Mikor még zsenge kamaszkoromban a ultrajobboldali, nemzetiszoc nosztalgiás közegekben bolyongtam volt egy alkalom ahol egy nemzetközi nacionalista dzsembori alkalmával a szerb kolegákkal beszéltek a magyarok, és hát a szerbek nagy ovációval fogadták, hogy szerintünk is az aljas nyugati, amerikai támogatottságú Koszovó az Szerbia része. Aztán visszakonyult a szájuk mikor Vajdaság kérdéskörében azt már a magunkénak vallottuk. Orbán "tihanyi visszhangja" is csak egy mintája az internacionalista nacionalizmus ősi problémájának.
Amikor a nacionalizmus megjelenik a 18. század végén, akkor egyértelműen baloldali, a jobboldali, konzervatív világrend lebontására szolgál. A konzervatív, feudális birodalmak többnyire mind többnemzetiségű entitások voltak, ahol a nemzetiséghez, etnikumhoz való tartozás másodlagos volt. A nacionalizmus képes volt lebontani területileg és társadalmilag a nagy jobboldali birodalmakat, kiegészülve a szocialsita és liberális mozgalmakkal egyetemben. Az Osztrák-Magyar Monarchiát is ez a nemzetiségi feldarabolás tüntette el a nagyhatalmak sorából, ahogyan ez vezetett Trianonhoz is és írta ki a Magyar Királyságot is a lehetséges középhatalmi státusz várományosai közül is. Mikor aztán a baloldali progresszió olyan fázisba jutott, hogy a nemzeti identitáshoz való ragaszkodás is avittnak és megszűntetendőnek minősült, akkor a nacionalizmus óhatatlanul oldalt váltott.
A 20. századtól a nacionalizmus átpártolt a koznervativizmus mellé, hogy közös defenzívát folytassanak az immáron nem csak konzervatív társadalmi rend, de a nemzeti értékek ellen is folyó progresszív megnyilvánulások ellen. Csak a nemzeti-konzervatív front kibékíthetetlen belső ellentétekkel rendelkezik, melyek alkalomadták felbukkannak. Egy globális kozmopolita progresszív folyamat ellen egyenként nemzeti szinten nem lehet harcolni. (Ezért is volt hasznos, hogy a nacionalizmus felbontotta a tradícionális soknemzetiségű, ám konzervatív értékrendű birodalmakat). Viszont a nacionalizmussal átitatott nemzetközi, közös felléppés a globalizmussal szemben elkerülhetetlen paradoxonokhoz vezet, hiszen egymás nacionalizmusa ütközni fog ezekben a nemzetközi összefogásokban. A román szélsőjobboldal ugyanúgy a globalisták, brüsszeli bürokrácia, LMBTQ és gender, migrációs kulturkeveredések ellen aposztrofálja magát, mint megannyi a kontinensen. De nacionalizmusából adódóan magyarellenes. Erdély, mint a magyar nacionalizmus szimbolikus ékköve, egyértelmű célpontja ennek. A jobboldal dilemmája ez esetben az, hogy vagy a nacionalizmusát dobja el és pártol egy román jelöltet, akiben az antiglobalista konzervatívot látja, vagy támogat egy liberális-globalista jelöltet, akiben a magyar nemzetiség védőjének lehetőségét látja. Így vagy úgy, de a nemzeti-konzervativizmus meghasonlik. Vagy a jobb vagy a bal lábának levágása mellett kell döntenie. Tovább menetelni azonban egyik nélkül sem képes. Nemzetközi példák azonban azt mutatják, hogy előbb vágja le a nacionalista gyökereit ez az irányzat, mint a konervatív vonalat, s lassan visszatérünk a 19. század progresszív kontra konzervatív, feudális hierarchikus társadalmak eredeti szembenállásához.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése