráznaságnak számít lélekben. Mindenki, aki ezt tette már, bármilyen nemű egyénnel, vagy élvezettel nézett pornót, fantáziált bárkiről és bármiről, bármilyen szexuálisan, az ugyanott van, mint az LMBTQ. Ezek pedig mind egyenrangú felsorolásba tartoznak a kapzsi gengszterekkel és tolvajokkal, alkoholistákkal és minden más függővel, aki nem ura a saját elméjének és testének! Mindenki, aki a Pride szivárványzászlaja alatt felvonul és "büszke" egy nemi identitásra, az a sötétség felé tart, s mindenki, aki büszke arra, hogy a romlott világ biológiájának megfelelően izgul fel egy ellentétes, szaporodásra alkalmas egyedre, az robog a feneketlen kút felé. Krisztusilag a vita egyenrangú azzal, mintha az alkoholisták vs. drogfüggők erkölcsi mérkőzését néznénk. Mindannyian hatalmas bajban és bűnben tobzódunk nap, mint nap. A szellemi dolgok felé fordulás helyett, bármelyik világhoz minket láncoló bűnünket büszkeséggé és identitássá fabrikálni pedig a legkárhozatosabb út. Mindenki más vágyat, keresztet, bűnt kapott, amik egyenként nézve horizontálisan nagyon messze vannak egymástól, de vertikálisan ugyanolyan messze van Istentől az összes. Pedig csak ő menthet meg bennünket, hisz mindenki halálos bűnben tocsog. Csak mindenki a maga módján.

Szarajevó szafari

"Nem tudom, milyen ördög szállt meg aznap" - kezdi búcsúlevelét Padrag O. a Szerb Köztársasági Hadsereg mesterlövésze, mielőtt öngyilkos lett Belgrádban, és így folytatja- " Megláttam a kislány arcát. Láttam, hogy mosolyog, mintha nem is lenne körülötte ez az egész őrület. És az őrület egyszer csak elkapott. Miért mosolyog? Ezt gondoltam. Rám mosolyog? Én itt vagyok, itt szenvedek ebben az élet nélküli életben, és ő meg mintha kihívóan mosolyogna. Hogy merészel ilyen boldognak és vidámnak lenni?- gondoltam. Nem, ezt nem teheted velem - mondta egy pokoli hang bennem és éreztem, hogy az ujjam a ravaszra vándorol, és elkezdi húzni...Állj le, áll le! - üvöltöttem magamban, de az ujjam nem engedelmeskedett. Nem is céloztam, csak megéreztem a puska ütését. Aztán eldobtam, és ömlött rólam az izzadság. Olyan volt, mint egy rossz álom. Fogtam a távcsövet, és a kút felé irányítottam: a kislány a földön feküdt, véres volt, az anyja mellette állt, arcát eltorzította az üvöltés, ami kiszakadt belőle."

A szerb katonát 10 éven át gyötörte a lelkiismerete, mire végzett magával. Nem úgy annak a több, mint 500 nyugati "turistának", akiket nem is a lakóhelyükön lévő háború kényszerített embertelen háborús helyzetbe. Ezio Gavazzeni: Hétvégi orrvlövészek című oknyomozói könyve több ponton is megrázó. Maga a puszta tény, amely témában nyomoz. Gazdag és befolyásos ügyvédek, orvosok, bírók, cégvezetők, akik az afrikai szafarik világát és az veszélyeztetett állatok trófeáit megunták, súlyos összegeket fizettek a szerb hadseregnek, hogy a délszláv háborúban ostromlott Szarajevó, Mostar, Tuzla és megannyi ostrommlott városban ártatlan civilekre lőhessenek.

" A gyerekek jelentették a legértékesebb trófeát..." - számol be egy tanú a beteges hobbiról. Egy kísérő így egészíti ki: Minden vadász haza akarja vinni a trófeát. Ebben az esetben lehetetlen volt odamenni, az áldozatokhoz, hogy elrakjanak a testéből egy darabot, fület, ujjat, hajcsomót (...) A trófea a töltényhüvely volt, amelyen a kísérő színnel jelölte, hogy milyen célpontot találtak el vele: világoskék és a rózsaszín volt a kisfiúk és kislányoknak.

A Balkáni konfliktust régóta kutatva gyakran futok bele abba a meghökkenésbe Európa békésebb részeiről, hogy mégis, hogyan történhetett meg ez az 1990-es években, Európában. Etnikai tisztogatás, kínzások, csecsemőgyilkosságok, haláltáborok, tömegsírok. Egyfajta ki nem mondott ítélkezés és lenézés párosul ebben a Balkán sokat szenvedett, szedett-vedett kultúrájú és sorsú népeihez, akik meglehetősen barbárnak tűnnek a fejlett Nyugat civilizációjához képest. Az igazság azonban nem a földrajzi helyben és kultúrában keresendő, hanem abban, hogy emberek vagyunk. A Biblia legelső lapjain már Káin és Ábel történetében megismerjük, hogy a nagy bukás utáni emberi lény alapvetően gonosz, önző és aljas és ennek következményeként gyilkos.

"Ti atyátoktól, az ördögtől valók vagytok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. " (Jn. 8:44)

Mondja Jézus már a farizeusoknak. S az igazság az, hogy jobb ha minél hamarabb realizáljuk, hogy minden ember megfelelő élethelyzetben, körülmények között képes a legaljasabb gyilkosságokra. Lehet ez a hatalom mámorával járó beteg hobbi, lehet ez a haza vagy valamely szent ügy védelme, vagy legalapvetőbb esetben saját magunk vagy saját családunk védelmének indoka. De kivétel nélkül mindenkiben ott él Káin, ott él a kegyetlen embergyilkos. Az ember ha hatalmat kap, elméje eltorzul, istenné akar válni, lelkében Bábelt épít és élet és halál ura kíván lenni. Ez mindannyiunkban ott van, ott szunnyad, ott lappang minden egyes nap. Miért történhetett meg a modern Európában a délszláv háború rémségeinek zöme? Nem a Balkán miatt, nem a kultúrák ellentéte okán. Kizárólag romlott emberi mivoltunk okán, s megtörténhetett volna bárhol máshol is, s megtörénhet a jövőben is. S, ahogyan a " Szarajevó szafari" gyilkos turistái mutatják, fogadó készség mindig, mindenütt van a legbestiálisabb bűnökre. Köztiszteletben álló orvosok, jogászok, vállalkozók. Azok az emberek, akiket tisztel a társadalom, akik jó tanulók és szorgalmasak voltak, akiket kezdettől fogva példának és mintának állítanak elénk. Ők voltak képesek ártatlan gyerekek homlokára célozni szórakozásból, majd másnap nagyokat nevetni a családi ebéden és lefektetni saját gyereküket, és reggel bemenni alkotni a jogot, ítéletet hozni, operálni, részvényeket elemezni. Velejéig romlott és bűnös, aljas az ember szívének mélye. Csak az Isten kegyelme képes megmenteni, ahogyan Pál apostol fogalmaz: nem érdemből, hanem csak is kegyelemből.