- Bár a legtöbb ellenzéki orgánum úgy viselkedik, mintha most derült volna ki, hogy Oroszország visszaréved a Szovjetunió narratíváiba, érdemes megjegyezni, hogy Putyin már 2005-ben történelmi tragédiának nevezte a Szovjetunió összeomlását és már 2000(!)-ben visszavezették a szovjet himnusz dallamát, új szöveget pedig ugyanaz a Szergej Mihalkov írta, aki 1944-ben Sztálin felkérésére a szovjet himnuszt.
- A neomarxista Frankfurti iskola az 1930-as években megállapítja, hogy a Szovjetunió valójában nem kommunista, hanem egy vörös rongyokba bújtatott orosz imperializmus. Sztálin után a szovjet rendszer ( a vallásellenességét leszámítva, ami később szintén puhult) semmiben nem különbözött egy totalitárius berendezkedésű konzervatív birodalomtól. A szimbólumok és a jelszavak hivatkoztak csak a kommunizmusra ( ezek is jobbra tolódtak néha, mint Nagy Honvédő Háború vagy Magyarországon a Hazafias Népfront).
- A Frankfurti iskola volt, amely a "valódi kommunizmust" szorgalmazva megállapította, hogy Nyugaton a kultúrába oltva kell az elveiket egy pre-woke módon hirdetni.
- Ennek a Frankfurti iskolának volt magyar tanítványa az a Lukács György, akinek a '70-es években a Budapesti iskolában több, későbbi prominens ellenzéki, később SZDSZ-es politikus is tanítványa volt. Ez a "liberális" SZDSZ későbbi Nyugat imádó woke előtti woke politikáját is megmagyarázza.
- Francis Parkey Yockey az amerikai fasiszta az 1950-es években szintén megállapítja, hogy a Szovjetunió egy szólamokban kommunista, de valójában fasiszta impérium, mellyel az európai szélsőjobboldaliaknak össze kell fogni a valóban kommunista szellemiségtől fertőzött Nyugat ellen.
- Ha valaki szimpatizált a Kádár-rendszerrel, ma pedig konzervatív többhöz sorolja magát - bár ellentmondásoktól korántsem mentes-, nem egy paradoxon. Ha valaki megnézi a korabeli "szocialista etika" társadalmi ajánlásait és ideáit, a szexualitás kérdésében, a társadalmi szerepek, a család kérdésének tekintetében egy bigott konzervatív erkölcsöt fog találni. Még a szélsőjobboldali Jobbik is a Kádár-rendszer passzusaiból kölcsönözte annak idején a "cigánybűnözés" kifejezést.
- Noha ezáltal megérthető a jobboldaliak bizonyos szintű Oroszország szimpátiája, azt még koránt sem legitimálja. Attól, hogy 1956-ban gyakorlatát tekintve nem egy kommunista birodalommal csaptunk össze, hanem egy orosz imperialista elnyomóval, nem szépít a helyzeten. Az orosz imperializmus legalább olyan borzalmas, mint bármilyen más elnyomás. A török, Habsburg, német és amerikai imperializmus sem volt sohasem kommunista, de a magyar nemzet javát egyik sem szolgálta.
- Bár az ukrán kormány politikája teljesen jogosan háboríthat fel sok magyart, s még ha meg is értjük Oroszország indokait ebben a háborúban, ne feledjük, hogy amelyik ország azt mondja, hogy hiba volt kivonulni Magyarországról (is) 1990-ben, az bármikor juttatná Magyarországot is a mostani Ukrajna sorsára.
- A 2000-es évek végéig érteni véltem még a jobboldalon meglévő Oroszország imádatot, hiszen minden szovjet nosztalgiája ellenére is tett gesztusokat ( bocsánat kérés '56-ért, áldozatok koszorúzása) az orosz vezetés, hogy egy új Oroszországgal állunk szemben, a mostani totálisan re-szovjetizált szemléletben ez közel sem egyértelmű.
- Kínával kapcsolatban már a 2000-es évek végén is szkeptikus voltam, hiszen kommunista szellemiségét sokkalta jobban megőrizte, mint ahová a Szovjetunió valaha is eljutott. S bár szeretnek azzal érvelni, hogy Kína nem terjeszti az ideológiáját olyan agresszíven, mint a Nyugat, koránt sem biztos, hogy ez örökké így marad. Az 1980-as években előre megfontolt taktikai döntése volt a Kínai Kommunista Pártnak, hogy a kapitalizmussal győzik le a kapitalistákat. S ha ne adj Isten, úgy fordulnak vissza Mao kulturális forradalmához, ahogy az oroszok a szovjet narratívákhoz, akkor egy ilyen Kínának gazdaságilag kiszolgáltatott országként létezni, nem lesz egy leányálom
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése