S.D.- Olimpiától az anarchiáig

Az aktuálpolitikai mocsár egyik fő kérdése éppen nem más, mint az Olimpia. Avagy legyen, vagy ne Budapesten. Ismét csak arra játszik a kérdés, hogy Orbán kontra ellenzék, oktatásra mennyen vagy egészségügyre a pénz, szóval csak az ismert nóta. Nem is mi lennénk, ha ezt ilyen mércével mérve közelítenénk meg. Az eset viszont alkalmat ad arra, hogy egy sokkal fontosabb, mélyebb, és tabuként kezelt témát feszegessünk. Van-e joga az államnak az emberek felett dönteni, hogy hova verjék el az erőszak monopóliumával szerzett adót? Ér e valami a követelt népszavazás? A liberálisok valóban csak jót akarnak? Remélem nem vagyunk olyan naivak hogy bármire is ezek közül igent mondjunk. A liberálisak lényegileg nem különböznek az orbánizmustól, csupán annyiban hogy a saját elképzeléseit szeretnék rákényszeríteni az egyénre. A népszavazás pedig okosan megkonstruált része az állam gépezetének, úgy hogy semmiképpen se várjuk azt, hogy megkerülhetetlen szócsöve legyen a népnek. Az államnak pedig még létjogosultsága is kérdéses, az pedig vitán felüli kell legyen, hogy bármilyen döntés megkötése felettünk, népatyánk, Viktor elvtárs vigyázó keze állttal nem több mint egy önkényes elnyomás.

Az állam kialakulása történelmünk homályába vész, az viszont biztos, hogy azóta is mindenki, mint a jóság megtestesítőjét tiszteli, de minimum szükséges rossznak véli. Az állam kialakulása az emberi esetség, és vágy kettősségére épít. Kellenek emberek, akiket az uralomvágy mozgat, és kellenek, akiket pedig a félelem és azok, akik biztonságosabbnak vélik ha mások mondják meg, mit gondoljanak és cselekedjenek. Minden állam archetípusa az uralkodó isteni mivoltára épít, és arra, hogy neki kiválasztotti jogában áll mások elnyomása. Minden állam alapköve tehát e sátáni hübrisz, amint az ember Isten szerepébe bújva kívánja a mások feletti uralom privilégiumát. Az állam összetartója tehát a kollektív butaság, ösztönös istenpótlék kutatás, félelem és erőszak.

Az kérdés alapja az, hogy mint ember, jogosult vagyok e mások felett a hatalomgyakorlásra, akár erőszakkal, saját belátásaim alapján. A témához szorosan kötődik a szabad akarat, a tudás mértéke, és az Isteni példa. Az ember teremtett privilégiuma, ami a lelkének sajátja, és kiemeli őt a teremtmények sokaságából, az a szabad akarat, és az értelem. Isten tehát szeretetéből adódóan nem báboknak teremtett minket, vagy robotoknak, hanem olyan lényeknek, akiknek jogában áll a döntés, és reflektálhatunk világunk működésére, valamint élhetünk az Isteni adományok sokaságával. Értelmes munkánkkal uralhatjuk a természetet, formálhatjuk belátásunk szerint, birtokba vehetjük kincseit, és energiánk belefektetésével otthont, házat teremthetünk például. A természet és az állatvilág tehát uralmunk alatt áll, mivel lényegileg értelmünknél fogva felette álunk annak. A kérdés tehát az, hogy embertársaink felett is jogosan uralkodhatunk e. Tény hogy nincs egyenlőség, van különbség ember és ember között, tudásban, képességben, jóságban. De vajon kell-e erőszakkal rendszert alkotni e különbségek alapján? És itt tér el az általános jobboldal, mitőlünk. Ugyanis mi elutasítunk mindenféle kényszeresen összetartott autokrata uralmat, és valljuk, hogy az emberek jóakaratára épített, spontán rendben teljesedhet ki a legharmonikusabb módon mind az egyén, mint a nép egésze. Ha az egyén megszabadul a történelem salakjától, ki kell alakulnia az érzetnek, miszerint az állam valójában minden téren csak negatív korlátozó, ami felesleges korlátok közé szorítja az emberi értékeink összességének megnyilvánulásait. Megrontja a kultúra szabadságát, sovinizmussal fertőzi a nemzetünk szeretetét, megszabja Istenszeretetünk, helyettünk akar dönteni jó és rossz között. Idealizmusunk, és hitünk az értékek realitásában tehát arra késztet bennünket, hogy felvegyük a szellemi harcot a világban eluralkodott hamisság ellenében. Nem akarunk látni menetelést, ujjongást, fegyelmet. Egészséges egyéneket akarunk! Akik képesek saját döntéseik súlyát átérezni, éhesek az igazságra, a szeretet vezérli őket, és tisztában vannak a gyarlóság korlátaival, és küzdenek e korlátok felszámolásáért magukban. Elutasítjuk a konzervativizmus múltba menekülő gyávaságát, pontosan, ahogy az utópisták szellemi terrorját, ami egy fiktív cél érdekében ugyanolyan, ha nem sokkalta keményebb elnyomást eredményezett. Nem akarunk sem isteni uralkodást, nem hisszük hogy a rend fontosabb a szabadságnál, és megtagadjuk, hogy bármiféle fejlődés arra kényszerít minket, hogy az embert alárendeljük neki. Amit mi akarunk az egy boldog, harmonikus és szabad élet, amennyire csak lehet e földön, az egyetemes értékek szerint.

S.D.