Hegyi István- Viszonyítás

Először is tisztázzuk, mit takar ez a fogalom. Mit jelent az, hogy viszonyítani? Azt jelenti, hogy valamit, valami máshoz mérünk, vagyis viszonyítunk. Ezáltal függést hozunk létre 2 létező valami között. A viszonyított függ. Például azt megállapítani, hogy egy ember okos vagy buta, az viszonyítás kérdés. Önmagában ezt nem lehetne megállapítani, függ a környezetétől és függ attól is, hogy milyen szakterületről vizsgáljuk, mert valaki lehet okos a matematikában, de lehet buta történelemből.

Viszonyítási pontok alapján éljük az életünket. Az embereknek a karakterét, jellemét viszonyítási pontok határozzák meg. Viszonyítási pontok alapján épülnek ki közösségek, alakulnak nemzetek, társadalmak. A társadalmakat viszonyítási pontok tartják egyben és összeomlik, ha ezek kivesznek, vagy különböző viszonyítási pontok alakulnak ki, amelyek csak közösségekben működhetnek. Tehát a társadalmak, nemzetek mind függnek valamitől. Az emberek által meghatározott közös értékektől. Egy közösségnek a hasonló gondolkodásmód a viszonyítási pontja, a társadalmaknak a társadalmi normák, a nemzeteknek a tradíciók, ősi értékek, rendszabályok.

Az egyénnek pedig viszonyítási pontok határozzák meg a jellemét, életvitelét, mivel a gondolkodásmódját viszonyítja valami ideológiához, valláshoz, igazsághoz, normához, erkölcsi értékhez stb… Például egy vallásos ember ahhoz a valláshoz igazítja a gondolkodását, amelyikben hisz, amely, ezáltal meghatározza majd az életvitelét, jellemét, szellemiségét. Egy becsületes ember az erkölcsi értékekhez viszonyít.

A művészetben is találhatóak viszonyítási pontok. Ilyen például a minőség, vagyis a dolgok lényegét meghatározó tulajdonságok összessége a filozófia szerint. A minőséget pedig sok tényező határozza meg. A művésznek mekkora munkássága van a műben, mennyire dolgozta ki részletesen azt vagy, milyen értékeket akar átadni vele, mennyire sikerült kifejezni valódi lényét a műben, az alkotásával a lélek milyen mélységeibe képes behatolni. Viszonyítunk akkor is, mikor megállapítjuk, hogy egy személy bűnös-e vagy ártatlan, jó vagy rossz ember, becsületes vagy becstelen. Ha viszonyítunk valamihez, akkor tehát közösségeket alapíthatunk, társadalmakat építhetünk fel. Viszonyítási pontok alapján tehát rendet tudunk alkotni. A rend pedig lételeme az emberiség fenn maradásának és egészséges működésének.

Mi történik viszont akkor, ha a viszonyítási pontok elvesznek. Terjednek a világban olyan nézetek, főleg spirituális és okkult körökben, ahol is a következő történik.

Ezek lényegében azt hirdetik, hogy totálisan engedjük el magunkat korlátok nélkül. A viszonyítási pontok pedig korlátokat állítanak ezeknek az ábránd szabadsága elé.

Ezen nézetek egyes tanításai szerint nem lehet megállapítani bizonyos dolgokat, mint például:

Nincsen minőség, tehát nem tudjuk meghatározni egy mű értékét, ez pedig romlást idéz elő.

Ezen nézetek szerint élő emberek szerint egy alkotás, legyen az egy dal, festmény, szobor, nem lehet jó vagy rossz, mert ki miképpen ítéli azt meg, tehát a legpocsékabb alkotás is lehet jó, ha azt egy ember úgy ítéli meg. Nincsen nemzetiség, mert nincsenek közös értékek, egyetemes igazságok, tradíciók, mivel nem lehet azt megállapítani, hiszen kinek mit jelent. Mivel hogyan is lehetne megállapítani egyetemes abszolút igazságokat, hiszen minden embernek saját igazsága van. A szabályok pedig csak gátolják az ember szabadságát. Nem lehet megállapítani mi a jó és mi a rossz, mert nincsenek erkölcsi értékek, amihez viszonyíthatunk. Azt állítják, hogy mindenki maga határozza meg a jó és rossz fogalmát, tehát nem lehetne megállapítani, hogy egy gyilkos bűnt követett-e el vagy sem vagy, hogy valaki becsületes vagy becstelen, önző, vagy önzetlen és így tovább. A matematikában is nagy lenne a felbolydulás, hiszen a 2+2 is lehetne 5, ha mi azt állapítjuk meg, mit sem törődve a kőbe vésett matematikai törvényszerűségekkel, mivel ezt is csak az ember határozta meg. Az abc a betűje is lehetne b, mert ki mondja meg azt, hogy az a betűt jelent. Viszonyítási pontok nélkül az egyén is csak egy üres massza jellem nélkül. Sokkal mélyebb szinten, ezeket a tanokat követve már ellenétek sincsenek, mert minden egy.

Mindközül mégis a legveszélyesebb a nihilizmus, amely tagad mindenféle szabályt, társadalmi értékeket, normákat, minden elvet, erkölcsi követelményt, törvényt, tehát bármiféle szellemi szilárd viszonyítási pont ezzel szemben esélytelen. Ezen nézet mellett pedig egészséges élet nem létezhet. Az élet értelmetlenné, céltalanná válik. Gondoljunk csak bele, mi lenne, ha egy sport meccsen nem lennének szabályok. Tisztességes játék helyett egymást tépnék az ellenfelek és kitörne a pályán a zűrzavar.

Bizonyos szinten van igazság abban, amiket ezek a nézetek hirdetnek, emberi szinten mérve mégis veszélyesek. Habár csak az ember határozza meg ezeket a dolgokat, de az élet elengedhetetlen kellékei. Ha az emberi szellem nem kapaszkodik meg egy szilárd viszonyítási alapban, akkor az elveszik a nagy káoszban.  Az ember a szabadság ábrándját hajszolva egyre csak távolodik és távolodik a közös szellemi nevezőktől egyenesen a végtelen ürességbe. Az emberi szellem így elpusztul. Nem marad utána, csak végtelen űr és sötétség.

A hatalom ezeket a viszonyítási pontokat töretlenül pusztítja az emberek fejében, ezeket a nézeteket hirdetve különböző csomagolásban eladva, előidézve ezzel a káoszt és zűrzavart, mert bizony kőbe vésett viszonyítási alapok nélkül ezt idézzük elő. A hatalom rombolja a közösségeket az egyén elpusztításával, az összetartó elvek és szellemi erők tagadásával. A közösségnek a nevében is benne van a jelentése: köz-ősség, tehát közös pontok alapján működik csak.

Az emberi faj sokszínű, tehát ahhoz, hogy káosz helyett rend és harmónia legyen a földön, a különböző viszonyítási alapokkal rendelkező embereknek külön közösségeket kellene alkotniuk. Ehelyett a hatalom rendületlenül pusztítja a nemzeteket, közösségeket, ránk erőltetve Európában a multikulturalizmust, amelyben egyetlen egy halmazzá akarja gyúrni a különböző identitású társadalmakat. Különböző nézetekkel rendelkező embereket pedig nem lehet egy nagy masszává gyúrni, csak akkor, ha mindegyik ember ugyanolyan lenne, ugyanazt gondolná, ugyanazt látná, ugyanazt vallaná. Ehhez pedig az emberiség sokszínűségét tipornánk el a szellemiséggel egyetemben.

A nagy kérdés tehát az, hogy mihez viszonyítsunk, hogy a Földön végre rend és harmónia legyen, ne pedig káosz és zűrzavar. Ebben a kérdésben nehéz megállapodni és ez ad támpontot a káosznak. Őseink megalkottak bizonyos viszonyítási pontokat, amelyek évezredeken át bizonyították, hogy megállják a helyüket szilárd alapként és azt, hogy mi történik akkor, ha ezeket figyelmen kívül hagyjuk.

Minden ember másban látja meg a viszonyítási pontot, a közösségek pedig egymást marják, hogy ráerőltessék a saját gondolkodásmódjukat a másikra. A helyes út az lenne, ha minden ember ahhoz a közösséghez csatlakozna, ahova be tud illeszkedni és ezek a közösségek tiszteletben tudnák tartani egymást. Mindenkinek meglenne a maga élettere. Ekkor béke és rend honolna a Földön, sokszínűséggel és harmóniával karöltve.

Hegyi István