A koronavírus politikai és társadalmi következményei

A koronavírussal kapcsolatban már sok mindennel foglalkozott a média, mivel az orvosi és tudományos hírekhez hozzászólni se pro sem kontra nem posztom, így kicsit vizsgáljuk meg a helyzet másik vetületét, a vírushelyzet társadalmi és politikai hatásait. Amely helyzet szül egyaránt pozitívat és negatívat egyaránt. Már most látszik, hogy a koronavírus minden szörnyűsége mellett hosszútávon fogja befolyásolni az életünket, elég csak a válságkezelésből adódó gazdasági következményekre gondolni. A munkanélküliségen, gazdasági recesszión és azon következményein túl, alapvető világgazdasági átalakulásokat kell vonjon maga után. Lássuk először is a pozitív következményeit.

Azt, hogy a járvány elterjedt ilyen mértékben és az, hogy a gazdaság ennyire összeroppan az ellene hozott korlátozó intézkedések hatására két okból következik: globalizmus és konformizmus. Mind a kettő dolog önmagában, egy bizonyos mértékig teljesen logikus és érthető jelenség. Viszont mindkettő esetében elmondható, hogy azon a szinten rég túl van. Gazdaságilag az, hogy a világ másik végéből hozunk olyan árucikkeket, termékeket melyeket helyben is előtudnánk állítani az abszurd. Körbe utaztatjuk a világon az árukat, ezzel nem csak hatalmas környezetszennyezést kreálva, de adott esetben például, mondjuk ha egy járványt blokkolni kell, a nemzetközi forgalomban komoly fennakadások állhatnak fenn és gazdasági károk keletkeznek. Szerencsére egyre több helyről hallani, hogy ezt a felismerik és, amit egy adott régióban elő lehet állítani, azt állítsák is elő ott. De semmiképp sem szükséges tonna szám Spanyolországból almákat hozatni magyar boltokba példának okáért. A másik ilyen tényező pedig  a konformizmus. Úgy látszik országok gazdasága totálisan beleremeg abba, hogy ha nincsen turizmus. És itt nem olyan országokról van szó, mint Sri Lanka. Fejlett európai országok alapozzák gazdaságukat egy olyan konformista, luxustevékenységre, mint a turizmus. Aztán ha valamiért nem éri meg a fölös pénzt vagy összekuporgatott pénz élményekre elhasználni, államok roskadnak össze. Amíg viszont szárnyal a turizmus, igen könnyen terjesztik szét a vírusokat a világon a pár óra alatt megtett, kényelmes repülőutakkal. Természetesen, mint az elején is írtam, mind a globalizmus, mind a komfortosság egy bizonyos szinten teljesen jogos. Szükségszerű egyes termékeket a világ távolabbi pontjairól hozatni, vagy oda szállítani, ahogyan például utazni is nagyszerű dolog és más kultúrák, népek, tájak megismerése rettentő pozitív. Mindegyikkel mértékkel kell azonban bánni, nem csak azért mert járványok esélyét és azok következményeit csökkenti, hanem mert az emberi jellemnek és lelkületnek is építőjellegű a nonkonformista magatartás másrészt a környezetszennyezést mind a globalizált kereskedelem, mind a turizmus súlyosan terheli. Tehát öröm látni, hogy ezeket egyre többen látják be és hangoztatják. Itt is számtalanszor hangzott el a nemzeti anarchizmus nyomvonalán fejtegetve a lokális politikai és gazdasági autonómia kihangsúlyozása és ezzel együtt a nonkonformista közösségi magatartás mely nem csak az emberi természetnek hasznos, de a körülöttünk lévőnek is. Pár éve még utópisztikus lázálmoknak titulálta azonban ezt a többség. Reméljük, hogy ezután újraértékeljük ezeket a dolgokat.

Más dolgokat szemlélve a kép inkább komorabb. Azt már láthatjuk, hogy az Európai Unió gyakorlatilag fabatkát sem ér. Mondhatni a válságban olyan, mintha nem is létezne, vagy sosem létezett volna. Ezzel bebizonyosodott, hogy azok a több évtizedes félelmek, melyek az EU-t a Szovjetunióhoz hasonlították és egy egyre fenyegető, Európai Egyesült Államok rémét látta mely felszabdalja a nemzeti önrendelkezést, az mind alaptalan. Bár kétségtelen, hogy az EU-ban igen nagy támogatottsága volt ennek a koncepciónak és tettek is lépéseket ez irányba, a gyakorlatban most meztelen lett a király és az EU egy hangzatos szlogenen és szépen beszélő politikusok jól fizetett tömegén kívül nem sokat jelent.  Ez persze önmagában nem negatívum, hogy nincs itt fenyegető EUSSR, azonban az, hogy semmiféle szövetség nincs, hanem most is csak a nemzetállamok erőpolitikája, annál elkeserítőbb. Amit sokan az EU fenyegető birodalmi politikájának véltek, az valójában Németország és Franciaország hatalmi izmozása volt más, kisebb tagállamok felett. A szélsőjobb és a populisták „nemzetek Európája” szlogenje hamis. Mindig is a nemzeteké volt itt Európa. Az erősebb nemzetek pedig az erősebb kutya elvén érvényesítették akaratukat mások felett. Csak ezt az Európai Unió köntösében tették, de valójában ez még mindig a színtiszta feudalizmus. A populisták pedig ezt valójában mindig is tudták, nekik nem is azzal volt a problémájuk, hogy ez nem a nemzetek Európája, hanem, hogy ezek a nemzetek melyek dominánsak, túlságosan liberális nemzetek. Ugyanaz a helyzet a NATO vagy az ENSZ esetében is. Ott is elméletileg egyenrangú országok szövetségéről van szó, de a hülye is tudja, hogy az USA cibálta bábrendszer az egész. Pedig az Európai Unió nem lenne ördögtől való. És nem, itt nem az Európai Egyesült Államokra gondolok, hanem egy valódi konföderációra. Mindig is szerettem a konföderatív megoldásokat. Nem csak kontinens szinten, hanem szűkebb területi egységekben is. Mert ha az EU konföderáció de a tagállamai centralizált, bürokratikus intézménymonstrumok akkor az van, mint, amit imént leírtam. Maguknak az országoknak is minimum Svájc példáján konföderatív egységekké kell válniuk. Svájc nem egységes állam, hanem megannyi kanton szövetsége, mely kantonoknak külön alkotmányuk van. Ez követendő példa lenne minden más ország számára is. Minél inkább alulról szerveződő, autonóm egységek kellenek, melyek a maguk saját közvetlen környezetében reális döntéseket tudnak hozni magukra nézve. Ez Magyarországon sem olyan lehetetlen, főleg ha történelmileg nézve eredetileg a Magyar Fejedelemség sem egy centralizált létező volt, hanem egy törzsszövetség. Megannyi törzs önkéntes társulása, de ezen törzsek külön, saját maguk módján működtek. Itt most nem csak olyan dolgokra gondolva, mint, hogyha Budapest jelentős része helyesli a melegházasságot, akkor ott simán lehetne, míg ezt egy „szabolcsi kantonra” nem kényszerítené rá automatikusan, hanem az aktuális járványhelyzetet nézve is hasznos volna. Ugyan hány régió, járás, város, falu, közösség szüntette volna be hamarabb a külföldről érkezők belépését a maga kis életterébe? Hány vezette volna már be hamarabb a távoktatást, ha az ő jogkörük lett volna az ő településük lévő iskola bezárása? Hányan rendelnék már el az adott élőhelyükön a kijárási tilalmat? Egy decentralizáltabb rendszerben ha felelősen döntenek a közösségek lakói, sokkal sokkal jobban meglehetne előzni egy járvány terjedését, mint egy központi kormányzat bénázásával. Sajnos mégis úgy tűnik a koronavírus válság hatására ellenkező tendenciák mutatkoznak.

Az olyan konföderatív megoldások nemzetek között melyek eddig is voltak valamilyen szinten, sokkal kevésbé tűnnek reálisnak, míg a centralizált, nemzetállami hatalom felértékelődik. Ezek a centralizált intézménymonstrumok megerősödve kerülnek ki a válságból, ahogyan tették azt már számtalan válság alkalmával a történelem során. Ezekben a válságos állapotokban a hatalom mindig megpróbálja lovagolni az emberek pánikhangulatát és azt a tehetetlenségből fakadó érzést, hogy „valaki oldja meg a helyzetet”. Így saját hatalmukat erősítve. Miközben lokálisabb intézkedésekkel ha jól átgondoljuk, sokkal hatékonyabb védelmet lehetett volna már biztosítani szűk lakóhelyünknek. Ehhez azonban már most is a megye rendszer kivan véreztetve, szimbolikus csupán, és az önkormányzatok jogköre is olyan minimálisra van kurtítva, hogy egy település a saját területén lévő iskola/iskolák működéséről nem rendelkezhet, de több, mint 100 km-errel odébb politikusok, akik sosem jártak ott, talán a település nevét és létezését sem tudják, ők igen. Aggasztó tehát, hogy mégis ezen etatista, nemzetállami szerepkörök megerősödése várható, melyről elmondható, hogy a centralizáció hatékonyságának mítosza így gyorsabb járványként terjed, mint egy valós vírus és fertőz meg társadalmakat ezzel a hamis hittel, s okozza a szabad akaratuk és önrendelkezésük halálát millióknál.

Horváth Martin