Horváth Martin- A politika által megfojtott környezetvédelem

Eljött a július és ezennel most a „műanyagmentes július” akció vette kezdetét, amely a sokadik figyelemfelhívó és esetleg némi jótékony hatással is kecsegtető projekt, amely a környezetvédelem céljaiért történik. Megmondom őszintén az eredményességével kapcsolatban szkeptikus vagyok hiszen hasonló akciók voltak szép számmal és valljuk be egy ideje a csapból is az éghajlatváltozás témája folyik, lassan pedig több kinevezett nap, hónap, alkalom van a naptárba, amely a környezetvédelem valamely területére hívja fel a figyelmet, mint ahány napunk még van a folyton jósolt klímakatasztrófáig. Én már egy olyan generáció tagja vagyok, amely úgymond a „klíma terror” hatása alatt nőtt fel, mind ténylegesen érzékelve az időjárás viszontagságait, mind a kulturális hátterét tekintve. Emlékszem már gyerekkoromban is az Albert mondja című fura rózsaszín madárszerű lény riogatott a klímakatasztrófával nem kis bűntudatot okozva a gyermeki lelkemnek, ahogyan egy B-kategóriás sc-fi is, amiben az idegenek Mexikóba titokban szén-dioxidot engednek a légkörbe, hogy felgyorsítsák a felmelegedést és maguknak terraformálják a bolygót. Akárhogy is ezeknek már két évtizede és alighanem nem csak én nőttem fel ilyen gyerekkori emlékekkel, azonban a helyzet változatlan. Nem váltotta meg a klímapropaganda a világot, nem termelt ki egy generációt, amely valami csoda folytán tudatosan él és megfordítja a folyamatokat. Az okai ennek egyrészt pszichológiaiak, másrészt politikai természetűek.

Elsősorban az ember ha minél többször hall valamit, annál inkább kezd immúnis lenni rá. Mindenki ismeri a jelenséget, hogy egy rohadtul kedvenc számunkat annyira rongyosra hallgatjuk, hogy szinte megutáljuk a végére. De a propaganda is mindig így működött. Lehet, hogy a bolsevik elvtársakba nagy erőt öntött a győztes forradalom után a Patyomkin páncélosról szóló szovjet filmtörténeti csoda, azonban mikor az 1970-es évek végének gyermekei, akik az elvtársozó, szocialista dalokat éneklős világban cseperedtek fel, azoknak a minden évben kötelezően levetített Patyomkin páncélos aligha az eszme felvirágzását jelentette a szívükben, sokkal inkább az unalmat, közömbösséget, vagy akár szenvedést. A mi Patyomkin páncélosunk pedig az ökológiai katasztrófa rémképe és a környezettudatos életmód megteremtése. Mikor megjelentek a szelektív hulladékgyűjtők még volt azért nagy lelkesedés, de aztán ahogy telt, múlt az idő és láttam, hogy mondjuk nagyanyám mennyire magasról tesz erre az egészre, aki pedig nem, az sem tudja rendesen beletenni előírás szerint széttaposva a flakont, kupak nélkül, na meg, hogy az istenért se jegyezte meg senki, hogy a tejes dobozt nem a papírhoz kell dobni, akkor lassan bennem is alábbhagyott a lelkesedés.

Persze nem csoda, hogy ide futott ki a környezetvédelmen nevelt generáció, hiszen semmiféle feltétel nem volt adott arra, hogy akármilyen buzgó hatása is lett volna ennek a sok tájékoztatásnak, akkor sincs semmiféle mód arra, hogy megvalósítsd. Mert a politikai vezetés dolga lenne, hogy körülményeket teremtsen ennek. Mert hát én hiába szerettem volna vonattal menni a közeli városban lévő középiskolámba, hogy a káros anyag kibocsájtást csökkentsem részemről, mint kiderült, képtelenek voltak villamosítani a 21. századra azt a szakaszt és egy dízelfüstöt okádó szörnyeteg volt az alternatívája az Ikarus C56-osnak. De ha esetleg villamosítva is lett volna a közlekedés olyan katasztrofális volt és olyan időközönként indult olyan menetidővel, hogy teljes képtelenség volt ezt kivitelezni. Meg persze vígan szelektálhatom én a tejes dobozt is helyesen ha mikor a rokonokhoz mentünk, akkor Ajka mellett gyönyörűen okádta a füstöt a gyár, ami már akkor is elég tragikusan nézett ki, pedig nem tudtuk még, hogy pár év múlva nyakon önti vörösiszappal is a környéket. Ehhez a gyárhoz pedig a szép tájon folyton folyvást iszonyatos mennyiségű erdőhektárokat vágtak, hogy azzal füstöljenek egy jót. Bármit is próbáltak ennek a generációnak a szívébe önteni környezettudatosság néven, az ember mindenhol azt látta, hogy ennek semmi értelme nem lesz. Nem is a Patyomkin páncélos propagandája volt ez, sokkal inkább a Berlin ostromában harcoló Hitlerjugendesek győzelemről vizionáló beszédének reménytelen, groteszk jellegére hasonlított.

A helyzet az, hogy ha megakarjuk érteni a politika viszonyulását ehhez a kérdéshez, újfent vissza kell mennünk az világnézetek alapjaihoz. Nevezetesen, hogy a jobboldal számára a világ az abszolútum, melynek rendjéhez az embernek igazodni kell, a baloldal számára pedig az ember az abszolútum, melyhez igazítani lehet a világ rendjét. Érdekes paradoxon ez mégis a környezetvédelem kapcsán látszólag, hogy az abszolút baloldali politikai téma lett. A Zöld pártok gyakorlatilag kultúrbaloldali, szélső-liberális pártok egyben és valamennyi balliberális portál igencsak rá is van pörögve a környezetvédelem témájára. Holott a baloldal alapmentalitása, hogy az emberhez igazítja a világ rendjét nem pedig fordítva. Persze a környezetvédelem olyan politikai termék is számára, amely az egyetlen jogos témája még a baloldalnak, hiszen értjük a 70. nem elfogadásáért vívott harc kevésbé releváns. Valamint a globális felmelegedés egy globális probléma és mi sem jön jobban a nemzeti, kulturális, lokális identitásokat legjobb esetben is másodsorban fontosnak tartó eszmeiségnek, mint egy globális téma. Persze közben a baloldal viszonyulása nem tud más lenni, minthogy a környezetet alakítsa az ember igényeihez és igazán minden aggodalom nélkül pörögnek a nemváltó műtétek, furcsa sejtkísérletek, mesterségesen kikotyvasztott műhúsok támogatásai részükről. Amik valljuk be, a természet rendjébe való alapos kontárkodás. Szóval minden amellett érvel, hogy a jobboldalnak kéne ezt a témát uralnia és komolyan is vennie. Ugyan ki másnak kellene gondolhatjuk, ha egy világszemlélet azon alapul, hogy a világnak van egy teremtett rendje, a természet törvénye stb. Ha a homoszexualitástól is azért irtózik, mert abnormális, természetellenes, a természet teremtett rendjével nem kompatibilis. A legszélsőségesebb jobboldaliság pedig, ami a tudomány által kontárkodott, szintén a természet darwinista rendjének elősegítéséért kontárkodott, hogy übermenscheket hozzon létre, nem pedig nemváltó műtéteket. Erre mit látunk? A jobboldal legjobb esetben magasról tesz a témára, úgy csinál mintha nem is létezne ez a probléma, vagy kifejezetten tagadja. Hihetetlen népszerűsége van nyugaton a jobboldaliak körében a globális felmelegedés tagadásának. Ezt rögtön megértjük, ha tudjuk, hogy nyugaton a jobboldallal gyakorlatilag egybe vannak fonódva a különböző nagy ipari vállalatok érdekei. Olyan vállalatok, amelyek fő profilja serény szénégetésen, olajkitermelésen és robbanómotoros autógyártáson alapszik. Létezik viszont ennek egy kicsit lélektani, tudattalan hozzáállása is. Ha ugyanis a jobboldali a világ rendjét abszolútnak tartja, melyhez az embernek kell igazodnia, akkor a globális felmelegedés ennek az ellenkezőjét jelenti. Itt jött az ember és úgy széttrollkodta az „Isten által teremtett természeti rendet”, hogy csak na. Mégpedig minden ember. A jobbos is. Persze a természet „erkölcsi rendjét” könnyen nem szegi meg mert hát nem homoszexuális, meg transz, meg nem vonul a Pride-on, így le van tudva. De a természet fizikai rendjének bomlásához igenis hozzájárult akaratlanul is. Ez a világhoz való hozzáállásának pedig alapvető ellentéte. Így hát a legkönnyebb megoldás a tudattalanba úgy intézhető el, ha tagadjuk a látottakat, tagadjuk a felmelegedést.

Pedig a probléma megoldása nem abban van, amit a baloldal által uralt média önt ránk nap, mint nap. A baloldal nyílván csak azzal a szemlélettel tud dolgozni, ami a baloldal alapja, nevezetesen, hogy az emberhez igazítaná a környezetét. Ha valaki LMBTQ ember, akkor elkell fogadtatni, lehetőséget kell adni az ilyen életre a társadalomban, nemváltoztató műtétekre, hormontablettázásra miegymás. Semmi mást nem alkalmaz a környezetvédelemben is, mint ezt a taktikát. Az ember alakítsa a körülményt. Ugyanaz, mint egy LMBT lobbi. Vállald fel, mutasd meg, változtass az életeden, legyünk egyre többen és változtassuk meg a többi ember gondolkodását, változtassuk meg a világot. Mindenben ez a taktika kap helyet. Csak ahogyan a Pride-al sem váltották meg a világot, sőt évről évre vannak ellenzői, akik csak jobban hergelődnek attól, hogy még nagyobb és még színesebb Pride-ot rendeznek, úgy nem változtatott meg semmit és senkit a „változtass az életmódodon”, „mutass példát”, „gyűjts szelektíven, egy ember is számít” taktika. Valójában a nagyvállalatoknak, vagy úgy általában a rendszernek kéne változnia alapjaiban, amelyek olyan körülményeket és lehetőségeket kínálnak, amely egy élhető és környezetbarát mindennapok lehetőségét tartogatja számunkra. Ezzel nem a felelősséget akarom az egyéntől elvenni és azt mondani, hogy minden mindegy már, nem rajtad múlik, más, nagyobb kutyáknak kell megoldania a problémát. Éppen ellenkezőleg. Nekünk kell tenni azért, hogy kialakuljanak olyan rendszerszintű változások, melyek ezt az élhetőbb jövőt jelentik. Az, hogy zöld pártra szavazunk pedig még nem számít semmit, akkor még nem tettél semmit. Akkor csak egy újabb baloldali lobbibrigádnak lesz nagyobb befolyása, hogy terjessze az „egy fecske is csinál nyarat” bűntudat generáló propagandáját, miközben az egész rendszer vígan marad olyan, amilyen eddig. Olyan változásokért kell tenni, amelyek rendszerszintűek, olyan körülményekért harcolni, amelyek lehetőséget adnak egy alapjaiban más, a természettel kompatibilisebb emberi társadalom létrehozására, olyan világért, amelyben nem a nagyvállalatok, a profit, a politikai és gazdasági érdekek, háttéralkuk szablyák meg a végletekig centralizált bürokráciát. Akkor, csak is akkor lehet esély változásra. Nem csak műanyagmentes júliusra van szükség, hanem ettől a rendszertől mentes összes többi hónapra.