2018. május 5., szombat

Horváth Martin- Jobboldali kommunisták


Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, annak apropóján, hogy Karl Marx 200 éve született, annak, hogy a kommunista diktatúrákról- vagy amiket legalábbis annak neveznek-, kifejtsem a véleményem. Megszámlálhatatlan azon nézetek száma a baloldali, neomarxista részről, amelyek azt állítják, hogy a 20. században kommunista illetve szocialista  címszó alatt megvalósult rendszerek valójában nem voltak kommunisták. A nemzeti-konzervatív oldalon persze ilyenkor gúnyos reakciók vannak. Amolyan szerecsenmosdatásnak vélik ezt a véleményt. Azonban én úgy gondolom, igazat kell adjak ezeknek neomarxistáknak. Valóban nem voltak kommunisták a magukat kommunistának valló rendszerek a 20. században. Sőt, azt mondom még csak baloldaliak sem voltak. Rögvest kifejtem miért. Mielőtt azonban bárki megvádolna, hogy én is mosdatom a szerecsent, tisztáznám, hogy ezt a véleményemet úgy tartom fent, hogy bár nem tartom kommunistának és baloldalinak ezeket a rendszereket, vallom közben, hogy a valódi kommunizmus ha gyakorlatban megvalósulna még ezeknél a 20. századi kamukommunista diktatúráknál is szörnyűbb lenne.

Nem először írom le, de ismét kifejtem. Ha a gyökeréig ásunk a jobb és baloldali világszemléletnek, akkor egy minden különbség fő okát kiváltó különbséghez jutunk. A jobboldal számára a világ abszolútum, míg az ember relatívum. A baloldal számára pedig az ember abszolútum, míg a világ relatívum. Tehát a jobboldal számára léteznek abszolút igazságok, törvények, természeti rendszerek, bevett társadalmi szokások, hagyományok melyekhez az embernek igazodni kell. Míg a baloldal számára az ember egy önállóan teljes egész létező, mely képes a környezetét a önmagához igazítani. Ebből megérthető az összes különbség kisebb téren. Miért védi a jobboldal a nemzetet, a vallási tradíciókat, a társadalmi hierarchiát. A baloldal miért van ezek ellen és támogat olyan progresszív dolgokat mint az eltérő nemi identitásúak egyenjogúsága és a többi. A marxizmus ebből a szempontból teljességgel baloldali. Ebben vita nincs. A kommunizmus címszó alatt kifejtett nézetek zöme, velejéig baloldali ebben a filozófiai alap meghatározásban. A gyakorlat viszont messzemenően eltér.

Rögtön felmerül a gyanú, hogy azon elmélet, hogy a proletariátusnak van egy élcsapata amelyeknek a forradalmat és társadalmi átalakulásokat irányítani kell, már eleve egy kis jobboldali elhajlás. Egy aprócska alku vele, hiszen valamilyen hierarchia létét (ha ideiglenesen is) de feltételezi, hogy szükséges a társadalomban. Ettől eltekintve a kezdeti kommunista próbálkozások erősen fedték a baloldaliság fogalmát. Elég csak a Magyar Tanácsköztársaságra gondolnunk. Ott még őszinte hit volt a marxista ideológiában amelyet következetesen igyekeztek érvényesíteni is. Azonban ha megfigyeljük a folyamatokat sorra arra a felismerésre jutunk, hogy a kommunista rendszerek paradox módon de ugyanabba torkollanak, ami ellen küzdöttek. Elkezdtek sorra felvenni, valamiféle korcs-jobboldali vonásokat a társadalomszervezésben. Eltörlik a klérust, de a párt mindenható atyai figyelme és iránymutatása átveszi a helyét. Eltörlik az Atyát a Fiút és a Szentlelket is, de helyébe lép Marx, Engels és Lenin (vagy éppen aktuálisan a lokális diktátor). A Mária és Krisztus képeket és ikonokat felváltja a pártfőtitkár, vagy a „hallhatatlan” Lenin arcképe. A királyt vagy a cárt megbuktatták, de azért egy Sztálin mint „vörös cár”, Ceausescu, mint a román nép nagy ura csakúgy helyettesítik ezt, mint Pol Pot, Enver Hoxa, Mao Ce-tung. Ahogyan Kádár is remekül helyettesítette a Horthy képben megjelenő gondoskodó államapuka szerepét. Persze a hierarchia is eltörlődött és nincs többé ispán, meg grófok és bárók. Csak azért a Központi Bizottságtól kezdve még is megvolt a rangsor a pártban. Úgy vélem ennek oka, hogy a világban minden működőképes rendszer jobboldali. A világ egyszerűen jobboldali. Az univerzum és a természet rendje egyszerűen ilyen hierarchikus felépítmény, amelyben különböző szokások, hagyományok tartják egyben a társadalmat. Hogy ez így jó volna? Nem hiszem, én idealistább vagyok annál. De kétségtelen, hogy ha egy társadalmat, országot, sőt birodalmat egyben akarunk tartani, akkor amíg ebben a világban élünk, szükségszerűen jobboldali praktikákat kell bevetnünk az egyben tartására. Ez odáig jutott, hogy gyakorlatilag alig tudunk megemlíteni valóban baloldali diktatúrát. A Szovjetunió Sztálintól kezdve elindult egy klasszikus birodalom felépítménye felé, és a Hruscsovi kis kitérő után Brezsnyevvel már abszolút egy kifejezetten orosz imperialista képződménnyé változott a Szovjetunió. A Szovjetunió a 1960-as évektől nem volt más, mint egy orosz, nacionalista, a cári birodalom befolyását reprodukálni próbáló formáció, amely kommunista szlogeneket és jelképeket használt, de ő is tudta, hogy ez rég nem az. Ez az egész befolyási övezetükre igaz volt. Ugyan ki gondolja, hogy Magyarországon Kádár és köre komolyan hitt a kommunista világforradalomban. Kádár kizárólag abban hitt, hogy egy sötét kompromisszummal, amit kötött a magyar társadalommal, hitellel fenntartható az, hogy ne ismétlődjön meg 1956. Ennyi volt a kádárizmus „ideológiája”. Jugoszláviában az ideológia inkább pánszlávizmus volt, mint sem kommunizmus. Észak-Koreáról nem is beszélve. Amely sokkal inkább egy nemzetiszocializmusra emlékeztet, mint sem bármilyen baloldali diktatúrára. Kim-dinasztia uralkodik. Dinasztia egy kommunizmusban, eleve paradox. Vallásos jegyei vannak az ideológiának, erősen a koreai nacionalizmusra alapoz, abszolút a vezérkultusz, hierarchia. Észak-Korea sokkal inkább a legősibb jobboldali archetípusokra emlékeztet, mint az ókori Egyiptom vagy Babilónia vagy éppen Róma. Nem kell messzebb mennünk Romániánál egyébként, ahol Ceausescu ugyanúgy vallásos vezérkultuszt épített ki és a román nacionalizmusra alapozta az ideológiáját. De senki sem gondolja, hogy egy Etiópiában, vagy Kubában valóban valaha is kommunizmus volt, noha annak nevezték. A kommunizmus a 20. század második felétől nem volt más, mint  egy közös megnevezés, egy alibi, a nyugati, liberális demokráciával és szabad piaccal szemben önmagukat meghatározó rendszerek számára. Ha Putyin, Orbán, Duterte, Erdogan 30 évvel korábban vannak hatalmon, biztos, hogy a kommunista blokk részeként lennének számon tartva. Ezért is nem tudják sokan, hogy a NER például neokádárista, vagy szélsőjobboldali. Vagy hogyan lehetett egy szerb kommunista Milosevics a legnagyobb szerb soviniszta 10 év alatt. A magyarázat valójában, hogy nem a NER vagy nem Milosevics eldönthetetlen, hogy kommunista vagy jobboldali, hanem a kommunista címkével ellátott rendszerek voltak valójában mindig is jobboldaliak. Ezen vezetőknél az egyetlen különbség, hogy most mivel a marxizmusnak való látszatmegfelelés kényszere sem tartja vissza őket attól, hogy jobboldali módszerekkel irányítsák a társadalmukat, sokkal bátrabban és nyíltabban viszonyulnak a nemzetük vallásához, és hagyományos értékeihez. Valójában persze a „szocialista erkölcs” ha belegondolunk, nem volt tartalmában másabb, mint a keresztény erkölcs. Mélységesen konzervatív volt az öltözködés, szexualitás, drogfogyasztás terén. Ahogyan a pénz és a fogyasztói társadalom morálja ellen is ágált. Nem véletlen akadnak olyan nézetek, melyek a papíron leirt marxizmust egy „árnyék kereszténységnek” tartják. Marx nem is akart mást, mint Isten nélkül megvalósítani a Mennyországot itt a földön. Természetesen ez egy halott próbálkozás és katasztrofális eredményekkel jár ha megpróbáljuk. Még katasztrofálisabbal, mintha a névelegesen kommunista diktatúrák eljobboldaliasodnak módszereikben.

Mivel a marxizmust következetesen vallók is rájöttek a történelem során, hogy itt csak a kommunizmus csak díszlet ezekben a rendszerekben, új megoldások felé kezdtek kacsingatni, hogy valóban érvényesíthessék a baloldaliság győzelmét  a társadalomban. Ebből lett a Frankfurti iskola. Ő rólunk már korábban itt írtam. (Itt) Azt látjuk, hogy míg a magát kommunistaként definiáló világrészt a jobboldaliság szelleme fokozatosan bevette, legyőzte és átformálta, addig az ezzel szemben álló Nyugatot a kulturális baloldaliság egy hátsó ajtón letarolta. A hátsó kiskapu pedig 1968 volt. Ez a szintén ünnepélyesen fél évszázada indult folyamat, az egyetlen baloldali diktatúra megjelenésének kezdete. A feminizmus, a politikai korrektség, a szexuális forradalom, a könnyű drog legalizáció és végül a genderizmus mind-mind egy egy csápja ennek a baloldali diktatúra polipjának, mellyel valóban felszámolja a jobboldali berendezkedést, értékeket és valóban a filozófiai meghatározás szerinti baloldali világot teremt. Ahol az ember abszolútum a világ pedig relatívum. Ha megnézzük a nyugatot, elmondhatjuk, hogy lassan az első hiteles baloldali diktatúra a világon megalakult. Elég csak látnunk Kanadában azokat az eseteket, mikor elvették a szülőktől a gyermeküket mert nem nevelték elég „nem semlegesen”. A gender ideológia erőszakos elfogadtatása, vagy éppen kegyetlen leszámolás az ez ellen felszólalókkal. Mind ennek a jelei. A baloldal számára a világ relatív, ahogyan írtam a legelején. Ez az első baloldali diktatúra. A relativizmus őrült szellemi terrorja. Megismétlem magam: a valódi kommunizmus a 20. században megvalósult névelegesen kommunista diktatúráknál is szörnyűbb lenne. És talán már most is az.
Horváth Martin

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése