Serfőző Dániel- Iszlám mint fénysugár?

Hatalmas felháborodást és műbalhét csapott a kormány propaganda gépezete Vona Gábor egy korábbi elszólásával kapcsolatban, ahol az iszlámot, illetve Allahot dicsérte egy Törökországban tartott előadás során, melynek apropója a turáni kapcsolataink ápolása volt. Először is tisztázzuk, hogy az Allah jelentése Isten, és még a török keresztények is ezt a szót használják az egy Isten megnevezésére. Egy másik szó utal a pogány istenekre, a "tengri", de ezt az ábrahámi vallások egy Istenére nem alkalmazza senki, mert ez csak a pogány politeista istenek megnevezése. Tehát Vona nem Allahot dicsérte, hanem Istent, csak török nyelven. Ne tévesszen meg minket tehát az alacsony színvonalú propaganda, ugyanakkor legyünk azzal is tisztában, hogy ezt félretéve, Vonától, és az akkoriban mögötte álló körtől korántsem idegen az iszlám vallás tisztelete, sőt, gyakorlása, illetve Európába kívánása.

Akkoriban Vona mögött egy olyan kör állt, illetve maga is egy olyan eszmeiséget követett, amit tradicionalizmusnak hívunk. Ez egy XX. századi filozófia, misztikus, ezoterikus szellemi és politikai irányzat. Olyan képviselői voltak, mint a jobboldali körökben ismeretes Julius Evola, aki még a nácik okkultista köreitől sem idegenkedett. A katolicizmust, majd szabadkőművességet megjárt, majd szúfi muzulmánná lett René Guenon, valamint kissé kilógva a sorból, a nem annyira radikális magyar képviselő, Hamvas Béla. Az irányzat alapvető lényege annak feltételezése, hogy van egy ős-tan, egy ős-igazság, ami lényegében és nagyon leegyszerűsítve az az ezoterikus tétel, hogy "én", mint "alany" végső lényegem szerint Istennel "egy" vagyok. Ez gyakorlatilag az általános mágikus világképnek felel meg, ami valóban megtalálható minden fejlett pogány vallásban, vagy annak valamilyen ezoterikus irányzatában. Eszerint jelenleg egy elvarázsolt állapotban vagyok, ahol nem ismerem fel és nem élem meg ezt a valódi azonosságom. A feladatom az életben hogy különböző ezoterikus módszerekkel lebontom ezt a tudatom által kreált álomvilágot úgy, hogy feljebb és feljebb emelkedem a tudatom uralmi létráján. Uralnom kell a tudatom és ez által a külső világot is, hiszen a kettő lényegében nem különbözik. Ezen a tételen kívül semmi nem igaz és minden eszköz bevethető a cél megvalósításának érdekében. Az erkölcs, az embertársaim iránt tanúsított empátia hazugságok, hiszen végső ura mindennek én vagyok. Ehhez társul egy extrém elitizmus és önimádat. Hisz rajtam kívül semmi sincs, minden ember valójában én vagyok, csak nem ismerem fel az azonosságot. Minden ember az én képzeletem üres bábja. A tradicionalisták egyébként hajlamosak tagadni ezt a lenézésük, és valóban, például Hamvas Bélára egyáltalán nem volt jellemző. Ellenben a vegytiszta jobboldali tradicionalistákról ez lerí, és ezt nem is tagadják, gondoljunk itt Julius Evolára, vagy az egyik legjelentősebb és legadekvátabb pogányra, László Andrásra.

 Az irányzat alap követelménye továbbá az ultrajobboldaliság, és a konzervativizmus a politika és társadalomszervezés terén.  Ezt a szellemi struktúrák földi lenyomataként magyarázzák, annak a folyamatnak a földi tükörképe, ahogyan az én meghódítja a tudatszintjeinek egyre nagyobb lépcsőfokait. E lépcsőfokok földi képei tehát a szigorúan hierarchikus, tekintélyelvű társadalmak. Egyik vallásban sem hisznek igazán, pontosabban mindegyikben hisznek annyira, amennyire az adott vallás közel áll a fentebb vázolt tradicionalizmus feltételeihez. Ugyanis eredetileg csak a tradíció létezett, mint élő bölcsesség, de a folyamatos létrontás, törvényszerű degeneráció következtében elhalványult, és megszűnt egésznek lenni. Darabjai a fennmaradás érdekében exoterikus vázat vettek fel. Megszűnt a mágikus gyakorlás, és helyébe léptek a vallások, amelyek ezeket a tudati fokozatokat elkülönítve kezelték alanyiságuktól, kívülre helyezték az abszolútumot, és mint Istent tisztelték. Így hát minden nem ezoterikus,- vagyis exoterikus- vallás már eleve egy degeneráció eredménye. Innentől tehát már csak az arra érdemesek szűk csoportja számít, akik képesek lehámozni ezt a vallási mázat, és a mágikus háttérre koncentrálni, a világi díszletek már nem számítanak, azoknak a feladata annyi, hogy fenntartsák a szimbolikus vázat és külső rendet.  Így egy vallást a tradicionalisták általában úgy ítélnek meg, hogy egyrészt mennyire biztosít helyet magában az ezoterikus irányoknak, valamint ami számunkra most releváns, az hogy az adott vallás külsőségeiben, és társadalmi rendezésében mennyire tartotta meg a jobboldaliság elveit, és így mennyire tükrözi a tudati szinteket. Nagyon fontos kiemelnünk azt a tant is, miszerint a világ folyamatos és törvényszerű hanyatlásban van, a sötét korban élünk, és a pusztulás felé tartunk. Ebben a helyzetben a tradicionalisták célja, hogy megpróbálják minél jobban lassítani a pusztulás folyamatát, ezért konzervatívok, valamint hogy megpróbálják tovább menteni magát a tradíciót, és előkészítsék a terepet és a feltételeket az „új aranykornak”.

Tehát látható, hogy a tradicionalizmus vallásokhoz való hozzáállása egyfajta intellektuális és jobboldali „New Age”. Önmagukban semmire sem tartják őket, mindet hiszik, amennyire azok összhangban vannak a tradícióval, és mindet tagadják, amennyiben nem. Nem is tartják feltétlenül szükségesnek azt, hogy a „megvalósító”, a személy, aki a mágikus realizáció útját járja, valamilyen vallás követője legyen. Viszont ha a személyisége úgy igényli, mint mankó, elköteleződhet egy tradicionális vallás mellett, felveheti annak külső jegyeit, gondolkozhat annak szimbólumaiban. Tehát a szó lényegi értelmében elsődlegesen tradicionalista, másodsorban keresztény például. Ez pedig természetesen azzal is jár, hogy nyugodt szívvel veheti ki azokat az elemeket az adott vallásból, ami neki nem szükséges, vagy nem mondható tradicionális elemnek. Csakhogy ez ellentmond szinte minden vallásnak, de főképp az ábrahámi hiteknek, hiszen azok magukat az egyedüli igaz vallásnak tartják. Így tehát a tradicionalisták mondhatni vallási internacionalisták. Teljes mértékben vallások felett gondolkodnak. Így fordulhat elő, hogy Baranyi Tibor Imre, Vona Gábor volt politikai tanácsadója, maga is gyakorló muszlim, abból a megfontolásból, miszerint az utolsó, ma is élő és ható tradicionális vallás, az iszlám. Sőt, Baranyi Tibor úgy gondolja, a muszlimok alapítják majd meg Isten országát, élükön a muzulmánként megjelenő Jézus Krisztussal, hiszen csak ők tartanak majd ki a végsőkig. Hogy ez ellent mond a kereszténység tanításának? Hogyne. De ahogy fentebb is leírtam, ez korántsem problémás számukra. Baranyi Tibor szívesen látná Európát eliszlamizálódni. Persze a bevándorlással nem ért egyet, hiszen a tradicionalizmus egy további fontos tana, a szigorúan vett és ezoterikus alapokra helyezett fajelmélet, miszerint a fajok is hierarchiába soroltan jelennek meg, és szintén vannak fajok, amik akár a plebsz, lényegtelen tényezők. És ide sajnos nem a szőke, kék szemű, ezoterikus imámok özönlenek, hanem a „sárnépek”, akik ott is a társadalom legalját képviselik. És persze akik elhagyják hazájuk, azok már eleve nem igazi muszlimok, hanem modernisták.  De az kiváltképp kívánatos lenne, hogy Európa felvegye az iszlámot, mint társadalmi formát, vallást és kultúrát, hiszen a kereszténység már halott, elliberalizálódott, megszűnt a monarchikus formája. Mert ez a szempont, a külső. El vannak e nyomva a nők eléggé, meg vannak e kövezve azok a rohadt buzik rendesen, fel van e akasztva a baloldali vagy az ateista? Mert ez mind a mi belső uralmunk külső kivetülése, a szakrális rend, amelynek meg kell nyilvánulnia a világban. Tehát Vona Gábor valamilyen szempontból valóban elárulta a „keresztény” Európát, mert a „kereszténység” is elárulta saját jobbos pogányságát, és egészen máshogy kezdte kiszolgálni a világot, balosan.

Másik kérdés hogy ez egy igazi hívő számára teljes mértékben érdektelen tényező. Nincs keresztény Európa, és soha nem is volt, soha nem is lesz. A kereszténység nem egy kultúrtermek, nem egy váz, ami mögé ezotériát kéne húzni, hogy hasson.  A kereszténység nem valami ősvallási töredék, egy út a sok közül. Krisztus maga az élet, és az út. Rajta kívül senki sem érthet célba, hacsak nem a pusztulás felé venné az irányt. A kereszténység nem vallás, hanem élő kapcsolat Istennel. A keresztények nem „vallásosak”, hanem Isten kiválasztott és elkülönített népe. Csak az lehet a nép tagja, akit Isten nyájába rendel, csak a Sátán nyájába lehet erőszakkal beleterelni az egyént. Mondanom sem kell, hogy Krisztus szeretet, hit, és alázat központúsága, az érdemek nélküli, és mindenki felé nyitott megváltás üzenete, összeegyeztethetetlen a tradicionalizmus elitizmusával, érdem és önerő központúságával, valamint azzal a pogány, egyéni gőggel, amiből táplálkozik mágikus jobboldalisága. Mi nem akarunk semmilyen társadalmi rendet fenntartani, vagy új aranykor alkotni. Mi a lelkekért jöttünk, és nincs célunk a világban ennél több. És talán még hasznosabb lenne, ha Európa muszlimmá válna küldetésünk szempontjából, mintsem hogy fenntartsa ezt a kifundált, keresztény ruhákba öltözött, őspogányságot, amellyel lépte nyomon tapossa missziónk lehetőségeit, az által hogy megfosztották Urunkat nevétől, és a maguk istenére aggatták, még a jó öreg Róma korában.

A tradicionalizmus szemszögéből legutáltabb és leglenézettebb vallás a kereszténység. Csak a katolikus egyházat hajlandóak elfogadni, minden egyéb protestáns irányzat felkerült Baranyi Tibor „anti-tradicionális” indexére. Ó, és milyen igazuk is van! Itt tündököl tehát Krisztus és a világ összeférhetetlensége. A test gyermekei nem értik, és gyűlölik a szeretet evangéliumát, ez saját romlott lényegükből adódik. Az Ige számukra ítélet. Tiszteljük viszont őket, hisz intellektusukkal páratlan mód képesek kidolgozni, és felmutatni a pogány szellem igazi lényegességeit, legalábbis annak jobboldali részét. Érdemes őket tanulmányozni, a célból is, hogy jobban megismerjük a bűn mechanizmusait, és megvizsgáljuk azt, hogy a pogányok milyen módon képesek szakrális és transzcendens köntösbe bújtatni olyan profán érzelmeiket, mint a gyűlölet és önimádat.

Végszónak szálljunk tehát le a magas katedráról, és jelentsük ki, hogy teljesen mindegy az, hogy Vona Gábor mondja, hogy Allah, vagy Orbán Viktor azt, hogy Isten, meg keresztény Európa, a lényeg nem változik, mindkettő csak bálványoknak hajbókol, és a világ urát tiszteli.

Serfőző Dániel

Horváth Martin- Jó hagyomány, rossz hagyomány

Manapság nagy hagyománya van a hagyománynak, ha szabad így mondanom. A konzervatív értékrendű, tehát a jelen rohanó, modern világ eszmei posványát nem követi kívánó emberek körében a hagyományőrzés sok fajtája egyfajta szubkulturális divat. Halloween kapcsán, és az azt ellenzők kapcsán gondolkodtatott el valójában mi is a hagyomány. Egyértelműen megítélhető-e, hogy jó ha őrizzük, vagy sem?

Manapság a hagyomány kifejezés(idegen szóval tradíció) rengeteg helyen használatos és rengeteg

értelemben. Sok helyütt mondják, ha egy regionális fesztivált, rendezvényt csinálnak, hogy „hagyományteremtő jelleggel” készítik. Utalva rá, hogy még sokszor szeretnék ha megrendezésre kerülne. Ez azonban sokkal inkább szokás, mint sem hagyomány. Van a hagyománynak valami szakrális, valami metafizikai, nem evilági gyökere, eredete. Teljesen más a szokás és a hagyomány(helyes értelmében), hisz míg a szokás- neve is utal rá- egy megszokott dolog mely azon kívül, hogy belejöttünk és csináljuk, mert mindenki ezt teszi és tette régóta, nem jelent mást. Míg a hagyomány valahol eredendően a szívünkbe rejtett, a lelkünkbe vésett, vérünk által és átadományozott szellemiségünk által generációról generációra száll. Ember nem igazán befolyásolhatja, velünk született, fentről, szakrális szférából kapott alaphozzáállás a dolgokhoz. Érzések, habitusok, gondolatuk, adott szituációkra adott reflexiók halmaza. Egy érzelmi és értékrendbeli belső iránytű. Természetesen a materialisták ezt élesen tagadják.

A jobboldalinak mondott értékrenddel bíró emberek pedig minden fenntartás nélkül, a hagyomány tiszteletét és őrzését kötelességnek tartják. Mondhatnám ez így is van rendjén, de nem lenne teljességgel igaz. Ha elfogadjuk, hogy  a hagyományt valami szakrális szférából, nem földi síkról kaptuk hanem „odaátról”, akkor muszáj, hogy fenntartásaink legyenek. Talán elsőre furcsán hangzik, de okkal. A nem fizikai világ szinte majdnem minden vallás, mitológia, hitrendszer szerint áll pozitív és negatív részből. A kereszténység esetében mindenki ismeri a gonosz oldalt, Sátánt és démonait. Ugyanez a másik két Ábrahámi vallásban is igaz, a judaizmusra és az iszlámra. A hinduizmusban pedig a dévák és asurák ellentétpárja jelenik meg gonosz és jó szellemi lények tekintetében. A buddhizmustól a megannyi pogány mitológiáig pedig sorolhatnák jó és rossz szellemi teremtményeket/istenségeket. Ha tehát feltételezzük- és mi feltételezzük-, hogy a túlvilágnak, a szellemi szférának pozitív és negatív aspektusa is van, akkor az ebből a világból érkező, kapott hagyomány nem minden része feltétlenül jó. Maga a pogány vallások többsége is( keresztény szemszögből biztosan) démonimádó vagy sátánista jegyeket mutat erősen. Természetesen el kell ismernünk, hogy beszűrődtek teljesen Isteni eredetű gondolatok is közé. Alapvetően viszont egy Baál-kultusz egyértelműen a sötét, istentelen oldal tanait képviseli. Az egyiptomi vallásra, a Közel-Keleti pogány kultuszok tömkelegére, vagy az angolszász népek ősi hitére is (amiben pl.: a Halloween is gyökeredzik) elmondható a feltétlenezhetően démonikus eredetük. A New Age( és a metafizikai tradicionalizmus is) ott vét hatalmasat, hogy ezeket a felülről kapott hagyományokat, vallási tanokat egyenrangúnak kezeli és mindegyik tanait fontosnak és valamely módon Istenhez, az abszolútomhoz vezető útnak tartja. Csakhogy hiába tünteti fel pl. a hinduizmus egyik istenségét pozitív színben, amit érthetnek a vallásfelettiség/valláskeveredés hívei az egyik útnak Istenhez, addig keresztény szemszögből a hinduizmus által pozitívnak feltüntetett lény, egyértelműen démonikus entitás jegyeit mutatja. Avagy az iszlám vallást is tekinthetjük egy útnak a sok közül Istenhez, de szintén keresztény szemszögből az iszlám lényegét adó alaptanítás( Jézus is csak(!) Próféta, nem Isten fia, Szentháromság nem létezik) eredendően Sátáni sugalmazás eredménye lehet. Az afrikai törzsi vallások többsége pedig  teljesen összeegyeztethetetlen bármilyen más világvallás morális tanaival is egyáltalán. El kell ismernünk ugyan, hogy a legtöbb hitvilág tartalmaz isteni eredetű tanokat is. Azonban nem feltétlen az lesz jó és Istenhez vezető tan benne, amit saját maga elvrendszere szerint annak állít be. Ezen vallások egyenrangúnak kezelése, vagy a modernkori őrület az összevegyítése és keverése( Bahái hit, New Age) teljességgel elmossák az isteni eredetű tanokat és túlsúlyba billentik a démonikusakat.

A felülről kapott értékrendünk fényében ítéljük meg a körülöttünk levő világhoz való hozzáállásunk. Azt, hogy mi a norma. A hagyományos értékrend azért alapvetően ellensége a modern, ha úgy tetszik Sátáni világnak, mert alapvetően túlsúlyban vannak benne a pozitív eredetű értékek. A saját identitásainkhoz( nemzeti, vallási, értékrendbeli, társadalomszervezési) való ragaszkodás. Viszont ha még tudjuk is, hogy alapvetően pozitívak az európai kultúrkör hagyományos érétkei, nem szabad elfelejtenünk az önvizsgálatot, hiszen az ördög a részletekben rejlik. A nyugati, angolszász kultúra, mint említve volt rengeteg pogány korból eredő, okkultista, sátánizmusra hajazó hagyományt örökített rá a jelenkorra. Ilyen a cikkben már sokadszor felbukkanó Halloween. Nem véletlen, hiszen az a legelterjedtebb ilyen negatív hagyományok közül, amit más, eredetileg nem angolszász kultúrkörbe tartozó nemzetre is átterjedt. Így bár a magyar kultúrkörtől teljesen idegen, mégis higított, kapitalista mázzal leöntött divatja kezd gyökeret verni, egy démonikus ünnepnek. Ennek azonban sem az eredeti angolszász kultúrában nem lenne helye, hiába hagyomány. Rossz hagyomány. Pláne nem lenne helye a mi kultúránkban, ami önmagától nem termelt ki egy démonikus hagyományt.

Természetesen a magyarságnak is megvannak a maga negatív hagyományai. Ezek azonban sokkal mélyebben rejtőző hagyományok. Ilyen például a legendás pesszimizmusunk. A magyarságnak semmi haszna és erénye nincsen abból, hogy valahogy vérünkben hordozva e mentalitásbeli hagyományt, folyton elégedetlenebbek vagyunk mindennel, mint indokolt lenne, vagy más nép sarja tenné. Ez tipikus rossz hagyomány, amit attól, hogy szeretjük a magyarság sajátosságait és identitását meghatározó jellemzőit, nem szabadna dédelgetnünk. Szerintem ilyen egyébként az autokratizmusra való hajlam is. Az, hogy egy erős, bábáskodó hatalom őrködjön a társadalom felett és terelgesse azt, meglehetősen negatív hagyománynak tartanám. Ennek pedig a jobboldalon kultusza van. A klasszikus jobboldali ember rosszul lesz és mindenféle bolondnak és felforgatónak elhord, ha azt mondom, hogy individualizmus, vagy csak simán, hogy egy erőskezű vezér és hierarchikus rendszere nem szükségeltetik a nemzeti, kulturális értékeink megéléséhez és beteljesítéséhez. Ebben aránylag azért kevert a magyar társadalom, mert forradalmaink és minden rezsim alatti erős szabadság utáni vágyunk, erre enged következtetni. A mediterrán népek ilyen téren való hagyománya pedig már-már a ló túlsó oldala és jóval individualistábbak néha, mint indokolt is lenne. Valahol az egyensúly abban kéne, hogy álljon, hogy a tekintély, az erős hatalom utáni vágy, teljesen spirituális vonalon történjen és kizárólag az Isteni hatalomra irányuljon. A társadalomra, földi, evilági vezetőkre ez(legalábbis ilyen mértékben) nem.

Végeredményben leszűrhejtük, hogy létezik jó és rossz hagyomány is. Nekünk pedig igazságkereső embereknek nem az a dolgunk, hogy mindenféle hagyományt konzerváljunk és magunkévá tegyünk, csak mert hagyomány. Nekünk a dolgunk megtalálni a jó hagyományt. Megtisztítni a sajátunk, és ha akad akkor más kultúrkörök hagyományaiból átemelni azokat a jó elemeket, amik tőlünk hiányoztak. Sajnos a mai világ éppen az ellenkező tendenciát mutatja. Ami jó volt eldobni, ami rossz megtartjuk és külföldről- legyen az modern műhagyomány vagy régi- átvenni a rosszat és a károsat.

Horváth Martin

S.D.-Keresztény kritika a Tradícionalista iskola felé

Most hogy blogunk kisebb hírnevet szerzett magának a tradicionalista körökben, köszönhetően az általam írt cikkek kapcsolata miatt az iskola szellemiségével és tanaival, ideje foglalkoznunk az irányzat pozitív vonulataival, ugyanakkor temérdek modernségével és hibájával egyaránt, szigorúan keresztény szemszögből.

Úgy tartom jelenleg Magyarországon mindent megvizsgálva a legintellektuálisabb, és helyes szellemiségű működő spirituális iskola a Metafizikai Tradíció képviselői, főképp kiemelvén Baranyi Tibor Imre, Buji Ferenc, és a hihetetlen lexikális tudással rendelkező László Andrást. Általuk az irányzat hihetetlen mennyiségű szellemi tudást őrzött meg, és ad tovább, de ami főképp kiemelendő, egy olyan modernség ellenes szellemiség kialakítói, ami megalapozott, és ritka a mai szellemi posványságban. Olyan erő hordozói, ami hosszú haláltusa után, végleg kihunyt a Katolikus egyházból a II. Vatikáni zsinat után, a többi protestáns egyházból pedig talán még előbb. A kereszténység lealacsonyodott a profánság szintjére, hogy megtartsa követőit, és fennmaradhasson, importálta a neo-protestánst egyházak ellen-Krisztusi, a néger fetisizmusokból közvetlenül levezethető szellemiségét. A kereszténység teológiájában, Isten definícióiban, és elkötelezettségében is a profanitás martalékává vált. A tiszteletteljes alázat, és szentség tiszteletet egyfajta demokratikus, életboldogság vette át. Ennek a szellemiségnek kivételes, és erőteljes elutasítója, és kritizálója a tradicionalista mozgalom, úgy hogy több szálon ő is ehhez a betegséghez kapcsolódik.

Politikai tanításaik sok tekintetben hasznosak, többnyire kiváló szolgálatot tesznek több történelmi esemény baloldaliságának rávilágításában, a háttérerők célzataiban, eszközeiben. Ám sok tekintetben vakok is a régi rend több tökéletlenségére, és egyes fontos változások forradalmi szükségességére a jobboldaliság érvényesítése érdekében, amit ők csak „baloldali elhajlásnak” hívnak. Amíg ők a régi rend restaurációjáért dolgoznak, addig mi, felismerve a régi rend hibáit, ami miatt a forradalom erői sikeresen legyűrték, nem e rend helyreállításában, hanem egy teljesen új, forradalmi, ugyanakkor a tradicionális szellemiség, de főképpen a kereszténység talajában gyökerező politikai ideát képviselünk.

És elérkeztünk ahhoz a bizonyos kritikus ponthoz, ahol a tradícionalizmus minden pozitív szellemisége ellenére szorosan a modernség áldozatává válik, az pedig nem más, mint a pogányság újjáéledése, a kereszténység lealacsonyítása és megtagadása, és a New Age vonulatához köthető vallás feletti gondolkozás. Itt bizonyosodik be, hogy az iskola már gyökereitől kezdve szenved a felvilágosodás után kialakult nyugati szellemtelenség mellékhatásaiként kialakult keletre fordulástól, és a „nagypolgári okkultizmustól”. A felvilágosodás utáni ember, a gyarmatosítás során kibővült vallási spektrumtól megbódulva, az addigi középkori európai gondolkozástól teljesen idegen hinduizmushoz rohant kielégíteni spirituális igényeit.

A kereszténység nem egy vallási megközelítés a sok közül, ami ráadásul „tradíció szegény”, hanem maga a valódi kinyilatkoztatás. Ettől való irtózat, ennek elutasítása, alternatív értelmezése minden tekintetben: modern eretnekség.

A kereszténység láthatóan elválik minden vallástól. Sok közös igazságon osztoznak, de van egy korona, mely csak Krisztust ékesíti, az pedig az alázat. A pogány vallásoknak, így a Metafizikai Tradícionalizmusnak is az értékszemlélete többnyire a hatalom, uralom, fensőbbség, és erő. Ezzel szemben Krisztus útja egyedülállóan az alázat, szerénység, szeretet, békesség. A modern ember nem hisz ezekben az értékekben, mert ezen értékek nem evilágból következnek, sőt, test és hús ellen valóak. Ebből következik, hogy a természethez ragadt ember csak elutasítással tudja fogadni ezt a mentalitást. Ez a természethez ragadt ember pedig szükségszerűen modern. A tradícionalizmus szemléletével élve a kereszténység, hinduizmus, buddhizmus nem egy közös, eredeti, úgynevezett primordiális tradíció maradványai religiózus mázba bújtatva, hanem ez az őshagyomány tulajdonképpen maga a kereszténység, a tradíciók csúcsa, ahogy Hamvas azt megpróbálta tisztázni saját belső harcában a kereszténység és tradícionalizmus között. (Most nem belemenvén az ő gnocisztikus elhajlásaiba.) Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy minden hasonlóság ellenére, Krisztus vallása az egyetlen, melyben Isten nem csak „alászáll”, hanem paradox módon önmaga nagyságát alázza meg, egészen a halál legmélyéig. Ennél kirívóan az emberi természettel ellentétes cselekedet egy pogány vallásban sem fordul elő, ebből kristálytisztán látható az ige világtól való teljes idegensége. Habár sok vallás jövendölte meg Krisztust, vagy élt alakjával, egyik sem tett ilyen markánsan paradox messiást magáévá. Mithrász az erő, hatalom, gőg, Krisztus az alázat, önfeláldozás, és végtelen szeretet.

A végső probléma pedig az önmegváltás bálványa. A probléma nem magában a szolipszizmusban keresendő, ami a tradicionalista iskola fundamentuma, hiszen teológiailag helyálló, sőt, több is annál, az egyetlen helytálló lételmélet, ami mellőz mindenfajta materialista elhajlást, ha Istenről van szó. De az hogy Isten és az én szellemem voltaképpen egy, nem szükségszerűen vonja maga után, hogy a megváltást, és az Istennel való egyesülést nekem kell kierőszakolnom különböző mágikus tévtanok segítségével. Paradoxonnak tartom, hogy miközben a tradicionalista mozgalom erősen monarchista, és a király tiszteletére, és szolgálatára hív fel, addig mennyire baloldaliak abban a tekintetben, hogy Isten helyett saját maguk kezébe vennék a megváltás jogát. Az alázat hiányzik, a gőg az, ami a legsúlyosabb hiba, főleg a László András és Julius Evola féle irányzatban, de a mozgalom alapja is ez az okkult szemlélet. (René Guénon szabadkőművesként kezdte a „megvalósítást”.)

Látható tehát hogy a tradicionalista irányzat több pozitív szolgálata ellenére, mégis csak egyike a számtalan eretnek irányzat egyikének, ami a modern újpogányságon belül egy intellektuálisabb irányzatot képvisel, de még mindenképpen az ő általuk annyira lenézett New Age vonalába esnek, minden pozitív szellemiség, és hiánypótló lételmélet ellenére.

Végül pedig döntenie kell az iskola minden követőjének, hogy az erő, uralom, gőg hamis útját követi a mágia tévelygésébe, vagy pedig Krisztus keresztjét felvéve, az alázat, béke, megtagadás, és megüresedés útjára lépve Istennek ajánlja magát, hogy kegyelemből elnyerje önvalóságának egészét.

„Az elsőkből lesznek az utolsók, az utolsókból pedig az elsők.”

S.D.

Horváth Martin- Ellenbaloldal

Régóta fel-fel vetődő gondolat a jobb és baloldali felosztás ideje múltsága, értelmetlensége. Mostanság pedig pár egyre fősodratúbb helyről is hallani, hogy bizony a Kánaánként aposztrofált Nyugaton is kezdi elveszíteni jelentőségét az évtizedes felosztás és politikai klíma. Ezzel a gondolattal régóta egyetértek, de ahhoz, hogy értsük is miről van szó,- végtére is mi az ami értelmét veszti-, lássuk mi is a jobb-bal felosztás. Mert, hogy egyáltalán nem olyan magától értetődő, mint a többség gondolhatja.

Szellemi spektrum: A politikai spektrum legelterjedtebb értelmezése- legalábbis Közép-Kelet-Európában biztosan- a jobb és baloldal kapcsán, annak szellemi, értékrendbeli hozzáállása a világhoz. A jobboldal hagyományosan konzervatív princípiumokat képvisel, azaz a vallás, a spiritualitás fontos társadalmi tényezőnek tartása, a kulturális sajátosságok, nemzeti értékek és szokásos előtértbe helyezése, ezzel együtt a hagyományos társadalmi felépítés, pl.: a család hangsúlyozása a társadalom alapjaként az egyénnel szemben. Ezzel szemben a baloldal az újító, a modern, a haladó. A vallási értékek messzebb állnak tőle, politikájának középpontjában sokkal materiálisabb szempontok állnak. A kultúra, hagyományok, sőt maga a nemzet is számára olyan létezők, amelyek meghaladása, sőt eltörlése egyáltalán nem lehetetlen. Az organikus különbözőségeink, identitásaink a baloldal számára avítt, idejét múltak, amiket meg kell lépni az emberiség szempontjából. A jobboldal értékítélete szerint ezzel szemben ezek örök érvényű jelenségek, melyekhez tértől és időtől függetlenül igazodni kell. A baloldal haladásába beletartozik ezért a társadalom legalapvetőbb egységeink újraértelmezése. Azaz a számára elavult hagyományok végett létező család szerepének újradefiniálása is. Ezért az egyént tartja a társadalom legkisebb egységének, ez pedig magával vonja a korábbi szexuális devianciák jogának kiterjesztését. A baloldal vallja, hogy az emberek egyenlők alapvetően. Ezzel szemben a jobboldal különböző kvalitásokat és készséget tulajdonít adott embercsoportoknak, a társadalmi képe jóval hierarchikusabb.

Gazdasági spektrum: A jobb és baloldal felosztásának napjainkra lett egy teljesen más értelmezése is, ami főleg Nyugaton elterjedt. Ez a modern korban sokszorosan túlértékelt és túlságosan sok szerepet kapott gazdaság szemszögéből nézi. A jobboldal ennek értelmében a nagytőke, a minél szabadabb piac pártján áll az állam minél kisebb beavatkozása nélkül a gazdasági életbe. A baloldal éppen ellenkezőleg az állam lehetőleg minél nagyobb szerepvállalására törekszik és igyekszik a piaci verseny közepette valamiféle biztos szociális hálót nyújtani a nagy kapitalista versenyben alulmaradtaknak. Azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha úgy gondolom, ezt a legtöbben észrevették messzemenően nem így van hazánkban, de lassan egész Európában sem. Nyugaton a baloldal gazdasági értelemben majdnem megszűnt, és csak a piaci anarchizmus vadkapitalizmusa maradt. Ezzel szemben nálunk és keletebbre az államosítás és a külföldi nagytőke kiszorítása és korlátozása, mint jelenség, egyértelműen a jobboldalhoz kapcsolódott.

Tradicionalista spektrum: A jobb-bal politikai skála legértelmesebb és legeredetibb értelmezése- legalábbis szubjektíven nézve, szerintem- a tradicionalista iskola által napjainkban emlegetett felosztás. Rámutat, hogy eredendően a francia forradalom 1789-es fordulata után nyert értelmet és jött be a köztudatba a jobb és bal felosztás. Nevesen a francia konventben a forradalmi elvekkel egyetértők(bal) és elutasítók, régi rendszert képviselők(jobb) helyfoglalása szerint. Eszerint tehát minden eszmeiség, és politika, filozófiai vívmány, ami a felvilágosodáshoz kötődik az baloldali. A jobboldal a tisztán ez előtti állapotokat jelenti. Azaz vallás és állam egybefonódása, monarchizmus, birodalmi jelleg, a társadalom hierarchikus, kasztbéli felosztása. Olyannyira, hogy a nacionalizmus, a nemzeti eszme is baloldali e gondolat szerint, hiszen a felvilágosodás forgatagában született és szembe megy a korábbi különböző uralkodó családok által irányított, többnemzetiségű birodalmaival.

Bármelyiket is nézzük, valóban elgondolkozhatunk, hogy a jobb és baloldali felosztás mára értelmetlenné vált. Egyik felfogás szerint sem találunk jobb és baloldali tömörüléseket igazán. Nyugaton szellemi értékeikben a jobb és baloldal mára eggyé vált. Elég arra gondolnunk, hogy az Angela Merkel nevével egybeforrt német CDU egy jobboldali párt. Innen Magyarországról a legvadabb bal-liberális gondolatok hasonlóak csak hozzá. Ami pedig Nyugaton szélsőjobbot jelent, az olyan pártokat takar, mint a magyar Fidesz. Lerökönyödnének, ha tudnák, hogy kis hazánkban ennél sokkal extrémebb csoportosulások léteznek. Valószínűleg kifejezésük sincs már a nemzetiszocialistákra, vagy royalistákra és legitimistákra. Nyugat-Európában és az USA-ban is, szellemi értelemben a jobboldal megsemmisült. Mostanában felerősödő, ott már szélsőjobboldalnak minősített formában fel-fel bukkan ugyan. Mi sem jobb példa, minthogy sok országban, Németország, Ausztria vagy akár Csehország esetében is, a jobb és baloldali pártok régóta, sokszor évtizedek óta koalícióban kormányoznak. Próbálnánk ezt elképzelni itthon…

Gazdasági tekintetben, mint már érintve volt, Nyugaton pedig a baloldal szűnt meg. Mára a szabad piaci verseny szinte korlátlan tombolása jellemző. Gyakorlatilag Nyugaton kijelenthetjük, hogy minden, ami pozitív volt a jobboldalban elveszett, és minden, ami gazdasági tekintetben ésszerű volt a baloldalban, elhagyták. A lehető legrosszabb kombináció. Mifelénk pedig a fordítottja látható. A jobboldali szellemi értékeket(nemzet, hagyomány, vallás, család) a zászlójára tűzi a hatalom, míg gazdasági tekintetben a baloldal nyugaton elfeledett vívmányait használja(államosítás, külföldi tőke kizárása). Hasonlatos ez a fasizmus és egyéb 20. századi szélsőjobboldalinak bélyegzett ideológiák felfogásához. Mára tehát jobb és baloldalinak nevezni valamit nem lehet. A tradicionalista felfogás szerint pedig végképp nem, hiszen annak értelmében gyakorlatilag László Andráson, Baranyi Tiboron és társaikon és hű követőiken kívül, senki sem jobboldali. De talán még ők sem.

Azt viszont érezzük, hogy valamiféle törésvonal igenis létezik a világban, és ez egyre jobban élesedik. A törésvonal egyik oldalán pedig a liberalizmus és globalizmus kettőse áll, a másikon pedig az ezt elutasítók. Természetesen a liberalizmus sem fedi mára eredeti jelentését, sokkalta inkább egy marxizmus illik a megnevezésére szellemi, értékbeli hozzáállásában. Így egyik oldalon állnak, akik a világot minél inkább globálissá, egységesebbé tennék, a nemzeti, kulturális identitásaink és különbségeink elmosásával, valamint tényleges jogi, gazdasági szuverenitásunk felszámolásával. Másik oldalon pedig a világban állnak, akik ezzel szembe helyezkednek ezernyi okból, ezernyi érdekből és ezernyi ideológia mentén. Napjaink híres szembehelyezkedői, akiket a Nyugati liberális-globalista szárny főellenségnek kiállt ki, mint Orbán, Putyin, Trump, Erdogan, mind-mind saját hatalmi érdekből állnak szemben a fősodorral. Azt is könnyen láthatjuk, hogy gyakran egymással is szemben állnak céljaik és érdekeik. A „szabadságharcuk” pedig nem valamiféle nemes szándék, hanem hatalmuk megtartásának egyedi feltétele. Magyarországon a társadalom több okból, de nem vette fel a Nyugati szellemi fonalat és nem hajlandó a liberálisnak nevezett őrületre. Ha Orbán hatalmon akar maradni, akkor bizony jobboldalinál is jobboldalibbnak kell lennie. Hasonló a helyzet Oroszországban is, bár ott még a régi szovjet múlt is dicsőítendő Putyin szempontjából, hogy elnyerje a nép kegyeit. A világban pedig számtalan helyen vannak magukat szocialistának, kommunistának, nacionalistának, illiberálisnak és kitudja még minek nevezők, akik szemben állnak a fősodorral. Azt pedig nem gondolhatjuk, hogy ez a saját önző érdekeiből, vagy a liberális-globalista eszmeiségnél is őrültebb ideológiák mentén szerveződő bagázs lenne a megmentőnk. Tradicionalista szemszögből itt manapság mindenki baloldali. Még a nácik is. Akik pedig szembe helyezkednek a világ szellemi és gazdasági központosításával, csupán a baloldaliság nem legdurvább formáját képviselik, hanem valahol „elakadtak” alacsonyabb szinten. Úgyhogy a nagy főáramlattal szembeúszók egyébként sehogy sem jobboldaliak. De még csak józan paraszti megfogalmazásban sem jók. Sokkal inkább ez egy ellenbaloldal. Ugyanúgy viselkednek, ugyanazok az erkölcstelen taktikáik vannak és húzásaik és céljaik, mint ami ellen harcolnak. Csak más szlogenek nevében és persze kisebb területen, a saját bázisukra terjesztenék ki azt, nem az egész világra.

Úgyhogy mielőtt nagy örömbe csapnánk, hogy a világban elindultak folyamatok, amik jó irányba visznek, emlékeztessük magunkat, hogy habár sok pozitívumot magukba foglalhatnak az ellenbaloldaiak, talán csak addig pozitívumok, míg látjuk a rosszabbat. Vagy talán teljesen máshogy mutatkozik meg, teljesen máshol bukkan elő ezekben az alternatívákban a negatívum. Mi pedig nem világállamot, de nem is kiskirályok diktatúráit akarjuk, nem jobb vagy baloldalt legyen bármilyen értelmezése is, hanem végre értelmes, élhető, igazi értékek mentén szerveződő társadalmat, nevezzék azt bármilyen „izmusnak” vagy oldalnak is.

Horváth Martin

Szoláris és Lunáris állam

Forrás: Troy Southgate: Tradition and revolution - 15. fejezet - Militáns Birodalom

Szoláris és Lunáris Állam

 Julius Evola szerint idők kezdete óta két ideára bontható alapjában minden állam: a szociális, materiális, gazdasági elvekre és a vallási, transzcendens, kultúra központú ideákra. Egy állam akkor működik, ha utóbbi van többségben, és akkor mutatja a dekadencia jeleit, ha előbbi. Evola e kettő metafizikai hátterére mutat, és kimondja ezen két idea eredetét. A kultúra és vallás által dominált, erre épülő, erre hangsúlyt fektető idea a Szolarítással, a Nap erejével kapcsolható össze, ami a pozitív, fényesség. Ezek a férfi erények, és az e szerint rendeződő államok is a nem megfigyelhető tulajdonságait tükrözik: erőt, fegyelmet, rendezettséget, központiságot. A szociális, anyagiakra hangsúlyt fektető állammodell szoros összefüggést mutat a Lunarítással, a Hold erejével, ami a tudatlanság, az önkívület, álom. Ezek női erényeket vonultatják fel: gondoskodás (akár már túlzott is), ragaszkodó anyai szeretetet, jólétet. Ezen államok minél radikálisabban tolódnak el a Hold irányába annál radikálisabb a jóléthez való vonzódás, a gazdaság fő céllá válik, míg a kultúra és vallás amolyan mellékággá. Egyre jobban az a kép alakul ki hogy az egyetlen, ami az embernek kell, hogy boldog legyen az a jólét, és az állam feladata hogy ezt mindennél erősebben biztosítsa. Minél Lunárisabb egy állam annál nagyobb a kontroll a benne lakók felett szoros összefüggésben az anyai gondoskodással, ami szélsőséges esetekben szintén felvehet egy felborult állapotot. A Szoláris állammodellnél csak a centrum, ami kontroll alatt tartott, csak az arisztokrata osztályon belül megfigyelhető az rend, még a társadalom alsó rétege meglepő anarchikusságot mutat, mindenféle központosítást nélkülözve. Erre az államiságra, ami teljesen különbözik a mai értelemben vett államtól mind feladatokban, mint célban, nagyon jó példa, ha már csak magyar tradícióinkat vizsgáljuk a törzsszövetség. Több törzs, teljesen függetlenül egymástól, és az egyetlen ami összeköti őket az arisztokrácia szintjén egy szövetségbe az a vallás és kultúra. Szoláris államok voltak továbbá a Görög városállamok, vagy az Árja India ahol szintén csak a kasztrendszer felső rétege mondható központosítottnak, még az érinthetetlenek, a fekete őslakos többlet gyakorlatilag függetlenek, a különböző kaszti előírások nem vonatkoznak rájuk. Itt meg kell látnunk a legfontosabbat amit a materialista államelméletek tagadnak, méghozzá azt hogy ezen államok számára a jólét és gazdaság nem cél, hanem eszköz volt egy transzcendens cél eléréséhez. Nem igazak azon teóriák miszerint államok azért jöttek létre hogy biztosítsák a kényelmet és a minél jobb életkörülményt. A célok ennél sokkal magasztosabbak, ezek csak az eszközök. A Lunáris ideál ezt a központiságot az egyenlőség mítosza szerint mindenkire kiveti kaszttól függetlenül. Ezzel hozza létre a tömegállamot, ami saját súlyától roskad. Hogy össze ne omolhasson, totális kontrollal tartja fenn önmagát. Ma is e ideál szerint élünk. A reneszánsz során bújtak meg a humanizmus magjai, ahogy a kereskedelemből meggazdagodott polgárság kiemelkedni kezdett. Ez az ipari forradalomban csúcsosodott ki, ami szintén megindította a harmóniát megbontó természetellenes népnövekedést. A "felvilágosodás" korában amint a nemességet felváltotta a polgárság a maga materialisztikus észjárásával megindult a Hold dominanciája. A királyok helyébe kereskedők kerültek. Eszközből cél lett. A legfontosabb cél az anyagi jólét lett, az állam feladata a gazdaság. Kialakultak az izmusok, amik különböző utakat fogalmaztak meg a tökéletesnek vélt gazdaságmodell eléréséhez. Szocializmus, Kommunizmus, Kapitalizmus, Liberalizmus. Mind egy alapvetéssel: az ember intelligens állat, gyarló és anyagias, a vallás és kultúra hamis, és nemhogy nem cél, de elpusztítandó hátráltató. Ezek alapján az egyik legfontosabb feladat kell legyen minden tradicionalista ember számára a harmónia restaurálása, a helyes Szoláris célok újracentralizálása.

S.D