S.D.-Keresztény kritika a Tradícionalista iskola felé

Most hogy blogunk kisebb hírnevet szerzett magának a tradicionalista körökben, köszönhetően az általam írt cikkek kapcsolata miatt az iskola szellemiségével és tanaival, ideje foglalkoznunk az irányzat pozitív vonulataival, ugyanakkor temérdek modernségével és hibájával egyaránt, szigorúan keresztény szemszögből.

Úgy tartom jelenleg Magyarországon mindent megvizsgálva a legintellektuálisabb, és helyes szellemiségű működő spirituális iskola a Metafizikai Tradíció képviselői, főképp kiemelvén Baranyi Tibor Imre, Buji Ferenc, és a hihetetlen lexikális tudással rendelkező László Andrást. Általuk az irányzat hihetetlen mennyiségű szellemi tudást őrzött meg, és ad tovább, de ami főképp kiemelendő, egy olyan modernség ellenes szellemiség kialakítói, ami megalapozott, és ritka a mai szellemi posványságban. Olyan erő hordozói, ami hosszú haláltusa után, végleg kihunyt a Katolikus egyházból a II. Vatikáni zsinat után, a többi protestáns egyházból pedig talán még előbb. A kereszténység lealacsonyodott a profánság szintjére, hogy megtartsa követőit, és fennmaradhasson, importálta a neo-protestánst egyházak ellen-Krisztusi, a néger fetisizmusokból közvetlenül levezethető szellemiségét. A kereszténység teológiájában, Isten definícióiban, és elkötelezettségében is a profanitás martalékává vált. A tiszteletteljes alázat, és szentség tiszteletet egyfajta demokratikus, életboldogság vette át. Ennek a szellemiségnek kivételes, és erőteljes elutasítója, és kritizálója a tradicionalista mozgalom, úgy hogy több szálon ő is ehhez a betegséghez kapcsolódik.

Politikai tanításaik sok tekintetben hasznosak, többnyire kiváló szolgálatot tesznek több történelmi esemény baloldaliságának rávilágításában, a háttérerők célzataiban, eszközeiben. Ám sok tekintetben vakok is a régi rend több tökéletlenségére, és egyes fontos változások forradalmi szükségességére a jobboldaliság érvényesítése érdekében, amit ők csak „baloldali elhajlásnak” hívnak. Amíg ők a régi rend restaurációjáért dolgoznak, addig mi, felismerve a régi rend hibáit, ami miatt a forradalom erői sikeresen legyűrték, nem e rend helyreállításában, hanem egy teljesen új, forradalmi, ugyanakkor a tradicionális szellemiség, de főképpen a kereszténység talajában gyökerező politikai ideát képviselünk.

És elérkeztünk ahhoz a bizonyos kritikus ponthoz, ahol a tradícionalizmus minden pozitív szellemisége ellenére szorosan a modernség áldozatává válik, az pedig nem más, mint a pogányság újjáéledése, a kereszténység lealacsonyítása és megtagadása, és a New Age vonulatához köthető vallás feletti gondolkozás. Itt bizonyosodik be, hogy az iskola már gyökereitől kezdve szenved a felvilágosodás után kialakult nyugati szellemtelenség mellékhatásaiként kialakult keletre fordulástól, és a „nagypolgári okkultizmustól”. A felvilágosodás utáni ember, a gyarmatosítás során kibővült vallási spektrumtól megbódulva, az addigi középkori európai gondolkozástól teljesen idegen hinduizmushoz rohant kielégíteni spirituális igényeit.

A kereszténység nem egy vallási megközelítés a sok közül, ami ráadásul „tradíció szegény”, hanem maga a valódi kinyilatkoztatás. Ettől való irtózat, ennek elutasítása, alternatív értelmezése minden tekintetben: modern eretnekség.

A kereszténység láthatóan elválik minden vallástól. Sok közös igazságon osztoznak, de van egy korona, mely csak Krisztust ékesíti, az pedig az alázat. A pogány vallásoknak, így a Metafizikai Tradícionalizmusnak is az értékszemlélete többnyire a hatalom, uralom, fensőbbség, és erő. Ezzel szemben Krisztus útja egyedülállóan az alázat, szerénység, szeretet, békesség. A modern ember nem hisz ezekben az értékekben, mert ezen értékek nem evilágból következnek, sőt, test és hús ellen valóak. Ebből következik, hogy a természethez ragadt ember csak elutasítással tudja fogadni ezt a mentalitást. Ez a természethez ragadt ember pedig szükségszerűen modern. A tradícionalizmus szemléletével élve a kereszténység, hinduizmus, buddhizmus nem egy közös, eredeti, úgynevezett primordiális tradíció maradványai religiózus mázba bújtatva, hanem ez az őshagyomány tulajdonképpen maga a kereszténység, a tradíciók csúcsa, ahogy Hamvas azt megpróbálta tisztázni saját belső harcában a kereszténység és tradícionalizmus között. (Most nem belemenvén az ő gnocisztikus elhajlásaiba.) Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy minden hasonlóság ellenére, Krisztus vallása az egyetlen, melyben Isten nem csak „alászáll”, hanem paradox módon önmaga nagyságát alázza meg, egészen a halál legmélyéig. Ennél kirívóan az emberi természettel ellentétes cselekedet egy pogány vallásban sem fordul elő, ebből kristálytisztán látható az ige világtól való teljes idegensége. Habár sok vallás jövendölte meg Krisztust, vagy élt alakjával, egyik sem tett ilyen markánsan paradox messiást magáévá. Mithrász az erő, hatalom, gőg, Krisztus az alázat, önfeláldozás, és végtelen szeretet.

A végső probléma pedig az önmegváltás bálványa. A probléma nem magában a szolipszizmusban keresendő, ami a tradicionalista iskola fundamentuma, hiszen teológiailag helyálló, sőt, több is annál, az egyetlen helytálló lételmélet, ami mellőz mindenfajta materialista elhajlást, ha Istenről van szó. De az hogy Isten és az én szellemem voltaképpen egy, nem szükségszerűen vonja maga után, hogy a megváltást, és az Istennel való egyesülést nekem kell kierőszakolnom különböző mágikus tévtanok segítségével. Paradoxonnak tartom, hogy miközben a tradicionalista mozgalom erősen monarchista, és a király tiszteletére, és szolgálatára hív fel, addig mennyire baloldaliak abban a tekintetben, hogy Isten helyett saját maguk kezébe vennék a megváltás jogát. Az alázat hiányzik, a gőg az, ami a legsúlyosabb hiba, főleg a László András és Julius Evola féle irányzatban, de a mozgalom alapja is ez az okkult szemlélet. (René Guénon szabadkőművesként kezdte a „megvalósítást”.)

Látható tehát hogy a tradicionalista irányzat több pozitív szolgálata ellenére, mégis csak egyike a számtalan eretnek irányzat egyikének, ami a modern újpogányságon belül egy intellektuálisabb irányzatot képvisel, de még mindenképpen az ő általuk annyira lenézett New Age vonalába esnek, minden pozitív szellemiség, és hiánypótló lételmélet ellenére.

Végül pedig döntenie kell az iskola minden követőjének, hogy az erő, uralom, gőg hamis útját követi a mágia tévelygésébe, vagy pedig Krisztus keresztjét felvéve, az alázat, béke, megtagadás, és megüresedés útjára lépve Istennek ajánlja magát, hogy kegyelemből elnyerje önvalóságának egészét.

„Az elsőkből lesznek az utolsók, az utolsókból pedig az elsők.”

S.D.