S.D- Etnosz és Volk

Ha nacionalizmusról beszélünk meg kell vizsgálnunk a történelem során felbukkant nemzet és nép fogalmakat és azok jelentését:

Az archaikus időkben, a történelem számítás kezdetén a nagy civilizációkban általános volt a jelenség miszerint a kiválóak egy szűk rétege uralkodott egy a területen élő nép felett. Az „uralkodó náció” és az uralt csoportok rendszerint vérségileg és kulturálisan, alapvető indentitásukban különböztek. Amit ma antik görög kultúraként ismer a világ csupán az arisztokrácia, vagy a az Indiai kasztrendszer kifejezését használjuk a „kétszer születettek” kultúrája. A kultúra általában felülről lefelé hatott. Erre nagyon jó példát találunk saját nációnkban, hiszen a betelepült magyarság az itt élő szláv, germán, avar, törzseket saját kultúrájába olvasztotta

.

Jelen írásban alkalmazzuk az „árja” fogalmat ami kiemelt fontossággal bír. A nemzetiszocializmus során a szót teljesen helytelenül alkalmazták, materiális kategóriaként. Az árja sokkal inkább egy szellemi behatásra utal, sem mint faji származásra, bár tagadhatatlan hogy ez az embertípus csakis bizonyos rasszokban jelenik meg.

De nem az adott rassz egészében!

Az árja típus ellentéte az úgynevezett an-árja ember. Egy organikusan tagolt társadalomban ezen két típus tagjai a nekik legmegfelelőbb hierarchiába tagoltan jelennek meg.

Vannak olyan rasszok amelyek nem rendelkeznek olyan réteggel ami szorosan kitüremkedne az átlag ember szintjétől, az ilyen népek a „lemúriai szubsztrátum” tagjai, hogy szanszkrit fogalomvilágban maradjunk. Ilyen rassz a négerség vagy cigányság akik nem képesek az anyaginál szorosabban különböző kultúra létrehozására. Ezen rasszok természetes törzsi kereteinek megbontása hatalmas aláesést jelent a rassz tagjainak, gondoljunk csak a modern afro-amerikaiakra.

Az árja és an-árja megkülönböztetés nem azt jelenti hogy ne lenne létjogosultsága egyik vagy másiknak. Csupán arra van szükség hogy mindegyik típus beteljesíthesse saját princípiumát és elfoglalhassa saját organikus helyét a társadalomban.

Az árja réteg szembetűnően képvisel egyfajta internacionalizmust. Ennek oka hogy a „szellem” felülről lefele érkező utat jár be, és mivel egy az Isten érthető módon minden nép szellemi rétege „egy konklúzióra” jutott a legtöbb kérdésben. A különbözőségek itt abban állnak hogy az adott náció szellemisége hogyan viszonyul az abszolútumhoz. Minél feljebb lépünk, a kultúra annál „univerzálisabb”. Ahogy lejjebb törünk annál jobban érvényesülnek az anyag közeli népi vonások, a kultúra is alapvetően az „e világ” felé fordul. Előtérbe kerülnek a sajátosságok, a rasszi, nemzeti, majd közösségi különbségek. Egyre nagyobb befolyása van például a környezetnek, lakóhelynek.

Foglaljuk össze az eddigi alapokat:

-árja réteg: szellemileg az átlag felett állnak, feladatuk a szellem fenntartása és az an-árja kaszt számára való kiszolgálása.

-an-árja réteg: a szellemileg tompább csoport, anyaghoz kötöttebb szellemiség, feladatuk az árja kaszt szolgálata cserébe a szellem kiszolgálásáért.

És kivételt képeznek a lemúriai népek ahol nem jelennek meg az árja csoporthoz tartozó tisztségek, vagy ha meg is jelennek sokkal anyagiasabb formában

.

Népenként, nemzetenként, rasszonként, közösségenként változik az árja, an-árja csoportok aránya, szerepe. Minden népnek, nemzetnek, rassznak, közösségnek vannak egyedi, sajátos szellemiségei, amik felfelé haladva jelentőségükben csökkenek, és az univerzális szellem veszi át helyüket.

A változatok alapvető iránya: észak-kelet és dél-nyugat. Észak és kelet esetében mindig az inkább árja csoportok nyernek nagyobb hangsúlyt, míg dél és nyugat irányában inkább az an-árja elemek dominánsak egészen a lemúriai népekig.

Minden csoportnak megvan a maga organikus szerepe, egyik sem magasabb vagy alacsonyabb a másiknál a szó szociáldarwinista értelmében, hierarchiáról csakis az Isten közeliség szempontjából beszélhetünk.

Minden civilizáció akkor kezdett el hanyatlani mikor ez az organikus szerepfelosztás felborult, egyik vagy másik irányultság került hangsúlyba.

Ezt történt az európai civilizációval is mikor a középkor végén, amíg ezek a társadalmi princípiumok többé, kevésbé fennálltak, az az után következő reneszánsz során végképp elenyésztek. Az árja réteg figyelme egyre jobban a világira, az anyagra fordult és egyre kevesebb érték volt ami megkülönböztette a társadalmi kasztokat a legalsó kaszttól. Ez a nivelláció vezetett végül a népi nacionalizmus megjelenéséhez ami már nem tesz különbséget árja és an-árja szerepkörök, és paraszti valamint nemesebb kultúrák között. A nemzetet eredetileg csak az árja rétegre értették, a mai fogalom csak a francia forradalom során alakult ki.

A megmaradt, ám kiüresedett árja feladatokat egyre alkalmatlanabb emberek vették kezükbe, kiket már nem a szellem, hanem az anyag választott el a néptől. Pénzhierarchia. Polgári társadalom. Kereskedői társadalom. Az addig teljes mértékben eszköz szerepű gazdaság, céllá vált. Ha egy náción belül mindenki egyenlő, akkor logikus lépés az internacionalizmus, ahol már a népi szellem sem számít, csak a kiüresedett, anyagközpontú világpolgár szemlélet.

Ez nacionalizmus káros, hiszen a paraszti kultúrából nem lehet matyómintás bazilikát építeni, vagy népi énekekből melyek témája a mindennapi anyagi lét, nem lehet gregóriánt csinálni.

Épp ezért az egyik legnagyobb feladatnak tartom minden hagyományos értékek mentén mozgó ember számára az eredeti, organikus hierarchia visszaállítását mind a társadalmi és kulturális szinten.

S.D

Horváth Martin- Jobboldali individualizmus

A jobboldal-baloldal felosztás mára talán kicsit idejét múltnak tűnhet, ebben sok esetben igazat is adok. Azonban bizonyos világnézeti, értékrendbeli dolgok megítéléséhez még sok esetben mindig ezek a halmazok szolgálnak nekünk legjobb segítségül. 

A jobb és baloldal felosztás az 1789-es francia forradalom után nyert értelmet, mikor is a francia Konvent konzervatív, régi rendszerhez, királysághoz ragaszkodó, az újításoknak ellenálló képviselői a terem jobb oldalán ültek, míg a forradalmi, újításokat képviselők a bal oldalán. A jobboldaliság tehát egybeforrt a hagyományos értékek képviseletével, a felvilágosodás utáni ideológiák elvetésével. Természetesen mára ez sem teljesen igaz, hisz a konzervativizmus, mint alapvető jobboldali ideológia is a felvilágosodás terméke és a demokratikus alapelveket, a kapitalizmus gazdaságban betöltött szerepét elfogadta. Azt ne is boncolgassuk, hogy létezik liberális konzervativizmus és a többi…

A jobboldali értékek alatt klasszikusan olyan értékeket értünk, mint: nemzeti identitás hangsúlyozása, vallásosság, kultúra- hagyomány tisztelet és az ezekből fakadó erkölcsiség megtartása. Értelemszerűen a baloldal ezeket az értékeket elbagatellizálja, másodsorban kezeli jobb esetben, de végső soron, hosszú távon- nyíltan, vagy burkoltan- elakarja törölni és egy egyetemes, globális világot képzel el, ahol az ember minden más identitás felett álló létezőként kezelendő. Utóbbit kétségtelenül el kell utasítanunk. Ugyanakkor akad a jobboldaliságnak olyan passzusa, amelyet szintén. Ez a jobboldalnak olyan sajátossága, ami minden egyes jobboldali ideológiában fellelhető, a jobbközéptől a szélsőjobbon át az ultrajobboldalig, természetesen eltérő mértékben. Ez pedig az általa képviselt értékek megvalósításának elmélete és gyakorlata. A forma, amit legalkalmasabbnak vél az értékei kiteljesítésére és érvényre juttatására. Ez az autokratikus, tekintélyelvű, de minimum etatista felfogás, az állam szerepének túlértékelése, a társadalom kizárólagosan hierarchikus modellje. A jobboldalnak egyértelműen része lett az az állam és rendszer felfogás miszerint a társadalomra ezeket az értékeket felülről, egy elit részéről lehet érvényesíteni. Ez az autokratikus, rákényszerítési módszer és a nép, mint olyan, óhatatlan lenézése a jobboldal legnagyobb rákfenéje.

Ez abból az egyáltalán nem jelentéktelen filozófiai gondolatból születik, hogy miképpen értelmezi az egyént. Az egyén a baloldalon mindenek felett áll, és az egyéni kiteljesedés gúzsba kötőjének tartják a nemzeti, kulturális identitást, a vallási tanokat vagy a hagyományokat. A jobboldal ellenben az egyén kiteljesedését, az individualizmust tartja a nemzet, az állam, és a tradíciók gúzsba kötőjének. Egyik félnek sincsen igaza. Talán pontosan ezért is érezzük olyan idejétmúltnak és feleslegesnek ezt a jobb-bal felosztást. A jobboldal az egyénre úgy tekint, mint a nemzet, a birodalom, a kultúra egy kicsiny szegletére, képviselőjére, egy fogaskerékre a nagy egészben. Ez egy végzetes tévedés. A jobboldal számára az egyén értelmezhetetlen. Kasztokban, néprétegekben gondolkodik. Ha a magyar jobboldal a keresztény-nemzeti értékrendet képviseli maga állítása szerint, akkor a magyar emberekre úgy tekint ideális esetben, hogy azok a magyar nemzet egy kis darabkája, aki képviseli az magyar nemzetet, illetve a (mű)keresztény kultúrkör egyik sejtecskéje. Mint pixelekre tekint az emberre, melyek összessége kiadja a nagy képet, a keresztény, magyar nemzetet. Tömören, úgy áll a dolgokhoz, hogy az egyén azért van, hogy a jobboldali értékek létezhessenek. Holott pontosan fordítva…a jobboldali értékek átélése szükségeltetik az egyén kiteljesedéséhez.

A baloldal hatalmasat téved, mikor a konzervatív értékeket ellenségnek tekinti az egyén szabadsága tekintetében. Ezek nélkül céltalan, nihilista szabadossággá és végül önpusztítássá válik a lét. A jobboldal pedig hatalmasat téved mikor ezeket az értékeket az emberi individuumok fölé helyezi és az egyének létét ezen szellemi és formális létezők feltétlen szolgálatába állítja. Mindegyik variáció az emberi kiteljesedés és szabadság ellen való tett. Ugyanakkor a jobboldal vallja is azt, miszerint a rend megléte hozza el a szabadságot. Sokkal inkább érzem valósnak József Attila gondolatát, miszerint „ a szabadság szüli a rendet”. Minthogy pedig a jobboldalnak markáns elképzelése van a rendről- melyet először létre kell hozni-, ezért katonásan akarja beállítani a társadalmat. Az egyénből katonát farag, aki hűen parancsot teljesít és megszokott, megadott sablonok szerint éli mesterkélt életét. Valójában azonban nem katonákra, hanem harcosokra van szüksége a világnak. A harcos pedig saját maga tudja mi a helyes. Tudja és érzi, önön lényéből fakadóan. Nem mondták neki meg, nem fenyítették és kényszerítették rá arra amit gondoljon. Nem erőszakoskodtak, hogy „bizony ez a helyes ezt kell vallanod”, ahogy ez jobboldali, kifejezetten radikális jobboldali mozgalmakban dívik. A harcos magától jön rá, és tapasztalja ki, érzi át mi az, amiért érdemes, sőt kell küzdeni. Jelenleg ezeket az értékeket a jobboldalon konzerválják, inkubátorba tartják és mint címkét lengetik, de nem értik és nem érzik át a valóját. Mint egy letűnt kor elmúlt értékeit, megsárgult képet, őrizgetik burokban, de már rég nem az övék, már rég nem élő és nincs a szívükben. Ezen értékek élettelen erőltetése pedig még le is járatja, meggyűlölteti ezeket a társadalomban.

A jobboldal valójában olyan emberekből áll akik saját maguk sem értik miért, de ösztönösen gyűlölik a baloldalt. Erre ellenreakcióként pártolnak a jobboldali értékekhez. Valamilyen belső, lelki frusztráció sodorja őket az áhított rend oldalára. Valójában saját maguk belső rendjének igényét vetítik csak ki a világra. Saját maguk kiteljesedését, a maguk szabadságát halogatják. Félnek a szabadság adta felelősségtől, ezért menekülnek dogmákba és saját individuumukat felülíró vezérek, ideák helyeslésébe. Az egyéniséget, az individualizmus minden formáját ellenségképnek tekintik a közösséggel szemben. Holott csak is a saját maguk lábán álló, önálló módon egy adott szellemiségre és gondolkodásmódra jutó emberek képesek, egészséges, alkotó, hasznos közösséget létrehozni. Az egészséges individualizmus képes egy egészséges hierarchiára, egészséges közösségekre, akik képesek saját maguktól alulról szerveződve kitermelni a felsőbb, rátermettebb embereket. Ez nem a demokrácia választójogát jelenti, ahol mindenkinek egyenlő szavazata van szellemi szintre és érettségre való tekintet nélkül. De nem is az autokrata felülről szerveződő, erőltetett mesterkélt hierarchiát jelenti.
Akik ellenforradalmilag igyekeznek visszatérni a felvilágosodás előtti rendszerekhez, valójában legjobban a tojásba visszabújó teknősre hasonlítanak. Mikor a teknősök a tengerparton kikelnek a tojásból el kell indulniuk a tengerbe. A felvilágosodás volt az, ami őket eltérítette és a száraz, sirályokkal teli halál földjére irányította. A jobboldal, az ellenforradalom pedig vissza akarja terelni a „társadalom teknőst” a tojásba. Mert ott már egyszer bevált, ott már jó volt. A probléma, hogy ott is halál vár rá egy idő után, mert a rendeltetése eljutni a tengerbe. Ez veszélyekkel és kockázatokkal jár, de másképp nem teljesíti be rendeltetését.

Felül kell kerekedni ezeken a jobb és baloldali korlátokon és megérteni, hogy az emberiségnek feladata és iránya van. Ezt csak is a jobboldali értékek mentén lehet elérni, de azok régi érvényesítési formulái nem alkalmasak erre. Egy új, egy alternatív felvilágosodásra van szükség, melyben az uralkodó gondolat- nevezzük jobb híján úgy- a „jobboldali individualizmus”. Az egyéni, emberi lélek szabadságát előtérbe helyezni, mely csak is a nemzeti, kulturális, vallási, egyéb identitásbeli értékekkel teljesedhet ki. De ezek az értékek állnak szolgálatába az egyénnek, nem pedig fordítva. Az embereknek saját maguktól rá kell találniuk a bennük kiteljesedő formájára a jobboldali értékeknek. Átérezniük, átélniük, megélniük kell azt, amit helyesnek vélnek. Másképpen nincs értelme. Nincs értelme centralizáltan kőbe vésni és helyesnek kikiáltani, kötelezővé tenné, mesterségesen életben tartani lélegeztető gépen ezeket az értékeket. Mert jelenleg hiányzik a jobboldalról a lélek, az emberi, személyes varázs. Pedig pont, hogy az emberi lélekért, a szabadságért léteznek ezek az időtől és tértől független szellemiségek, amelyek a szívünkben kiteljesedhetnek, és mindenkit egyénileg irányíthatnak saját maga sorsa beteljesítése felé. Számoljunk le a „katonák” jobboldalával és egyéni, önszántukból megértett és átérzett jobboldali értékrendű emberekre törekedjünk. Még ha sokkal nehezebb is és utópisztikusabb is, azonban ez a helyes. Nem lehet kompromisszum a praktikummal, az evilágon működőképesebbnek tűnő módszerekkel. Talán kicsit mindig a lehetetlent kell kitűzni célnak, mert az vezet folyamatos jobbra való törekvésre. Ez a jobboldali individualizmus a valódi és legteljesebb idealizmus. Ami ugye bár, megint csak markánsan jobboldali érték. 

Horváth Martin

Hegyi István- Pozitív gondolkodás

"Új Bábelt élünk, a fogalmak pokoli zűrzavarát.

Gyalázatos hazugok megrontották a szavak becsületét." – Karinthy Frigyes

Pozitív gondolkodás hazugsága

A mai kaotikus világban nagy divattá vált a dolgok tiszta jelentését megmásítani, hamis köntösben tálalni a társadalom számára. Mondhatni ez a hatalom egyik fő mestersége, amely nagy sikereket tud elérni a világ feje tetejére való állításában.

A világunkban zajló egyre nagyobb zavarosságban a pozitív gondolkodás jelentése sem bújhat el ezen, hatalmi mesterség alól. Miért is bújna ki, hiszen nagyon is előnyös a hatalom számára.

Nagyon sokan nem kezelik helyénvalóan ennek az iránymutatását.

A pozitív gondolkodás gyakorlati felhasználói többségében úgy tartják, hogy a szép dolgokat szabad csak észrevenni az életben, mert ez jelenti a boldogság és a siker kulcsát. Minden negatív tényezőt ki kell zárnunk az életünkből. Ezekkel ne is törődjünk. Az általánosítás elkerülése érdekében többségében alatt magát az erre épülő ipart és annak követőit értem és nem azon keveseket, akik még helyén kezelik ennek a jelentését.

A hatalom itt is ugyanazt tette, mint sok másutt. Ha valamit nem tudsz lejáratni, vagy felmorzsolni, akkor állj az élére és tereld azt el hamis irányba.

Többek között ez az egyik okozója annak, hogy az emberek nem veszik észre, hogy mi folyik körülöttük, mi történik a világban.

Ezzel a gondolkodásformával az a probléma, hogy attól, hogy a negatív tényezőket kizárjuk az életünkből, azok még megtörténnek. Csupán nem veszünk róla tudomást. Ha pedig egy problémáról nem veszünk tudomást, az csak dagad és dagad, mígnem akkorára nő, hogy mindent felfal maga körül, mint Fenrir a farkas a skandináv mitológiából. Itt bizony Fenrir a farkas a világ összes problémája egybevetve, amelyet az emberek azzal táplálnak, hogy nem vesznek róla tudomást. Hagyják nőni. Fenrir ,a hatalmasra nőtt farkas pedig felfal majd mindent. A mitológiában csak Odint és a lovát, a mi esetünkben viszont az egész társadalmat.

Úgy vélem, hogy amit ma pozitív gondolkodásnak tulajdonítunk valójában nem más, mint önzőség és vakság.

Becsukjuk a szemünket így nem látjuk kellőképpen a dolgok valódi tényállását.

Merthogy élhetjük az életünket, csak a szépet észre véve, a problémák ott lapulnak az árnyékban és egyre csak szaporodnak.

A pozitív gondolkodásnak nevezett ferde iránymutatással pedig hátat fordítunk ezeknek. Ez pedig nem megoldás, hanem csak olaj a tűzre.

Úgy tartom, hogy egy problémának nem hátat fordítani kell, hanem szembenézni vele és orvosolni azt.

Nem ezt tesszük. Mert a pozitív gondolkodás mást mond. Ha sikeres és boldog akarsz lenni, akkor ne vegyél róluk tudomást, különben boldogtalan és sikertelen leszel. Érezni lehet egyfajta fenyegető zsarolást ebben az értelmezésben. Gondolkodj pozitívan különben te is a süllyesztőben végzed. Ne foglalkozz másoknak a nyomorával, éld a saját életedet. Ők azért végezték így, mert nem képesek a pozitív gondolkodásra, saját nyomoruk okozói. Az már fel sem merül bennük, hogy valójában az elnyomó hatalom szenvedői, kiszolgáltatottjai.

A hatalom önző, ezért ez az ördögi gépezet futószalagon gyártja az önző embereket. A hatalom negatív szellemisége ráragad a befolyásolható emberekre.

Karinthy jól mondta. Megrontották a szavak becsületét. Pozitív gondolkodás címén bélyegzik meg a lényegében negatív gondolkodást és negatív jelzővel illetik azt, amelynek tartalmában pozitívnak kellene, hogy legyen. Feje tetejére állították a fogalmak gyakorlati jelentését. Mint ahogyan az ördög állította feje tetejére a keresztet és úgy a világot is.

Úgy tartják azok, akik saját állításuk szerint pozitívan gondolkodnak, hogy aki lázad (és itt nem fegyveres, hanem szellemi lázadóra gondolok az ész és értelem útján) az negatívan gondolkodik, mert lázadás abból fakad, hogy észreveszi a világban az egyre gyülemlő problémákat és káros tényezőket. Képes látni azt a sok szépet és jót, ami lehetne, ha tennénk érte. Ennek fényében pedig szeretne tenni ellene valamit, jótét lelkéből fakadóan.

A pozitív gondolkodás elferdítése egy pusztító hazugsággá nőtte ki magát.

Valójában tehát pont az gondolkodik pozitívan a mai világban, aki észreveszi a problémákat és felismerve az igazságot, bátran, árral szemben kiáll és megvédi azt. Ezt pedig negatív gondolkodásnak bélyegzik meg.

Vissza kell adni a szavak igazi becsületét. Tehát nem azt kellene tenni, hogy nem vesszük észre a világunkban zajló negatív történéseket, hogy nem foglalkozunk mások problémáival, a környezetünket ért káros hatásokkal. A pozitív gondolkodásnak nem azt kellene jelenteni, hogy becsukjuk a szemünket, hogy nem veszünk tudomást a dolgok valódi állásáról, és hogy csak az önző kis kényelmünknek szenteljük az életünket.

Példának okáért, gondoljunk csak, mi lenne, ha egy szerelő nem venné észre a hibákat és nem törné magát azon, hogy megjavítsa azokat. Csak azt venné észre, ami jól működik. Igencsak nem menne semerre az a jármű és hamar a roncstelepen végezné.

Becsületes jelentése az kellene, hogy legyen, hogy felismerjük az életben a problémákat és pozitív hozzá állással szembe nézünk velük. Pozitív teremtő hozzáállással megoldásokat keresünk a problémákra. Ez a hozzáállás pedig meghozná a gyümölcsét. Nem véletlen tehát, hogy a hatalom rátette a kezét erre és nem kímélve pénzt és időt, próbálja annak jelentését az emberek fejében félrevezetni.

Manapság ennek fényében egyre többen élik az életüket úgy, hogy nem vesznek tudomást a problémákról így nincs is tiszta rálátása, hogy mekkora szakadék felé tart a világ. Egyes embereknek fontosabb a saját maga kényelme, mint hogy bármivel is szembenézzen, mert tévesen értelmezik ennek a jelentését.

Én azt mondom, hogyha nem nézünk szembe gyorsan a problémákkal, ha a többséget a saját boldogsága, kényelme jobban mozgatja, mint a világunk sorsa akkor előbb utóbb a problémák oly hatalmasra nőnek majd, hogy nem lesz a világon olyan zug, ahová bárki is elrejtőzhet majd egy kis boldogságért. Az egyetlen boldogság útja a szellemi lezüllés lesz, ahol a végletekig lebutított, futószalagon gyártott, egyéniségüket vesztett öntudatlan rabszolgák boldogok lesznek és kiszolgáltatottak, egy Orwelli világban, mert fogalmuk sem lesz, hogy mi folyik a színfalak mögött. Ezen jövőkép felé száguldunk padlógázzal.

Átesni a ló egyik másik túloldalára, sem egészséges. Meg kell találni az egyensúlyt. Tehát észrevenni a világban történő negatív tényezőket nem azt jelenti, hogy csak a rosszat szabad észrevenni, vagy csak a jót. Meg kell tanulnunk egyaránt észrevenni mindkettőt. A jó dolgok szépségét élvezni, a rossz dolgokat pedig orvosolni és így fog a világ egészségesen működni.

Fel kell ismernünk az alkotóerőnket és szép dolgokat teremteni a világban, nem csak a saját magunk portáján, hanem ha erőnkből telik, akkor mások portáján is segítséget nyújtani, ha más nem is egy helyes iránymutatással. Fel kell ismernünk a problémákat és az abszolút igazságot. A problémákra megoldásokat keresni, az igazságot pedig védeni. Ez az igazi pozitív gondolkodás.

Hegyi István

Sárkány Zsombor- Mi lesz veled Európa?

A globális szerepek a 21. század eleje óta nagyban átrendeződtek. Feltörtek olyan térségek és országok amik korábban nem tartoztak a világ élvonalába és magunknak követelték a nagyhatalom jelzőt és a vele járó státuszt. Ennek a csoportnak legkézzelfoghatóbb és legfényesebb példája Kína.. Mindenki a kínai gazdasági sikertörténetről beszél, elemzők hada esik neki a menyei királyságnak grafikonokkal és táblázatokkal felfegyverezve.

Azonban egy lényeges kérdést nem nagyon teszünk fel se mi, se az úgynevezett vezetőink. Mi fog történni a trón fosztott Európával? Egyértelmű, hogy a felemelkedő új szuperhatalmakkal nem tudja kontinensünk tartani a gazdasági versenyt. De második kérdésünk az után, hogy mi lesz velünk az kéne legyen, hogy érdemes-e ebben a versenyben részt venni ?
Nem mindegy ugyanis, hogy valaki úgy növeli a tömegét, hogy hájat növeszt vagy úgy ha izmokat. Az agyon dicsért fejlődő országok hiába húznak fel végtelen mennyiségű szénerőművet és hiába építenek annál is több szennyező gyárat csak hájat gyűjtenek magukra, és aki elhízik az bizony megbetegszik. Kontextusaiba kell helyezni a világ többi részének gazdasági fejlődését és a grafikonok meg a táblázatok mellet azt is kell látnunk, hogy a környezet ennek igencsak a kárát látja. Ezen a téren viszont nálunk európaiaknál a labda. Az Unió talán az egyedüli olyan állam szintű szerveződés ami alapelvének tűzte ki a környezet védelmét és a természeti erőforrások fenntartható használatát. Azonban ezt az elit nem így látja, vezetőink továbbra is részt szeretnének venni a globális hízóversenyben mialatt a környezetvédelemből származó előnyöket kéne kibontakoztatni. Az idegen hatalmak gazdasági befolyása alól csak ez adhat kibúvót. Nem, nem veszünk továbbra is részt a játszmában és ezért nem is a vezetőink hanem mi polgárok tehetünk a legtöbbet. A fogyasztási szokásaink a munkahely vagy szakma választásunk, mind segíthetnek nagyszerű kultúráink és társadalmaink autonómmá tételében és a globális gazdaságtól való függés csökkentésében. És ha valakik a világon az európaiak  igazán megtehetik hiszen ellentéten sok fejlődő országgal, a környezeti adottságok és az, hogy igyekszünk vigyázni is rájuk ezt maximálisan lehetővé teszik. Én személy szerint nem a nehéziparban vagy a pénzügyi szolgáltatásokkal való virtuális kereskedelemben látok esélyt a fennmaradásra, hanem a hagyományok szerint (nem indrusztriális módszerekkel és mértékben) dolgozó mezőgazdaságban, az iparunk megújuló, tiszta energiával való ellátásában. Ez adhat Európának még egy esélyt mielőtt az egyik óriás finoman szólva az érdekszférájába von minket szőröstől bőröstől.

Sárkány Zsombor

Horváth Martin- A Sátán jobboldala

Eljött az ideje pár szót szólni aktuálpolitikai vonatkozásban, bármennyire is nem szeretem. Azonban a jelenlegi aktuális politikai mocsár sokkal de sokkal mélyebb világnézeti folyamatokra és veszélyekre világít rá, így szükségességét érzem. 

A baloldali és liberális vészmadarak hisztijének új tetőpontja a terrorveszélyre hivatkozó, új alkotmánymódosítás témája lett. Tömören ennek értelmében a kormány terrorveszélyre hivatkozva, külön jogosítványokat kapna és figyelmen kívül hagyhatna jó pár törvényt. Korlátozhatná ilyen helyzetbe a médiumok tartalmát, ellenőrizhetné az e-mail, postai forgalmat, betilthat rendezvényeket stb. Bár a balliberális oldalnak egy szava nem lehetne, aggodalmaiknak helyt adok. Egész pontosan azt mondanám itt végre olyasvalakiknek kéne felszólalni, aki hiteles, aki nem a lejáratott baloldal és a nevetségessé lett európai liberálisok táborába tartozik. Mert a jobboldal hallgat, mert a jobboldal a Fidesz lett. Én pedig habár megvetem a jobb-bal ideológiai skálának a felosztását, ha már ebbe kell betájolni magunkat akkor azt kell mondanom alapvetően( de nem mindenbe) jobboldali értékeket vallok. Úgy mint a nemzeti, kulturális, etnikai identitás fontossága, a spiritualitás, a vallás, a hit előtérbe helyezése. Elméletileg ezeket az értékeket képviseli most  a hatalom, ezen címkékkel járul a társadalom elé, így definiálja magát és kürtöli szét a világba, hogy a nemzet és a keresztény eszmeiség az ő vezérfonala. Én egy keresztény ember vagyok, a magyar identitás szellemiségének felvállalásával.. Ezek az én értékeim amit Orbán hangoztat, és mivel az enyémek is, és ismerem őket ennél fogva, egy valamit biztosan tudok: Orbán és a bagázsa nem keresztény és nem a magyar nemzet szellemi értékeinek birtokosa. Jelenleg az én értékeimet hazudják magukénak és ország, világ előtt mocskolják be a hiteltelenségükkel őket. Ha valakinek ebben az országban "hisztizni" kéne akkor azok a magukat "jobboldali" értékelvűnek valló emberek. 

Azonban részükről nagy a csend. Ennek az oka, hogy mélységesen kevesen vannak. Hiába van ebben az országban mindenki automatikusan ízig-vérig magyarrá téve és minden magyar kereszténnyé, sőt, maga az ország "keresztény országgá". Valójában ezzel a névleges műnacionalista, keresztény jelzővel illetett retorikával többet ártanak a nemzeti érzületnek és a hitnek, mint a legvadabb liberalizmus. Ennek pedig egy nagyon mély eszmei, pszichológiai oka van. 

Eredendően az archaikus korban az emberben ösztönös volt a saját nációja és szokásai iránti elkötelezettség, annak megélése, átélése, gyakorlása. Az érzés, a szellemiség, a lelkület pulzált bennük és ebből adódóan átéreztek valamit ami miatt valami objektív igazsághoz közelítettek és az erkölcsöt magukévá tették. Azonban a kora középkorra a népesség már növekedett, gyarapodott. Tömeggé vált. A tömeg növekedésével fordított arányban pedig erre a spiritualitásra, az átérzésre való hajlam és minőség romlani kezdett. Mikor pedig az államiság a védőszárnyai alá kívánta venni ezt a szellemi tekintetben, minőségbélileg alacsony szinten lévő tömeget, akkor a törvények, erkölcsi szabályok és dogmák formájában kijelölt nekik egy keretet. Ez azonban azt eredményezte, hogy nem érezték át azoknak az értékeknek a valóságát és valódi mibenlétét. Egyszerűen kötelező jelleggel betartották. Aztán a felvilágosodás destruktív erői neki álltak ezeket az értékeket megkérdőjelezni és szétzilálni. Láthatjuk romlott, fejtetőre állt, fertőben tocsogó világunk ékes példáját, hogy ez hova vezetett. Sokan már ekkor felismerték, hogy ez káros folyamat és a régi értékrendszer, ami a rendet fenntartotta helyes. Értették...hangsúlyozom értették, de már ők sem érezték át. Ebből a gondolatból született meg a konzervativizmus. A konzervativizmus amelyet zászlójára tűzött oly' sok rendszer, s tűzni a 2010 utáni Magyarország is. A konzervatív értékeket képviseli és erőlteti és próbálja rátukmálni a társadalomra. A társadalom pedig nem érzi át, ahogy a magukat konzervatívoknak vallók se. Helyesnek vélik, de nem érzik át azokat az értékeket. Az 1900-as évek elején emlegetett "Konzervatív forradalom" úgy tűnik elindult, és megmutatta, hogy a világnak nem csak konzervatív forradalomra van szüksége, hanem a konzervativizmusnak magának is forradalmi újragondolásra lenne szüksége. 

A tényállás, hogy itt nem ezeket a nemes értékeket képviselők kezdenek szellemi munkába, és értetik meg, vagy vezetik rá az embereket, hogy ezek az értékek bizony nemesek, hanem ezeket az értékeket görcsös erőlködésükben bemocskolják. Ezek még mindig a tömegemberek akik nem érzik át az életet, hanem a gyenge jellemű, buta tömegember aki ragaszkodik valamihez, mert önmagától képtelen megtalálni a helyes utat, sőt..bármilyen utat. Ezért ellopja az én értékeimet, ellopja a hazafiasságot, ellopja Istent és vásári árucikké zülleszti le. Ez az egész magyar jobboldalnak nevezett politikai zsákutcával a helyzet, a jobbközéptől a legszéléig. Ez a konzervatív jobboldal fél. Fél és retteg a szabadságtól. Retteg mert ők a konzervatív értékekbe kapaszkodó gyenge emberek, akik a szabadsággal nem tudnak mit kezdeni. Ideológiát faragtak belőle és az ellentétpárja a világban egy materialista, internacionalista fertő. Még az esélyei is jók így az emberek meggyőzésére. Egyik kutya, másik eb. Csak míg az utóbbi nyíltan támadja a hagyományos értékeket, addig a jelen jobboldala miközben azt hiszi képviseli, úgy nyúzza rongyossá és gyűlölteti meg az emberekkel. De azok már nem fogják látni, hogy a konzervatív értékek köntöse volt kopott és hitetlen, hanem magát a nemzetiségi, vallási kulturális értékeket okolják majd. Sokkal hatékonyabban és bestiálisabban járatják le hagyományos örökségünk, mint bármelyik kommunista vagy liberális. Ennek oka ez a görcsösség, a görcsösség amiből "jobboldali értéket" faragtak. 

Mivel ezek a konzervatív korlátokba kapaszkodó, önnön szabadságukkal semmit kezdeni nem tudó emberek vezénylik a jobboldalt, az elsődleges szempontjuk- az amúgy jogos modern kori, erkölcsi, szellemi káosszal szemben- a rend biztosítása és helyreállítása. Erre a rendre és biztonságra valójában ők vágynak a legjobban, személyesen. Persze univerzális értéknek állítják be, ami úgy általánosságban érvényes a világra. Így autoriter politikát folytatnak. Az individualizmust pedig ellenségnek kiáltják ki. A tévedésük abban áll, hogy a nemzet hangsúlyozása és a keresztény hit nevében való cselekvés nem kreál rendet. Ezeket is a rendbe, a hatalom korlátai közé taszítja be, annak részévé teszi. Pedig sem a nemzetet, sem a kultúrát, sem a vallást nem hatalmi ágnak "találták ki". Így ezen értékek kalitkába zárva, nem megfelelően használva elsorvadnak, valódi jelentésüket vesztik és elhalnak. Így pusztítja el ez a fajta gondolkodásmód azokat az értékeket amiket védeni szándékozott. Úgy pusztítja akárcsak a marxizmus, a materializmus és a felvilágosodás alapideológiái óhajtják elpusztítani. Indirekt módon indította útnak a felvilágosodás a konzervativizmust, de ugyanaz a vége. Mindig is voltak akik felismerték ennek a természetét többé kevésbé. Ortega úgy kritizálja a nyugati kapitalista tömegembert, hogy közben egyáltalán nem áradozik régi birodalmakról, Spengler pedig hiába látta a Nyugat alkonyát, sosem feküdt le a nemzetiszocialistáknak. 

Kevesen vannak ma is azok akik értik és érzik is ezt. A platóni elmélet pedig megvalósulni látszik, mi szerint a demokrácia(csőcselék uralma) kitermeli a türanoszt, a zsarnokok uralmát. A Sátán ravasz terve rajzolódik ki, még ha a jóság angyalainak is tüntetik fel magukat. Hiába papolnak kereszténységről és Jézusról, és erőltetik a kötelező hittant, vagy nevezik "keresztény Magyarországnak" a hazánkat. Krisztus Királyságán kívül nem szól az írás arról, hogy egy ország keresztény lehet. Csak arról, hogy itt a földön, a világ fejedelme a Sátán. Ebben vesz részt a mai magyar jobboldal is, és aki nem csak érti Jézus tanait, hanem átérzi és az Úr a szívét járja át, az szemlélve a világot láthatja, hogy hiába a hangzatos szavak, ez a Sátán jobboldala. 

Horváth Martin

Szabó Kornél- Létező halál

Életkortól függetlenül foglalkoztat mindenkit a halál kérdése. És valóban fontos kérdés, hiszen az ember korlátolt élőlény, biológiailag pusztulásra van kódolva a szervezetünk, nem sok kétséget hagy maga után a kijelentés, hogy előbb vagy utóbb mindenki meghal.

Mit látunk a halálról?

Egy beszélő, mozgó, halló, tapintó, érző, gondolkodó testből lassan vagy hirtelen olyan válik ami erre már képtelen és az is marad.
Megszokott hidegséggel viseltetünk a halál iránt, s féltően óvjuk azokat akik még nem láttak meghalni valakit. Mert ők, akik már látták, úgy ítélik, hogy a féltett személy nem képes elviselni azt a borzalmat.

Valóban? Tényleg olyan borzalmas? Nem kétlem, hogy egy agonizáló és kínok között vergődő, már-már félrebeszélő félhalott rémisztő, de nem minden halál ilyen. Szélsőséges esetekben elfogadható ha elrejtjük az éretlen tudat elől ezt a jelenséget, de egyébként nem. Viszont nekünk akik elbírják, ezt is látni kell ha ilyen nagy teher a szerettünk halála. Tagadom azt az idióta hozzáállást, hogy „úgy akarok emlékezni rá amikor még jól volt”. Mi ez, ha nem egy undorító önzőség? Ha igaz lenne ez, akkor később képes lenne rá emlékezni, mint szeretett emberre. De ha tudatosan cserbenhagyják az utolsó óráiban, az csak bűntudatot fog kelteni. Üldöző bűntudatot.
A halál nem prűd dolog. Pont annyira az élet része mint a születés, amelyet viszont jó esetben ünneplünk. Van ahol ünneplik a halált is.( Ezt a kultúránkból kifolyólag túlzásnak tartom, de egy békés megemlékezés éppúgy lehet boldog esemény, mint egy nagy zsivajos ünnep.
Az utolsó dolog amit megtehetünk a haldoklóért, hogy mellette vagyunk.)
S a haldoklónak is ez az utolsó esélye, hogy mondjon valamit. És bármennyire is fintorgunk, bizony az első alkalmak valóban ugyanannyira érdemesek és értékesek mint az utolsók.
Összefoglalva, a halálból egyre kevesebbet látunk, mert egyre kevesebbet akarunk. Ha valakit érdekel az elmúlás, akkor ő nem beteg, hanem meg akarja ismerni az élet ezen részét, hogy amikor ő jut oda akkor legyen mit felidéznie, úgymond legyen tapasztalata.
Utoljára pedig még egy példa ehhez a részhez:

Idős nő félrebeszélve és kiabálva, utolsó erejét kiszenvedve haldoklik a kórházi ágyon. Kitépi az infúziót, kísérletekről beszél és szarháziakról akik az ő testével nem csinálhatnak semmit. Felkelni már képtelen, a személyzet csak arra vár, hogy mikor ájul el az őrjöngése közben. A kórterem előtt vár a lánya is, a férjével és az általános iskolás fiával. A gyereket nem tudták hova elvinni, szinte rohantak a kórházba amikor telefonáltak a lányának és tájékoztatták az anyja állapotáról. A fiú hallja a nagymama hangját és rá is kérdez, hogy ő kiabál-e bennt.
A szülők nehéz döntés elé állnak, habár nyílvánvaló a helyzet. Még talán megpróbálhatnak hazudni a gyereküknek, hogy a szerintük helyes „maradjon meg békésen az emlékezetedben” érvényesüljön.
Ha így döntenek akkor a gyermek nem fogja látni a végórárákat, talán csak tudatalatt marad meg benne az esemény, és talán csak idősebben kérdez majd rá, hogy mi történt. Nem fogja tudni, hogy ilyen is lehet a halál, csak ha később valahogyan ehhez hasonló helyzetbe kerül.
De ha a válasz igen, akkor megindulhat a beszélgetés róla. Egyébként pedig a gyerek előtt nem beszélnének róla, az édesanya próbálná titkolni a fájdalmát, folyamatos stressz hatná át a családi légkört. A gyermek sokat el tud mondani arról amit lát. Esetleg ha már tudja, hogy ő is meg fog halni valamikor, akkor elmondhatja, hogy ő nem akar így. És előkerül a természetes félelem a haláltól. Megnyugtatható, kezelhető, komoly tapasztalatot adó akadályon léphet át ezzel. És a nagymamamának aki bent dühöng, is ez az utolsó tette amivel adhat valamit. Ha mást nem akkor egy tapasztalatot, érzést.




Mit érzünk a haláltól?

Változó. Legtöbbünk félelmet. Akármilyen szempontból is nézzük, az ismeretlenbe távozunk, amit még nem tapasztaltunk. Milyen lesz? Lesz egyáltalán?
Van aki beletörődik. Megjegyzem, nem belenyugszik. Aki úgy vélekedik, hogy a semmibe lép, megszűnik létezni, ezután csak a tökéletes üresség következik, talán neki van a legnehezebb dolga az élettel. Tökéletesen mindegy számára, hogy mikor hal meg, hiszen - mit ér az egész - ha nem valamiért csinálja. Profán, testi örömöknek él, vagy ha bele van nevelve valamilyen erkölcs akkor ahhoz tartja magát. De előbb utóbb szembekerül magával, és annak vagy önpusztítás a vége, vagy valamilyen értelemkeresés.
A legrosszabb amikor önmagát szemfelnyitó szuperhősként identizálva cirkál az emberek között és erőszakolja rájuk a nézetét, tulajdonképpen a saját keserűségét.
Öntelt és saját EGO-ját kényeztető dolog valakit úgy manipulálni, hogy elfogadja a manipulátor kijelentését, mégha az egyértelműen, minden szempontból rosszabb is lesz az illetőnek. Tulajdonképpen miközben a saját életét gyászolja, elveszíti az empátiáját és minél több embert próbál keresni magához, akikkel együtt szenvedhet a napjai nem is oly messzi végéig.

Ha továbbkövetjük azt a szálat amin értelmet keres, akkor több variáció van. Üdvözülés, Reinkarnáció, Vallhalla, szellemmé válás és az egészen elvetemült keresgélők még a halhatatlanságot is feszegetik, különféle hókuszpókuszokkal melyeket hatásosnak hisznek.
Sokan sokféleképpen gondolkodnak erről.
Ha már valami mellett elkötelezte magát az egyszeri ember, akkor a halállal kapcsolatos érzelmi lenyomata megváltozik. Függően a hitétől, várni fog, vagy próbálja elodázni, vagy felkészülni rá, érdemessé válni a kifejletre.

Ha abban a hitben van, hogy újjászületik miután meghal, akkor van egyfajta megnyugvása. Bárhogy is lesz, mindig van lehetősége, hogy újrakezdje és javítson. Fordíthatjuk úgy is, hogy most még nyugodtan hibázhat, majd valamikor kijavítja. A karma is ehhez a gondolatvilághoz tartozik.
Ok-okozati viszony amely áthatja összes akciót és reakciót, élettelen és élő létezőt, ez alapján származtatni a történések rendjét, felkutatni az eredetet és következtetni az összefüggések alapján.
A végső célja ennek, hogy az újjászülető ember végül megszabaduljon a karmájától és elérje a Nirvána állapotát. A Nirvána a negatív hiánya, a legfőbb boldogság ahol megszabadul az ember a szenvedéstől, kapzsiságtól, a gyűlölettől és az érzéki csalódástól. Nyugalom, és boldogság némi hiányérzettel.
Kik az aranyfényű Vallhallát igaz indíttatásból választják, ők valójában felkészülésben tölthetik életüket, hiszen csak az igazán derék hősi halált halt harcosok kerülnek oda, hogy az idők végén Odin seregében harcolhassanak. Egyfajta türelmetlen várakozással tudnám azonosítani érzésben, amely a folytonos készenlétet erősíti, a nagy tett végrehajtásáig. Mint egy harc előtti feszült várakozás az első pofon elcsattanásáig. Nem hiszem, hogy sokan lennének ezzel a felfogással még a világon, mindenesetre szimpátiámat nem tagadhatom, bár belőlük lenne több, mint a démonimádó, szektás, Wicca-s, New Age-es imposztorokból. Elismerési vágy, tesvériség-bajtársiasság, és egy kis keserűen cinikus halálvágy jellemzi.
Végül pedig aki az üdvözülést tartja szem előtt, ő Isten kegyelmére bízza magát, hisz abban, hogy bűnei megbocsájtattak Jézus Krisztus önfeláldozásával akit az Úr küldött el, hogy világosságot hozzon az embereknek. A főbb vonásai a hit, remény, irgalom, megszabadítás, szeretet. Ezekben elmerülve nyerhet nagyobb belátást a hit mélységeibe. Sokkal többet foglalkozik az érzelmekkel és a lélekkel mint a többi vallás, az említett jelzők hatásából kifolyólag. Az érzés ami a halállal kapcsolatban megfogalmazható az egy türelmes, fokozódó erősségű vágy az idő előrehaladtával, hogy megtérhessen Istenhez. Elég széles a spektruma ezen felül annak, amit a halálra gondoló érezhet ezzel a hittel. A nyugalom, bizonyosság és biztonság az ami gyakran előkerül még.

Természetesen bárhogy is hiszünk a félelem végül mégis utat talál a szívünkbe, s csak nagyon kevesek élhették át a teljes felszabadultság állapotát haláluk előtt. S ahogy a magunk halálát féljük, úgy féljük szeretteinkét is, aggódunk értük, hitünktől függően és függetlenül megtehetünk érte amit tudunk, hogy elkerülje vagy könnyűvé tegyük számára. Erősen tudunk kapaszkodni a maradék reménymorzsákba és a hiányt ami az elátvozással beáll csak nehezen lehet elfogadni.
Ha ismeretlenről van szó akkor könnyen befolyásolhat minket az illető életkora, foglalkozása, kinézete. A fontos az, hogy ne próbáljunk álságoskodni. Ha nem olyan a jellemünk, hogy sajnáljuk a télen megfagyott hajléktalant vagy a másokat meglopó politikust, esetleg valakit akit egyszerűen nem kedvelünk, akkor ne is mutassuk ezt a képet másoknak. Felesleges hazudni. Természetesen „ő is ugyanúgy emberből van”, de ennek mantrázásával nem érünk célt. Az, hogy kit vagyunk képesek siratni, hiányolni egy mély, személyes dolog. Annyit viszont hozzáteszek, hogy a „megérdemelte a szemétláda”, „pusztuljon is az ilyen” illetve hasonló jókívánságoktól tartózkodjunk, mivel abszolút felesleges és csak megvető prolizmusról árulkodik, másrészt azokat akiket nem fogunk hiányolni, valószínűleg azért nem fogjuk, mert semmit sem tudunk róluk. Az utak amikre az ember rálép, legtöbbször nem tudatosan választott utak, és azok helyességének megítélése nem ránk tartozik.
Szívünk halottait gyászoljuk el, s akik azon kívül haltak őket hagyjuk, mert ha még életükben nem vetettük szemükre hibáikat, úgy miután eltávoztak se akarjuk bepótolni.

Zárásképpen

Szabaduljunk meg a társadalmi prűdségtől, a betanult hibás dogmáktól, a halál létezik, beszélni kell róla, látni és szükségszerűen tapasztalni. Lehetetlen elmenekülni előle, de önmagunkat nyugalomra tudjuk inteni vele szemben. Szerintem egy olyan személy akinek céljai vannak, nem kerülheti ki a halál gondolatát. És egy olyan társadalom sem amely jobbra törekszik, önmaga tökéletesítésére. Engedelmeskedjünk a józan észnek.

„Mindenkitől azt kell követelni, amit az illető megtehet. A tekintély legelső alapja az értelem - mondta a király. - Ha népednek azt parancsolod, vesse magát a tengerbe: föllázad, forradalmat csinál. Azért van jogom engedelmességet követelni, mert ésszerűek a parancsaim.

Magunkon ítélkezni sokkal nehezebb, mint máson. Ha sikerül helyesen ítélkezned saját magad fölött, az annak a jele, hogy valódi bölcs vagy.”

Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg


Szabó Kornél

Horváth Martin- A nő szerepe

Az óév a magyar közéletben egy Ákos-Kövér-Telekom botránnyal végződött, ami a nők jogai, gyermekvállalás és a család szerepe körül forgott. Az itt-ott még meglapuló liberális hangok a társadalomban és a médiában pedig hatalmas vircsaftba kezdtek, hogy egy nőnek mi legyen a feladata illetve mikor és ki ne mondja meg azt. A történet pár szót érdemel.

Nem fogok véleményt alkotni sem Ákosról, sem a kormányunkról most, tömören és nagy vonalakban azonban egyezik a véleményem az övékkel a kérdésben. Sajnos meg kell szoknunk, hogy az opportunizmusból jelesre vizsgázott Fidesz vezetőség véleménye, egyre gyakrabban fog összecsengeni a társadalom értelmesebbik feléével. De szögezzük le, nem mi leszünk Fideszesek ettől, hanem a Fidesz kénytelen valós igényekkel és problémákkal foglalkozni a társadalmi nyomás hatására.  Azok a hangok sokkal ijesztőbbek, amik e kérdés kapcsán ellenérvként felhangoztak. Egy nő ér annyit, mint egy férfi…ne az állam mondja meg ki vállaljon gyereket stb.

Az első érv a női egyenjogúságra megy rá. A feminizmus kártékony propagandája megtette a múlt században a szellemi pusztítását már. Mindig belefutunk ebbe az egyenlőség témába pedig mérhetetlenül felesleges. A férfi és a nő, nem egyenlő, vagy alacsonyabb vagy felsőbbrendű egyik a másiknál. A férfi és a nő, más. Két teljesen külön mércével vizsgálandó identitás. Amikor a feminista egyenlővé akar válni a férfival, akkor nem azt éri el, hogy egyenlő lesz a nő és a férfi, hanem elindítja a nőt azon az úton, hogy férfi akarjon lenni. A feminizmus egy beteges frusztráció ideológiája, ami nem képes elfogadni a nőt, nőként, hanem férfivá akarja tenni. Úgy akar élni, dolgozni, mint egy férfi. De őszintén…azért nő a nő, azért van egy teljesen más biológiai és lelki aspektusa az emberi nemnek, hogy ugyanazt csinálja, mint a másik? A feminizmus a férfi életmódot állítja célnak és példának a nő elé, amit a nőknek is ugyanúgy elkell érni. Szerinte ez jó. Azonban ezzel paradox módon megöli a női lelkiséget, hisz a nő számára nem az „abszolút nő” elérése lesz a kiteljesedése, hanem a férfi életvitel. Ha pedig beteljesíti, akkor egy karrierista férfi lesz belőle, más szaporító szervekkel csupán. A nőiességnek nincsen nagyobb ellensége a modern korban, mint a feminizmus.

Ott van a másik része a dolognak. Ez pedig az-az ok, amiért a politikai is elkezdett foglalkozni a kérdéssel. Ez nem más, mint a demográfiai oldala a dolognak. Európa és köztük Magyarország népessége katasztrofális helyzetben van. A születések száma alacsony, és pár évtizeden belül visszafordíthatatlanul olyan útra lépünk, aminek a vége a kihalás. A nyugati jóléti rendszer a feminizmussal, liberalizmussal karöltve olyan mély, természetellenes álomba ringatta a Nyugat-Európai társadalmak lakosságát, ami elképesztő. A ’60-as évek szexuális szabadosságának forradalma után, hihetetlenül nyílt lett a szexualitás. Gyakorlatilag elöntött minket a reklámokon, filmekben, slágerekben, köztémákban a szex. Minden generáció egyre hamarabb áll neki, és egyre torzabb formáinak. Miközben már betegesen, ösztönszintű szex centrikus lett az társadalom közhangulata, ezzel szemben a családalapítási és gyermekvállalási kedv elszállt. Ez a korcs etikájú rendszer olyasmit eredményezett, amit még sosem látott a világ. Lealacsonyította az emberi morált, egy minden erkölcsiségtől mentes, ösztöni-állati szintű szex-központú életmódra-, ami eredetileg a szaporodást hívatott betölteni a természet törvénye szerint- még is ez a közgondolkodás az ösztönök és az épeszűség ellen megy és egy emberi rassz kipusztulásához vezet. Nincs sötétebb annál, mikor a szexus csak is önző érdekeket szolgál. Miközben ez az állati szaporodási ösztön elöntötte a mindennapjainkat, közben kihalunk.

Erre megoldást a fene nagy felvilágosult úgy kínált, hogy bevándorlók tömegeit próbálta integrálni a társadalmába, hogy fenntartható legyen a gazdaság működése. Azzal nem törődve, hogy ez oly mértékben felfordítja a kontinens kulturális és etnikai viszonyait, ami végzetes lehet számunkra. Ez pedig még mindig a ’70-es évek, és a napjainkban is zajló migráció csak tetézi ezt. Felelőtlen, vitára is érdemtelen, sajnálatra méltó az az ember, aki ennek ellenére saját jólétért áll ki és ölbe tett kézzel nézi ki egy civilizáció pusztulását. Mert a tét nem kevesebb. Ne züllesszük le pártpolitikai vitákra ezt az ügyet, mert bizony, aki megtehetné és nem akar saját jobb léte miatt gyermekeket vállalni, az valóban a nemzet ellensége. De mivel tudjuk, hogy a liberálisokat ez nem hatja meg és a nemzeteket elavult és eltüntetendő formációnak tekintik, tovább megyek a kijelentéssel. Ezek az emberek bizony, az emberiség ellenségei. Az emberiség számtalan embertípus, rassz, kultúrkör, nemzetiség és etnikum színes összessége. Ha ebből egyetlen egyet is kiveszünk, akár a legkisebbet is, az az emberiség, mint kollektív értékközösség számára, veszteség. Ha az európai kultúra, az europid fehér ember, annak számtalan nemzetiségével és számtalan gazdag kultúrájú népével eltűnik, iszonyatos érvágás az emberiség számára. Valami, ami hozzá adott- és sokat adott hozzá- az emberi fajnak az értékeihez, nincs többé. Nem folytatódik, nem színesíti, fejleszti tovább az emberi faj kollektív értékeit. A liberálisok pedig ebben a vitában, ehhez járulnak hozzá. Az általuk leginkább minden érték felett álló emberiség ellen. Amíg nem értik meg, hogy az emberiség nem egy homogén massza, ami önállóan értelmezhetetlen, hanem etnikumok, identitások, kultúrák színes halmaza, addig akarva, akaratlan, pont a kiirtását segítik.

Felejtsük el a férfi és a női nem egymáshoz méregetését. Mindkettő nem számára, az elérendő cél az „abszolút” önmaga. A férfinak a legférfiasabb férfi lelkiség, a nőnek a legnőiesebb elérhető lelkiség. Ez pedig kétségtelenül egyértelmű biológiai és pszichológiai, ontológiai érveket is figyelembe véve, ez az anyaság. A családi béke melegének őrzői, új generációk, vérünkből vérré váló új nemzedékek felnevelői. Ebben pedig felülmúlják a férfiakat, de a feministák valamiért ezt nem látják. Ki lenne képes még arra, hogy véghezvigye az életadás eme csodálatos folyamatát. Mi nemesebb lehet annál, mint saját magunkból testileg, lelkileg új életnek, új reményeknek, boldogságainak lehetőséget adni. 

Horváth Martin