2017. szeptember 25., hétfő

Horváth Martin- A keresztény felvilágosodás hiánya

A felvilágosodás alighanem a történelem sarokköve. Egyértelműen meglehet különböztetni a felvilágosodás előtti és utáni időszakot. A felvilágosodás egy olyan eszmei, szellemi, politikai, filozófiai és ideológiai momentum, amely alapjaiban változtatta meg a világot és tette olyanná, amilyennek napjainkban is ismerjük. Mi határozta meg azonban a felvilágosodás előtti világot? Ha két szóba kell jellemezni akkor azt mondhatjuk: egyház és feudalizmus. Előbbi alatt pedig ez esetben a római katolikus egyházat értjük.

A felvilágosodás alapvetően szembefordult az azt megelőző rendszerrel. Az egyház uralmával, a monarchiákkal, a feudális társadalmi berendezkedéssel. Ezt a korszakot a sötétség korszakának tekinti és neve is ebből ered, hogy ebből a „sötét középkorból” felvilágosodtak.  Eljött az idő mikor az ész dominál a vallás helyett, a szabadság a társadalmi rendben való helyünk elfogadása helyett, és az egyenlőség a hierarchia helyett. Szabadság, egyenlőség, testvériség. Ezen szép szavakkal indult útjára a francia forradalom, amely a felvilágosodás legátütőbb eseménye volt. Nos, ez az agyon romantizált esemény azonban korántsem volt olyan dicsőséges, mint állítják. Valójában nem történt más, mint egy romlott és alkalmatlan uralkodó hibás döntései miatt éhező, nyomorgó, elégedetlen réteg fellázadt. Ezt olyan háttér szervezetek, amelyeknek kész koncepciói voltak alternatívaként az állam és egyház románca utáni világra, kihasználták. Ezt az elégedetlen tömeget pedig habzó szájú, vérmes csürhévé hergelték, amelyek lándzsára szúrt, levágott fejekkel vonulgattak, törtek zúztak, később pedig démoni gyűlölettel kívánták és ontották is vérét mind  a királynak, mind annak környezetében élő ártatlan családtagjainak is. A vége pedig a jakobinus terror lett, ahol ebben a vérmes felvilágosult proli dühöngésben mindenki mindenki ellen volt. Nem véletlen származik ebből a korszakból a híres elnevezés: „ a forradalom felfalja gyermekeit”. 

Azonban nem lenne igazságos, ha a felvilágosodás eszmeiségét a ezen gyakorlati események tükrében ítélnénk meg. Sokkal fontosabbak azok az ideológiák, amelyek szárnyra keltek ekkor. Csak a legfontosabbak: liberalizmus, szocializmus, nacionalizmus, individualizmus, materializmus. Valamelyest a konzervativizmus is, amely elsősorban ragaszkodott a régi rendszerhez, de később ez is csupán a „lassú átalakulás” híve lett. Aztán ezen eszmék különböző keresztezéséből jöttek létre később az anarchisták, kommunisták, fasiszták, nemzetiszocialisták stb. A sort a végtelenségig lehet folytatni. Azonban most nem a felvilágosodás mikéntjét, esetleg árnyoldalait akarom megvilágítani, ez bármilyen metafizikai tradicionalista oldalon megtehetik. Ők már betegesen imádják a témát. Én ennek a jelenlegi világunkat kialakító folyamatnak a keresztény olvasatát szeretném megvizsgálni. Kétségtelen, hogy a felvilágosodás volt az amely szembe szállt és győzött az egyház politikai hatalmával szemben. Megdöntötte azt, hogy a keresztény értékrendszer legyen az államban, a társadalomban a vezérelv és uralkodó eszmeiség. Istent kivették a képletből és legfeljebb valamiféle nem beavatkozó „megfigyelő” státuszú lény szerepét tartották racionálisnak neki. A keresztény Istenkép eltűnt. Ahogy Nietzsche mondta: „Isten meghalt és mi öltük meg őt”.  A valóságban azonban mennyire volt a felvilágosodás előtti világrendnek köze Istenhez és a valódi Krisztusi szellemiséghez?

A válasz az, hogy nem sok köze akadt hozzá. A középkori intézményesített egyház, amelynek politikai befolyása volt, valójában a kereszténységet valamiféle korcs formában tálalta, eltorzítva, saját hatalmi és elvi érdekei szerint. Ami érdekes itt, hogy elvi szempontokból is torzítottak a kereszténységen a korabeli egyházban. Sőt a római egyház ezen kereszténységbe erőszakolt sajátos világnézetéből sokat ma is megtartott. Valójában az egész odáig vezethető vissza, hogy létezik a jobboldali és a baloldali világszemlélet. Bár ez is a francia forradalomban nevesítődött, jóval megelőzi korát, szinte az emberiség kezdetéig. Legtömörebben: baloldali az a világszemlélet, amely szerint az egyén abszolútum és a világ a szubjektum, míg a jobboldali szerint a világ az abszolútum és az egyén a szubjektum. Magyarán a baloldal szerint az egyén, az ember saját maga ura, ő egy adott létező, és úgy ahogy van „kész van”, tökéletes. Amit alakítani kell az a világ körülötte, hogy ezt az adott mivoltát minden egyén a lehető legjobban megélhesse benne. Ezzel szemben a jobboldal szerint van a világnak egy rendje, egy univerzális, abszolút törvény vagy igazság, amihez az egyéneknek, az embereknek kell alkalmazkodni és igazodni és elfoglalni a világ rendjében a helyüket. Utóbbi világszemlélet volt domináns a történelem nagy részében és bár Krisztus mindkét elmélet felett áll jóval, mi emberek ösztönösen szeretnénk bepasszírozni az egyikbe. Mindenki valamelyik nézőpont felé húz. Ahogy pedig a korszellem adta, a római egyház és a „keresztény” királyságok ezen jobboldali világszemléletbe erőszakolták bele a keresztény tanokat. Így hát keresztény jelzővel valósítottak meg egy olyan berendezkedést szerte az akkor ismert világban, amelynek nem sok köze volt szavakon és kiollózott tanokon kívül a valódi kereszténységhez. Egy jobboldali rendszert valósítottak meg, aminek napjainkig egyik nagy brandje a kereszténység, még is kereszténység nélkül is teljesen működő. Az isteni akaratból felruházott uralkodó, hierarchikus, tekintélyelvű társadalmi rend már az ókori Egyiptomban is működött, ahogyan Hitler Németországában is. A felvilágosodás előtti Európában azonban ez a kereszténység címszóval párosult. Így hát a felvilágosodáskor, mikor a részben teljesen jogos elégedetlenség új rendszert kívánt, a fürdőkádból nem csak a vizet, a csecsemőt is kiborította. Hiszen a kereszténységgel azonosították a fennálló műkeresztény jobboldali világrendszert.

Nem sok kellett hát hozzá, hogy a kereszténység rohamosan gúny, megvetés, nevetség tárgya legyen. Az alternatív elméletek, ateizmus és a materializmus pedig learasson mindent lelket  a világban. A legnagyobb hiba, hogy a keresztények nagy része szintén elhitte, hogy a valódi kereszténység ez a feudális, jobboldali keresztény maszlag. Így hát nem definiálták újra magukat, nem késztette őket önvizsgálatra és arra a felismerésre, hogy Krisztus nem jobb vagy baloldali, hanem ezek felett álló tökéletesség, mely mind a jobb, mind a baloldal esszenciáját egységesen birtokolja magában, úgy, ahogy itt a világban lehetetlen. Sokkal inkább dominált az ösztönös ellenállás az új, baloldali gondolatoknak, amik a felvilágosodással jártak és nyíltan kérdőjelezték meg vagy gyalázták a keresztény hit alapjait. Ebben a helyzetben reflexből elutasítóak lettek a magukat kereszténynek vallók a liberalizmus, szocializmus és az összes felvilágosult ideológiával szemben. Azok a főleg protestáns szervezetek amelyek pedig nem így tettek, szintén csak a katolikus egyházzal szembeni ellenszenv miatt csatlakoztak az új idők liberális, modern, progresszív szellemiségéhez. Ez pedig egyenesen vezetett a baloldali kereszténység kialakulásához, mely ugyanakkora tévút mint a jobboldali világszemléletbe erőszakolt kereszténység. Így jutottak el a protestáns egyházak nyugaton ma már odáig, hogy homoszexuális esküvőket tartanak, sőt előfordult, hogy ateista lelkésznőt állítottak szolgálatba. Ez a baloldali kereszténység, a felvilágosodás materialista hullámának teljes mértékben lefeküdt és elfogadta a társadalmat szociálisan gondozó, segélyszervezet szerepét egyház gyanánt. Míg a katolicizmus is szépen lassan adja fel jobboldali nem keresztényi elveit, a baloldali nem keresztényi elvekre, addig ez a régi, jobboldali keresztény világkép egy-egy ultrajobboldali, szélsőjobboldali, populista jobboldali pártok és mozgalmak körében maradt meg. Ők azok akik a „keresztény Európa” és „keresztény civilizáció” védelmére, megőrzésére vagy éppen visszaállítására szólítanak fel. Napjainkban leginkább az iszlámmal szemben. De ahogyan leszögeztük, se nem ez az erős államot és kemény rendet preferáló jobboldali kereszténység, sem a szociális segélyszervezet, melegeket összeadó baloldali kereszténység nem kereszténység! A keresztény társadalom a felvilágosodásból kimaradt. Vagy a mai napig ragaszkodik a felvilágosodás előtti teokráciák után, vagy totálisan feladta elveit és a felvilágosodás nyíltan vallásellenes szellemiségének lefeküdt.

E két szélsőségben pedig a mai napig szenvedünk. Alig van olyan hívő keresztény ember, akit ne fertőzött volna meg sem a jobb sem a baloldali kereszténység valamely téves, torz üzenete. Pedig igencsak nagy szükség volna arra, hogy a kereszténységet  ne degradálják arra  szintre, hogy azt várják el tőle, hogy mindenkit szeressünk, olyan értelemben, ahogy a liberálisok. Ahogy arra is nagy szükség lenne, hogy ne olyan embereket azonosítsunk keresztény jelzővel, mint akik a szélső-radikális-ultrajobboldali pártokban és mozgalmakban vannak.  A felvilágosodás eszmeiségei károsak jelen formájukban. A legsötétebb gyarló korszakot borították ránk ezek az ideológiák. De ennek nem a liberalizmus az oka, nem is a szocializmus, nem az individualizmus. Egyedül az a szemlélet amellyel társultak ezek az ideológiák. Ez pedig a materializmus. Az anyagelvűség, az a gondolat mely szerint nincs Isten, vagy nem kell számításba vennünk itt a földön. Azonban ha keresztény alapokra építkeznénk ehelyett, mert nem torzította volna el a kereszténységről alkotott képünk a középkor intézményesített egyháza, akkor ezek az eszmék remekül tudnák Krisztus dicsőségét szolgálni. A liberalizmus, az, hogy az emberek, csoportok szabadságára és önállóságára hangsúlyt fektetünk, a szabad akarat legistenibb földi megnyilvánulása lehetne, ha a toleranciát- melynek jelentése is türelem-, arra használnánk, hogy megvárjuk, megsegítsük és türelemmel kísérjük azokat, akik még nem ismerik Istent. Számos példát lehetne még hozni, hogy ha a kereszténység megvalósításában újragondolnánk pár társadalmi hozzáállást, milyen nagyszerű hasznára lehetnénk Istennek. A baloldali ideológiákban melyek a felvilágosodáskor kaptak szárnyra, rengeteg Krisztusi momentum van. Kiváltképpen az egymás iránti bizalom, megértés és szeretet tekintetében. Csak éppen nem veszi figyelembe, hogy felettünk áll egy hatalom, melynek alá vagyunk rendelve. Míg a jobboldali ideológiák csak ezt a rendet veszik figyelembe, hidegen, ridegen és elfelejtenek szeretni. Pedig a legfőbb parancsolat ez: szeretni. Szeretni Istent és szeretni mindenki mást. A jobboldal csak az előbbit, a baloldal csak az utóbbit veszi figyelembe, így torz hát az a kereszténység, amely egyik vagy másik világnézettel párosul. De ne feledjünk, hogy Isten mindenható és mindent képes a legjobban felhasználni. Bármilyen eszme, ideológia, filozófia tudja Krisztus dicsőségét hirdetni, ha ő maga, az Úr benne van, hisz általa lesz minden, ami van: jó. Nélküle bármilyen nemes is, csak a sötétségbe vezet.

Horváth Martin

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése