Eurovízió és a kulturális marxizmus

Az Eurovíziós Dalfesztivál már hosszú ideje legalább akkora "humbuk"-verseny, mint az Oscar-díjért folytatott harc. Ha valami megfelelően egyenlőség-propaganda, elfogadáspárti, nemi identitással nem tisztában lévő, holokauszt témájú, feminista, akkor kellő esélyekkel indul a film és zeneipar díjátadóin. Megjegyezném, hogy ne örüljenek a szélsőjobberek, nem Izrael győzelme miatt háborgok, én még összeszorított foggal ugyan, de azt is eltudom fogadni, hogy kulturálisan Európa része a zsidóságot képviselő állam. A zsidóság ugyanúgy fel van használva a kulturális-marxizmus fegyvertárában a holokauszt révén, mint a homoszexuálisok vagy bármely kisebbség. A szélsőséges baloldali szellemiség nem tekint rájuk másképp, mint eszközre a jobboldal szellemiségével vívott harcban. Sőt, a baloldal eszmei alfajai váltakoznak időközben, tehát míg 30 éve komoly előnyt jelentett egy holokauszt tragédia témája, vagy holokauszt túlélőnek lenni a média világában, addigra ma már ezt a kártyát üti a genderizmus. Tehát ha egy holokauszttúlélő rendező vagy, de közbe a feministák rád szórják a #meetoo átkot, akkor a zsidóságod tragédiája már nem véd meg. Ennek ellenére még biztosan nagy felhajtást érő Oscar-díjat jelent a Saul fia napjainkban is. De az Eurovízión Conchita Wurstnak minden nemzetiségi történelmi tragédiával szemben már nagyobb esélye volt évekkel ezelőtt, csak mert "szakálla volt gender".

A lényeg, hogy a nyugati kulturális és szórakoztatóiparban egyértelműen ideológiai alapon történnek jutalmazások. Az már csak hab a tortán, ha művészileg és szakmailag is jó az alkotás. Sőt a kádárizmus öncenzúrájához hasonlóan, nyugaton a zeneszerzők és rendezők maguktól olyan témákat és karaktereket gyártanak, amelyekkel tudják, hogy befuthatnak a kulturális-baloldal terrorja alatt lévő nyugati világban. Valójában ez semmivel sem másabb, minthogy idehaza Mészáros Lőrinc hogyan nyer közbeszerzést, vagy Polt Péter mi alapján nézi a jogot és, hogy a NVI hogyan szelektál a népszavazási kérdések jóváhagyása körül. Mindenki az adott országban tudja, hogy honnan fúj a szél és a hatalmon lévő klikk/ ideológiai oldalnak akar megfelelni. Így azonban alkalmas, képzett, rátermett emberek nem nyernek projekteket a NER-ben, és tehetséges alkotók, művészek halhatnak éhen a Nyugaton, csupán mert nem megfelelően gondolkodtak az őket körülvevő viszonyokról.

Horváth Martin

Sárkány Zsombor- Választási csalás?

A választások után, úgy érzem itt az idő beszélni egy kicsit a mély állam koncepciójáról. Itt az idő, hiszen tökéletes aktualitást ad a dolognak a választások utáni szokásos hiszti, a társadalom megfelelő térfelének részéről. Mindenki csalást kiált és a szavazatok újra számlálását követeli. Az értelmiség ördögöt fest a falra, és a megfelelő házi újságíróknak és műsorvezetőknek pedig habzik a szájuk és nyelveken szólnak.

De vajon mennyire jogos vagy valóságos az épp ellenzékbe került vagy ellenzékben maradt tábor érzése, a demokrácia vereségével kapcsolatban? Aki épp a jó lóra tett az nem fog ilyen kételyeket megfogalmazni, hiszen örül, hogy a kedvence marad a kiszavazó show után a villában. Aki pedig vesztett az akkor is a demokrácia haláláról fog hörögni, ha a világ legdemokratikusabb választása zajlott le. Ez kellően megnehezíti, hogy valaki tisztán lássa a dolgokat. Viszont pártszimpátia ide vagy oda be kell látni, hogy a közakarat érvényesülése súlyos akadályokba ütközik.

Itt jön a képbe a mély állam megismerésének fontossága. Ez a közigazgatási jelenség az utóbbi időben nagyobb nyilvánosságot kapott Trump elnöksége által, aki a szájára vette ezt a nem épp előtérben lévő konglomerátumot, és zászlajára tűzte a „deepstate” magyarul a mély állam befolyásának visszaszorítását. Ezek hallatán már mindenkinek akadhat ötlete arról mit is jelenthet a deepstate. Első hallásra nekem is valami háttérben meghúzódó manipulatív és kártékony csoport jutott eszembe. Egy kis kutatás után rájön az ember, hogy a valóság nem ilyen egyszerű.

A politika tudománya szerint a mély állam nem más, mint azon szakértői körök, szervezetek, összessége, amik az állam megbízásából vagy annak részeként, olyan feladatokat látnak el, amik komolyabb szaktudást és folytonosságot követelnek. Egy négy évre berendezkedő kormány nem képes hosszú távú vagy rendkívül specifikus feladatokat ellátni. A politikus csupán a felhatalmazást birtokolja és iránymutatást tud adni, szakmai részleteket nem vagy nem mindig tud kidolgozni. Ezért alakult ki ez a garnitúra, ami jövő-menő kormányoktól függetlenül tevékenykedik, politikusaink árnyékában folytonosságot és szakértelmet biztosítva. A papírforma tehát nem is olyan vészes, és ez a felállás demokráciánk része, ilyen olyan formában a korai tizenkilencedik század óta. Miért szeretne tehát Trump elnök lesújtani erre a látszólag szakemberekből és tanácsadókból álló segédszárnyra? És miért hoztam fel az aktuális magyarországi választási hisztit?

A probléma, mint oly sok helyen itt is korrupcióval kezdődik. Már Eisenhower elnök is figyelmeztetett a mély-államba beszivárgó ipari, üzleti lobbistákra. Az állam jó megrendelő és, pár jól irányzott ajánlással remek lehetőségek nyílhatnak meg egy vállalkozás előtt. Innen már csak egy lépésre van az, hogy maga az oligarcha diktáljon a politikusnak. Azóta több-kevesebb mértékben a mély állam átalakult az államnak szakmai segítséget nyújtó szárnyból, az üzleti körök érdekképviseletévé az államon belül. Végső soron, a mély állami szerveződések váltak a ma ismert korrupció fő forrásává. Mindezt pont a már említett antidemokratikus jelleg és az átláthatatlanság tette lehetővé. Az Egyesült Államoknál maradva, példának okáért; szinte közhely az államot harci kutyaként kezelő fegyver és olaj-lobbi ténye. Nem volt véletlen az se, hogy amerikai közpénzek kerültek felhasználásra az idei magyar választási kampányban az ellenzék támogatására, közli a LibertyReport. Daniel McAdams szerint főleg a vidéki ellenzéki sajtóorgánumok kerültek támogatásra az USA által, ráadásul mindezt Trump elnök háta mögött. Talán ez jelzi a legfényesebben azt, hogy a mély állam a saját feje után megy akár külpolitikáról vagy belpolitikáról van szó, Trump elnök ugyanis az eddigi USA elnökök közül pozitívabban viszonyul a jelenlegi Magyar Kormányhoz.

Közép-Európának is megvannak a maguk sajátosságai a mély állami működések terén. Úgy néz ki nálunk, inkább a privatizációból meggazdagodott oligarcháké, egyéneké a főszerep, semmint a nagy nemzetközi lobbiké. Így a cikk elején feltett kérdést megválaszolásra került e részben; valóban szabadak voltak az idei választások? Nem! Ahogy az összes eddigi se. Amíg nem érvényesül kellően a polgárok akarata, mert a mély államnak más ötletei támadnak, hiába cserélgetjük a kormányokat. Nézzük csak meg az ellenzék kampányát. Gyerekkoromból, halvány töredékes emlékekből még dereng, hogy már akkor a kilencvenes évek végén is elhangzott minden, ami idén is. Kis és közép vállalkozások támogatása, egészségügy, oktatás. A mély állam tevékenykedése mellet talán nem is véletlen, hogy eddig egy kormány se bírt el ezekkel a problémákkal. A sokat kritizált rendszerváltás lényegi bukása is talán ebben fogható meg. Az előző rendszer a mély államon keresztül konzerválta magát, ezzel elkerülve szinte mindenki figyelmét. Egy ilyen garnitúra lecserélése egy kormány által, igazán nehéz dolog és kemény kezet igénylő feladat. A Fidesz újbóli hatalomra kerülésekor nagy vehemenciával neki is látott saját struktúrájának kialakításához, az évek során a közigazgatás és a többi hatalmi ág heves ellenállása részben ezzel is magyarázható. De sajnos tizenkét év alkotmányos többségben való kormányzás ide vagy oda, a mély állam normális működésének visszaállítása helyett megszületett az újabb gólem, amit ma NER-nek nevezünk.

A Fidesz kormányok igazi bűne nem az, amivel az ellenzék vádolja. Nem az a baj, hogy kifüstölték az előző rendszer szellemi örököseit a közigazgatásból. Nem is az, hogy kemény kézzel jártak el és mertek új alkotmányt írni, és az rendszer összes elemébe belenyúltak. Hanem az, hogy amikor végre sikerült bevenni a velünk élő Kádár-rendszer földalatti erődítményeit egy új kezdet helyett, lemásolták az eddigi modellt és átvették a működési elveit. A Fidesz által kiépített mély államot majd akkor figyelhetjük meg igazán működés közben, ha már nem a Fidesz van kormányon. De nagy összegbe fogadok bárkivel, hogy egy esetleges NER-váltó kormány pár személycsere után roppant kényelmesen fogja magát érezni, és esze ágában sem lesz struktúrát váltani.

Összességében tehát elmondhatjuk; a meglátásban igaza van a jelenleg Budapesten tüntetőknek. Valóban elvették tőlünk a döntés jogát, de nem most, és nem Orbán.

Sárkány Zsombor

Horváth Martin- Jobboldali kommunisták

Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, annak apropóján, hogy Karl Marx 200 éve született, annak, hogy a kommunista diktatúrákról- vagy amiket legalábbis annak neveznek-, kifejtsem a véleményem. Megszámlálhatatlan azon nézetek száma a baloldali, neomarxista részről, amelyek azt állítják, hogy a 20. században kommunista illetve szocialista  címszó alatt megvalósult rendszerek valójában nem voltak kommunisták. A nemzeti-konzervatív oldalon persze ilyenkor gúnyos reakciók vannak. Amolyan szerecsenmosdatásnak vélik ezt a véleményt. Azonban én úgy gondolom, igazat kell adjak ezeknek neomarxistáknak. Valóban nem voltak kommunisták a magukat kommunistának valló rendszerek a 20. században. Sőt, azt mondom még csak baloldaliak sem voltak. Rögvest kifejtem miért. Mielőtt azonban bárki megvádolna, hogy én is mosdatom a szerecsent, tisztáznám, hogy ezt a véleményemet úgy tartom fent, hogy bár nem tartom kommunistának és baloldalinak ezeket a rendszereket, vallom közben, hogy a valódi kommunizmus ha gyakorlatban megvalósulna még ezeknél a 20. századi kamukommunista diktatúráknál is szörnyűbb lenne.

Nem először írom le, de ismét kifejtem. Ha a gyökeréig ásunk a jobb és baloldali világszemléletnek, akkor egy minden különbség fő okát kiváltó különbséghez jutunk. A jobboldal számára a világ abszolútum, míg az ember relatívum. A baloldal számára pedig az ember abszolútum, míg a világ relatívum. Tehát a jobboldal számára léteznek abszolút igazságok, törvények, természeti rendszerek, bevett társadalmi szokások, hagyományok melyekhez az embernek igazodni kell. Míg a baloldal számára az ember egy önállóan teljes egész létező, mely képes a környezetét a önmagához igazítani. Ebből megérthető az összes különbség kisebb téren. Miért védi a jobboldal a nemzetet, a vallási tradíciókat, a társadalmi hierarchiát. A baloldal miért van ezek ellen és támogat olyan progresszív dolgokat mint az eltérő nemi identitásúak egyenjogúsága és a többi. A marxizmus ebből a szempontból teljességgel baloldali. Ebben vita nincs. A kommunizmus címszó alatt kifejtett nézetek zöme, velejéig baloldali ebben a filozófiai alap meghatározásban. A gyakorlat viszont messzemenően eltér.

Rögtön felmerül a gyanú, hogy azon elmélet, hogy a proletariátusnak van egy élcsapata amelyeknek a forradalmat és társadalmi átalakulásokat irányítani kell, már eleve egy kis jobboldali elhajlás. Egy aprócska alku vele, hiszen valamilyen hierarchia létét (ha ideiglenesen is) de feltételezi, hogy szükséges a társadalomban. Ettől eltekintve a kezdeti kommunista próbálkozások erősen fedték a baloldaliság fogalmát. Elég csak a Magyar Tanácsköztársaságra gondolnunk. Ott még őszinte hit volt a marxista ideológiában amelyet következetesen igyekeztek érvényesíteni is. Azonban ha megfigyeljük a folyamatokat sorra arra a felismerésre jutunk, hogy a kommunista rendszerek paradox módon de ugyanabba torkollanak, ami ellen küzdöttek. Elkezdtek sorra felvenni, valamiféle korcs-jobboldali vonásokat a társadalomszervezésben. Eltörlik a klérust, de a párt mindenható atyai figyelme és iránymutatása átveszi a helyét. Eltörlik az Atyát a Fiút és a Szentlelket is, de helyébe lép Marx, Engels és Lenin (vagy éppen aktuálisan a lokális diktátor). A Mária és Krisztus képeket és ikonokat felváltja a pártfőtitkár, vagy a „hallhatatlan” Lenin arcképe. A királyt vagy a cárt megbuktatták, de azért egy Sztálin mint „vörös cár”, Ceausescu, mint a román nép nagy ura csakúgy helyettesítik ezt, mint Pol Pot, Enver Hoxa, Mao Ce-tung. Ahogyan Kádár is remekül helyettesítette a Horthy képben megjelenő gondoskodó államapuka szerepét. Persze a hierarchia is eltörlődött és nincs többé ispán, meg grófok és bárók. Csak azért a Központi Bizottságtól kezdve még is megvolt a rangsor a pártban. Úgy vélem ennek oka, hogy a világban minden működőképes rendszer jobboldali. A világ egyszerűen jobboldali. Az univerzum és a természet rendje egyszerűen ilyen hierarchikus felépítmény, amelyben különböző szokások, hagyományok tartják egyben a társadalmat. Hogy ez így jó volna? Nem hiszem, én idealistább vagyok annál. De kétségtelen, hogy ha egy társadalmat, országot, sőt birodalmat egyben akarunk tartani, akkor amíg ebben a világban élünk, szükségszerűen jobboldali praktikákat kell bevetnünk az egyben tartására. Ez odáig jutott, hogy gyakorlatilag alig tudunk megemlíteni valóban baloldali diktatúrát. A Szovjetunió Sztálintól kezdve elindult egy klasszikus birodalom felépítménye felé, és a Hruscsovi kis kitérő után Brezsnyevvel már abszolút egy kifejezetten orosz imperialista képződménnyé változott a Szovjetunió. A Szovjetunió a 1960-as évektől nem volt más, mint egy orosz, nacionalista, a cári birodalom befolyását reprodukálni próbáló formáció, amely kommunista szlogeneket és jelképeket használt, de ő is tudta, hogy ez rég nem az. Ez az egész befolyási övezetükre igaz volt. Ugyan ki gondolja, hogy Magyarországon Kádár és köre komolyan hitt a kommunista világforradalomban. Kádár kizárólag abban hitt, hogy egy sötét kompromisszummal, amit kötött a magyar társadalommal, hitellel fenntartható az, hogy ne ismétlődjön meg 1956. Ennyi volt a kádárizmus „ideológiája”. Jugoszláviában az ideológia inkább pánszlávizmus volt, mint sem kommunizmus. Észak-Koreáról nem is beszélve. Amely sokkal inkább egy nemzetiszocializmusra emlékeztet, mint sem bármilyen baloldali diktatúrára. Kim-dinasztia uralkodik. Dinasztia egy kommunizmusban, eleve paradox. Vallásos jegyei vannak az ideológiának, erősen a koreai nacionalizmusra alapoz, abszolút a vezérkultusz, hierarchia. Észak-Korea sokkal inkább a legősibb jobboldali archetípusokra emlékeztet, mint az ókori Egyiptom vagy Babilónia vagy éppen Róma. Nem kell messzebb mennünk Romániánál egyébként, ahol Ceausescu ugyanúgy vallásos vezérkultuszt épített ki és a román nacionalizmusra alapozta az ideológiáját. De senki sem gondolja, hogy egy Etiópiában, vagy Kubában valóban valaha is kommunizmus volt, noha annak nevezték. A kommunizmus a 20. század második felétől nem volt más, mint  egy közös megnevezés, egy alibi, a nyugati, liberális demokráciával és szabad piaccal szemben önmagukat meghatározó rendszerek számára. Ha Putyin, Orbán, Duterte, Erdogan 30 évvel korábban vannak hatalmon, biztos, hogy a kommunista blokk részeként lennének számon tartva. Ezért is nem tudják sokan, hogy a NER például neokádárista, vagy szélsőjobboldali. Vagy hogyan lehetett egy szerb kommunista Milosevics a legnagyobb szerb soviniszta 10 év alatt. A magyarázat valójában, hogy nem a NER vagy nem Milosevics eldönthetetlen, hogy kommunista vagy jobboldali, hanem a kommunista címkével ellátott rendszerek voltak valójában mindig is jobboldaliak. Ezen vezetőknél az egyetlen különbség, hogy most mivel a marxizmusnak való látszatmegfelelés kényszere sem tartja vissza őket attól, hogy jobboldali módszerekkel irányítsák a társadalmukat, sokkal bátrabban és nyíltabban viszonyulnak a nemzetük vallásához, és hagyományos értékeihez. Valójában persze a „szocialista erkölcs” ha belegondolunk, nem volt tartalmában másabb, mint a keresztény erkölcs. Mélységesen konzervatív volt az öltözködés, szexualitás, drogfogyasztás terén. Ahogyan a pénz és a fogyasztói társadalom morálja ellen is ágált. Nem véletlen akadnak olyan nézetek, melyek a papíron leirt marxizmust egy „árnyék kereszténységnek” tartják. Marx nem is akart mást, mint Isten nélkül megvalósítani a Mennyországot itt a földön. Természetesen ez egy halott próbálkozás és katasztrofális eredményekkel jár ha megpróbáljuk. Még katasztrofálisabbal, mintha a névelegesen kommunista diktatúrák eljobboldaliasodnak módszereikben.

Mivel a marxizmust következetesen vallók is rájöttek a történelem során, hogy itt csak a kommunizmus csak díszlet ezekben a rendszerekben, új megoldások felé kezdtek kacsingatni, hogy valóban érvényesíthessék a baloldaliság győzelmét  a társadalomban. Ebből lett a Frankfurti iskola. Ő rólunk már korábban itt írtam. Azt látjuk, hogy míg a magát kommunistaként definiáló világrészt a jobboldaliság szelleme fokozatosan bevette, legyőzte és átformálta, addig az ezzel szemben álló Nyugatot a kulturális baloldaliság egy hátsó ajtón letarolta. A hátsó kiskapu pedig 1968 volt. Ez a szintén ünnepélyesen fél évszázada indult folyamat, az egyetlen baloldali diktatúra megjelenésének kezdete. A feminizmus, a politikai korrektség, a szexuális forradalom, a könnyű drog legalizáció és végül a genderizmus mind-mind egy egy csápja ennek a baloldali diktatúra polipjának, mellyel valóban felszámolja a jobboldali berendezkedést, értékeket és valóban a filozófiai meghatározás szerinti baloldali világot teremt. Ahol az ember abszolútum a világ pedig relatívum. Ha megnézzük a nyugatot, elmondhatjuk, hogy lassan az első hiteles baloldali diktatúra a világon megalakult. Elég csak látnunk Kanadában azokat az eseteket, mikor elvették a szülőktől a gyermeküket mert nem nevelték elég „nem semlegesen”. A gender ideológia erőszakos elfogadtatása, vagy éppen kegyetlen leszámolás az ez ellen felszólalókkal. Mind ennek a jelei. A baloldal számára a világ relatív, ahogyan írtam a legelején. Ez az első baloldali diktatúra. A relativizmus őrült szellemi terrorja. Megismétlem magam: a valódi kommunizmus a 20. században megvalósult névelegesen kommunista diktatúráknál is szörnyűbb lenne. És talán már most is az.

Horváth Martin

Éljen Május 1.

Furcsa volt nekem mindig ez a május elseje, munka ünnepe dolog. Gyerekkorában talán sokaknak feltűnt már az a paradoxon, hogy a munka ünnepe munkaszüneti nap. Nem értettem, ha ünnepeljük a munkát akkor örülünk neki, ha örülünk neki akkor szeretjük csinálni, ha szeretjük csinálni miért nem csináljunk pont akkor mikor ünnepeljük? Olyan volt nekem, mintha a Föld napján nekiállnánk szemetelni. Komolyra fordítva a szót, ki örül mégis a munkának? És itt fontos különbséget tenni aközött, ha valaki szívesen oktat, mint tanár. Szívesen ment életet, mint orvos, mentős, tűzoltó. Szívesen szolgálja a közrendet, mint a rendőr. Szívesen ápol és gondoskodik, segít másokon mint az ápolónő, pszichológus stb. Csak, hogy ezek a hivatások, vagy szenvedélyek. Olyan belső késztetést vezérelte cselekvések és életmódok, amelyekre valaki hivatott. Hiszen ilyen készséget kapott. A munka az más. A munka azt jelenti, amit nem szívesen csinálunk, csak muszáj megtennünk mert hát múlandó, gyarló földi porhüvelyünk minden pillanatban közelít a pusztulás felé és ezt fáradságos módon de tudjuk hátráltatni. A munka részben ilyen kényszertevékenység a pusztulás hátráltatására. Hogy meglegyen "a napi betevő". Őszintén ki ne akarná ezt elkerülni? Ettől a tehertől megszabadulni és helyette olyan dolgokat végezni amelyek valóban érdeklik, hasznosak, hivatottak rá és szolgál valami magasztosabb célt, mint a létfenntartás körforgását.

A kommunisták azért ünnepelték, mert semmiféle más perspektívában nem tudtak gondolkodni csak az anyagi lét földhözragadt tengődésében. A nemzetiszocialisták azért ünnepelték mert a totalitárius államukat a fogaskeréknek nézett emberek a munka révén üzemeltették. A mai kapitalista rendszerekben pedig azért maradhat ünnepnap, mert a kapitalisták örülnek, hogy a munkások anno beérték ezzel az örömmel, hogy nem halálig dolgoztatja őket a főnök, hanem csak 8 óráig. Mert ennyi volt a nagy eredmény. Ugyanúgy utálhatjuk amit csinálunk, ugyanúgy lehúzhatnak minket, igazságtalanul bérezhetnek, adóztathatnak. De legalább 8 órán át szenvedünk ezért nem 20-on keresztül. Legalább Nagy Feró megírhatta a 8 óra munka c. számot. Jó, rendben szép eredmény volt és elismerést érdemel, hogy milyen áldozatok árán harcolták ki a munkások ezt annak idején. De az, hogy nem 6-szor ütnek meg, hanem 3-szor az nem ünneplésre ad okot. A munka szükséges rossz, a fizikai létünk velejárója. Ennél nem több, nem kevesebb. Nem kell sem ünnepelni, sem folyton keseregni rajta. Vagy egyik vagy másik irányba hajló túlzott foglalkozás a munka jelenségével az egy értékrendbeli válságot jelez. Az élet célját tévesztett értelmezését. Aztán ha nincs meg a valós cél, abból lesz a virsli, meg a sör, meg kisfröccs meg az elferdített puskacsövű céllövölde.

Párkapcsolatok, férfi és nő 10. adás (2018.04.29)

Horváth Martin- Populista jobboldal

A jobboldal a maga tradicionális érétkeivel és az ezen értékekből fakadó társadalmi rendszerével a francia forradalomig majdnem egyeduralkodó volt a történelemben. Valamilyen vallás preferálása, ezen vallásból következtetett erkölcsi- és jogrend eleme egy birodalmi, hierarchikus struktúrában az ősi Egyiptomtól, Babilóniától kezdve, Rómán keresztül egészen a középkori monarchiákig létező, domináns gyakorlat volt. A baloldali fordulatot, amely alapvetően nem valamiféle felettünk álló univerzális törvényből, vagy igazságból vezette le a társadalom szervezését, hanem a nép, az ember, a tömeg akaratából, az a felvilágosodáskor köszöntött be. A jobboldal számára,- mely Istentől, vagy bármely más nem megszemélyesített szakralitásból, vagy a természet rendjéből vezeti le a társadalomnak a rendjét-, teljesen irreleváns a nép, mint többség akarata. A hatalom piramisszerűen felülről, hierarchikusan érvényesül, nem pedig fordítva, alulról a többség, az alsóbb rétegek akaratától. Az igazán eredeti jobboldali világképben ugyanilyen hierarchikusan is érthetik meg ezt az igazságot. A piramis csúcsán állók azért állnak a piramis csúcsán, mert a lehető leginkább megértik ezt az igazságot.(istencsászárok, istenkirályok, papi uralkodók, vagy papság által felhatalmazott dinasztikus uralkodók). Esetleg a természet rendje szerint a legerősebb, legrátermettebbek. De minden esetben ez szűk réteg. A piramis csúcsa felé egyre szűkül, és minél nagyobb egy tömeg, egy kaszt, egy réteg, annál kevésbé képes az igazság felismerésére, vagy kevésbé alkalmas a helyzet megítélésére, az irányításra. Tehát a népet vezetni kell, az nem képes önmagát. A baloldali világnézet ezzel szemben nem ismeri eleve az abszolút igazságot, amit ismerni kéne és egyre szűkülő réteg ismerheti meg teljességében. Az emberből indul ki, s minden ilyen abszolút igazság számára relatív. Magyarán nem abszolút az igazság. Ezért az embert, a tömeget veszi alapul, mint olyan valamit, amely képes egymaga meghatározni saját magától, hogy mit akar és szeretne. Végső soron pedig teljesen mindegy mit szeretne és merre indul el, mert nincs objektív igazság, aminek szellemébe élnünk kéne. S miután ez a gondolat felülkerekedett a társadalomban és a demokrácia és az egyre nagyobb tömegeknek adott választójog elterjedt, a jobboldaliság szorult helyzetben találta magát.

A jobboldalnak meg kellett birkózni azzal, hogy bár számára irreleváns a nép többségének akarata, még is ettől függ most már az, hogy hatalomban van-e. Ameddig lehetett a jobboldali vezetésű államok igyekeztek a választójogi cenzust fenntartani és olyan rétegekre korlátozni, akik a fennálló jobboldali renddel szimpatizáltak. Azonban ez a 20. század közepére fenntarthatatlanná vált. Pár extrém ultrajobboldali megmaradt hajthatatlan és nyílt kiállása mellett a hierarchikus régi rend mellett, és az ellen is nyíltan állást foglalt továbbra is, hogy a hatalom nem eredeztethető a néptől. Sőt napjainkig is léteznek. Azonban ezzel a becsülendően őszinte és nyílt hozzáállással teljesen elesnek a demokráciákban a hatalomra jutás esélyétől. A nagy tömeg mégsem szereti azért azt hallani, hogy nem érdekli a véleménye az adott politikai formációt. Ezenkívül két út kínálkozott a jobboldal számára. Az egyik: vagy lefekszik szellemi értelemben a baloldalnak és behódol, és elfogadja a gazdasági értelmezésű jobboldali jelzőt, mely valójában eszmeiségében baloldaliságot fed, ennek a baloldali szellemiségnek gazdasági megvalósításában van különbség. A jobboldal a gyenge állam és szabad piac híve, míg a gazdasági baloldal éppen ellenkezőleg. Ezután konzervativizmusukat a jobboldaliak átértelmezik és többé nem a felvilágosodás előtti rendszer konzerválását értik alatta, hanem pontosan a felvilágosodás értékeinek a konzerválását. A jobb és baloldali napjainkban Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban így használatosak. De kínálkozott egy másik út is: látszólag ugyan elfogadja a szabályokat, a demokrácia adta kereteket, de közben megpróbálja győzni a tömeget a saját maga igazáról. Vagy ha nem is meggyőzni,- hiszen nagy méretű tömegnek nem lehet teljes ideológiai leckét adni,- de kihasználni, megvezetni, bizonyos érzületekre hatva vagy ügyek mellett kiállva a nép többségének támogatását elnyerni. Ez pedig, a jobboldali populizmus.

A populizmust leginkább úgy szokták értelmezni, mint népszerűség hajhászat. Demagóg ígéretek sorát, mely nagy tömegek tetszését elnyeri. Tehát a populizmus már nyilvánvalóan nem a demokrácia eredeti elméletének felel meg, hiszen abban a társadalmat eleve egy önálló, magától dönteni képes egységnek fogjuk fel, amely a különböző csoportok programjai és elvrendszereit ismeri és képes dönteni mellettük. A populizmus viszont nem feltételez ilyet, nem alapoz a programokra, hanem kifejezetten manipulál. Érzelmekre hat. Ennek természetesen létezik baloldali formája is. A jobboldali populizmus azonban abban a kényszerben született, hogy egy alapvetően tömegek döntésén alapuló hatalom megszerzési harcában, a nem tömegek véleményére adó jobboldal, hogyan képes mégis elnyerni a tömegek bizalmát. Ebben először Benito Mussolni járt az élen. Mussolini kezdetben baloldali anarchista volt, később nyűgözte csak le az olasz nacionalizmus, a birodalmiság gondolata és a társadalom hierarchiája. Így mivel mind jobb és baloldali világlátást is tapasztalt, tökéletesen használta fel a baloldali, néptömegeket befolyásoló szólamokat és taktikákat, az alapvetően jobboldali meggyőződésű rendszer megnyeréséhez. Hasonló módon járt el Hitler is a nemzetiszocializmussal, azonban ott már az ideológia vitatható a jobb-bal szellemi tengelyen. A nemzetiszocializmus esetében a baloldali taktikákat nem csak felhasználták, de alapvetően baloldali ideológiákat (szocializmus, materialista szociáldarwinizmus) is beépített a saját eszmeiségébe. Természetesen a fasizmusban és a nemzetiszocializmusban az közös, hogy mihelyst a nép támogatása által hatalomra kerültek,  át is alakították a rendszert alapjaiban és megszűnt a népakarat 4 évente való újra felhatalmazásának rendszere. És ezzel együtt gyakorlatilag minden más párt is. Rendben, tudom, hogy nem tiszta választások útján kerültek hatalomra sem a fasiszták Olaszországban sem a nácik Németországban. Azonban vitathatatlan, hogy jelentős népszerűségük volt és tömegek álltak mögöttük.

1945 után minden, a jobboldaliságot kicsit is őrző formációt megpróbáltak a nácikkal összemosni. Nem is kis sikerrel. Az évszázad légvégéig, de sokkal inkább az új évezred elejéig kellett várni arra, hogy a jobboldali világnézet a nagypolitikában ismét jelentősebb szerephez jusson. Ez Nyugaton főleg a ’60-as évek óta tartó bevándorlásnak és a párhuzamosan kialakuló társadalmaknak köszönhető, míg Keleten az antikommunista tendenciák győzelme után, a globalista, kapitalista rendszerben való csalódottság járult hozzá.  A gazdasági válság pedig globálisan törte meg a hitet a fennálló világrendben, a 2010-es évek új migrációs hulláma pedig szintén hatalmas löketet biztosított mindenhol a jobboldali populizmus felemelkedéséhez. Pár érdekesség azért akad ezt az irányzatot illetően.

1., Először is az USA-ban és Nyugat-Európában is kisebb részt, az Alt-right képében mutatkozik meg. De az Alt-right sokkal szerteágazóbb irányzat, mint sem hogy belehetne kategorizálni a jobboldal valamilyen keretek között való érvényesülésének. Az Alt-right sokkal inkább egy ellenreakció a baloldal végletekig elkorcsosult szélsőséges kiteljesedésére. A nemi szerepek irracionális újraértelmezése a genderizmus keretében vagy a már fehérellenes rasszizmus támogatása a kultúrában. Egyértelműen a baloldal átesett a ló túloldalára és ennek természetes ellen reakciója az Alt-right. De az Alt-right nem teljesen a jobboldali világkép mellett áll ki, mint sem inkább csak a jelenlegi baloldali ellen! Az Alt-right ideájában nem jobboldali világkép van sok esetben, hanem ugyanúgy baloldali, csak a baloldal által uralt világ egy korábbi verziója. Amikor még nem torzult el ennyire. Tehát az ’50-es, ’60-as évek Franciaországa rég nem volt jobboldali már, még is az alt-right ezen idők idealisztikus képéhez nyúl vissza. Nem tagadja meg alapvetően a demokratikus rendszer kereteit. Nyilván nehéz megítélni, hogy hatalomra kerülve azt felszámolná-e, vagy teljesen más értelmezésben hagyná meg. Annyi bizonyos, hogy ahol a jobboldali populizmus hatalmon van (Oroszország, Magyarország, Törökország), ott ezeknek a fogalmaknak, mint a demokrácia, szólás-sajtó szabadság, teljesen más értelmezése folyik a hatalom részéről. Bár a rendszert maguk körül nem szabják át olyan módon és mértékben, mint mondjuk tette azt a fasizmus, azonban jelentős módosításokat végeznek rajta. Így itt a demokratikus keretek megmaradnak, de funkcióik kiüresednek, vagy korlátozottabbak lesznek. Ilyen módon ezek a rendszerek még mindig nagyon messze vannak a színtiszta jobboldali felfogástól. A hatalom csúcsán nem valamiféle szakrálisan kiválasztott uralkodó áll. Még akkor sem ha sokan ezt is hiszik támogatóik közül. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy a természet rendje értelmében a legrátermettebbek. Hiába mártózik Putyin fagyos vízbe és mutogatja izmos testét félmeztelenül vadászós fotókon.

2., Ezeknek a vezetőknek a hitelessége is komolyan megkérdőjelezhető. Akár hatalmon vannak, akár valahol ellenzékként a populista jobboldaliak, felmerül a kérdés, hogy valóban egyetértenek ezekkel a jobboldali elvekkel? Vagy csupán a pillanatnyi hatalmi érdek ezt kívánja? Egy jelentős társadalmi folyamatot felismertek és ezt meglovagolva pozíciókhoz és hatalomhoz jutnak opportunista módon? Ez esetben egy másik társadalmi érzelmi, világhoz való hozzáállásbeli hullám ugyanúgy változtatja meg őket és felépített rendszerüket is. De lehetséges, hogy a folyamat visszafordíthatatlan és sokkal inkább megpróbálnák korlátozni ezeket a folyamatokat, ahogyan egykor tették a választójogi cenzussal is. Az is lehetséges, hogy ezek az emberek se nem nagy idealisták, se nem elvtelen opportunisták, egyszerűen csak felismerték, hogy a társadalom a leginkább jobboldali eszközökkel, szólamokkal és retorikával kezelhető a leginkább. Illetve az is megfigyelhető hosszabb ideje hatalmon lévő populista vezetéseken, hogy ha csupán minden elv nélküli, önös hatalmi érdekből is építették ki hatalmukat és rendszerüket, automatikusan ugyanazokkal az ellenségekkel találja szemben magát, mint egy valódi jobboldali. Ha maguknak, oligarcha-klikkeknek, rokoni kapcsolatoknak akarnak hatalmat szerezni, mondhatni maffia szellemiségben, akkor is végül ugyanúgy a nyugati demokráciával, liberalizmussal, nyitott társadalom elmélettel, nyugati szabadságjogokkal, globalizmussal és a szabad piaccal találják szembe magukat. Mindenkivel, akivel a jobboldal elvi szempontból szemben áll. Nehéz megkülönböztetni, hogy ilyen elv nélküli módon sodródtak ugyanazon ellenségek végett egy pólusba a jobboldalisággal, vagy valódi elvek mentén.

3.Kardinális különbség a jelenlegi jobboldali populizmus és a 20. század eleji között a zsidósághoz fűződő viszonya. Ugyan az olasz fasizmus eredetileg nem volt antiszemita és semlegesen állt a zsidóság szerepéhez, a nemzetiszocializmusról – illetve a későbbiekben annak hatása alá került fasizmusról sem - nem mondható el. Mind a német nemzetiszocializmus, mind az eredeti (tehát baloldali ideológiai tényezők nélküli) jobboldali populizmushoz közelebb álló, más nemzetiszocializmusok (hungarizmus, rexizmus, vasgárda) erőteljesen antiszemiták voltak. Ez alól talán a spanyol falangizmus képezett kivételt. A napjainkig ezen ideológiákból táplálkozó, vagy azok örökösének magukat tartó szélsőjobboldali mozgalmak erőteljesen antiszemiták vagy anticionisták. Ezzel szemben a napjainkban népszerű jobboldali populizmus egyáltalán nem antiszemita, sőt kifejezetten Izrael barát politikát folytat. Ennek egyik oka, hogy Nyugaton az iszlám térnyerése jelent egyre nagyobb problémát, illetve globálisan a bevándorlással szintén a muszlim kulturájú tömeg jelenik meg problémaként. Így a jobboldali populisták fő ellenségképe, ha úgy tetszik, megegyezik mind az adott országban élő zsidóság kulturális ellenségeivel, mind Izrael politikai ellenségeivel. Az iszlám amolyan „ellenségem ellensége a barátom” elv módján Izraelt és a zsidóságot a jobboldali populizmus legfontosabb szövetségesévé teszi. Másik ok, főleg az USA-ban, de Európában is, hogy a neoprotestáns kereszténység jelenti a fő támaszát ezen jobboldali populista mozgalmaknak. Ezen keresztény csoportok teológiai hozzáállása pedig Izraelhez és a zsidósághoz igen pozitív, ellenben a 20. századi jobboldali mozgalmak katolikus, illetve klasszikus protestáns egyházainak hozzáállásával. Ennek okán a mai napig meglévő szélsőjobboldali mozgalmak melyek a 20. századi eszmékből eredeztetik magukat, ellenségesen állnak a mai divatos populista jobboldalhoz, és azt nem tekintik valódi jobboldalinak. Miközben a napjaink populista jobboldala is tesz kétértelmű, akár antiszemitaként értelmezhető gesztusokat és megnyilvánulásokat, ezen különbség miatt éles ellentét feszül a két irányzat között, holott mindkettő a populista jobboldaliság képviselője.

Bárhogyan is legyen a jobboldali populizmus mind a vegytiszta jobboldaliság szemszögéből, mind a baloldal szemszögéből egy torz képződmény. Egyik szemszögből szembeköpi a jobboldal eredeti, szakrális-hierarchikus képét, másik szemszögből gúny tárgyává teszi a demokrácia rendszerét és a többség akaratának hitelességét. Tevékenysége, - akár minden pozitívuma ellenére is,- hosszú időre gátolja a bal és jobboldali világkép közti szakadék áthidalásának lehetőségét és egy konstruktívan működő társadalom reményét.

Horváth Martin

A kétfarkú kutyapárt "humora"

Tudjuk, hogy mostanában nagyon menő lett a kétfarkú kutyapárt, azonban egykét megnyilvánulásuktól eltekintve, azt gondolom a valódi, minőségi humor valahol fényévekkel máshol kezdődik, mint amit ők akként előadnak. A minőségi humor képes a néplélek legmélyére lenyúlni, lenyúlni és ott valamit megmozgatni, változást előidézni. A magunkban kezdődő megváltoztatását a világnak úgy elkezdeni, hogy közben nevetünk. A kutyapárt legtöbb megnyilvánulása értelmetlen, öncélú trollkodás és sötét gúny. Hamvas Béla gondolatai sokkal jobban kifejezik ezt:

"A senki az, aki életét elvicceli. A fontos a dolgok élét elvenni. Nagy dolgokat kis szavakkal elnevezni. Bagatellizálni. A közélet már csak mint vicc érthető. A magánélet még sokkal inkább. Nem komikus, hanem komolytalan. Pontosan olyan, mint amilyennek a vicclapok ábrázolják. Úgy látszik, magunkkal hoztuk a semmit, amelyből bennünket teremtettek."

(Patmosz II. rėszlet a műből.)