2017. július 3., hétfő

S.D.- Keresztény nihilizmus

A nihilizmusnak nincs köze alapvetően a depresszióhoz, mint ahogyan a fogalmat sokan rosszul alkalmazzák, bár elmondható hogy a világi nihilizmus könnyen okozhatja ezt a lelki állapotot, a fogalom tisztaságában mégis megkülönböztetendő. A szó igazi jelentése semmi-izmus, a semmi, az üresség ideológiája. Általános filozófiai kategória szerint minden tagadását jelenti. Sokan hozzák összefüggésbe Nietzsche filozófiájával, de ez nem igaz, hiszen Nietzsche csak a keresztény erkölcsrendet, és e mellett a világi humanizmust tagadta, viszont az akarat és az önérdekre alapuló értékszemléletet méltatta. Ezzel szemben a nihilizmus az én használatomban minden nem Isteni eredetű értékrendszer tagadását jelenti. Nem hiszem, hogy ez a két fogalom valaha is együtt szerepelt volna, bárhol, bármikor, de már biztos megszokhatták tőlünk, főleg a még nemzeti-anarchista periódusban csatlakozottak, hogy minket soha nem állítottak meg, és soha nem is fognak megállítani a világ ellentétes szabályszerűségei, hiszen mi mindig Isten egységére, és minden kettősséget meghaladó természetére próbáljuk felépíteni mondanivalónk. Ehhez viszont sokszor kell alkalmaznunk paradoxnak tűnő fogalom egységeket. A keresztény nihilizmust, mint fogalmat saját magam gyártottam, mivel eddig nem találkoztam olyan fogalommal, ami kifejezné a mögötte meghúzódó gondolatiság értelmét kielégítő módon. Ez a fogalom viszont elég figyelemfelkeltő, és könnyen zúzhatja össze a gondolati zártságot.

Azt vallom, hogy aki igazán megtér, és Isten kegyelméből igazán elmélyül, rá kell ébredjen arra, hogy az egész kozmosz,- magyarán minden teremtett- véges, értelmetlen, üres, ha azt elszakítjuk forrásától. Ez egy ritka, nehéz, tökéletesen képviselhetetlen és átélhetetlen igazság, de ugyanakkor az első és nagy parancsolat. Az ember minden gyengesége és bűne pedig abban áll, hogy ezt nem képes igazán megélni. Nem képes kiszakítani ezt a gondolatiság színteréből. Ugyanis ez nem csak egy emóció, ez egy világszemlélet. Itt radikálisan és megalkuvás nélkül arról van szó, hogy módszeresen tagadni kell. Mit? Az értelmet, a törvényt, a létet, az államot, az erkölcsöt, az időt, a szeretetet, a gyűlöletet, a fejlődést, a hanyatlást, magamat. Mindent! Egy jótányit sem szabad meghagyni. Még egyszer kiemelem, hogy ez nem valami üdvprogram, hitgyakorlat, ez egy tiszta szemlélet. Ez nem valami ideológia, szerzetesi regula a biztos üdvhöz. Ezt nem lehet gyakorolni, igazán alkalmazni sem, hiszen ha nem Isten adja az általában mondvacsinált tagadás.

Mert kié a tagadás? A Sátáné. Sokat halljuk ezt a tézist. De ha mélyebben megvizsgáljuk ezt, egészen más derül ki számunkra, és ezt már ismételten egy a nagy Isteni paradoxonok közül, hogy a Sátán valójában nem a tiszta tagadó, hanem az együgyű, mondvacsinált, mit sem értő, mondhatni ráfogott „depi”. Ez a nihilizmus, amit a világ ismer. Kit akar letagadni a Sátán? Istent. Misztikus és felfoghatatlan mozgatója ez az üdvtervnek. A „nemlét” próbálja tagadni egy egyetlen létet. A „nem állítás” tagadja az egyetlen állítást. Az egyetlen létező által létet nyert tagadja az egyetlen létet. És itt kell igazán megfogni Isten paradoxonát. A tagadás az egyetlen igenlésbe fordul Istenben. Isten szeretete teljes szívből és elméből.

Mert míg a Sátán teremtményiségében fordul Isten ellen, addig a tagadó teremtményisége ellen fordul Istenben. Ez ismét fogalmi paradoxon ha végiggondoljuk. Hangozhatna úgy is, hogy a Sátán teremtményisége ellen fordul, Isten ellen. Viszont világítsuk meg az első állítás miért is igaz. A Sátán fő mozgatója a vak irigység, és gyűlölet Isten teremtése ellen, és maga Isten ellen. A valódi tagadás valójában pedig csak egyet gyűlöl, azt, ami nem igaz, azt, ami nincs. A tagadás az állítás ellentéte. Tehát Isten az egyetlen valódi állítás, akkor az magával vonja a következményt, minden, ami ezen az állításon kívül esik esszenciálisan nem állítás. Tehát Istenen kívül minden értelmetlen, üres, és valósággal nem rendelkezik, csupán annyira, amennyire részesül Istenből. Tehát mindent  az egyetlen állításhoz kell viszonyítsunk, ez Isten tökéletes és egyetlen szeretete. Ez az első nagy parancsolat. Legszemléletesebben maga az Úr mutatja meg ezt, mikor összefoglalja a tízparancsolatot.

„ Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.”

Ez a kapcsolati misztikum hasonlatos a Szentháromság misztériumához. A két nagy parancsolat között a viszony olyan, mint az Atya és a Fiú között. Nem hierarchikus, de egyfajta nemzés kapcsolat. A forrás az első nagy parancsolat, maga a patak pedig a második. Nem elválaszthatóak egymástól. Az első Isten tökéletes szeretete, ami nem tűr meg maga mellett semmi egyebet, ez a nihilizmus, minden tagadása, csak az egy igaz tökéletes szeretete, minden más tagadása. A második a kereszt, a Krisztus, a világ, a megváltás. Mert az ember önmagában szerethetetlen, és itt nem csak az emberről van szó, hanem mindenről, ami a korlátolt, a teremtett, de a legjobban és legmélyebben itt lehet megfogni az érzést, mert a Sátán is az embert gyűlöli legjobban, az ember is embertársát képes a legmélyebben utálni. Minden bűn forrása az önszeretet. Itt forr egybe az egész. Mert a megváltásban válik tökéletes egésszé a szeretet. A keresztény nihilizmus Isten egyedüli szeretete, és az ő akaratának szeretete. Az ő akarata pedig a megváltás. A forrás és a patak, Isten és az akarata. A lét és a nemlét a szeretet egységében. Az időleges lét értelmét az adja, hogy Isten áthatja. Ez a teremtés. A kereszténység az egyetlen, ami tökéletesen kifejezi ezt. Minden más világi, emberi vallásban a teremtés már egy mindig is meglévő alapanyaggal kezdődik, amiből isteneik gyúrják a világot, vagy a luciferi én, és az istentelen semmi a kezdet forrása, ahogy a buddhizmusban. Az első az egy igaz tagadása, az első nagy parancsolat inverze, a második pedig a második nagy parancsolat gyalázata, ami azt állítja, hogy a teremtés értelmetlen, és hamis. Az pogány vallások az teremtettség korlátainak abszolútizációja az által, hogy az anyag mindig is létezett Isten ellenében, míg a buddhizmus a lét tagadása, az értelmetlenség magasztalása. A Sátán vagy Istent tagadja, vagy annak teremtését, és valójában mindkettőt.

Ezen függ tehát az egész törvény. Ezen kell függjön a szemléletünk. Hogy ez mit jelent a gyakorlatban? Hogy mindent Isten szerint mérünk. Az értelmet, a törvényt, a létet, az államot, az erkölcsöt, az időt, a szeretetet, a gyűlöletet, a fejlődést, a hanyatlást, magamat. Egy jótányit sem hagyunk a világnak, mindent áthatunk, és megvilágítunk a Szentlélek által. Tudjuk, hogy nincs értelem, törvény, lét, állam, erkölcs, idő, szeretet, gyűlölet, fejlődés, hanyatlás, én. Csak Isten, és az ő teremtő, megváltó akarata és szeretete. Nem vagyunk képesek ezt megélni, igazán megérteni, vagy így cselekedni jelenlegi helyzetünkben. Ezért kell ismét kiemelnem, hogy ez nem egy saját akarat szerint követhető út, sokkal inkább egy kegyelmi ajándék. Nem tudunk tisztán tagadni, mert szeretjük a gonoszt, és nem tudunk tisztán szeretni, mert taszít a jó.

 A keresztény nihilizmus tehát annak megélése, hogy Istenen kívül minden értelmetlen, és üres, és csakis ő általa lesz minden mégis értelmes és igaz.

S.D.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése