Disszidens Vlog- Keresztény anarchizmus, Krisztus és a hatalom/ intézmények viszonya

 

Petőfi a tökéletes magyar

 Petőfi Sándor a tökéletes magyar. Mindenki magyarja. Forradalmi lendületével hol anarchista hévvel dönt meg egy államrendet, hogy utána a leglojálisabb katonaként védelmezzen egy államot. Már már soviniszta virtussal alapozza meg a Mit nem beszél a német c. versében, nacionalista nimbuszát, miközben már piros zászlókról és világszabadságról beszél az Egy gondolat bánt engemetben, mikor Marx és Engels még nyomdába se vitte a Kommunista Kiáltványt. Petőfi, ez az etatista-anarchista, nacionalista-prekommunista aztán korának legprogresszívebb, liberális társadalmi átalakításáért küzd.

Mindenki azt látja bele, amit ő szeretne. Petőfi egyszerre a jobboldalé, egyszerre a baloldalé, egyszerre a liberálisoké, egyszerre mindenkié. Emiatt pedig, tökéletes alanya annak, hogy a magyarok össze is vesszenek rajta, hogy valójában kié Petőfi! Ettől lesz igazán esszenciálisan magyar ikon végül Petőfi. Kicsit minden, igazán semmi. Mindenkit összeköt és mindenkit össze is ugraszt. Igazán magyar. Hatalmasat álmodott, ragyogó ideákat kergetett, de benne élni már nem tudott s nem is akart, csak meghalni akart értük, s hogy "holttestén át fújó paripák száguldjanak a kivívott diadalra".

Minden volt, de igazán semmi. Összekovácsoló és széthúzó. Óriásit mert álmodni, de csak belehalni tudott abba. Petőfi Sándor a tökéletes magyar. Nincs nála jobb szimbolika.

Moammer Kadhafi és a Zöld könyv

Sosem tagadtam, hogy ha ideológiákról volt szó, akkor mindig az olyan szinkretista nézetrendszerek keltették fel az érdeklődésemet, mely a bal és a jobboldali eszméknek valamely sajátos ötvözete, túllépve, felülemelkedve így a dualista szembenálláson. Mondhatnám mókásan, hogy Krisztus előtt, mikor még nem a világból kilépve, azt maximum kívülállóként elemezve vettem benne részt. Akkoriban kiemelkedett a nemzeti anarchizmus, ami az alulról szerveződő, spontán kialakuló autonóm közösségek decentralizált rendszerét támogatta, anélkül, hogy a klasszikus baloldali anarchizmus nemzeti, kulturális és vallási tényezők feltétlen eltörlésének elvét vallotta volna. Mikor még jobban benne voltam ilyen körökben, többször felbukkant témaként Kadhafi Zöld könyve, mint szimpatikus hivatkozási alap. Maga Troy Southgate, a nemzeti anarchizmus „atyja”, pedig angol nyelven még újra kiadást is kreált saját kezűleg a Zöld könyvnek. Nem nagyon értettem akkor, mi lehet a volt Líbiai diktátor könyvében annyira szimpatikus ezen nézőpontból. Most azonban kezem ügyébe akadt a Zöld könyv, így bár már-már el is feledtem a nemzeti anarchista korszakból ezt a talányomat, utólag végül sikerült pótolni. Immár, hogy kifejezetten semmilyen ideológia nevében, sem célzottan védelmében nem beszélek, teljesen objektívan megosztom érdekességként a Zöld könyvvel való tapasztalataimat.

Kadhafi világnézete sajátos egyvelege volt a társadalmi hagyományok tiszteletének, a külön utas szocializmusnak és a közvetlen demokrácia megvalósítási kísérletének. Azt már most mindenki engedje el, hogy a Líbia élén töltött több, mint 30 évében ennek a gyakorlati nyomait kezdi keresni, mert a valóság és az elv között köszönő viszony sem állt fenn. Ahogyan azt megszokhattuk már a történelemben. Nem véletlen, hogy a Demagógia klasszikusai c. kötetsorozat részeként bukkantam rá magyarul. De most mi az elmélettel foglalkozzunk, pár általam szemezgetett részlettel a könyvből, a teljesség igénye nélkül.

Gyakorlatilag a pártokat és a pártrendszereket alapjaiban kritizálja, alighanem olyan mondatokkal, melyekkel szinte mindenki egyet tud érteni önmagában. Majdnem csak egy puzséri monológ is lehetne.  

„A párt a modern kor törzse, ő a szekta. A társadalom, melyet egyetlen párt ural, éppen olyan, mint az a társadalom, melyben egyetlen törzs vagy egyetlen szekta uralkodik. Ugyanis, amint korábban említettük, a párt az emberek egy csoportjának szemléletmódját, érdekeit, eszméit vagy egyetlen helyet képvisel. Következésképpen tehát kisebbség, ha összehasonlítjuk a nép számával. Ugyanez a helyzet a törzzsel és a szektával is, ezek is kisebbséget jelentenek, ha a nép tagjainak számához hasonlítjuk őket. Azonos érdekeik és azonos szektariánus eszméik vannak. Ezekből az érdekekből és eszmékből áll össze a közös szemléletmód, nincs tehát különbség párt és törzs között a vérségi kötelék kivételével, amely talán a párt létrejöttekor is megtalálható. Semmiféle különbség nincs a hatalomért folytatott pártharcok, illetve a törzsek és szekták küzdelme között. Ha a törzsi és szektariánus rendszer politikailag elvetendő és igazolhatatlan, ugyanúgy el kell vetni a pártrendszert is. Mindkettő azonos úton jár és azonos eredményhez vezet. A törzsi és szektariánus harc ugyanolyan negatív romboló hatású a társadalomra, mint a pártharc.”

Aztán a képviseleti demokrácia kritikája is megérkezik, méghozzá abban a kontextusban, mely szerint a következő evolúciós fog a társadalomszervezésben a közvetlen demokrácia. Ezt is kifejezetten adom.

„A filozófusok, gondolkodók és az írók akkor léptek fel a képviseleti rendszer elmélete mellett, amikor a királyok, szultánok, hódítók nyájként terelgették a népeket, s akik ennek nem is voltak tudatában. A legtöbb, amit a népek ebben a korban akarhattak, az volt, hogy legyen egy képviselőjük az uralkodókkal szemben. Ezek azonban még ezt is elutasították. A népek azért vívtak hosszú és keserves küzdelmet, hogy ez a vágy megvalósuljon! Most viszont, a köztársaságok korának győzelme és a tömegek korának kezdete után értelmetlen dolog lenne demokráciának tekinteni képviselők kicsiny csoportjának megválasztását a nagy tömegek képviseletére. Ez elavult elmélet és idejétmúlt gyakorlat. A hatalommal teljes mértékben a népnek kell rendelkeznie. A világ által ismert legvadabb diktatúrák a parlamentek árnyékában jöttek létre!”

A következő részre a nemzeti anarchisták kifejezetten „izgulhattak”, hiszen leírja azt a nézetüket, miszerint a hagyomány és a kulturális kötődés az, mely elsősorban a társadalmat és az egyént meghatározza, illetve annak működését, nem pedig mesterségesen kreált, emberi intézmények és paragrafusok. Mondhatnám akár kicsit krisztusinak is, hiszen a vallási hovatartozás alatt, ha nem valami kulturális kirakatvallásosságot nézünk, hanem valódi lelki hitet, akkor annál inkább igaz, hogy annak erkölcse felette áll a világi törvényeknél.

„Bármely társadalom valódi törvénye a szokás (hagyomány), vagy a vallás. Vagyis minden arra irányuló kísérlet, hogy e két forráson kívül álló törvényt hozzanak bármely társadalom számára, érvénytelen és illogikus.(…) Ez a szabadságot fenyegető veszély, mely ott rejlik az emberi társadalom valódi törvényének elvesztésében, illetőleg ember alkotta törvényekkel történő helyettesítésében, melyeket a kormányzási eszköz adott ki a célból, hogy uralkodjék a tömegeken. Ellenkezőleg, a kormányzati eszköznek kell követnie a társadalom törvényét.”

Mindenek előtt fontos leszögezni, hogy szocializmus alatt Kadhafinál egy roppant sajátos, valóban eredeti értelmében szociálisan érzékeny társadalomképpel szembesülünk, nem pedig a kommunizmusban megismert formáját. A jelenlegi szocialistának gúnyolt neoliberálisok pedig végképp szóba sem jöhetnek itt. A magántulajdon kiemelt fontossága csakúgy megjelenik többször, mint a vadkapitalizmus erős támadása. Ezek talaján egyfajta fentartható fejlődéssel is összeegyeztethető szocialista társadalmi idea jelenik meg.

„A saját szükségleteket meghaladó felhalmozás már egy másik embernek a társadalom javaiból való részesedését akadályozza. Kizsákmányolásról beszélhetünk, ha megengedjük a szükségletek kielégítését meghaladó felhalmozás érdekében folytatott termelőtevékenységet, vagy mások felhasználását a szükségletek kielégítésére, vagy a szükségleteken felüli dolgok megszerzésére, vagyis az ember kizsákmányolását egy másik ember szükségleteinek kielégítése érdekében, azért hogy más számára halmozzon fel saját szükségleteinek rovására.”

A következőkben nincs mit hozzáfűzni. Tradicionális értékrendű anarchisták szívmelengetése.

„Természetszerűen az emberiség az egyént és a családot jelenti, és nem az államot. Az emberiség államot nem ismer. Az állam mesterséges gazdasági, politikai, némelykor katonai rendszer, melynek semmi köze az emberiséghez.”

Ismételten következik a nemzeti anarchista felfogásnak megfelelő társadalmi kép megállapítása. Mellyel maximálisan egyetértek, s melyet nem hajlandó nagyon sok baloldali tudomást venni, mikor szolidaritásra akar kényszeríteni globálisan másokat.

„A törzs lényegében a születések révén kibővült családdal azonos. A törzs tehát a nagycsalád. A nemzet viszont a születések révén kibővült törzs. A nemzet tehát egy nagy törzs. A világ pedig a különböző nemzetekre oszlott nemzet. A világ ezek szerint egy nagy nemzet. Ugyanaz köti össze a családot, mint a törzset, vagy a nemzetet, vagy a világot. A létszám növekedésével azonban a kapocs gyengül. Az ember fogalma hasonlatos a nemzetéhez, a nemzeté a törzséhez, a törzsé a családéhoz. Ahogyan azonban az alacsonyabb szintről a magasabb felé emelkedünk, a melegség foka úgy csökken.”

A fenti megállapítással, noha tényszerűen egyetértek, Jézus Krisztus nem éppen ragadt meg itt, hanem valóban egy mindenkire univerzálisan kiterjedő szeretetről beszélt. A feladat éppen ezért is nagy és nemes, hogy az ösztönösen folyamatosan gyengülő kötődést, mely a nagyobb és nagyobb társadalmi egységnél jelenik meg, azt leküzdjük. Ez azonban egyéni lelkifejlődéssel működhet csak. A Zöld könyv ilyen magasságokba aligha emelkedett.

A Zöld könyv gyakorlati megoldásként helyi szinten, alulról szerveződő kongresszusok megalapítását javasolja, melyek a szakszervezetekkel közösen, minden résztvevő helyi lakos bevonásával hoznak döntéseket a maguk életterére nézve. Ezen a kongresszusok vezetése pedig a többi, lokális közösség hasonló kongresszusainak vezetésével tárgyalja meg, jut dűlőre a közös, egész országukat értintő kérdésekben. Ez utóbbi jelenti kvázi a kormányt. Egyébiránt ez egy szimpatikus idea számomra, és egybecseng azzal, melyet oly sokszor hangoztatunk, hogy alulról szerveződő és lokális közösségek hálózatára lenne szükség egy ideális társadalomban. Mindazonáltal Kadhafi könyve nem valami kidolgozott ennek részleteiben, sokkal inkább egy pamfet, ami világra kürtöli – sokszor meglehetősen jó irányba tartó-, vágyait egy utópiáról. Persze külön pikantériája, mint minden ember alkotta ideológiának, rendszernek, utópiának, hogy a gyakorlata csúfos kudarcba fullad. Kadhafi habár sokban tett azért, hogy a Zöld könyvben vázoltak elinduljanak a megvalósulás útján, azért fényév távolságokban maradt nagyon hamar ez a próbálkozás. Végül csakhamar egy általa a Zöld könyvben mélységesen kritizált egypártrendszert hozott létre. Nem, hogy szindikalista, lokális kongresszusok hálózata nem lett, de autokratikusan, kemény kézzel irányította felülről emberein keresztül Líbiát. Bár az erőszakot mind a hatalom részéről, mind a hatalmat megdönteni kívánó forradalom részéről elítélte ( ismét nagyon szimpatikusan), végül 2011-ben rendszerét véres erőszakkal védte kétségbeesetten, a Zöld könyv tanácsait egyáltalán nem megfontoló szintén erőszakos forradalmárokkal szemben, akik végül gyalázatos módon ki is végezték a Zöld könyv szerzőjét.

Horváth Martin

Horváth Martin- A spontanitás hiánya a lélek halála

Jó pár évvel ezelőtt kutattam az örökségi limlomok között és rengeteg igazán értékes és érdekes dolog mellett kezembe akadt egy obszcén nagyon proli pornó magazin egyenesen 2001-ből. Az igazán érdekes rész a társkereső rovat volt benne. Tegyük félre azt a kérdést, hogy egy pornó magazinban ki keresi élete párját abban a jóhiszemben, hogy reális esélye van egy normális barátnő jelöltet találni azok között, akik ezt az "újságot" megveszik. Minden nyomtatott magazinban melyben fellelhető volt (és némelyekben még most is) a társkeresés szekció, ott kivétel nélkül egy séma szerint valósult meg a bemutatkozás. Az úriember leírta, hogy hány centi, kilógramm, haja színe, szeme színe, elvetemültebbek más centiméterekkel is szolgáltak és elengedhetetlen jelző volt a jelige előtt az, hogy "ápolt". Ismét ki kell térnem arra, hogy milyen szánalmas jelző ez és annál megdöbbentőbb, hogy szinte kivétel nélkül mindenki odaírta. Ápolt...mit jelent ez? Hogy a sorok írója fürdik, nem rohad a foga és le tudja és le is szokta vágni a körmét. Gyakorlatilag ennyit. Ennyi erővel az "írni-olvasni képes" és " szobatiszta" megjelölés is trend lehetett volna. De az igazi probléma pontosan ez. A trend. A sablon. A séma. A spontanitás hiánya. Ez manapság is él csak más formában. Youtube-on rengeteg videó van, ahol frusztrált inceleknek készítenek tanácsokat arról, hogyan legyél olyan pasi, aki feltud szedni egy csajt, vagy többet is. " Így jár egy férfi" és hasonló címek pörögnek, hogy épkézláb, karakán férfi látszatát keltsék az agyonfrusztrált kisfiú lelkű szorongó emberekről. Ezzel persze ideig óráig lehet leplezni a valóját, és talán össze is jön valami szerencsétlen lány is neki egyszer vagy kétszer, de hosszútávon mindenképp kiderül, vagy akár már rövid távon is, hogy valójában ő csak egy frusztrált kisfiú. Ezeknek a csajozási trükköknek, sémáknak, betanult mondatoknak, ráköszönéseknek, bókoknak mind megvan a hátulütője. Nagyon kicsiny és egyáltalán nem nívós réteg az, akiknél ez működik. A bukás, a kudarc és a még több frusztráció, sikertelenség és csalódás determinált.

Másik borzasztó és hasonló szituáció, a karrier és az "önmegvalósítás" területén jelentkezik. Itt vannak a marketingesek, coachok, trénerek és Szabó Péterek. Naiv 19 évesként elcibáltak egy remek MLM-es céghez, hogy nézzem meg milyen nagyszerű és ugye tele van lehetőségekkel. Visszataszító volt, ahogy az engem beugratni próbáló öltönyös alak jól láthatóan egy betanult szöveget mond el, betanított módon, gesztusokkal stb. Ennek sem a legnívósabb réteg dől be. A Szabó Péterek és a coachok pedig megpróbálják ugyanígy a világot leegyszerűsíteni egy pár pontos instrukcióba. Úgy leszel boldog ha ezt az 5 szabályt betartod, úgy leszel sikeres, ha ezt az 5 dolgot megcsinálod minden reggel. Meg hasonló ilyen baromságok, a klisés idézetek mellé, amivel megakarják váltani az emberek életét. Nem látják az élet mennyire sokrétű. Spontanitás nélkül pedig még igazi karrier nem született. Csak olyan hazug karrier, mint amit a NER médiában seggnyalással ellehet érni. De valódi tehetség, siker sosem írható le. A tudományos felfedezésektől a művészi sikerekig, de egy egyszerű vállalati előbbre jutásig is (már ha az nem a KESMA része) csak is spontanitással valósítható meg. Arról, hogy a lelki boldogság mennyire mély dimenziókban mozog és a spontán örömök és az élet apró, pillanatnyi szépségeit képes e az ember értékelni, megragadni vagy csak átérezni és élvezni, fogalmuk sincs. Ha csak a marketing, tréning emberek lelketlen pontjait követjük garantált, hogy bukás, kudarc és még több frusztráció és csalódás determinálódik. Az a kicsiny réteg, akinél pedig beválik garantáltan valamiféle pszichopata, ha ilyen leegyszerűsített világban érzi jól magát és azoktól a céloktól, amiket ezek a csoda tréningesek mondanak neki.

Elérkeztünk pedig a harmadik ilyen megtervezett hibához, mikor már nem egyéni és nem is a társadalomban való helyünk megtalálása a cél, hanem magának a társadalom helyének a megtalálása. A társadalmi rendben, ha ugyanúgy nincsen spoantanitás, akkor ugyanolyan kudarcos, halálra ítélt, nyomorult, frusztrált és csalódásokkal teli lesz a társadalom működése. Ami a csajozásban a Youtube-technikák és bevett dumák, ami a karrierben a coachok és trénerek 5 pontja, az a társadalomban az állam, annak minden hierarchikus, mesterséges intézményrendszerével. Ahogyan a kereszténységet is az intézményesedett egyház torzította el és nyomta el valódi szellemiségét, úgy a nemzetnek is az állami intézményrendszer ölte meg a lelkét. Minden érték, melyet rendszerbe rakunk, keretek közé szorítunk és becsatornázunk egy előre megszabott rendbe, az megöli azt. Jézus Krisztus szellemiségét a szigorú dogmák és egyházi liturgiák, a nemzetiségek, kultúrák értékeit pedig a politika és a bürokratikusan felülről irányított kultúra, oktatás stb. Minden szellemiség, ha nem spontán ölt testet, akkor meg is hal. Abban, hogy a társadalom pedig spontán, önszántából, ösztönösen szabad akaratából alakítsa ki önmaga rendszerét egyedül az anarchizmus hisz és még a libertarianizmus is idesorolható. Még némiképpen az eredeti marxizmus is efelé hajlott, amely a munkások hangsúlyozottan spontán forradalmában hitt, amikor is szabad döntésükből a tömegek megdöntik a fennálló tőkés rendet. Ha ez így marad, akkor a kommunizmus nem válik egy vérszomjas szörnyeteggé, maximum egy utópia marad. De Lenin és társai kivették a spontanitás tételét és a pártot az egyenlőbbeknél is egyenlőbb szintre emelték, ahol élcsapatként felülről vezényelhették le a szocializmus építésének útját. Így lett spontán forradalom helyett, maguknak a munkások vérével olajozott államszörnyeteg a kommunizmus zászlóshajója. Az anarchizmust aztán az anarchokommunisták szúrták szíven hasonlóképpen. Szintén kivették az anarchizmus legfontosabb tételét, hogy az emberek spontán módon alakítják ki saját decentralizált társadalmi rendszerüket. Az anarchokomcsik nem akarták ezt kivárni, vagy komoly szellemi tevékenységet folytatni a társadalom szemléletének megváltoztatása és az emberek meggyőzése érdekében, ők inkább előakarták idézni a folyamatokat. Mindezért pedig robbantottak, terrorakciókat csináltak minden hierarchikus intézmény ellen és azokban szolgáló ártatlanok ellen. Amivel mindösszesen azt értéték el, hogy az anarchizmus mára a rendbontás és a káosz szinonimája lett, az anarchista ember pedig a csürhéjé.

( A seattlei autonóm anarchokommunista zóna, mely három hetet élt spontán szerveződő, valós társadalmi igény hiányában.)

Az anarchizmusnak megannyi irányzata van de egy fontos törés akad, melyben kétfelé választhatjuk őket. Ez pedig az anarchista társadalom megvalósításának a módja: pacifista, vagy erőszakos. Utóbbi a spontanitás megölése. Ha nem hagyjuk, hogy a társadalom magától ébredjen rá saját maga szabad döntési jogára, helyzetére, képességeire, hanem erőszakos módon omlasztjuk össze körülötte a rendszert, az egy durva beavatkozás. A szabad akarat, szabad döntés és az emberi szellem megsértése. Annak a szellemnek, az emberi szabadság és jóságnak a megsértése, amelyben az anarchizmusnál jobban egy eszmeiség sem hitt. Lev Tolsztoj, aki a keresztényanarchizmus nagy előfutára egyértelműen pacifista, ahogyan a keresztényanarchizmus is szilárdan elutasít minden más utat. Noam Chomsky a híres professzor, aki az anarcho-szindikalizmus nagy szimpatizánsa, szintén pacifista és csak is az emberek szellemi forradalmában hisz, melyet így egy vér nélküli tényleges követhet. Ha a szívekben és fejekben nincs rend, a körülöttünk lévő világban sem lesz.

A spontanitás mindenféleképpen alapvető feltétele egy értelmes és érdemes emberi létnek. Nem napról napra élést, percről percre létet jelent ez. Szilárd meggyőződés, hit és tudatosság a feltétele az emberi életnek, viszont a meggyőződéseink és hitünk gyakorlatba ültetésének alapvető feltétele a spontanitás. Meglátni egy helyzetet és élni vele, érezni a lehetőséget és megragadni, élvezni a pillanatot. Amikor az ember a megvalósítást, maga próbálja megtervezni végzetes kudarcba zuhan. Jézus maga is ezt mondja: "Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja." (Mát. 6:34). A szellemet és a lelket nem lehet megtervezni. Amikor egy egyház, megszabja papírforma szerint, hogy mettől meddig tart egy evangelizáció, egy program, azzal megöli az egész lényegét. Mert a szeretetnek nincsenek időpontjai és formai korlátjai. Minden pillanatban, minden helyen ott van a lehetőség jónak lenni, tenni valamit. Mert ha az ember tervez, akkor az ÉN tervez, az Ego tervez. Minél kevesebb az ÉN, annál inkább a lélek tölti ki a helyét. A lélek pedig spontán működik, spontán tör elő, spontán érez. "Ha majd elvezetnek benneteket és átadnak a bíróságnak, ne törjétek a fejeteket, hogy mit feleljetek, hanem azt mondjátok, ami akkor megadatik nektek. Mert nem ti fogtok beszélni, hanem a Szentlélek." (Márk 13:11) figyelmeztet erre ismét Jézus. Ha az ember nem tervez, enged a Léleknek. Jézus is spontán mondta el a Hegyi beszédet és spontán borította fel a kufárok asztalait a templomban. A spontanitás az Isten jele. Ahol elvek vannak és spontán cselekedet, ott valahol ott az Isten. Ezt nem ismerik frusztrált ösztönlények, akik sémákkal rohannak szexuális vágyaik után, ezt nem ismerik a pszichopata coachok, trénerek és Szabó Péter félék, ezt nem ismerik a karrieristák a "máltai lányok" és ezt nem ismerik, akik a társadalmat hierarchikus, bürokratikus intézményrendszerek keretébe zárnák. De azok sem, akik erőszakkal bontanák ezt le. Ahol spontanitás nincs, ott nincs lélek, sem Szentlélek, sem élet igazán.

A koronavírus politikai és társadalmi következményei

A koronavírussal kapcsolatban már sok mindennel foglalkozott a média, mivel az orvosi és tudományos hírekhez hozzászólni se pro sem kontra nem posztom, így kicsit vizsgáljuk meg a helyzet másik vetületét, a vírushelyzet társadalmi és politikai hatásait. Amely helyzet szül egyaránt pozitívat és negatívat egyaránt. Már most látszik, hogy a koronavírus minden szörnyűsége mellett hosszútávon fogja befolyásolni az életünket, elég csak a válságkezelésből adódó gazdasági következményekre gondolni. A munkanélküliségen, gazdasági recesszión és azon következményein túl, alapvető világgazdasági átalakulásokat kell vonjon maga után. Lássuk először is a pozitív következményeit.

Azt, hogy a járvány elterjedt ilyen mértékben és az, hogy a gazdaság ennyire összeroppan az ellene hozott korlátozó intézkedések hatására két okból következik: globalizmus és konformizmus. Mind a kettő dolog önmagában, egy bizonyos mértékig teljesen logikus és érthető jelenség. Viszont mindkettő esetében elmondható, hogy azon a szinten rég túl van. Gazdaságilag az, hogy a világ másik végéből hozunk olyan árucikkeket, termékeket melyeket helyben is előtudnánk állítani az abszurd. Körbe utaztatjuk a világon az árukat, ezzel nem csak hatalmas környezetszennyezést kreálva, de adott esetben például, mondjuk ha egy járványt blokkolni kell, a nemzetközi forgalomban komoly fennakadások állhatnak fenn és gazdasági károk keletkeznek. Szerencsére egyre több helyről hallani, hogy ezt a felismerik és, amit egy adott régióban elő lehet állítani, azt állítsák is elő ott. De semmiképp sem szükséges tonna szám Spanyolországból almákat hozatni magyar boltokba példának okáért. A másik ilyen tényező pedig  a konformizmus. Úgy látszik országok gazdasága totálisan beleremeg abba, hogy ha nincsen turizmus. És itt nem olyan országokról van szó, mint Sri Lanka. Fejlett európai országok alapozzák gazdaságukat egy olyan konformista, luxustevékenységre, mint a turizmus. Aztán ha valamiért nem éri meg a fölös pénzt vagy összekuporgatott pénz élményekre elhasználni, államok roskadnak össze. Amíg viszont szárnyal a turizmus, igen könnyen terjesztik szét a vírusokat a világon a pár óra alatt megtett, kényelmes repülőutakkal. Természetesen, mint az elején is írtam, mind a globalizmus, mind a komfortosság egy bizonyos szinten teljesen jogos. Szükségszerű egyes termékeket a világ távolabbi pontjairól hozatni, vagy oda szállítani, ahogyan például utazni is nagyszerű dolog és más kultúrák, népek, tájak megismerése rettentő pozitív. Mindegyikkel mértékkel kell azonban bánni, nem csak azért mert járványok esélyét és azok következményeit csökkenti, hanem mert az emberi jellemnek és lelkületnek is építőjellegű a nonkonformista magatartás másrészt a környezetszennyezést mind a globalizált kereskedelem, mind a turizmus súlyosan terheli. Tehát öröm látni, hogy ezeket egyre többen látják be és hangoztatják. Itt is számtalanszor hangzott el a nemzeti anarchizmus nyomvonalán fejtegetve a lokális politikai és gazdasági autonómia kihangsúlyozása és ezzel együtt a nonkonformista közösségi magatartás mely nem csak az emberi természetnek hasznos, de a körülöttünk lévőnek is. Pár éve még utópisztikus lázálmoknak titulálta azonban ezt a többség. Reméljük, hogy ezután újraértékeljük ezeket a dolgokat.

Más dolgokat szemlélve a kép inkább komorabb. Azt már láthatjuk, hogy az Európai Unió gyakorlatilag fabatkát sem ér. Mondhatni a válságban olyan, mintha nem is létezne, vagy sosem létezett volna. Ezzel bebizonyosodott, hogy azok a több évtizedes félelmek, melyek az EU-t a Szovjetunióhoz hasonlították és egy egyre fenyegető, Európai Egyesült Államok rémét látta mely felszabdalja a nemzeti önrendelkezést, az mind alaptalan. Bár kétségtelen, hogy az EU-ban igen nagy támogatottsága volt ennek a koncepciónak és tettek is lépéseket ez irányba, a gyakorlatban most meztelen lett a király és az EU egy hangzatos szlogenen és szépen beszélő politikusok jól fizetett tömegén kívül nem sokat jelent.  Ez persze önmagában nem negatívum, hogy nincs itt fenyegető EUSSR, azonban az, hogy semmiféle szövetség nincs, hanem most is csak a nemzetállamok erőpolitikája, annál elkeserítőbb. Amit sokan az EU fenyegető birodalmi politikájának véltek, az valójában Németország és Franciaország hatalmi izmozása volt más, kisebb tagállamok felett. A szélsőjobb és a populisták „nemzetek Európája” szlogenje hamis. Mindig is a nemzeteké volt itt Európa. Az erősebb nemzetek pedig az erősebb kutya elvén érvényesítették akaratukat mások felett. Csak ezt az Európai Unió köntösében tették, de valójában ez még mindig a színtiszta feudalizmus. A populisták pedig ezt valójában mindig is tudták, nekik nem is azzal volt a problémájuk, hogy ez nem a nemzetek Európája, hanem, hogy ezek a nemzetek melyek dominánsak, túlságosan liberális nemzetek. Ugyanaz a helyzet a NATO vagy az ENSZ esetében is. Ott is elméletileg egyenrangú országok szövetségéről van szó, de a hülye is tudja, hogy az USA cibálta bábrendszer az egész. Pedig az Európai Unió nem lenne ördögtől való. És nem, itt nem az Európai Egyesült Államokra gondolok, hanem egy valódi konföderációra. Mindig is szerettem a konföderatív megoldásokat. Nem csak kontinens szinten, hanem szűkebb területi egységekben is. Mert ha az EU konföderáció de a tagállamai centralizált, bürokratikus intézménymonstrumok akkor az van, mint, amit imént leírtam. Maguknak az országoknak is minimum Svájc példáján konföderatív egységekké kell válniuk. Svájc nem egységes állam, hanem megannyi kanton szövetsége, mely kantonoknak külön alkotmányuk van. Ez követendő példa lenne minden más ország számára is. Minél inkább alulról szerveződő, autonóm egységek kellenek, melyek a maguk saját közvetlen környezetében reális döntéseket tudnak hozni magukra nézve. Ez Magyarországon sem olyan lehetetlen, főleg ha történelmileg nézve eredetileg a Magyar Fejedelemség sem egy centralizált létező volt, hanem egy törzsszövetség. Megannyi törzs önkéntes társulása, de ezen törzsek külön, saját maguk módján működtek. Itt most nem csak olyan dolgokra gondolva, mint, hogyha Budapest jelentős része helyesli a melegházasságot, akkor ott simán lehetne, míg ezt egy „szabolcsi kantonra” nem kényszerítené rá automatikusan, hanem az aktuális járványhelyzetet nézve is hasznos volna. Ugyan hány régió, járás, város, falu, közösség szüntette volna be hamarabb a külföldről érkezők belépését a maga kis életterébe? Hány vezette volna már be hamarabb a távoktatást, ha az ő jogkörük lett volna az ő településük lévő iskola bezárása? Hányan rendelnék már el az adott élőhelyükön a kijárási tilalmat? Egy decentralizáltabb rendszerben ha felelősen döntenek a közösségek lakói, sokkal sokkal jobban meglehetne előzni egy járvány terjedését, mint egy központi kormányzat bénázásával. Sajnos mégis úgy tűnik a koronavírus válság hatására ellenkező tendenciák mutatkoznak.

Az olyan konföderatív megoldások nemzetek között melyek eddig is voltak valamilyen szinten, sokkal kevésbé tűnnek reálisnak, míg a centralizált, nemzetállami hatalom felértékelődik. Ezek a centralizált intézménymonstrumok megerősödve kerülnek ki a válságból, ahogyan tették azt már számtalan válság alkalmával a történelem során. Ezekben a válságos állapotokban a hatalom mindig megpróbálja lovagolni az emberek pánikhangulatát és azt a tehetetlenségből fakadó érzést, hogy „valaki oldja meg a helyzetet”. Így saját hatalmukat erősítve. Miközben lokálisabb intézkedésekkel ha jól átgondoljuk, sokkal hatékonyabb védelmet lehetett volna már biztosítani szűk lakóhelyünknek. Ehhez azonban már most is a megye rendszer kivan véreztetve, szimbolikus csupán, és az önkormányzatok jogköre is olyan minimálisra van kurtítva, hogy egy település a saját területén lévő iskola/iskolák működéséről nem rendelkezhet, de több, mint 100 km-errel odébb politikusok, akik sosem jártak ott, talán a település nevét és létezését sem tudják, ők igen. Aggasztó tehát, hogy mégis ezen etatista, nemzetállami szerepkörök megerősödése várható, melyről elmondható, hogy a centralizáció hatékonyságának mítosza így gyorsabb járványként terjed, mint egy valós vírus és fertőz meg társadalmakat ezzel a hamis hittel, s okozza a szabad akaratuk és önrendelkezésük halálát millióknál.

Horváth Martin

2. adás- Az Ördög jobb és bal oldala

Anarchizmus és kereszténység! 2. adás

S.D.- Olimpiától az anarchiáig

Az aktuálpolitikai mocsár egyik fő kérdése éppen nem más, mint az Olimpia. Avagy legyen, vagy ne Budapesten. Ismét csak arra játszik a kérdés, hogy Orbán kontra ellenzék, oktatásra mennyen vagy egészségügyre a pénz, szóval csak az ismert nóta. Nem is mi lennénk, ha ezt ilyen mércével mérve közelítenénk meg. Az eset viszont alkalmat ad arra, hogy egy sokkal fontosabb, mélyebb, és tabuként kezelt témát feszegessünk. Van-e joga az államnak az emberek felett dönteni, hogy hova verjék el az erőszak monopóliumával szerzett adót? Ér e valami a követelt népszavazás? A liberálisok valóban csak jót akarnak? Remélem nem vagyunk olyan naivak hogy bármire is ezek közül igent mondjunk. A liberálisak lényegileg nem különböznek az orbánizmustól, csupán annyiban hogy a saját elképzeléseit szeretnék rákényszeríteni az egyénre. A népszavazás pedig okosan megkonstruált része az állam gépezetének, úgy hogy semmiképpen se várjuk azt, hogy megkerülhetetlen szócsöve legyen a népnek. Az államnak pedig még létjogosultsága is kérdéses, az pedig vitán felüli kell legyen, hogy bármilyen döntés megkötése felettünk, népatyánk, Viktor elvtárs vigyázó keze állttal nem több mint egy önkényes elnyomás.

Az állam kialakulása történelmünk homályába vész, az viszont biztos, hogy azóta is mindenki, mint a jóság megtestesítőjét tiszteli, de minimum szükséges rossznak véli. Az állam kialakulása az emberi esetség, és vágy kettősségére épít. Kellenek emberek, akiket az uralomvágy mozgat, és kellenek, akiket pedig a félelem és azok, akik biztonságosabbnak vélik ha mások mondják meg, mit gondoljanak és cselekedjenek. Minden állam archetípusa az uralkodó isteni mivoltára épít, és arra, hogy neki kiválasztotti jogában áll mások elnyomása. Minden állam alapköve tehát e sátáni hübrisz, amint az ember Isten szerepébe bújva kívánja a mások feletti uralom privilégiumát. Az állam összetartója tehát a kollektív butaság, ösztönös istenpótlék kutatás, félelem és erőszak.

Az kérdés alapja az, hogy mint ember, jogosult vagyok e mások felett a hatalomgyakorlásra, akár erőszakkal, saját belátásaim alapján. A témához szorosan kötődik a szabad akarat, a tudás mértéke, és az Isteni példa. Az ember teremtett privilégiuma, ami a lelkének sajátja, és kiemeli őt a teremtmények sokaságából, az a szabad akarat, és az értelem. Isten tehát szeretetéből adódóan nem báboknak teremtett minket, vagy robotoknak, hanem olyan lényeknek, akiknek jogában áll a döntés, és reflektálhatunk világunk működésére, valamint élhetünk az Isteni adományok sokaságával. Értelmes munkánkkal uralhatjuk a természetet, formálhatjuk belátásunk szerint, birtokba vehetjük kincseit, és energiánk belefektetésével otthont, házat teremthetünk például. A természet és az állatvilág tehát uralmunk alatt áll, mivel lényegileg értelmünknél fogva felette álunk annak. A kérdés tehát az, hogy embertársaink felett is jogosan uralkodhatunk e. Tény hogy nincs egyenlőség, van különbség ember és ember között, tudásban, képességben, jóságban. De vajon kell-e erőszakkal rendszert alkotni e különbségek alapján? És itt tér el az általános jobboldal, mitőlünk. Ugyanis mi elutasítunk mindenféle kényszeresen összetartott autokrata uralmat, és valljuk, hogy az emberek jóakaratára épített, spontán rendben teljesedhet ki a legharmonikusabb módon mind az egyén, mint a nép egésze. Ha az egyén megszabadul a történelem salakjától, ki kell alakulnia az érzetnek, miszerint az állam valójában minden téren csak negatív korlátozó, ami felesleges korlátok közé szorítja az emberi értékeink összességének megnyilvánulásait. Megrontja a kultúra szabadságát, sovinizmussal fertőzi a nemzetünk szeretetét, megszabja Istenszeretetünk, helyettünk akar dönteni jó és rossz között. Idealizmusunk, és hitünk az értékek realitásában tehát arra késztet bennünket, hogy felvegyük a szellemi harcot a világban eluralkodott hamisság ellenében. Nem akarunk látni menetelést, ujjongást, fegyelmet. Egészséges egyéneket akarunk! Akik képesek saját döntéseik súlyát átérezni, éhesek az igazságra, a szeretet vezérli őket, és tisztában vannak a gyarlóság korlátaival, és küzdenek e korlátok felszámolásáért magukban. Elutasítjuk a konzervativizmus múltba menekülő gyávaságát, pontosan, ahogy az utópisták szellemi terrorját, ami egy fiktív cél érdekében ugyanolyan, ha nem sokkalta keményebb elnyomást eredményezett. Nem akarunk sem isteni uralkodást, nem hisszük hogy a rend fontosabb a szabadságnál, és megtagadjuk, hogy bármiféle fejlődés arra kényszerít minket, hogy az embert alárendeljük neki. Amit mi akarunk az egy boldog, harmonikus és szabad élet, amennyire csak lehet e földön, az egyetemes értékek szerint.

S.D.