Az Édeni bűneset magyarázata

Órigenész, az ókeresztény teológus-filozófus korában legtöbbet vitatott elmélete a preegzisztenciával volt kapcsolatos. Vagyis, hogy az Éden és a bibliai teremtéstörténet nem ebben a jelenleg ismert világunkban zajlott le, hanem egy ezt megelőző, szellemi dimenzióban, ahol mindannyian már jelen voltunk.

"Isten újra szólt: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá." (Ter.1:26)

Isten itt többesszámban beszél, ami elsőre különös lehet, azonban nem véletlen teszi. Magára a Szentháromsága utal ezzel, melyből Ő maga is áll (Atya-Fiú-Szentlélek) , noha erre az Ószövetségben konkrétabb utalást később nem látunk még. Nem véletlen ekkor teszi ezt, hiszen az ember teremtésénél jelzi azt, hogy az Isten képmására való teremtés ugyanúgy hármas tagoltságot jelent az ember lényének is (szellem-lélek-test), és ugyanazt az isteni szellemet, az Istent alkotó esszenciát kapja ajándékba az ember, míg a többi teremtménynek kizárólag lelke és teste van.

"De a maga számára az ember nem talált segítőtársat, aki hasonló lett volna hozzá. Ezért az Úristen álmot bocsátott az emberre, s mikor elaludt, kivette egyik oldalcsontját, s a helyét hússal töltötte ki. Azután az Úristen az emberből kivett oldalcsontból megalkotta az asszonyt, és az emberhez vezette." (Ter. 2:20-22)

Noha teremtési napok felsorolásánál úgy tűnhet az embert rögtön férfiévá és nővé teremtette az Isten, pár sorral később részletezi a Szentírás, hogy kezdetben az embernek nem volt neme, hanem a görög filozófia androgünjéhez hasonlatosan mindkét ma ismert nem princípiumai a részei voltak, ezt az Isten csak később "hasítja" ketté. Ezután kifejeződik, hogy ez az isteni szellem esszenciájának, vagyis a szeretetnek a természetéből adódik, hogy újra egyesülni tudjanak egymás megértésében a felek. Később az Újszövetség részletezi, hogy mindkét princípium önmagunkban való egyesítésére képes Krisztus által is Isten konkrét másik személy nélkül is.

"Mind az ember, mind az asszony meztelen volt, de nem szégyenkeztek egymás előtt." (Ter.2: 25)

A meztelenek voltak egy metafóra melyben kifejeződik, hogy úgy látták egymást, ahogyan voltak, teljes őszinteségben, minden hazugság és mesterkélt szépítés, manipuláció nélkül. Azonban később mikor felbukkan a bűneset után a "meztelenség" kifejezés, már más jellegre utal a korabeli szövegben.

"Erre felnyílt a szemük, észrevették, hogy meztelenek. Fügefaleveleket fűztek össze, és kötényt csináltak maguknak." (Ter. 3:7)

Ez a meztelenség már nem az egymás előtti őszinteség szimbóluma, hanem az Istent is átható szellemi tökéletesség nélküli, azt levetkőzött lényüket jelenti. Ennek hatására pedig éppen, hogy nem őszínték egymás előtt, hanem elkezdik elfedni, eltakarni valós romlott énjüket egymás előtt is. Ez a hazugság kezdete.

"Azután így szólt az Úristen: „Lám, az ember olyan lett, mint egy közülünk, ismer jót és rosszat. De nem fogja kinyújtani kezét, hogy az élet fájáról is vegyen, egyék és örökké éljen!”" (Term 3. 22)

Elterjedt tévhit, hogy a tudás fájáról ettek az emberek, mikor a bűneset megtörtént, azonban ez így nem igaz. A jó és rossz tudásának fájáról ettek. Ez nem konkrét tudást jelent, hanem a szubjektív értékítélet képességét, vagyis többé nem Istenre hagyatkoznak az emberek, abban, hogy mi a helyes, hanem Isten nélkül saját maguk próbálják eldönteni mi jó és rossz. De mindenhatóság hiányában ezen megítélésük szinte mindig téves. Ez a bűneset legnagyobb tragédiája és fő oka. Isten mindemellett ismét többesszámban beszél magáról. " olyan lett, mint egy közülünk, ismer jót és rosszat." Később csak az Újszövetséből derül ki, hogy itt a Fiúról beszél, akin keresztül az Atya teremtette a világot. A Fiú az, aki a jó és a rossz megkülönböztetésének képességével rendelkezik, azonban az Atya átfogja és átlátja az egészet teljes egészében és a Fiú nem önmagától ítél jóról és rosszól csak az Atyára hagyatkozva. Később az emberré lett Fiú, Jézus Krisztus is kifejezi ezt a tudáskülönbözőségét az Újszövetségben, mikor a világ végéről beszél: " Azt a napot viszont vagy azt az órát senki nem tudja, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, hanem csak az Atya." (Mk. 13:32)

"Az ember elnevezte a feleségét Évának, mert ő lett az anyja minden élőnek. Az Úr Isten ezután bőr köntösöket készített az embernek és a feleségének. Felöltöztette őket" (Ter. 3:20-21)

Másik gyakran elterjedt tévhit, hogy az Édenben már Ádám és Évaként jelenik meg az emberpár, azonban nevük csak a bűneset után lesz. Vagyis az ego megjelenésével önálló személyiségük, ami a jó és rossz szubjektív istennélküli megkülönböztetésével létezik, csak innen indul. Azonban Órigenész szerint ez annak jele is, hogy az Édenben lévő emberpár minden valaha élt, élő és élni fogó ember szimbóluma, ugyanis nem két konkrét személy követte el azokat, hanem mi mindannyian ott voltunk már ebben az előző létférában, és mi magunk beleegyezésével különböző mértékben hozzájárulunk az Istentől való elszakadáshoz. Külön önálló személyként csak ezt követően születnek le lelkeink a különböző korokba és élethelyzetekbe, annak megfelelően milyen mértékben és hogyan vállaltunk részt az eredendő bűnből. Ennek értelmében a jelen világ és élet már egyfajta büntetés és romlott forma, mely csak negatív következménye a preegszisztenciában elkövetett bűnünknek. A fizikai világ csak itt ekkor jön létre, mikor a Szentírás úgy fogalmaz, hogy " bőr köntösökbe öltözteti az Úr" az embert.

"Amikor az embert elűzte, az Éden kertjétől keletre odaállította a kerubokat és a fenyegető tüzes kardot, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat." (Ter.3:24)

Az emberek levettetnek a fizikai világba az Édeni szférából és az élet fájához többet nem férhetnek hozzá. Ez a fa nem ugyanaz, mint a jó és rossz tudásának fája. Ez az örök élet, az Isteni ősesszencia megélésének szimbóluma, amelyenek megértésének képességét az emberiség elveszítette a szubjektív értékítélet képességének vágyával. Ez az élet fája azonban nem örökkön örökké van elzárva, hanem az egész további bibilai történetek ennek visszaszerzésének kalandos története, mely Jézus Krisztusban az emberré lett Istennek megváltásában és belé vetett hitben csúcsosodik ki, akivel visszaáll a régi rend és az ember képes lesz ismételten visszatérni eredeti állapotába, sőt annál jobba. Az Ószövetség elején még csak angyalok őrzik az élet fájához vezető utat, de Jézus Krisztussal már mi magunk is visszaléphetünk rá, ahogyan ő is világossá teszi: "Én vagyok az út, az igazság és az élet" (Jn. 14:6)

Isten halálának súlya és az egyensúlyba állított kozmikus rend

 Az Édenben (ami egy előző létsík, nem pedig egy konkrét hely, már ebben a világunkban) Ádám és Éva, reprezentálva az összes férfit és nőt, úgy határoz, hogy Isten igazságától függetlenül, attól eltávolodva kívánja megtapasztalni a létezést. Mint Ádám és Éva része, magvunkban részt vettünk ebben a döntésben mindannyian. Ez az eltávolodás szükségszerűen okozza a létállapot leromlását és innen kezdődik egyáltalán a ma is ismert fizikai világunk, a Paradicsomból való kivettetés után, ahol már "bőr ruhát" kellett ölteni az embernek. És bármilyen messzinek is tűnik, a Nagypéntek és Isten egész megváltó terve is itt kezdődik.

Ábrahámmal indul a történet, melynek Jézus, azaz magának Istennek a halála fogja helyre billenteni a létezés rendjét, mely mint egy mérleg egyik ága kibillent az egyensúlyból a bűn által. Ábrahám és a kor összes civilizációja érzi, hogy valamit helyre kell billenteni, valamit egyensúlyba kell hozni és ezért áldozatot kell tenni. Azt is érzik, hogy az áldozat mindig értékes és fájdalmas a vesztesége. Ettől áldozat. Az életet adó állat és ételáldozatok is ilyenek és a legnagyobb súlyú minden kultúrában, az ember áldozat. Ábrahám is ezt akarja fiával elkövetni, de Isten közbelép; neki nincs szüksége ilyesmikre, az ő kegyelmét nem lehet ezáltal elnyerni, az van. A világ célt tévesztett állapotát ő maga fogja helyreállítani, csak Isten maga szolgálhat kellő súllyal, hogy a mérleg ismét visszaálljon egyensúlyba. Ezért maga Isten lesz az áldozat.

Amikor Isten manifesztálódik, mint Jézus, akkor átütő erővel cáfolja és egészíti ki az emberi teóriákat, tapogatódzásokat arról, hogy mi is az ő törvénye, igazsága. A Hegyi Beszédben egyértelműen definiálja, hogy a bűnös létállapot milyen zsigerileg átjár mindent, a gondolati szinttől kezdve az érzelmeinkig. Nem erkölcsi kisokost hoz, és a békés egymás mellett élés használati utasítását, hanem jelzi, hogy az egész jelenlegi fizikai létsík hiábavaló és menthetetlen, szükségszerűen a pusztulásba menetelve. Neki sincs itt nagy terve, azért született, hogy meghalhasson. Isten úgy használja ki a Sátánt, hogy engedi, hogy féktelen dühében tobzódjon és kiélje minden haragját azon, akit legjobban gyűlöl, Istenen. S pont ezáltal, hogy a kínhalálba kergeti Istent, annak súlyával helyre állítja a "serpenyőnket" és a világ rendjét, s megnyitja az utat ismét az Istennel való lét jövőképe, a majdani Mennyország, minden ember üdvössége előtt.

A feltámadás már bónusz előképe a mennyei létnek, de az igazi csoda Nagypénteken történik. Akinek nem a Nagypéntek a legnagyobb ünnep a szívében, nem értette meg Istent. Aki boldog, polgári, családos életet él, vagy arra vágyik, még nem találkozott Istennel, aki szenvedett és meghalt, s nem is ígért mást sem a követőinek, csak a szenvedést és a megváltó halált ebből a célját vesztett hiábavaló létsíkból. A halált, amely a végső és valódi Élet kezdete.