Az életünket, mint egy szakaszba
foglalják az ünnepek. Hőn áhítottan várakozunk egyiket elhagyva a
kalendáriumban, mikor érkezik a következő. Noha nem azért mert olyannyira
átszellemülnénk az adott ünnep tartalmát illetően, hanem mert akkor nem kell
dolgozni. Azokat az ünnep-emléknapokat pedig számon sem tartjuk, amelyik nem
munkaszüneti nap. Kivéve talán a Valentin-napot és a Haloween-t.
Minek is vannak ezek a napok
tettem fel a kérdést? A többségét az átlag nem is érti, nem tudja minek a
napja, vagy egyszerűen csak nyűg az egész. Gyerekkorában ugyan ki nem unta a
kötelező kokárdás, kiöltözős, Petőfit szavalós minden évben ugyanazt az előadást
nézős procedúrát? Persze a karácsonyt, meg a szülinapot és hasonlókat vártuk,
mert kaptunk valamit. Ezen utóbbiak felnőttként (kifejezetten szülőként) inkább
a nyűg kategóriába fordulnak át. Többnyire fogalmunk sincs minek csináljuk a
ciklikusan ismétlődő procedúrákat ezeken a napokon évről évre, de a
legszomorúbb talán, hogy el sem töprengünk rajt, hanem robotszerűen csináljuk
újra és újra őket anélkül, hogy örömünk lelnénk benn, vagy csak tudnánk miért
is tesszük ezt. Nem tudjuk mit jelent, mi a célja és haszna, egyszerűen csak
haladunk a tömeggel, a nyájjal, mert mindenki ezt teszi. Meg már a szüleim is
ezt csinálták, sőt az ő szüleik is. Mindezt anélkül, hogy elgondolkodnánk, hogy
még is mi a fészkes fenét is művelünk és miért? Pedig a legtöbb tradicionális
ünnepünknek igen is van értelme és nagyon velős üzenete is. Ezek azonban eléggé
homályba vesztek. Nem állok be a sorba és kezdem szapulni, hogy a nyugati,
kapitalista-liberális élet hogyan tette tönkre őket. Jóval ezelőtt már
befásultak ezek a piros betűs napok. Elveszett tartalmuk a rutin megszokásában,
az ismétlődő, egyforma megemlékezések sablonossá váló unalmában. Rongyossá
járatott versekkel, amik önmagukban fantasztikusak is lehetnek, de ezerszer
hallva már nem érezzük át. S még sorolhatnánk. Erre jött rá csak a kapitalista
nyugat marketingdömpingje. Ami az ünnepeket vásári lázzá züllesztette szánt
szándékkal.
Mikor már a „mit veszel
karácsonyra/szülinapra/ Valentin-napra ?” kérdések a megszokottak. Mert venni kell(!) valamit. Olyan nincs, hogy nem, ez társadalmi elvárás. Ha pedig gyermekünknek, szülőnknek, barátunknak, párunknak szüksége is lenne valamire időközben(rossz telefon stb.) várunk inkább hónapokat, fél évet, mert még nincs karácsony vagy szülinap vagy bármilyen felűlről ránkerőltetett alkalom, amin ajándékozni muszáj. Illetve vehetünk máskor is, csinálhatunk magunktól alkalmakat csak úgy, de akkor is szükségét érezzük, hogy a társadalmi elvárásnak megfelelően a karácsony, szülinap, Valentin-nap alkalmából is vegyünk valamit. Akkor is ha se ötletünk, se a másiknak szüksége sincs rá. A legrosszabb pedig, hogy ezeket úgy kezeljük már tudattalan mi magunk is, mint a tőrődés mértékét. Ha nem jó egy Valentin-nap valamiért, akkor az már olyan mintha nem is szeretnének minket igazán. Mert a ránk erőltetett alkalmak társadalmi nyomásként nehezednek ránk, hogy márpedig ajándékozni ilyenkor muszáj! Minden
szakrális tartalmú ünnepet bazári cirkusszá degradálták. A mi kicserkészett
pénzünk pedig végső soron olyan érdekcsoportokhoz folyik, akik a pénzünkkel a
mi kultúránk leépítését pénzelik a médián és egyéb módokon keresztül Erre
ellenreakció a tradicionális körökben, hogy a nyugatról átvett ünnepeket (Haloween,
Valentin-nap) teljesen elutasítják. Pedig az igazság sosem két oldal között dől
el. Olyan ez, mint a Hegeli-dialektika tézis, antitézis, szintézis módszere. Ha
valamit állítunk, annak van egy ellen állítása, és a kettő között van az
igazság. Pontosabban mindkettő tartalmaz igazságokat. Olyan igazságokat, ami a
másikban nincs meg. Így kiegészíthetik egymást. Így sosem szabad két oldal
között dönteni és elveszni a csatájukban. Nem véletlen misztikus száma a
hármas. Mesékben, hitrendszerekben. A Szentháromság is kifejezi, hogy ami
isteni, tökéletesség, az igazság nem két dologból tevődik össze, hanem több. Mert
látok embereket, akik a Valentin-nap kifejezésen is kivannak akadva és akkora
szittyamagyarok, hogy csak Bálint-napként emlegetik szigorúan. Remélem ők
semmiféle szláv és német jövevényszavakat nem használnak. Kizárólag gépkocsival
járnak nem pedig autóval, mozgóképet néznek nem pedig filmet, és a magyar
tengert sem említik másként, főleg nem az aljas szláv eredetű Balatonként.
Persze értem én, hogy az idegen, kultúraromboló hatás ellenreakciója ez.
Ugyanakkor elhalasztják a lehetőségét, hogy átvegyenek ezekből a dolgokból
valami hasznosat. Miért ne lehetne egy Valentin-napot jól értelmezni? Nyilván
gusztustalan mekkora vásárlási láz övezi, hogy erőltetett, muszájból való
ajándékok és programok jelentik ezt az eseményt és valami szerelemnek hazudott
nyugati nyálas, kiüresedett megváltó eszményt fetisizál. De pont ezért miért ne
lehetne kihasználni az alkalmat és helyes értékek mentén értelmezni? A valódi
szerelemről, az Isten által rendelt kapcsolat és házasság értelméről beszélni.
Nem teljesen kizárni, hanem a valódi szerelem és férfi-nő kapcsolat
jelentőségét megragadni. Nem sablonos ajándékokat venni, hanem személyes, akár
saját kezűleg gyártott meglepetéseket adni. Egy keresztény értékrendű, szent
dolog megélése is tud ez lenni, ha úgy akarjuk. Ez ugyanúgy érvényes a régi,
kiüresedett ünnepeinkre.
Sohasem értettem például a
névnapot. Engem ahhoz a naphoz nem köt semmi. Valaki pár száz éve kitalálta hasra
ütés szerűen( kivéve a szentekhez köthetőeket), hogy akkor legyen és azóta
mindenki, mint a robot felhív, megköszönt stb. „Boldog névnapot” szajkózzák,
mintha valami csodás érzés lenne a nevemmel élni. Mintha valóban örülnének és
boldogság töltené el őket, hogy engem x-nek hívnak. Ha valóban tetszik, inkább
a szüleimnek köszönjék akkor is. Úgy gondoltam lehetne ennyi erővel
vezetéknévnap is. Van annyi, hogy kijöjjön minden napra egy évbe, sőt több is.
Megköszöntenénk minden Szabót, Kovácsot aznap. Valljuk be, a névnap a régi
kornak volt egy ürügye, hogy összejöjjön a család és cifrább esetben jól
leigyák magukat és nótázzanak. ( Legalább ürügyet kerestek és a család
társaságában tették, viszonylag kulturáltan. A mai kor emberének ürügy sem
kell, hanem kijelenti, hogy hétvégén bizony ivós-hányós csömörséget tartanak).
Azonban minden ellenérzésem ellenére, miért ne lehetne a névnap is megtöltve
hasznos tartalommal? A szentekről elnevezett napok, mind az adott szentnek
tulajdonított értékeket hirdette eredetileg. Minden névnek van jelentése, amire
kilehetne helyezni az alkalmat, hogy valami érdekeset, valami pluszt adjon,
amit át lehet élni.
Minden emléknapnak, ünnepnapnak
és alkalomnak oka és célja van. Üzeneteket és értékeket rejt, amit át akar adni,
hogy megéljük, átéljük. Mert ezáltal többek, jobbak, lelkileg és szellemileg
gazdagabb emberek leszünk. Akár történelmi emléknap, amit az unalmas klisés
megemlékezéseken túl át lehetne adni sokféleképpen, mit is jelentett és jelent
ma számunkra. Akár vallási ünnepeket, hogy milyen örök érvényű, lelkünk
nemesedését szolgáló igazságokhoz jussunk, akár nyugatról átvett cukormázas
vásárlásra ösztönző ünnep legyen. Mert mindnek és mindnek megvan a maga értéke
és a maga igazsága, amit csak ki kell bogarászni belőle, amit ebben a modern,
megbolondult világban is fellehetne használni igazan, nemesnek és Istennek
dicsőségére szolgáló módon.
Horváth Martin
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése