Horváth Martin- Keresztényfasizmus

Kereszténység és fasizmus. Látszólag két össze nem egyeztethető fogalomról van szó. Azonban ha pontosítjuk jelentésüket vagy azt, hogy egyesek hogyan értelmezik könnyen össze lehet hozni a kettőt. Ez pedig a történelemben meg is történt sok helyütt, sok esetben. Az évtized főleg Magyarországon,- de egész Európában is-, olyan fejleményeket hozott, hogy ennek a két jelenségnek együttes vizsgálata időszerű.

Kezdetnek a fasizmus tisztázása fontos. Aki kicsit is jobban beleásta már magát a politikai eszmék

világába, vagy nem csak felszínesen ismeri a történelmet, az tudja, hogy a köznyelvvel ellentétben a nácik és a fasiszták egyáltalán nem ugyanazok. Sőt, a „náci” jelző is csak egy amolyan gúnyszó, mint a kommunistára a „komcsi” vagy a liberálisra  a „libsi”. Ezért is a  nácik, sosem hívták magukat úgy, hogy nácik. Ideológiájuk neve: nemzetiszocializmus. A szocializmus viszont bezavart a kommunizmus történelemolvasatába, így Sztálin parancsára, a nemzetiszocialistákat összemosták a fasisztákkal teljesen és így is hivatkoztak rájuk. Valójában részigazság van benne. Minden nemzetiszocialista fasiszta is, de nem minden fasiszta nemzetiszocialista. A fasizmus Benito Mussolini révén jelent meg Olaszországban az első világháború után és építette ki hatalmát az 1920-as években. Erről az eredeti fasizmusról rengeteget lehetne írni, de most tömören a lényeg csak. A fasizmus erősen nemzeti, tehát a nacionalizmust alkalmazza. Emellett az erős állam, a birodalmiság, az impérium kiteljesedésének a híve. Eszményképe a Római Birodalomhoz állt legközelebb. A történet nagyjából itt véget is ér. Nacionalista, erősen központosított, totális állam. Se fajelmélet, se zsidóellenesség. Ebben az értelemben a fasizmusnak végül is sok alfaja született, hisz autokratikus, nacionalista modellek a világban számos helyen felbukkantak. A német nemzetiszocializmus pedig szintén ebbe tartozott, csak sok egyéb eszmeiséggel kelt frigyre. Mint a szociáldarwinizmus, az árja fajelmélet, az antiszemitizmus. Ez azonban a fasiszta rendszerek között, sőt más nemzetek nemzetiszocializmusa között is egy teljesen egyedi jelenség volt. Fajelmélet és szocialdarwinizmus híján, más országok fasiszta jellegű mozgalmának egyik legnagyobb támasza  az egyház és a keresztények közül került ki.

A fasiszta Olaszország fennállása alatt békült ki a Vatikán és Olaszország, Mussolininek köszönhetően. A katolikus egyház pedig nem talált kifogást az olasz fasiszta rendszerben igazán. Vagy ott van Josef Tiso, aki a szlovák szélsőjobboldal vezére, majd a II. vilgháború alatt fennálló rövid életű önálló fasiszta Szlovákia első embere is volt. Josef Tiso katolikus pap volt. Magyarországon a nyilasok hungarizmusa volt jelen, amelyet maga Szálasi Ferenc is úgy jellemzett, hogy hármas ideológiai alapon áll, amely nacionalizmus, szocializmus és kereszténység. Szálasi maga buzgó katolikus volt, ahogy a Nyilaskeresztes Mozgalom legtöbb tagja is. A román vasgárdára pedig ugyanez elmondható, ahogyan a náci Németországot leszámítva, az összes szélsőjobboldali mozgalomra szerte Európában. Az erős, nacionalista állam és a kereszténység összefonódása azonban nem szűnt meg az 1940-es évek után, de nem is Mussolini fasizmusával kezdődött. Maga a Római Katolikus Egyház középkor óta fennálló rendszere eleve nem áll messze az autokratikus jobboldali mentalitástól. Hogyan is állhatna távol a katolicizmus, mikor eleve Krisztus egyházát is egy pápai hierarchiával a csúcsán elinduló, szigorú, tekintélyelvű intézményrendszerben képzeli el. Nem véletlen, hogy mind az előbb említett szélsőjobboldali mozgalmak legtöbb keresztény támasza katolikus volt. Olaszországban gyakorlatilag más egyház nem is volt, Josef Tiso katolikus pap volt és a szlovák szélsőjobb legtöbb híve is, a magyar hungaristák egyértelműen a katolikusok mellett tették le történelmi voksukat. Szálasi mint már említettem, katolikus volt. De híres nyilas Kun páter is, akiről még a Romantikus Erőszak is írt egy számot "Rózsafűzér és revolver" címen. Horvátországban az Ustasa mozgalom nagyon mély katolikus hagyományokon nyugodott és a horvát katolikus egyház áldását adta Független Horvát Államra. A sort igen sokáig lehetne sorolni. A katolicizmus sajátos teológiájából fakadóan az erős államiság és kemény jobboldali irányultságok szimpatizánsa tud lenni. Ha nem is mindig, az esélyei erre hatványozottak. Azonban a protestánsokat sem kell minden esetben félteni. Bár utóbbiaknál, - első sorban nyugaton,- az a veszély szokott fenyegetni, hogy a liberalizmusnak fekszenek le, azért keletebbre tökéletesen betudnak állni a jobboldaliság mögé. 

Azt, hogy az erős állam és a konzervatív értékek helyesek-e lehet vitatni. Nyilván sokan egyetértenek vele, főleg hívők között. A konzervatív jobboldal hasonló értékekről beszél, mint a keresztény erkölcsiség, sőt sokszor nyíltan keresztény jelzőt használ. Ez azonban hatalmas megtévesztése a keresztényeknek. A jobboldaliság nem hisz a kereszténységben, nem hisz Jézusban, nem az ő szellemét keresi és használja. A jobboldaliság látja a kereszténység felszínes mondandóit és erkölcsi útmutatásait és azokat egy társadalmat összetartó habarcsként használja. A jobboldal számára a kereszténység nem több egy kulturális hagyománynál, amelynek csak a díszleteit és tömeget formáló hatását látja. A kereszténység a jobboldal számára nem hit, hanem egy ideológia. Egy ideológia amely olyan erkölcsi szabályokkal bír, amik a jobboldaliság szerint egy jól működő társadalom alapjai. De ebben nincs ott sehol Krisztus, sehol sincs ott az Istennek Lelke. Egy rideg és világi, pragmatikus kellékként való kezelése, degradálása ez a keresztény hitnek. A keresztények pedig mérhetetlen naivan dőltek be és dőlnek be a mai napig ennek. Talán egyesek átlátják de úgy vannak vele, hogy még mindig jobb, mint a nyíltan értékeikkel szembehelyezkedő baloldal. Ez csak azonban a látszat. Jézus Krisztus megváltani jött el bennünket, embereket. Lelkeket jött menteni, nem az alkotmányosságot, nem a költségvetést és nem az államot. " E világ fejedelme" névvel illeti a Sátánt a Szentírás. Ez pedig nem véletlen. Ugyanúgy megjegyzi, hogy "Aki tehát  a világnak barátja akar lenni, az ellensége lesz Istennek"(Jak 4:4). A politika és a kormányzás pedig mérhetetlenül világi. Ami világi az pedig sátáni. Az állam működése, a kormányzás és a politika, bármilyen rendszerben is menjen az végbe, a Sátán szabályrendszere szerint zajlik. Krisztus követőinek pedig ehhez az ég világon semmi köze, sem részvételben sem asszisztálásban. 

Napjainkban a keresztény egyházak és egyénként is a keresztények szeretnek bedőlni a jobboldaliság műkeresztény mázának ugyanúgy, ahogy régi időkben is. Nyugaton egyfajta baloldali kereszténység dívik, ahol a Bibliából kiollózták azokat a toleranciára, és mindenki szeretetére vonatkozó részeket, amelyek a liberalizmusnak megfelelnek. Az, hogy ezt itthon és sok helyütt nyugaton is észlelik a keresztények az nem baj. Az a baj, mikor a ló túloldalára esünk és támogatjuk a jobboldaliság által kiollózott részeket. De egyik kép sem teljes. Napjainkban is elég megnézni az Orbáni kultúrkeresztény kormányzást, vagy ugyanezt Lengyelországban, Oroszországban, aminek sorra dőlnek be a keresztények és akár kormányzati pozíciókból segédeznek ebben a "szent ügyben". De a kereszténység nem (csak) abból áll, hogy Istenre hivatkozunk, hogy elítéljük a meleg-lobbit, vagy, hogy igyekszünk más vallású kultúrákkal szemben megőrizni a sajátunkat. A kultúra és a kereszténység nem egy és ugyanaz. A keresztények pedig sorra dőlnek be világszerte a kultúrkeresztény, autokratikus, jobboldali erős államot preferáló irányzatoknak. Ha emberi logikával szemléljük a Szentírást, akkor ez könnyen ésszerűnek tűnhet, csak ehhez ki kell zárnunk a Szentlelket  a szívünkből. Krisztus azt ígéri, visszatér és egy igazságos királyság uralkodójaként jön el hozzánk. A keresztényfasiszták ezt a Krisztusi királyságot érzik ösztönösen ezekben a jobboldali próbálkozásokban. A probléma csak az, hogy ezt az uralkodást Krisztus helyett nem végezheti el senki, s bár lehet, hogy sem a római pápa, sem a keresztényfasiszták nem így hiszik, még is csak arra megy ki a dolog, hogy "melegen tartják a székét Jézusnak". De Jézus nélkül nem lehet még csak hasonló rendszert sem létrehozni. Az élén mindig is egy gyarló, bűnös ember fog állni, aki úgy akar kormányozni, ami csak Jézusnak működhet. Ezért a torz katolikus, feudális királyságok, ezért a sok rettenetes dolog, amibe a '30-as évek fasizmusai torkollottak és ezért is a mai visszatetsző jellege a "nemzeti-keresztény" kormányoknak. Mindamellett pedig, hogy a kereszténységet alantas politikai célokra felhasználják, ezáltal lejáratják, a nagyobb baj, hogy keresztények milliói segédkeznek ebben. S ezek a keresztények a Sátán legnagyobb megtévesztettjei, mert már régen az ő rendszerében gondolkodnak. Az állammal akarják legyőzni a Sátánt, holott az állam maga is a Sátán eszköze. Mindezt ahelyett, hogy valóban harcolnának a legnagyobb fegyverrel, amit Jézus Krisztus adott nekünk, a szeretettel, s nem a jogalkotásban és ékes politikai szónoklatokban keresnék Istent, hanem az őszinte, tiszta szív mélységeiben.

Horváth Martin