Az Édenben (ami egy előző létsík, nem pedig egy konkrét hely, már ebben a világunkban) Ádám és Éva, reprezentálva az összes férfit és nőt, úgy határoz, hogy Isten igazságától függetlenül, attól eltávolodva kívánja megtapasztalni a létezést. Mint Ádám és Éva része, magvunkban részt vettünk ebben a döntésben mindannyian. Ez az eltávolodás szükségszerűen okozza a létállapot leromlását és innen kezdődik egyáltalán a ma is ismert fizikai világunk, a Paradicsomból való kivettetés után, ahol már "bőr ruhát" kellett ölteni az embernek. És bármilyen messzinek is tűnik, a Nagypéntek és Isten egész megváltó terve is itt kezdődik.
Ábrahámmal indul a történet, melynek Jézus, azaz magának Istennek a halála fogja helyre billenteni a létezés rendjét, mely mint egy mérleg egyik ága kibillent az egyensúlyból a bűn által. Ábrahám és a kor összes civilizációja érzi, hogy valamit helyre kell billenteni, valamit egyensúlyba kell hozni és ezért áldozatot kell tenni. Azt is érzik, hogy az áldozat mindig értékes és fájdalmas a vesztesége. Ettől áldozat. Az életet adó állat és ételáldozatok is ilyenek és a legnagyobb súlyú minden kultúrában, az ember áldozat. Ábrahám is ezt akarja fiával elkövetni, de Isten közbelép; neki nincs szüksége ilyesmikre, az ő kegyelmét nem lehet ezáltal elnyerni, az van. A világ célt tévesztett állapotát ő maga fogja helyreállítani, csak Isten maga szolgálhat kellő súllyal, hogy a mérleg ismét visszaálljon egyensúlyba. Ezért maga Isten lesz az áldozat.
Amikor Isten manifesztálódik, mint Jézus, akkor átütő erővel cáfolja és egészíti ki az emberi teóriákat, tapogatódzásokat arról, hogy mi is az ő törvénye, igazsága. A Hegyi Beszédben egyértelműen definiálja, hogy a bűnös létállapot milyen zsigerileg átjár mindent, a gondolati szinttől kezdve az érzelmeinkig. Nem erkölcsi kisokost hoz, és a békés egymás mellett élés használati utasítását, hanem jelzi, hogy az egész jelenlegi fizikai létsík hiábavaló és menthetetlen, szükségszerűen a pusztulásba menetelve. Neki sincs itt nagy terve, azért született, hogy meghalhasson. Isten úgy használja ki a Sátánt, hogy engedi, hogy féktelen dühében tobzódjon és kiélje minden haragját azon, akit legjobban gyűlöl, Istenen. S pont ezáltal, hogy a kínhalálba kergeti Istent, annak súlyával helyre állítja a "serpenyőnket" és a világ rendjét, s megnyitja az utat ismét az Istennel való lét jövőképe, a majdani Mennyország, minden ember üdvössége előtt.
A feltámadás már bónusz előképe a mennyei létnek, de az igazi csoda Nagypénteken történik. Akinek nem a Nagypéntek a legnagyobb ünnep a szívében, nem értette meg Istent. Aki boldog, polgári, családos életet él, vagy arra vágyik, még nem találkozott Istennel, aki szenvedett és meghalt, s nem is ígért mást sem a követőinek, csak a szenvedést és a megváltó halált ebből a célját vesztett hiábavaló létsíkból. A halált, amely a végső és valódi Élet kezdete.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése