Az óév a magyar közéletben egy
Ákos-Kövér-Telekom botránnyal végződött, ami a nők jogai, gyermekvállalás és a
család szerepe körül forgott. Az itt-ott még meglapuló liberális hangok a
társadalomban és a médiában pedig hatalmas vircsaftba kezdtek, hogy egy nőnek
mi legyen a feladata illetve mikor és ki ne mondja meg azt. A történet pár szót
érdemel.
Nem fogok véleményt alkotni sem
Ákosról, sem a kormányunkról most, tömören és nagy vonalakban azonban egyezik a
véleményem az övékkel a kérdésben. Sajnos meg kell szoknunk, hogy az
opportunizmusból jelesre vizsgázott Fidesz vezetőség véleménye, egyre
gyakrabban fog összecsengeni a társadalom értelmesebbik feléével. De szögezzük
le, nem mi leszünk Fideszesek ettől, hanem a Fidesz kénytelen valós igényekkel
és problémákkal foglalkozni a társadalmi nyomás hatására. Azok a hangok sokkal ijesztőbbek, amik e
kérdés kapcsán ellenérvként felhangoztak. Egy nő ér annyit, mint egy férfi…ne
az állam mondja meg ki vállaljon gyereket stb.
Az első érv a női egyenjogúságra
megy rá. A feminizmus kártékony propagandája megtette a múlt században a
szellemi pusztítását már. Mindig belefutunk ebbe az egyenlőség témába pedig
mérhetetlenül felesleges. A férfi és a nő, nem egyenlő, vagy alacsonyabb vagy felsőbbrendű
egyik a másiknál. A férfi és a nő, más. Két teljesen külön mércével vizsgálandó
identitás. Amikor a feminista egyenlővé akar válni a férfival, akkor nem azt
éri el, hogy egyenlő lesz a nő és a férfi, hanem elindítja a nőt azon az úton,
hogy férfi akarjon lenni. A feminizmus egy beteges frusztráció ideológiája, ami
nem képes elfogadni a nőt, nőként, hanem férfivá akarja tenni. Úgy akar élni,
dolgozni, mint egy férfi. De őszintén…azért nő a nő, azért van egy teljesen más
biológiai és lelki aspektusa az emberi nemnek, hogy ugyanazt csinálja, mint a
másik? A feminizmus a férfi életmódot állítja célnak és példának a nő elé, amit
a nőknek is ugyanúgy elkell érni. Szerinte ez jó. Azonban ezzel paradox módon
megöli a női lelkiséget, hisz a nő számára nem az „abszolút nő” elérése lesz a
kiteljesedése, hanem a férfi életvitel. Ha pedig beteljesíti, akkor egy
karrierista férfi lesz belőle, más szaporító szervekkel csupán. A nőiességnek
nincsen nagyobb ellensége a modern korban, mint a feminizmus.
Ott van a másik része a dolognak.
Ez pedig az-az ok, amiért a politikai is elkezdett foglalkozni a kérdéssel. Ez
nem más, mint a demográfiai oldala a dolognak. Európa és köztük Magyarország
népessége katasztrofális helyzetben van. A születések száma alacsony, és pár
évtizeden belül visszafordíthatatlanul olyan útra lépünk, aminek a vége a
kihalás. A nyugati jóléti rendszer a feminizmussal, liberalizmussal karöltve
olyan mély, természetellenes álomba ringatta a Nyugat-Európai társadalmak lakosságát,
ami elképesztő. A ’60-as évek szexuális szabadosságának forradalma után,
hihetetlenül nyílt lett a szexualitás. Gyakorlatilag elöntött minket a
reklámokon, filmekben, slágerekben, köztémákban a szex. Minden generáció egyre
hamarabb áll neki, és egyre torzabb formáinak. Miközben már betegesen,
ösztönszintű szex centrikus lett az társadalom közhangulata, ezzel szemben a
családalapítási és gyermekvállalási kedv elszállt. Ez a korcs etikájú rendszer
olyasmit eredményezett, amit még sosem látott a világ. Lealacsonyította az
emberi morált, egy minden erkölcsiségtől mentes, ösztöni-állati szintű szex-központú
életmódra-, ami eredetileg a szaporodást hívatott betölteni a természet
törvénye szerint- még is ez a közgondolkodás az ösztönök és az épeszűség ellen
megy és egy emberi rassz kipusztulásához vezet. Nincs sötétebb annál, mikor a
szexus csak is önző érdekeket szolgál. Miközben ez az állati szaporodási ösztön
elöntötte a mindennapjainkat, közben kihalunk.
Erre megoldást a fene nagy
felvilágosult úgy kínált, hogy bevándorlók tömegeit próbálta integrálni a
társadalmába, hogy fenntartható legyen a gazdaság működése. Azzal nem törődve,
hogy ez oly mértékben felfordítja a kontinens kulturális és etnikai viszonyait,
ami végzetes lehet számunkra. Ez pedig még mindig a ’70-es évek, és a napjainkban
is zajló migráció csak tetézi ezt. Felelőtlen, vitára is érdemtelen, sajnálatra
méltó az az ember, aki ennek ellenére saját jólétért áll ki és ölbe tett kézzel
nézi ki egy civilizáció pusztulását. Mert a tét nem kevesebb. Ne züllesszük le
pártpolitikai vitákra ezt az ügyet, mert bizony, aki megtehetné és nem akar
saját jobb léte miatt gyermekeket vállalni, az valóban a nemzet ellensége. De
mivel tudjuk, hogy a liberálisokat ez nem hatja meg és a nemzeteket elavult és
eltüntetendő formációnak tekintik, tovább megyek a kijelentéssel. Ezek az
emberek bizony, az emberiség ellenségei. Az emberiség számtalan embertípus,
rassz, kultúrkör, nemzetiség és etnikum színes összessége. Ha ebből egyetlen
egyet is kiveszünk, akár a legkisebbet is, az az emberiség, mint kollektív
értékközösség számára, veszteség. Ha az európai kultúra, az europid fehér
ember, annak számtalan nemzetiségével és számtalan gazdag kultúrájú népével
eltűnik, iszonyatos érvágás az emberiség számára. Valami, ami hozzá adott- és
sokat adott hozzá- az emberi fajnak az értékeihez, nincs többé. Nem folytatódik,
nem színesíti, fejleszti tovább az emberi faj kollektív értékeit. A liberálisok
pedig ebben a vitában, ehhez járulnak hozzá. Az általuk leginkább minden érték
felett álló emberiség ellen. Amíg nem értik meg, hogy az emberiség nem egy
homogén massza, ami önállóan értelmezhetetlen, hanem etnikumok, identitások,
kultúrák színes halmaza, addig akarva, akaratlan, pont a kiirtását segítik.
Felejtsük el a férfi és a női nem
egymáshoz méregetését. Mindkettő nem számára, az elérendő cél az „abszolút”
önmaga. A férfinak a legférfiasabb férfi lelkiség, a nőnek a legnőiesebb
elérhető lelkiség. Ez pedig kétségtelenül egyértelmű biológiai és pszichológiai,
ontológiai érveket is figyelembe véve, ez az anyaság. A családi béke melegének
őrzői, új generációk, vérünkből vérré váló új nemzedékek felnevelői. Ebben
pedig felülmúlják a férfiakat, de a feministák valamiért ezt nem látják. Ki
lenne képes még arra, hogy véghezvigye az életadás eme csodálatos folyamatát.
Mi nemesebb lehet annál, mint saját magunkból testileg, lelkileg új életnek, új
reményeknek, boldogságainak lehetőséget adni.
Horváth Martin
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése