Hamvas Béla a modern nőről

 " A görög szobor tárgya az isteni ember. A leányszobor tárgya az isteni leány. Ez a szobor az isteni nő. S amikor a leány levetkőzik, ez a mágikus aktus nem egyéb, mint a szobrász mágikus mozdulata, amikor leszedi a nőről az emberi-anyagi függönyt, fellebbenti és mutatja az isteni nőt. A misztikus fürdő nagyon hasonlít a halálhoz, amikor a psyché ruháját itt hagyja, s lefürdi magáról azt, ami lényét takarja.(...) A görög mítosz beszéli, hogy az istenek királynője, Héra, minden évben visszafürdi leányságát, hogy urának Zeusnak újra meg újra feláldozza. Héra istennő tudta, ha lefürdi magáról a természetet és Psychévé válik, ismét ős-nő lesz, ős-szűz, szűz, mint a fény, mint a csillag. Visszatér a nő eredetéhez, magára veszi a nő legelső alakját, legelső lényét, megújulva és megistenülve tér vissza. A titánnak és a szirénnek a lét zsákmány. Amiért él, hogy a világból örömet raboljon össze. Ez az öröm mindig érzéki, természeti, anyagi és testi. Az Első Lélek akár aranyra, akár hatalomra, akár dicsőségre, akár művészetre, akár tudásra, akár a másik nemre veti magát, kivétel nélkül mindig azt hiszi, hogy valamit fel kell halmoznia, s azt hiszi, hogy ez a halmozás, ez a gazdagság a gyönyör, az élvezet. Az Első Lélek azért él, hogy az életet felfalja ezért érzéki és ezért ragadozó. Aki azt hiszi, hogy a mai férfi és nő viszonya titáni és sziréni, téved. Egész Európa kezdettől fogva a férfi és nő között nem ismer más viszonyt, csak a titánit és szirénit. Ez a valódi európai ember, a merő titáni sexus, amely a másik nemben csak gyönyört lát, s azt zsákmánynak tartja. Semmi egyebet nem kell tenni, csak jól odafigyelni, amikor az európai ember nőre néz amikor megnézi. Ez a nézés már érintés. Gyönyört néz. Kitapogatja. A nő pedig valósággal fürdik ebben a nézésben s ami itt történik, az a misztikus fürdőnek éppen az ellenkezője: magára fürdi mindazt, amit a márványleány lemos. Fel lehet tenni a kérdést, hogy ki a férfi eszménye? Lilith, a szirén, a csábító, akinek lénye ájultság, szédület, részegség, izgató, lenyűgöző, kábító ez a bűbájos. Nő itt nem is jelentett soha mást, mint azt, aki az érzéki gyönyör jelképe. Csak arra való, hogy testi varázsát kirabolják aztán mehet a kolostorba (Hamlet) vagy a börtönbe (Faust). A nő szirén. És azzá lett. Saját isteni eredetéhez méltatlan, aki ősi szépségéhez úgy viszonylik, mint a parvenü a pénzhez; tőkének érzi, amit használatra ad ki, a szépség kapitalistája, tehetségének kizsákmányolója az isteni nő merő anyag lett szentségtörők kezében, s a világ legirracionálisabb csodáját csatornába mártja, garasra váltja fel, és legyektől nyüzsgő piacon árulja. A szirén az a nő, aki saját isteni psychéjét az anyagnak elárulja."

(Hamvas Béla: Láthatatlan történet, részlet)

Ahol nem volt feminizmus de szükség lenne rá

Manapság a feminizmusok sokadik számmal ellátott hullámai olyan gyorsan váltogatják egymást a Nyugati világban, mint az különböző G-k a telefonom kijelzőjének sarkában. Tapasztalatom szerint ezzel a radikálbaloldalivá fajult ideológiával érdemi diskurzust, ne adj Isten vitát folytatni totálisan lehetetlen. Ezek a párbeszédek rendszerint abba az ideológiai körkörös gondolatmenetbe torkollanak, hogy "fehér férfival, aki a patriarchátus szükségszerű haszonélvezője" nem lehet érdemi vitát folytatni nőjogi kérdésekben. A modern feminizmus antidemokratikus léptékű korcsosodását jól jelzi, hogy a "fehér férfi" egy ugyanolyan csodálatos ellenségkép és megbélyegzés, mint a "zsidó" volt a náciknál. Rassz és nem alapján különböztet meg és tesz ellenségképpé egy csoportot a "fehér férfi". Amelynek funkciója végül pontosan ugyanaz, mint a nácizmusban a zsidóknak és egy globális társadalmi-gazdasági-politikai világösszeesküvés motorja, amit jelen esetben patriarchális elnyomásnak nevezünk. Mindamellett azonban, hogy Nyugaton a feminizmus egy torz, ideológiai korcsosult, beteg és antidemokratikus irányba kezdett elmenni, a világnak legnagyobb részén nagyon is lenne rá szükség. Mármint az eredeti feminizmusra. Most pár helyet nézünk meg, ahol goebbelsi lidérces árnyékellenségek hiányában is jól azonosítható, kik és mik a nők elnyomásának megtestesítői.

Nemiszerv csonkítás

Kezdjük talán a leghírhedtebb brutalitással, ami kifejezetten nőket érint. Ez az eljárásnak alig nevezhető brutalitás mai napig jelen van Egyiptomban, Etiópiában, Malajziában, Szudánban, Szomáliában, több arab országban, India egyes régióiban, csakúgy, mint Brazilia és Ausztrália egy-egy törzsében. De Afrika és most már Európa megannyi radikális iszlám szektájában. Mint láthatjuk meglehetősen elterjedt jelenségről van szó földrajzi értelemben. A "manőver" pedig nem másból áll, mint, hogy a kislányok csiklóját egy zsilettpengével vagy késsel kivágják és a szeméremajkakat is végig vágják. Természetesen orvos nincs jelen ilyen beavatkozásnál, bár talán még rosszabb lenne ha ehhez egy rendes orvos a nevét adná. Talán kitalálja mindenki magától, hogy ezek néha súlyos fertőzésekkel járnak, vagy fennáll az elvérzés kockázata. Arról az iszonyatos fájdalomról és kínokról nem is beszélve, amit átél egy lány ilyenkor. Bizarr módon legtöbb esetben a hűtlenség megelőzését szolgálja ez a brutalitás. Mert ugye hűtlen csak a nő lehet, vagy legalábbis csak az jelent problémát. És persze csak is a szexuális élvezet adhat okot a hűtlenségre. Mindenesetre nekem nagyobb indoknak tűnik a hűtlenségre és a házasságból való menekülésre, ha a társam pokoli kínoknak akar alávetni és megcsonkítani. 

Testtorzító ékszerek

Sokan ismerik a hosszú, zsiráfnyakú, illetve az ajkukban hatalmas kerek tányért hordó afrikaiasszonyok képét. Előbbi inkább Thaiföld és Mianmar területén élő csoportok között szokás, utóbbi egy etióp törzs jellemzője. Közös mindkettőben, hogy bizonyos vélekedések szerint a szokást azért kezdték el, mert így csúfították el a nők szándékosan magukat, hogy ne legyenek olyan kelendők a rabszolgakereskedőknek. Ez mára éppen ellenkező értelmet nyert és a szépség jelképe lett, s a minél több karikát nyakában viselő, hosszabb nyakú, illetve minél hatalmas tányért ajkában hordó nő a vonzó ezekben a törzsekben. Mindkét "ékszert" kamaszkorban kezdték el fokozatosan felhelyezni. A nyakdísz esetében egyre több karikát tesznek a nyakra, ami elérheti az 5kg is felnőtt korra. Tévhit, hogy a nyakat hosszabbítaná meg, sokkal inkább a kulcscsontot nyomja le a karikák súlya. A házasságtörést a nyakékek eltávolításával büntetik, ami az évek/évtizedek alatt elsorvadt nyakizmok hiányában iszonyatos fájdalmakat és ágyhoz kötött életet jelent a továbbiakban. Az etióp szájtányérok esetében ilyen drasztikus következményekről nem beszélgetünk, de hordása ( a nyakkarikákhoz hasonlóan) borzasztó fájdalmakat jelent. A Nyugat felelőssége itt abban megjelenik, hogy ezen kínzó szokások részben még azért léteznek, mert turista látványosságot jelentenek.  

Özvegyek megölése és kirekesztése

Indiában hírhedt volt régebben a Szati, mely egy rituális öngyilkosság, amit az özvegy hajt végre, hogy kövesse férjét a halálba. Ez az önkéntesség azonban nem minden esetben jelent valódi önkéntességet, s évszázadok óta inkább a boszorkányperekhez hasonlóan belekergetik a máglyahalálba a szerencsétlen asszonyt. A "nemes" önfeláldozás elképzelése mögött valójában sokszor a férfi hiúsága áll és így kerülnék el, hogy haláluk utána más birtokolja a nőt. Sok esetben kifejezetten őket hibáztatják a férj haláláért. Ha valaki mégis megmenekül ettől, akkor törvényen kívülivé válik és kitaszítják. Sokan Vindravanaba menekülnek, melyet az özvegyek városának hívnak. Itt élhetik le hátralévő életüket nyomorúságos körülmények között, gyakran egészségügyi ellátás nélkül, koldulva, anélkül, hogy szeretteiket valaha is újra láthatnák. 

Hasonló brutális szokás Kenyába, az özvegyek "megtisztítása". Itt ugyan visszaintegrálódhat a társadalomba a szerencsétlen asszony, azonban ennek ára egy szexrítus. Ennek során az egész közösség előtt, látványosságként kell közösülniük  a közösség egy férfi tagjával, aki korlátlanul tehet a nővel eközben bármit. Lehet a teljes kiközösítés is jobb opció, mint egy ilyen közösségbe visszaintegrálódni. 

Bár barbár szexrítus, sem önkéntesen kötelező máglyahalál nem jár érte, Indonézia egyes részein is ára van a nőkre, nézve ha meghal egy családtagjuk. Igen, itt nem csak a férjre értve. Minden egyes elvesztett családtagért egy ujjpercet kell levágni, hogy bizonyítsák fizikailag is lelki fájdalmaikat. Mert ugye azt ki hiszi el nekik csakúgy. 

Mellvasalás és korbácsolás

Kamerun és környékén már eljutottak arra szintre, hogy a társadalom elkerülné a nők elleni erőszakot, amire zseniális technikát is találtak ki, mégpedig, hogy kegyetlen módon, pokoli fájdalmakkal eltüntetik a serdülő lányok mellét. Mert ugye ha nincs nagy mell, nincs mit megkívánni az erőszakolónak. Természetesen az iszonyatos fájdalmak mellett hatalmas egészségügyi kockázatokat is rejt ez a zseniális megelőző technika, ami bevándorlók révén már Nyugat-Európába is eljutott. 

Afrikában, újfent Etiópiában dívik még egy barbár szokás, ami részben hasonlít az indonéz asszonyok ujjlevágásához motivációjában. Mindkettő alapja, hogy bemondásra nem hisznek el a nőnek semmit. Itt Etiópiában a férjhez való ragaszkodást és hűséget nem veszik félvállról és bizonyítani kell egy könnyed korbácsolás keretében elszántságukat. Ez persze nem pár ütést jelent csak és nem is túl kedves anyaggal teszik. A cél, hogy minél több és mélyebb heg keletkezzen, ami bizonyítékul szolgál élete végéig a nőnek, hogy méltó a házasságra. 

A queer feminista zsidók jogvédelme és Jézus Krisztus

Pár hónapja elvégeztem egy etnikai eredetet vizsgáló DNS-tesztet. Ott kiderült, hogy - ajaj -7,6%-ban zsidó vagyok. Nagyon nem lepett meg, hiszen ismertem annyira a családom történetét - és persze kis náciként kamaszkoromban aggodalmaskodtam, hogy a nürnbergi törvényeket nehogy meghaladja az arány - , hogy kb. erre is számítottam. ( Egyébként bőven nem szegem meg a nürnbergi törvényeket ha valakit ez esetleg még érdekelne.) A lényeg nem is ez, hanem, hogy a fellelt távoli dns-rokonok kutakodásában találtam egy berlini queer zsidó feministát. Ez az öndefiniciója is a szociális médiában. Aztán nézegetve a képeit, rájöttem ez egy mozgalom vagy klub. Rendezvényeik vannak, tüntetések stb. a queer zsidó feministák jogaiért. Ugyhogy végig gondoltuk, hogy ez krisztusilag milyen helytelen. Na nem azért mert queerek, zsidók és feministák, hanem, hogy olyan mellett állnak ki, ami saját magukat jelenti. Ez pedig nem csak rájuk vonatkozik, hanem rengetegen vannak, akik olyan csoportok jogaiért állnak ki, ami saját maguk. Saját magukért állnak ki valójában. Ha követném messzi-messzi rokonom példáját, akkor én mondjuk kiállnék a krónikus bélgyulladásban szenvedő diszkalkuliás heterókért. Biztos van pár még rajtam kívül is. Annyi biztos, mint quuer zsidó feministából. Könnyű lenne átérezni a bajukat hiszen csak a saját bajom kell átérezni. Pont ezért nem krisztusi. Krisztus tanítása pont az, hogy olyan elesett emberekért álljunk ki, akikkel akár semmi kapcsolatunk és azonosulásunk nincs. Ez a szeretet. Jézus ezt mondja:

“Ha azokat szeretitek, akik szeretnek titeket, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. És ha azokkal tesztek jót, akik veletek jót tesznek, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is ugyanezt teszik. És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi a jutalmatok? Bűnösök is adnak kölcsönt bűnösöknek, hogy visszakapják azt, ami jár nekik. Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt. Legyetek irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas!” (Mt 5,38-48)

Ha valami nőgyűlölő proli, homofób frusztrált hetero, ortodox rabbi kikel elennünk, akkor kiállok a feministákért, queerekért, reformzsidókért. De ha a queer, femi-zsidók kelnek ki frusztráltan mindaz ellen, ami nem ők, akkor antifeminista, heteró, ortodox zsidó védő leszek. De semmiképpen sem követelek megértést és jogokat annak, ami valójában én vagyok. Addig csak is magamat szeretem valójában. Napjaink liberálisaival pedig pont ez a probléma. Azt látjuk, hogy azokért állnak ki, ami ők! A megértés és empátia pedig sehol sincs. Holott mennyivel nemesebb lenne ha a híres Voltairenek tulajdonított mondat szerint élnének: “Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de halálomig harcolni fogok azért, hogy mondhasd”.

Femipara

A feminizmus igen hangsúlyos vitatéma lett a közbeszédben. Hatása vitathatatlan. Az általa indirekt mód kiváltott antifeminizmus pedig érthető. De túl van fújva. Igen, azt mondom túl van fújva ez a feminizmus téma. Az alt-rightól a klasszikus szélsőjobbon a tradicionalistákig, NER sajtótól Puzsérig, klasszikus liberálisokig ekézett téma a mai feminizmus. Rettegés tárgya, világunk gonosz, baljós, riasztó végnapjainak sötét előszele. Megmondom miért tartom túlzásnak ezt. A minap olvastam egy blogon, hogy mit adott a feminizmus a férfiaknak, miért lett jobb még nekik is, miközben sajnos rothadó, maradi magyar honba még mindig micsoda elnyomás van meg nem egyenlő bérek stb. Ezeket a mantrákat mindenki ismeri. Ezeket azok gondolják komolyan, akik a főváros valamely belvárosi kávézóit és a szerkesztőséget ismerik " A világként". Egyesek elhiszik és utaznak ezzel a szélsőliberális buborékkal tovább. A többség azonban nem. Nem, még Nyugaton sem.

Attól, hogy hangos a szélsőliberális buborék, még nincsenek sokan. Pedig a valóságban erre az emberek úgy reagálnak, mint annak idején a kommunista propagandára. Az is egy baloldali véleményterror volt, meg ez is egy baloldali véleményterror. És mind a kettő féligazságokkal tűzdelt nevetséges dolgokat szajkózott. Ahogy a kommunista rendszer is még a '80-as években is reakciósok meg fasiszták ellen vívta harcát, úgy a feminizmus is teljesítette célkitűzései zömét. Persze nem látjuk, hogy elmennének az arab világba vagy Afrikába, ahol valóban rászorulnának a nők a feminizmus vívmányaira. Sőt, nem is kell menni, már az arab világ és Afrika jön ide hozzájuk még sem teszik. Nem fűti őket ennyire az idea. Inkább még mindig a fehér középosztályban vívják harcukat a 75. nem elfogadásáért. Híres fegyverzetük a meztelen testükre felfestett felirat, mellbimbón a szikszalag X és messziről kitűnő frusztrált tekintet és mimika, mely kifejezi sérült lelküket, mely segítségre és szeretetre szorulna. Drága jobbosok, szerintem ezektől ne féljetek. A társadalom nem olyan ostoba. Amíg ezek a mai feminizmus ikonjai, addig nem lesz más, mint nevetség tárgya. Csakúgy, mint annak idején az osztályharc, meg a világforradalom. Hiába nőttek fel nemzedékek az Auróra cirkálót nézve és pártdalanéppelt dalolva, mindenki tudta, hogy ez groteszk utópia.

A feminizmus új hulláma, amely a genderista Star Wars utalások, női Szellemirtók és a Pussy Riot képében nyilvánul meg pedig ugyanilyen groteszk, nevetséges jelenségek az emberek zömének. Ha felfújjuk ezt az egészet viszont, akkor gondok akadhatnak. Akkor kellenek majd a valódi harcos nők, akik felszólalnak ez ellen, mert a groteszk véleményterror, ellenreakciót szül. A holokauszt minden tragédia fölé emelése megszüli a holokauszttagadókat, antiszemitákat. A kényszerített hittanra járás az ateizmust. A habzó szájjal egy szál szikszalag X-ben főtéren ordibáló nők pedig megfogják szülni a "takarodj vissza a konyhába" effektust. Aztán a végén a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntik, a feminizmus eddig jogosan elért eredményeit is kétségbe vonják. Azt meg talán nem kéne.

Horváth Martin

Eurovízió és a kulturális marxizmus

Az Eurovíziós Dalfesztivál már hosszú ideje legalább akkora "humbuk"-verseny, mint az Oscar-díjért folytatott harc. Ha valami megfelelően egyenlőség-propaganda, elfogadáspárti, nemi identitással nem tisztában lévő, holokauszt témájú, feminista, akkor kellő esélyekkel indul a film és zeneipar díjátadóin. Megjegyezném, hogy ne örüljenek a szélsőjobberek, nem Izrael győzelme miatt háborgok, én még összeszorított foggal ugyan, de azt is eltudom fogadni, hogy kulturálisan Európa része a zsidóságot képviselő állam. A zsidóság ugyanúgy fel van használva a kulturális-marxizmus fegyvertárában a holokauszt révén, mint a homoszexuálisok vagy bármely kisebbség. A szélsőséges baloldali szellemiség nem tekint rájuk másképp, mint eszközre a jobboldal szellemiségével vívott harcban. Sőt, a baloldal eszmei alfajai váltakoznak időközben, tehát míg 30 éve komoly előnyt jelentett egy holokauszt tragédia témája, vagy holokauszt túlélőnek lenni a média világában, addigra ma már ezt a kártyát üti a genderizmus. Tehát ha egy holokauszttúlélő rendező vagy, de közbe a feministák rád szórják a #meetoo átkot, akkor a zsidóságod tragédiája már nem véd meg. Ennek ellenére még biztosan nagy felhajtást érő Oscar-díjat jelent a Saul fia napjainkban is. De az Eurovízión Conchita Wurstnak minden nemzetiségi történelmi tragédiával szemben már nagyobb esélye volt évekkel ezelőtt, csak mert "szakálla volt gender".

A lényeg, hogy a nyugati kulturális és szórakoztatóiparban egyértelműen ideológiai alapon történnek jutalmazások. Az már csak hab a tortán, ha művészileg és szakmailag is jó az alkotás. Sőt a kádárizmus öncenzúrájához hasonlóan, nyugaton a zeneszerzők és rendezők maguktól olyan témákat és karaktereket gyártanak, amelyekkel tudják, hogy befuthatnak a kulturális-baloldal terrorja alatt lévő nyugati világban. Valójában ez semmivel sem másabb, minthogy idehaza Mészáros Lőrinc hogyan nyer közbeszerzést, vagy Polt Péter mi alapján nézi a jogot és, hogy a NVI hogyan szelektál a népszavazási kérdések jóváhagyása körül. Mindenki az adott országban tudja, hogy honnan fúj a szél és a hatalmon lévő klikk/ ideológiai oldalnak akar megfelelni. Így azonban alkalmas, képzett, rátermett emberek nem nyernek projekteket a NER-ben, és tehetséges alkotók, művészek halhatnak éhen a Nyugaton, csupán mert nem megfelelően gondolkodtak az őket körülvevő viszonyokról.

Horváth Martin

Serfőző Dániel- MGTOW- Férfiak akik a saját maguk útját járják

Nincs is jobb nap a nőnapnál, hogy foglalkozzunk az MGTOW (Men Going Their Own Way – Férfiak, akik a saját útjukon járnak) mozgalommal, hátterével, kialakulásának okával, és úgy összességében azzal, hogy mi is ez az egész. Ez a nap, a feministák legnagyobb konstruált ünnepe, amiről az átlag nő semmit nem tud, azon kívül, hogy párjának ilyenkor KELL virágot vennie számára, mert ha nem teszi, és nem fejezi ki érzelmeit felé ilyen külsőségekben, akkor valójában nem is szereti igazán.

A feminizmus leginkább radikális, és túlzó harmadik generációja az 1970-es évek derekán jelent meg, és kezdte meg társadalomformáló munkáját. Ez a feminizmus az, amit harcosnak szokás nevezni. Ez az a kultur-marxista irányzat az, ami leginkább károsnak mondható. Ez az a feminizmus, ami lépte nyomon „nemi erőszakot” kiállt, ha egy férfi megbántja, vagy bármi mód elutasítja. Ennek továbbfejlődött utóda mára a „genderizmus”, ami eddig főképpen csak nyugaton nyert teret. Ez a feminizmus tűzte ki legradikálisabban a célt zászlajára: le kell rombolni az elnyomó, tradícionális, „férfi uralta” családmodellt, és a nőnek a társadalom minden területén „fel kell szabadulnia”, hasonulni a férfihoz. Ehhez a radikális forradalmisághoz hozzátartozott a férfiak lenézése, utálata, a verseny hamis gondolata a két nem között, mintha a két nemnek egymást kéne tépnie az élet minden területén, valamint az hogy az addigi párválasztási sémát lecserélte, megváltoztatta az egész kapcsolathoz való viszonyt. A cél már nem egy szerepek szerint működő, természetes kapcsolat lett, hanem egy érdek és haszon központú gondolkodás. Mit tud nyújtani nekem ez a férfi, testileg, lelkileg, anyagilag? Biztos, hogy ezt érdemlem? Bejött a „hercegnő szellemiség”. Hol az én nagy ő-m? Hol a hercegem, akit én, csak azért mert nő vagyok, megérdemlek? Ez a szellemiség is már inkább a feminizmus egy mellékhatásának mondható, mint sem a radikális ágának végső céljának. A legradikálisabb ág, ahogy azt látni fogjuk, nagyon hasonlít a most vizsgált MGTOW mozgalomra. Ez a radikális kisebbség le akart mondani a férfiakról, ezzel megszabadulva az uralmuktól, ez kapcsolódott általában egy leszbikus szexuális beállítottsággal is. Ezek azok a nők, akiknek tényleg szívük ügye volt, hogy férfivá váljanak. A fent említett „hercegnő ág” sokkal inkább e feminizmus „nőcis” változata, ahol az adott nő egyszerre akar férfivá és nővé lenni, mindent a maga idejében. Gyakorlatilag ez egy elszabadított, démoni nőiség, határok nélkül. Ez a „szex és new york” feminizmusa, ahol a szabad, iskolázott, független „nőcik” borozgatva galerikba járnak, és élvezik a gond nélküli életet, mindeközben persze azért néha becsúszik egy alkalmi aktus valami sármos pasival.

És itt jön a képbe az MGTOW. Ez egy szervezetlen, független, szellemi irányzat, melynek ilyen formán való kialakulása 2000-2003 környékére tehető, ahol egy férfijogi fórumon fogalmazta meg elképzeléseit két ismeretlen férfi. Azóta rohamosan elterjedt, főképpen az internet segítségével, és azóta rengeteg fehér, nyugati, értelmiségi férfi magáévá tette a lázadás e formáját. Maga a szellemiség egy válasz, az elnőiesedett társadalmi elvárásokra, a nő domináns párkapcsolatokra, amit főképpen olyan férfiak fogalmaznak meg, akik az úgynevezett „béta osztályba” sorolhatóak. A kialakulás oka nem más, mint az a reális tény, hogy a jelen körülmények között ezeknek a férfiaknak semmiféle megbecsülése sincs az elszabadult, beképzelt, határtalan női vágyak előtt. Kialakult az a természetellenes egyensúlytalanság, hogy csak az „alfa osztályú” férfiak képesek maguknak jobb szó híján, pinát szerezni. Ez abból adódik, hogy a modern nő túlértékeli magát, egy gyenge 5-6/10-es kinézetű nő sem adja alább egy 8/10-es pasinál. És mivel a modern nő célja fiatalon általában a szex, ezért természetes hogy ezen magasabb pontszámú férfiak is egyből ugornak az adott alkalomra, így ezek a gyenge 5-6-os nők sem maradnak kielégítetlenül. Rájöttek ezek a béta férfiak, hogy akár mennyire is teljesítik az általánosan elvártakat, hiába kedvesek, hiába hűségesek, hiába önállóak, mindig a bunkó, aljas, de szexi pasikra ragadnak a nők. Ők általában mindig a „barát zónában” ragadnak. Pedig ugyan úgy vágynák azt, amit nem kaphatnak meg, míg alfa társaik igen. Ez a beteljesítetlen nemi vágy a frusztrációjuk fő kialakítója. Úgy érzik feleslegesek, selejt egyedek. Ha valaha is lesz nőjük, az is csak már egy kiégett könnyűvérű lesz, aki kiöregedett a nagy szabadosságból és önállóságból, és így negyven környékén már szeretné megélni a női oldalát is, úgy hogy most már jöhet az eltartottság, a gyerekcsinálás, majd a megjátszott orgazmus. Aztán örüljön a férfi, ha a nőci nem unja meg, és nem lép le a gyerekkel és gyerektartással. Ez nyugaton sokkal időszerűbb, itt Magyarországon, főleg keleten, még a fél-jobbos kádárista családmodell érvényesül, de ahogy nő az életszínvonal, úgy kezd megjelenni itt is ez a jelenség, főleg igaz ez a nagyobb városokra, és nyugat magyar országra. Tehát azok a férfiak, akik nem kérnek ezekből a képmutató, lealacsonyító, megnyomorító kapcsolatokból, fellázadnak, és saját útjukra lépnek.

Az MGTOW azok mozgalma, akik lemondanak erről a modern formáról, vagy teljesen leépítik magukban a nők iránti vágyat, vagy alkalmazkodnak, amennyire lehet, külsőleg beteljesítik az „alfa kategóriát”, majd beszállnak a játékba, de úgy, hogy immár ők mozgatják a nőket, és nem a nők őket, és céljuk tudatosan az alkalmi aktus. Ez a mozgalom a férfi tudatosság fő képviselője, a férfié, aki nem hajlandó feladni saját szerepét, és nem hajlandó uralkodóból, kihasznált és megalázott lenni. Vagy uralkodni akar, vagy megszabadulni ebből a kötöttségből, és önkéntes remeteségbe kezdeni. A legradikálisabb szinten lévők már a társadalomból való totális kivonulást preferálják, ahol a társadalmi kiszolgáltatottságot a létminimumra csökkentik. A nők helyett ezek a férfiak saját magukat akarják szolgálni, testileg és lelkileg függetlennek és tisztának maradni. Ehhez viszont társul általában egy általános megvetés, és gyűlölet a nők iránt, és ez az a pont, ahol ezek a radikális férfiak, és a radikális feministák találkoznak, és igazából ez a probléma forrása, amiért az MGTOW tulajdonképpen csak egy feminizmustól nem különb ellenerő, nem pedig a megoldás. Nem kínál igazi megoldást, vagy kilép a játékból, vagy gyűlölettel telve játékmester lesz, de ettől maga a játék nem lesz tisztább.

Ezt a mozgalmat ugyan az a frusztráció szülte, ami a feminizmust, mikor a nők elnyomottnak érezték magukat. Mindkettő egyet vár egy kapcsolattól: boldogságot és gyönyört. Mindkettő csak magát nézni, nem a társát. Megszűnik a tradícionális gondolat esszenciája: a társ önfeladó szeretete. És ez már régen nem valósult meg. Az MGTOW mozgalom egy olyan rendet akar visszaállítani, ami valóban élvezetük tárgyának tekintették a nőt, a feministák pedig a férfit szeretnék maguk helyett az élvezeti tárgy helyén látni. Nem a férfiuralom, vagy a nőuralom a rossz, az uralkodás maga! Az egész gondolat ott hibádzik, hogy egyáltalán szót kell tegyünk olyanról, hogy egyik vagy másik nem uralma! Ugyanis a nemiség nem uralom kérdése, nem beszélhetünk hierarchiáról a két nem között, így egyenlőségről sem. Nem lehet a két nemet egymáshoz mérni. A nőnek saját nőiségéhez kell idomulnia, a férfinak pedig saját férfiságához, ennél nagyobb skála nem létezik.

Társnak teremtettünk, nem elnyomónak. A teremtés könyve úgy ír erről, hogy az ősbűn szakította meg ezt az eredeti állapotot. Ott hangzik el az Isten szájából, hogy a nő vágyakozni fog a férfi iránt, de a férfi uralkodni fog rajta, de ezt nyugodtan meg is fordíthatjuk. Tehát az eredeti állapot semmiképpen sem ez a hadakozás, ez a hierarchizálás, ez már a bűn eredménye. Mi tehát a megoldás? A társszemlélet elsajátítása, a saját nemi szerepeink, identitásunk, és helyünk minél jobb betöltése. Az uralkodás aljasság, ami gyűlöletet szül, és frusztrációk mozgatják, a nemi vágytól való megszabadulásra pedig nem mindenki képes, és nem is kell, hogy az legyen. A nőgyűlölet vagy nőalázat helyett sokkal inkább a megfelelő nő megtalálására kell helyezzük a hangsúlyt, akit még nem fertőzött meg a feminizmus mocska. Nagyon nehéz feladat ez, és egyáltalán nem biztos, hogy sikerrel járunk, de ez az egyetlen tiszta út, amin járhatunk. Ezután pedig csak rajtunk múlik, képesek vagyunk e felmutatni, mennyire vagyunk igazán férfiak, és mennyire igazán nők.

Serfőző Dániel

Horváth Martin- A nő szerepe

Az óév a magyar közéletben egy Ákos-Kövér-Telekom botránnyal végződött, ami a nők jogai, gyermekvállalás és a család szerepe körül forgott. Az itt-ott még meglapuló liberális hangok a társadalomban és a médiában pedig hatalmas vircsaftba kezdtek, hogy egy nőnek mi legyen a feladata illetve mikor és ki ne mondja meg azt. A történet pár szót érdemel.

Nem fogok véleményt alkotni sem Ákosról, sem a kormányunkról most, tömören és nagy vonalakban azonban egyezik a véleményem az övékkel a kérdésben. Sajnos meg kell szoknunk, hogy az opportunizmusból jelesre vizsgázott Fidesz vezetőség véleménye, egyre gyakrabban fog összecsengeni a társadalom értelmesebbik feléével. De szögezzük le, nem mi leszünk Fideszesek ettől, hanem a Fidesz kénytelen valós igényekkel és problémákkal foglalkozni a társadalmi nyomás hatására.  Azok a hangok sokkal ijesztőbbek, amik e kérdés kapcsán ellenérvként felhangoztak. Egy nő ér annyit, mint egy férfi…ne az állam mondja meg ki vállaljon gyereket stb.

Az első érv a női egyenjogúságra megy rá. A feminizmus kártékony propagandája megtette a múlt században a szellemi pusztítását már. Mindig belefutunk ebbe az egyenlőség témába pedig mérhetetlenül felesleges. A férfi és a nő, nem egyenlő, vagy alacsonyabb vagy felsőbbrendű egyik a másiknál. A férfi és a nő, más. Két teljesen külön mércével vizsgálandó identitás. Amikor a feminista egyenlővé akar válni a férfival, akkor nem azt éri el, hogy egyenlő lesz a nő és a férfi, hanem elindítja a nőt azon az úton, hogy férfi akarjon lenni. A feminizmus egy beteges frusztráció ideológiája, ami nem képes elfogadni a nőt, nőként, hanem férfivá akarja tenni. Úgy akar élni, dolgozni, mint egy férfi. De őszintén…azért nő a nő, azért van egy teljesen más biológiai és lelki aspektusa az emberi nemnek, hogy ugyanazt csinálja, mint a másik? A feminizmus a férfi életmódot állítja célnak és példának a nő elé, amit a nőknek is ugyanúgy elkell érni. Szerinte ez jó. Azonban ezzel paradox módon megöli a női lelkiséget, hisz a nő számára nem az „abszolút nő” elérése lesz a kiteljesedése, hanem a férfi életvitel. Ha pedig beteljesíti, akkor egy karrierista férfi lesz belőle, más szaporító szervekkel csupán. A nőiességnek nincsen nagyobb ellensége a modern korban, mint a feminizmus.

Ott van a másik része a dolognak. Ez pedig az-az ok, amiért a politikai is elkezdett foglalkozni a kérdéssel. Ez nem más, mint a demográfiai oldala a dolognak. Európa és köztük Magyarország népessége katasztrofális helyzetben van. A születések száma alacsony, és pár évtizeden belül visszafordíthatatlanul olyan útra lépünk, aminek a vége a kihalás. A nyugati jóléti rendszer a feminizmussal, liberalizmussal karöltve olyan mély, természetellenes álomba ringatta a Nyugat-Európai társadalmak lakosságát, ami elképesztő. A ’60-as évek szexuális szabadosságának forradalma után, hihetetlenül nyílt lett a szexualitás. Gyakorlatilag elöntött minket a reklámokon, filmekben, slágerekben, köztémákban a szex. Minden generáció egyre hamarabb áll neki, és egyre torzabb formáinak. Miközben már betegesen, ösztönszintű szex centrikus lett az társadalom közhangulata, ezzel szemben a családalapítási és gyermekvállalási kedv elszállt. Ez a korcs etikájú rendszer olyasmit eredményezett, amit még sosem látott a világ. Lealacsonyította az emberi morált, egy minden erkölcsiségtől mentes, ösztöni-állati szintű szex-központú életmódra-, ami eredetileg a szaporodást hívatott betölteni a természet törvénye szerint- még is ez a közgondolkodás az ösztönök és az épeszűség ellen megy és egy emberi rassz kipusztulásához vezet. Nincs sötétebb annál, mikor a szexus csak is önző érdekeket szolgál. Miközben ez az állati szaporodási ösztön elöntötte a mindennapjainkat, közben kihalunk.

Erre megoldást a fene nagy felvilágosult úgy kínált, hogy bevándorlók tömegeit próbálta integrálni a társadalmába, hogy fenntartható legyen a gazdaság működése. Azzal nem törődve, hogy ez oly mértékben felfordítja a kontinens kulturális és etnikai viszonyait, ami végzetes lehet számunkra. Ez pedig még mindig a ’70-es évek, és a napjainkban is zajló migráció csak tetézi ezt. Felelőtlen, vitára is érdemtelen, sajnálatra méltó az az ember, aki ennek ellenére saját jólétért áll ki és ölbe tett kézzel nézi ki egy civilizáció pusztulását. Mert a tét nem kevesebb. Ne züllesszük le pártpolitikai vitákra ezt az ügyet, mert bizony, aki megtehetné és nem akar saját jobb léte miatt gyermekeket vállalni, az valóban a nemzet ellensége. De mivel tudjuk, hogy a liberálisokat ez nem hatja meg és a nemzeteket elavult és eltüntetendő formációnak tekintik, tovább megyek a kijelentéssel. Ezek az emberek bizony, az emberiség ellenségei. Az emberiség számtalan embertípus, rassz, kultúrkör, nemzetiség és etnikum színes összessége. Ha ebből egyetlen egyet is kiveszünk, akár a legkisebbet is, az az emberiség, mint kollektív értékközösség számára, veszteség. Ha az európai kultúra, az europid fehér ember, annak számtalan nemzetiségével és számtalan gazdag kultúrájú népével eltűnik, iszonyatos érvágás az emberiség számára. Valami, ami hozzá adott- és sokat adott hozzá- az emberi fajnak az értékeihez, nincs többé. Nem folytatódik, nem színesíti, fejleszti tovább az emberi faj kollektív értékeit. A liberálisok pedig ebben a vitában, ehhez járulnak hozzá. Az általuk leginkább minden érték felett álló emberiség ellen. Amíg nem értik meg, hogy az emberiség nem egy homogén massza, ami önállóan értelmezhetetlen, hanem etnikumok, identitások, kultúrák színes halmaza, addig akarva, akaratlan, pont a kiirtását segítik.

Felejtsük el a férfi és a női nem egymáshoz méregetését. Mindkettő nem számára, az elérendő cél az „abszolút” önmaga. A férfinak a legférfiasabb férfi lelkiség, a nőnek a legnőiesebb elérhető lelkiség. Ez pedig kétségtelenül egyértelmű biológiai és pszichológiai, ontológiai érveket is figyelembe véve, ez az anyaság. A családi béke melegének őrzői, új generációk, vérünkből vérré váló új nemzedékek felnevelői. Ebben pedig felülmúlják a férfiakat, de a feministák valamiért ezt nem látják. Ki lenne képes még arra, hogy véghezvigye az életadás eme csodálatos folyamatát. Mi nemesebb lehet annál, mint saját magunkból testileg, lelkileg új életnek, új reményeknek, boldogságainak lehetőséget adni. 

Horváth Martin