Horváth Martin- Mi a hobbim?

Mi a hobbid?- hányszor hallottuk vagy láttuk leírva ezt? Sablonos és felszínes munkahelyi, vagy „muszáj szituációk” ismerkedős beszélgetéseinek elengedhetetlen eleme, az internetes társkeresők pöcegödrének rendszeresen felbüfögött kérdése ez, mintha elengedhetetlen jelentőséggel bírna azt illetően, hogy megismerjük egy ember lényegét, magvát. Fene tudja, lehet igazuk van és megismerhetjük egy ember lényegi magvát ebből, csak nem úgy ahogy képzelik.

De mi is az a hobbi? Mit jelent ez a hobbi? Engem, ha valaki ilyesmiről kérdezett meg akkor számtalan esetben kínos zavarba voltam, mert nem tudtam rá válaszolni. Majdnem rosszul is éreztem magam emiatt, de szerencsére rájöttem, hogy nem biztos, hogy ez nagy probléma. Ahhoz azonban, hogy megértsük mi is ez a „hobbi” sokkal mélyebbre kell ásnunk az emberi pszichében és a társadalom működésében. A „mi a hobbid?”  klisékérdés szinonimája a „ Mit csinálsz szabadidőben?”. Ott a kulcs. A szabadidő. A hobbi tehát az a tevékenység, amit szabad időmben csinálok. Csak, hogy ennél a szabadidős tevékenység megértése sokkal mélyebb.

Kezdjük ott, hogy jelen társadalmunkban a tőkéstermelés fogaskerekeként tartanak minket számon, avagy az állami intézmény úthengerének csavarjaiként. Személyiségünk alap és fő meghatározója az, hogy mi a munkánk, mit dolgozunk. Úgy él a köztudatban, hogy az árulja el, hogy ki vagy és milyen ember, hogy milyen módon működsz közre a társadalmi intézményrendszer hálózatának fenntartásához. Ha orvos vagy, mérnök vagy, sikeres vállalkozó vagy, akkor vagy valaki. Akkor egy „rendes ember” vagy a köznép szemében. Tehát nem a szellemi és erkölcsi nívód határozza meg a társadalomban a megbecsülésedet, hanem a mindenkori rendszer fenntartásában vállalt szereped. Ha diplomás vagy és befolyásos adott szakterületen az a hierarchia csúcsa, a megbecsülések koronája. Persze lehet, hogy egy gerinctelen, alávaló alak vagy, de hát a rendszer nem a morális prioritásokat preferálja. A második szinten vannak a munkájukat jól végző, teljesen jól teljesítő, vállalkozók, ápolónők, tanárok. Akik szintén működtetik a rendszert, de azért nem az éllovasai ennek az egésznek. A lenézettebb kategória a vendéglátós, az eladó, a pincér, a közmunkás, a takarító, a buszsofőr, a mozdonyvezető. Akiken érződik, hogy a "mi", a nép „alárendeltjei” is. Jól láthatóan engem szolgál ki, utánam takarít, engem juttat el valahova. De a leglenézettebbek a kívülállók, szubkultúrák tagjai. Mindenki látott már punkokat, Nagy-Magyarország pólós embereket, kiöregedett Motörhead felvarrós rockereket. Ők vannak a társadalom szemében a legalján. Függetlenül attól, hogy állást foglalnánk punkok, jobbosok és rockerek mellett vagy ellen, látnunk kell, hogy ők azok az emberek, akik magasról tesznek a rendszerre, a fennálló rend által diktált aktuális trendre. Ők nem a pillanatnyi fennálló rend által diktált érvényesülés mechanizmusában merülnek el, hanem saját nézeteik, stílusok, princípiumaik vannak. Kormányoktól, korszakoktól függetlenül. Ezért is érezhették, hogy „ ameddig a Föld kerek, mindig lesznek rockerek” és lett híres a „punks not dead” kifejezés, ahogyan a szélsőjobb szlogenje a „ Voltunk, vagyunk, leszünk”. Ellenben tömegembert  mindig az aktuális érvényesülése, fennmaradása érdekli. Nem kérdőjelezi meg a fennálló állapotok jogosságát, igazságosságát. Naivan elfogadja és érvényesülni akar a diktált szabályok szerint. A tömeg ember, a proli sose kérdőjelezte meg, hogy a nemzetiszocialista Németországban zajló folyamatok helyesek-e, sodródott. A proli nem kérdőjelezte meg, hogy a Kádár-rendszer helyes-e, hasznos-e, csak sodródott benn. A proli nem kérdőjelezi meg a kapitalizmust sem. A tömegember tanul, dolgozik és igyekszik elérni a legtöbbet abban a szakmai szerepben, amiben éppen van. Ha nácik, ha komcsik, ha vadkapitalisták is zúzzák porrá az emberi szellemet és morált, ő segédkezik ebben, mert a rendszer hű részese, hiszen ő egy érvényesülni kívánó „rendes ember”.

Hogy jön mindez a hobbihoz? Úgy hogy az embert ezen szerepei szerint definiáljuk, egymásra így tekintünk. Orvos, mérnök, szakmunkás stb. Nem pedig jó ember, rossz ember, keresztény, ateista, buddhista…Ezek legalább az ő személyes meggyőződését jelentenék, azt, hogy ki ő és, hogy látja a világot, és milyen ember az elvei szerint. De manapság fogaskerekek vagyunk egy gépezetben, magunkat is annak tekintjük és másokat is ezen szemüvegen keresztül vizsgálunk. És ha épp nem a társadalomban betöltött fogaskerék szerepünk ideje van, hanem szabadidőnk, akkor mit teszünk? Na, ez a hobbi. A hobbi az a tevékenység, amikor elpazarolt, hitvány, fogaskerék létünk szabadidejében le kell kötnünk magunkat. A hobbi egy menekülés. Menekülés a létünk értelmetlenségének felismerése elől. A rendszer tudja ezt, ezért remek tudatlekötő ócska szórakoztatóműsorokat kínál fel a médiában, mindenhol elérhető wi-fi-vel, fülhallgatóval, hogy utazás közben is valami a tudatodat lenyomva tartsa. Elnyomja a lelked valódi, érdeklődő magvát, amellyel olthatatlanul keresnéd önön létet és a világ értelmét és miértjét? De mindig le kell kötve lennünk, különben ráébrednénk fogaskerék létünk totális értelmetlenségére és a rendszer nem működne tovább. Nem működne, hisz többé nem biorobotok lennék, hanem emberek. A hobbi ennek az önreflexiója. Mikor a biorobot saját magától köti le a figyelmét, mert tudatalatti érzi, fájó felismeréssel járna, ha valódi problémák, valódi kérdések lennének terítéken a lelkében. Így hát el megy bulizni, meccset nézni, vagy sorozatokat, vagy pecázni, vagy motorozni, vagy a virtuális térben játszani. Teljesen mindegy csak ne kelljen magába mélyednie, felismerni valódi potenciálokkal teli, addig lefolytott önmagát. A világ okát és céljának bonyolult kérdésébe belebonyolódni, az élet értelmének kérdéskörét megkapargatni. Kényelmesebb a fogaskerék-lét, addig pedig míg nem kell forognia kihúzza az időt, valami hobbival, amivel nem kell figyelnie arra, hogy ő egy ember, érzésekkel, elvek és eszmék lehetőségével, Isteni küldetések teljesítésének esélyével.

Ha valaki megkérdezi, mi a hobbim, továbbra sem tudok válaszolni. Nincsen hobbim, mert nekem az emberként való létezésben nincsen szabadidőm. Nincsen a személyiségem felosztva, dolgozó, tanuló, szabadidős személyiségre. Mindig ugyanaz vagyok, aki. Nem a munkám, a tanulmányaim, a zenei ízlésem, a politikai hovatartozásom szabja meg ki vagyok. Nincs kényelmetlen időszak, amelyben hobbival kell lekötnöm magam, mert elviselhetetlen lenne a szabadság. Én a nap 24 órájában, keresztényként hiszek, érdeklődöm a körülöttem lévő világ ezernyi aspektusa iránt, örülök a napsütésnek és az esőnek, Isten minden egyes alkotásának, ami körülvesz, szeretem a barátaim, szeretem a szerelmem és igyekszem szeretni minden egyes esendő embertársamat a világban. Ebben nincs szabadidőm.

Horváth Martin