Népek, amik nem is biztos, hogy léteznek

 Alapvetően nem kérdőjelezem meg senkinek sem az identitását, s a virágozzék minden virág elvét vallom nemzetiség és kultúra tekintetében. Az autonómiát, minden náció önrendelkezését, szabadságát tartom legfontosabbnak és mélységesen elítélem a centralizált államiságot. Tisztességes nemzeti anarchista elvekkel, az önálló, decentralizált etnikai közösségek, akár etnikailag homogénen, akár keveredve nem csak elfogadhatóak de a legszebb útnak látom. Mindezek ellenére akad pár olyan nemzetiség, nép, amelynek ha racionálisan végignézzük létrejöttét és jelen létezését, erősen elgondolkodhatunk azon, vajon biztosan nevezhetjük e őket önálló etnikumnak. 

Belarusszok és ukránok

A beloruszok és az ukránok népiképp kivétel, hiszen tagadhatatlanul léteznek, de hamar rájövünk, hogy azért létezésük, identitásuk megélése és alapja igencsak problémás tud lenni. Mindkét nép először a szlávok őshazájának számító Kijevi Russzban gyökeredzik. Ekkor még szó sem volt külön belorusz vagy ukrán népekről. Beszédes, hogy a Kijevi Rusz (ahogy Kijev nevéből is adódik) a mai Ukrajna területén létezett, annak mai fővárosának központjával. Sokat elmond, hogy ez az első államszerveződés Kijevi központtal minden kétséget kizáróan a történelemben az oroszok őshazája és első szerveződése. Gondoljunk bele abba, hogy létezett volna egy „Pesti birodalom” nevű fejedelemség a mai Közép-Magyarország területén és az az évszázadok óta utált ellenségünknek lenne hivatalosan az első államalakulata. Amely utált ellenségünktől, akkor még el sem határolódtunk és mi magunk is annak vallottuk magunkat. Elég bizarr ha így nézzük. Az ukránok és a beloruszok egyébként a 14. századig nem különböztették meg magukat kvázi az oroszoktól. Amivel persze nincsen semmi probléma, hiszen népek azok egymásból születnek, jönnek létre újak vagy épp tűnnek el. De azért nem állom meg, hogy ne jegyezzem meg, ezek a népek akkor kezdték el külön népnek nevezni magukat mire a magyarok 1000 éve már léteztek, eljutottak a sztyeppéről a Kárpád-medencébe, hont foglaltak, kalandoztak, államalapítottak, túlélték a tatárjárást stb. A francia, germán és egyéb népek talán még hosszabb ideje zajló tevékenységéről nem is beszélve. De, vannak relatív fiatalon kialakult népek ezzel nincs gond. A gond talán ott kezdődik, hogy az ukránok és a beloruszok ezt az identitást gyakorlatilag egy orosz „alfajként” élték meg egészen majdnem a 20. századig. Ebben a században jutott nekik először önálló területi egység. Mármint részben önálló mert ez mind a Szovjetunió egyik tagköztársaságának részeként ment végbe. Egészen annak felbomlásáig, 1991-ig kellett várni, hogy ez a két nép definiálja magát önálló nemzetként. Egy önálló nemzetet onnan ismerünk fel, hogy 1. van külön kultúrája vagy elkülöníthető etnikum, 2. saját nyelve van. Meglepő módon (hiszen a látszat csal) egyébként a belorusz és az ukrán etnikailag, azaz genetikai vizsgálatok útját megkülönböztethető az oroszoktól. Egymástól ez a kettő annál kevésbé, de legfőképp a lengyelektől nem. Ami nem csoda hiszen Belorusszia területe a mesterséges határmódosítás előtti Lengyelország területe volt eredetileg évszázadokon át, míg a mai Ukrajna nyugati fele ugyanígy a lengyel birodalom része volt. Egyébiránt az ukrán nyelv kb. 60%-ban megegyezik a lengyel nyelvvel. Csak cirill betűket használnak. Azonban ez a 60%-os hasonlóság sem elég ahhoz, hogy ne értse meg simán egymást egy ukrán és egy orosz és ne lehetne adott esetben az orosz nyelv egy ellengyelesedett dialektusának nevezni, ahogyan a csángók által beszélt román jövevény szavas magyarját. Egyébként az a törés Ukrajna életében mai napig megfigyelhető, hogy nyugati fele lengyel, míg keleti fele vagy tatár, vagy orosz fennhatóság alá tartozott. Ez minden választáson megfigyelhető pártpreferenciákban is. Másik érdekesség, hogy az ukrán nyelvet Ukrajnában gyakorlatilag majdnem csak ezen nyugati fele használja elsődlegesen. Tehát azon a részen, amelyekre a lengyelek hatással voltak és az orosz nyelvet kicsit megbolondították a polák dialektusukkal.

A pirossal jelölt részen élnek azok, akik ukrán nyelven beszélnek Ukrajnában

 A belorusz helyzet ennél is siralmasabb, hiszen a belorusznak mondott nyelvet a lakosság mindössze 13%-a használja és mindenki más az oroszt. Persze ha mindenki a belorusz nyelvet használná akkor is pár mondatvégi magánhangzón és féltucat szón kívül semmi különbség nem lenne az orosszal. De még erre sem hajlandók, ami elég beszédes nemzeti öntudatról árulkodik. Belorusszia öntudata egyébként azon a szinten van, hogy esze ágában nem volt kiválni magától a Szovjetunióból, de még annak végleges bukása után egy bő évtizedekig tervben volt az egyesülés Oroszországgal, hogy annak egy sokadik szövetségi köztársasává váljon, mint a tatárok vagy a baskírok. Aminek személyes véleményem szerint való is lenne, ha racionálisan nézem. Persze időközben mesterségesen kialakítottak két évtized alatt valamiféle belorusz identitást, ami mellett mára a beloruszok zöme ki is áll hangosan, és persze mindezt oroszul.

Osztrákok

Az osztrákok a nagy nyugati szomszédaink, akikre mindig irigykedünk vagy felnézünk, vagy hűtőt veszünk a szocializmusba, ha pedig az összeomlik, akkor náluk dolgozunk átugrálva a határon.  De kik ezek az osztrákok? Hasonló problémával szembesülünk, mint a beloruszok és az ukránok esetében, hogy bizony simán lehetne őket a németek egy alcsoportjának nevezni. Na igen, és ezt is tették gyakorlatilag a II. világháborúig. Poroszok, szászok, bajorok…mind különböző német népcsoportok. És ebbe a felsorolásba tartozott a 20. századig az osztrák is. Németül beszéltek, németnek vallották magukat. Persze most is németül beszélnek, de már nem akarják annak vallani magukat. Olyan ez mintha holnaptól a palócok azt mondanák, hogy ők bizony nem magyarok, hiába beszélnek úgy meg léteztek ugyanúgy velünk egy kultúrkörben és államban ezidáig. Na rendben, az osztrákoknak van egy nagy mentségük, hogy ők tényleg egy külön birodalomba szakadtak le. Ez pedig a Habsburg Birodalom, aminek Ausztria volt a centruma. Persze ugyanilyen önálló volt Poroszország is aztán lassacskán csak-csak a német egységbe beleforrt, ami Ausztria sorsa is lett volna, ha a nácik nem utáltatják meg velük a német identitásukat.  Habsburg fennhatóság végett az osztrákok látható különbsége a németek nagy részétől a katolicizmusukban nyilvánul meg, a protestáns németek zömével szemben. Persze ez is gyenge érv, hiszen a svábok, bajorok ugyanúgy a katolikus németek táborát erősítik jószerivel Németországon belül is úgyhogy ez édeskevés egy külön identitáshoz. Lehet erőlködni még a sajátos osztrák nyelvvel. Ez minden gyenge lábakon álló identitású nép fogódzkodója. Viszont az osztrák a némettől pont annyira nem határolható el, ahogyan a bajor vagy szász dialektus sem a németen belül. Az osztrák nyelv semmivel nem másabb ezeknél, és ugyanúgy a német egyik dialektusa. A Svájcban élő németek sem Németországban élnek, külön svájci németet beszélnek és mégsem mondják magukra, hogy ők nem németek. Az osztrák identitás kialakulását az 1866-os porosz-osztrák-olasz háborúhoz szokták kötni, de ez nem jelenti még, hogy külön nép lenne. Osztrák identitás van, ahogyan bajor, szász vagy sváb is. De ezek mind a németségen belül zajlanak. Imádom a decentralizációt és minden náció autonómiáját támogatom, de ez ne jelentsen rendszertani őrültséget. Nyugodtan legyen az osztrákok külön, sőt a többi német népcsoport is. De ne nevezzük már dacból magunkat külön népnek, nem pedig németnek, mikor csak a II. világháborúban megorroltunk a nácikra, őket az egész németséggel beazonosítottuk és úgy csináltunk, mintha mi nem is lennék annak a része.

Moldávok

Egyre meredekebb vizekre evezünk. A moldávok esetében már kimerem jelenteni az előző nációkkal ellentétben világosan és egyértelműen, hogy bizony ezek nem léteznek. Moldávok nincsenek. Moldova mint ország létezik (bár kérdés, hogy az is kinek jó), de moldáv nép nem. Pedig hivatalosan elfogadott nézet, hogy Moldova lakói a moldáv nép. Kezdjük az elején. Moldova területének régi neve Besszarábia. Amennyire egzotikusan hangzik annyira putri valójában, de ez a név a világháborúkból lehet ismert. Ez a románok „Erdélye”. Nekik ez hiányzik, nekik ez kell, vele akartak egyesülni. Nekem aztán nincsen egy nagy „mindent vissza” életérzésem egyáltalán, de valljuk be a magyar irredentizmus szebb tájat akar megszerezni, mint a románok. Mert Moldova egy olyan hely, mintha az egész ország kizárólag Borsod lepusztult, elszegényedett faluit jelentené, a főváros pedig az Avas lakótelep és Kőbánya-Kispest fúziójából állna. Na igen, és mindezt románokkal. Mert Moldovát románok lakják. Annyira románok, hogy megkérdőjelezhetetlen. Románul beszélnek, románok etnikailag, még a zászlójuk is egy román zászló egy plusz címerrel. Magukat románnak is vallották és eszükbe sem jutott az az őrültség, hogy ők valamiért egy külön nép lennének, egészen addig, míg a Szovjetunió be nem kebelezte ezt a területet. Azért, hogy nehogy véletlenül is egyesülni akarjon a Moldáv SZSZK Romániával, az oroszok elkezdtek egy mesterséges moldáv öntudatot és identitást kreálni az itt élőknek. A kommunizmus évei alatt ez olyan jól sikerült és olyan remek oktatást és propagandát hajtottak végre, hogy 1991-re mire a Szovjetunió felbomlott, mindenki megvolt győződve, hogy ők nem románok, hanem moldávok. Nem törődtek olyan bagatell ügyekkel, hogy ugyanolyan nyelven karattyolnak és megértik simán a románokat, vagy hogy a nagyszüleik még simán románnak hívták magukat. Még a más címerrel az utcákon lobogó román zászló sem ingathatta meg ezen derék emberek hitét, hogy ők bizony nem románok, hanem külön nép. Ezt a nyilvánvaló hazugságot aztán az 1991 utáni, első és önálló Moldáv állam (még mindig kommunista) kormánya is tovább folytatta. Külön pikantéria, hogy ebben a hamis identitású sohaországban még konfliktus is kitört, és „kisrománia” keleti részén lakó oroszok kikiáltották Transistria néven függetlenségüket, és létrehoztak egy külön államot az államban. Amely egy az egyben reprodukálja a Szovjetuniót és sikeresen állította meg az idő kerekét 1990-ben és tudott még alávalóbb életszínvonalat produkálni Moldovánál is. Mindeközben persze időről időre megcsillannak azok a nyilatkozatok, hogy egyszer talán, lassan de biztosan mégis egyesül Románia és Moldova a távoli jövőben. Addig is – ha térképen nézzük-, Moldova piócaként csüng Románia testén, úgy, ahogyan a hamis identitásuk csüng a románságukon még.

Bosnyákok

Hasonló szituációban vagyunk, mint az imént, csak ez a szituáció emberek ezreinek életébe került nem is oly rég. Ha nagyon az elején akarjuk kezdeni szintén egy olyan fiktív példát kell hoznom, minthogy attól, hogy ha valaki áttér ma Magyarországon muszlim hitre, többé nem lesz magyar hanem egy külön nép? A krisnások Somogyvámoson nem számítanak többé magyarnak hanem önálló népcsoport? Érezzük, hogy a válasz nem. A bosnyákok nem érzik ezt. A bosnyákok magukat egészen a 20. század elejéig simán horvátnak definiálták. Ez olyannyira nem különbözött, hogy a napjainkban Magyarországon élő magukat bosnyáknak nevező nemzetiség, az valójában és egyértelműen horvát népcsoport. Különbség, hogy a boszniai bosnyákokkal ellentétben valóban ők katolikusok is, mint úgy általában a horvátok. Bosznia esete egy etnikai káosz volt mindig is a történelem során, de bárkihez is tartozott épp, azt elmondhatjuk, hogy területét délszlávok lakták. Olyan délszlávok, akik nem az ortodox kultúrkörhöz tartoztak, tehát kizárásos alapon ezeket ott és akkor horvátnak nevezzük. Miért is tennék máshogy, ha magukat is így nevezték? Aztán jött az Oszmán Birodalom és az itt élő rebellis horvátok, akik nem voltak hajlandóak a pápista irányt követni és egy bogumiloknak hívott eretnek keresztény csoport tagjai voltak, igen hamar tértek át a muszlim hitre. S ahogyan a bogumil szektához való tartozás nem jelentett egyet külön népcsoporttal, így a muszlim hit sem, s hát a 20. századig magukat muszlim horvátként aposztrofálták. Majd a 20. század végére lassan de biztosan azon irracionális meggyőződés kerekedett felül, hogy a bosnyák az egy külön nép. Ismét képzeljük el, hogy Magyarország török hódoltsági területén nagy számban térnek át magyar emberek az iszlámra. Persze ettől még magyar emberek, magyarul is beszélnek pár török jövevényszóval és törökösebb hajlítgatással játsszák el a magyar népzenét. Felteszem a nagy kérdést? Másik népcsoport ez? Hát könnyen azt mondjuk, hogy nem. De egyébként elfogadom, legyen a bosnyák külön népcsoport. Végül is már nagyobb a különbségük, mint a beloruszok meg az oroszok között. Legalább itt más vallás és ebből adódóan másabb kultúra alakult ki. Viszont az igen merész és őrült gondolat volt tőlük 1992-ben, hogy egy bosnyák nemzetállamot valósítanak meg Boszniában, tekintettel arra, hogy Bosznia lakosságának kevesebb, mint fele tartozik ebbe a (mindenki döntse el, hogy mondvacsinált-e) népcsoportba. A többiek zömében szerbek, és horvátok. Hogy még jobb legyen a helyzet ez a kb 45% bosnyák Boszniában nem is egy helyen él, hanem pacákban szétterülve, mint egy Jackson Pollock festmény a szerbek és horvátok között. Hát nemzetállam nem is lett belőle sohasem, s ha engem kérdeznek, hamarabb esik szét újra, minthogy valaha is azzá váljon.

Boszniában a zölddel jelölt részeken élnek bosnyákok többségben.

Macedónok

A macedónok egy roppant pikáns nép, mert a hamis identitás őrületében még tovább mentek, melyet volt szerencsém személyesen is átélni. (Ezekről a tapasztalatokról: itt olvashattok) A macedónok helyzete úgy kezdődik a történelemben, mint minden kamunépé, nevezetesen, hogy a 20. századig magukat nem vallják külön népnek. Így volt ez a macedónokkal is, akik egészen a II. világháború végéig önmagukat bolgárnak hitték. Ezt pedig jól is hitték mert azok. Olyannyira, hogy Bulgária nem hajlandó elismerni a macedón nyelv létezését, azt csak a bolgár egy dialektusának tartja. És hát az is. Ha valaki macedón, automatikusan kaphat bolgár állampolgárságot is. Helyzetük így roppant hasonló szegény moldávokhoz. A macedónok egy bolgár népcsoport, akik Bulgárián kívül ragadtak, egész pontosan 1945 után véglegesen is Jugoszlávia területén. Tito tartott attól, hogy ez a déli terület, amit bolgárok laknak egyesülni akar majd Bulgáriával így elhintette a macedón önálló öntudat meséjét közöttük. Ismerős ugye a moldovai helyzetből a recept? S mivel a Jugoszláv tagköztársaságkén üzemelő Macedónia egy nyúlfaroknyi részét az egykori Nagy Sándor Makedón Birodalma uralta, úgy gondolták innen vezetik le az identitást. Így lett hát Jugoszlávia majdnem legszegényebb régiója és az azt lakó bolgárok, a dicső ókori Makedónia leszármazottja és örököse. A hellenizmus örökösei marha érdekesen néznek ki amúgy mindenhol cirill betűs feliratokkal. Az, hogy ők bolgárul beszélnek és írnak nem izgatja őket. Úgy gondolják ők görögök, az eredeti ókori görögök leszármazottjai, csak egy nyelvcsere történt. Hogy aztán minek cserélték volna le a görögök a nyelvüket egy bolgárra ha nem azért mert maguk is bolgárok valójában azt nem tudni. Mindezt a lakótelepi komcsi uszodának kinéző nemzeti múzeumban tudhattuk meg, ahol a helyi magas rangú Szaniszló Ferenc tájékoztatott erről tárlatvezetésen. Ehhez a mesterséges történelemképhez építettek maguknak a fővárosba betonból, hitványan kivitelezett ókori görög épület másolatokat, valamint gigantikus Nagy Sándor szobrot. Mindezek tövében vígan falatozzák a csepcsicsit, ajvárral és minden tipikusan délszláv dologgal együtt, miközben az ország lakosságának majdnem fele ráadásul albán. Így élik hát mindennapjaikat a magukat görögnek gondoló bolgárok a muszlim albánokkal. Slussz poén, hogy Tito azért találta ki nekik ezt a mesét, nehogy kiszakadjanak Jugoszláviából, aztán mikor ezt 1991-ben megtették, ez volt az egyetlen tagköztársaság, amiért a szerbek a fülük botját sem mozdították, annyira nem érdekelt senkit, hogy élnek-e vagy halnak.

Montenegró

Maradtunk a Balkánon hiszen a modern Európa etnikai tébolya még itt érhető tetten a leginkább. Montenegró szintén beleilleszkedik az előző sorozatba. Soha az életbe nem hívták magukat külön népnek. Szerbek, akik a tenger közeli hegyekben éltek, meg ugyebár a tengerparton. A nyelvük szerb, kimondva, leírva, mindenhogy. Annyira szerbek, hogy még Jugoszlávia szétesésekor sem jutott eszükbe kiválni a Nagy-Szerbiát megvalósító államalakulatból. Serényen harcoltak a montenegróiak is a háborúban a horvátok, bosnyákok ellen. Jugoszlávia szimbolikus elnöki pozícióját 1992-ig betöltő montenegrói szerb úriember azt mondta mikor kérdezték, hogy mi a különbség a montenegróiak és a szerbek között, hogy „ a szerbek nem akarják magukat montenegróinak hívni”.  Aztán a ’90-es évek kollektív őrületében arrafelé megcsapta őket is a téboly szellője és 1997-ben kitalálták, hogy létezik olyan, hogy montenegrói nyelv. Vért izzadva nyelvészek találtak egy tucat kiejtésbeli különbséget és ezt nevezték meg külön nyelvnek, véletlenül sem a szerb egy nyelvjárásának. Ezt persze még a montenegróiak sem vették komolyan. A nemzetközi nyelvész közösség még 2008-ban sem volt hajlandó elfogadni, hogy a montenegrói egy nyelv, pedig ekkor már 2 éve, azaz 2006 óta önálló államisággal büszkélkedhetett Montenegró. Olyan magabiztos kiválás volt ez Szerbiából, hogy 55%-ban volt meghatározva a szint, ahonnan érvényes a különválás és 55,5%-a a lakosságnak hajszál híján megszavazta ezt. Végül politikai lobbival elfogadtatták a montenegrói nyelv létét nemzetközileg. 2016-ban kiadhatták az első montenegrói szótárt is! Persze a népességszámláláskor kiderült, hogy Montenegró lakosságának 43 %-a szerb anyanyelvűnek vallja magát, míg montenegrói nyelvűnek 37%. Vagyis a lakosságban kisebbségben vannak azok, akik elvileg a saját népük nyelvét beszélik. Még azon emberek között is, akik elhitték, hogy a montenegrói az nem egy szerb népcsoport, hanem önálló nép, nos közöttük is sokan anyanyelvként a szerbet mondják és nem a montenegróit. Persze szegények össze lehetnek zavarodva, hiszen csak 4 éve van külön szótáruk, amiből kitudják szemezgetni, hogy mi a különbség a montenegrói és a szerb között. Ami pedig gyakorlatilag a nagy semmi.

A piros részeken legalább 50%-ban élnek olyanok, akik montenegrói nyelvűnek vallják magukat. A kék  területeken szerb nyelvűnek vallják magukat.