Bauer Sándor 50.

50 éve hunyt el Bauer Sándor, aki a Nemzeti Múzeum kertjében gyújtotta fel magát 1969 januárjában, tiltakozásul a szovjet elnyomás ellen. Korábban a szélsőjobboldali orgánumokban jelent meg tiszteletteljes megemlékezés felé, most pedig látom, a NER sajtója is harcosként, hősként, mártírként tekint rá, akit a modern, hitvány ember nem érthet meg. Bauer Sándor tette nekem mindig is megosztó volt kicsit. Látni tettében a magasztosságot, érezni, hogy ez valami önmagán túl mutató elvi dolog és ahogyan Martin Luther King is mondta, "ha az életben nincs olyan, amiért életedet adnád, nincs értelme élned". A mártírúság, az önfeláldozás akár hitünkért, akár elveinkért, de legfőképp mások életéért a legmagasztosabb emberi jellem ismérve. Jézus azt mondja: Nincs nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért. (Jn 15:13). De fontos megvizsgálni, hogy Bauer esetében biztosan ezek a nemes motívumok állnak fenn vagy csak szeretnénk azt hinni? Sőt, ő maga is ezt hitte. Pedig egy 17 éves srácnak nem biztos, hogy az önkéntes tűzhalál valami egészséges, nemes cél. A kamikázék esetében szintén érezni a nemes, életükön túlmutató célt és hitet, ami tiszteletre méltó mégis sokkalta inkább motiválta sokukat a kultúrájuk által beléjük tukmált morál, a szokások, a társadalmi elvárások és a szégyennek az a nyomása, amelyet mérne rájuk a családjuk és a többi ember, ha nem teszik meg. Máris nem olyan hitből fakadóan önkéntes és nemes önfeláldozásról van szó így. Bauer Sándor nem halt meg másokért, halála árán nem mentett meg másokat. Ha így lett volna egy mélységesen krisztusi halál. Ha sarokba szorítják és válaszút elé állítják, hogy vagy vallja hitét és elveit, vagy meghal, s akkor választja a halált szintúgy krisztusi tud lenni és nemes. Ahogy tették ezt az apostolok és a vértanúk is, s teszik mind a mai napig a Föld számos pontján. De nem muszáj keresztény narratívában maradni ahhoz, hogy mindkét esetre találjunk példát szintén. Azonban Bauer Sándort nem szorította sarokba senki, Bauer Sándor önként ment saját magát felgyújtani. Bauer Sándor mártír akart lenni. Nem az élet, a Mindenható, a sors, vagy nevezzük bárminek állította abba a helyzetbe, hogy azzá váljon. Ő elhatározta, hogy előteremt egy ilyen helyzetet. Ezért Bauer Sándor halála sokkalta inkább szomorú és sajnálatos. Nem tudjuk már meg valódi motivációit, lelki okait vagy, hogy mennyi volt ebben valódi elv, de azt érzem nem helyénvaló ha egy 17 éves kamaszfiú összeégve fekszik Budapest közepén, melyet önkezével okozott. Biztos vagyok benne, hogy az Isten szeretete és kegyelme magába fogadta Bauert és most odafentről nézi a frusztrált radikáljobbereket, akik hőst látnak benne és frusztrációjuk nyomán, akár példát is látnak egy nemes elvek álruhájába öltöztetett menekvésre a világból. Meg a NER kultúrharcosait, akik valóságos hősnek állítják be most, a kényelmes szobában és sajtóirodában, helyezkedve és pozíciókat vadászva rendszerből rendszerbe, életüket pedig fel nem áldoznák önként semmiért.