2018. november 13., kedd

Első világháború 100.

Észrevettétek már, hogy az első világháborúról közel sincs annyi film, regény, játék és úgy általában semmilyen kulturális mű, mint a második világháborúról? Ennek oka- maradva a filmes hasonlatnál-, hogy az első világháború, olyan, mint az első 1984-es Terminátor, vagy az első 1979-es Mad Max. Ha azt mondom Terminátor, mindenkinek az 1991-es Terminátor 2. ugrik be, ahogy Schwarzenegger védi a harcias Sarrah Connor kisfiát John Connort a higganyszerű T-1000-től. Ha pedig azt mondom Mad Max, mindenkinek a csapzott Mel Gibson fog eszébe jutni a Mad Max 2.-ből, ahogy a sivatagba furán összetákolt kocsikkal rodeóznak még csapzottabb punk frizurás bandákkal. Senkinek sem az első rész. Miért? Mert azon ritka filmek közé tartoznak ezek, ahol a folytatás, a második rész jobb lett, mint az első és kultusza ezeknek a folytatásoknak lett már. Valahogy így viszonyul az első világháború is a másodikhoz. Egy felvezető, egy előzményfilm, ami megalapozza az igazi nagy durranást. A nagy produkciót, ahol van katartikus történet jó és rossz között (nácik-szövetségesek), izgalmas történet, ahogy a rossz győzni látszik, majd a jó felülkerekedik, a korabeli eszközök, fegyverek, csaták képében fantasztikus látványvilág és egy grandiózus befejezés (atombomba). Mai narratíva szerint. A második világháború úgy tűnt mindkét fél részéről, hogy egy élethalál harc. Elementáris küzdelem volt ideológiák, világnézetek között. Mindenki meg volt győződve arról, hogy ő áll az igazság oldalán és a gonosz megtestesülése ellen harcol. Ezzel szemben az első világháború mi volt? Egy hihetetlenül értelmetlen, céltalan, vérrontás. Nem arról van szó, hisz minden háború értelmetlen vérrontás, de a második világháborúban a harcoló felek hittek abban, hogy itt érdemes valamiért meghalni, hogy itt kockán forog valami igazán hatalmas dolog. Világosak voltak a törésvonalak és az egésznek súlya volt. Nagyon nagy súlya. A nácik narratívájában az ördögi zsidó világuralom elleni katartikus ellenállás, a szövetségesek szemében a sátáni, rideg, népirtó nácizmus elleni küzdelem. Az első világégésben senki nem hitt semmiben. Feudális, gazdasági, hatalmi játszmák voltak modern fegyverekkel. Egyszerű polgár számára átélhetetlen és motiválatlan küzdelem. A hatalom csúcsán sakkjátszma, a sakktáblán szereplő hétköznapi emberek számára a túlélés. Ez volt a motiváció. Ennél még a hamis célokba vetett hit vezérelte háború is jobb lelki értelemben. Ezért nem is lehet megfilmesíteni olyan mértékben, mint a másodikat. Bár emberéletek tekintetében, pusztításban és kiterjedésében is alulmaradt a második világégéstől, szellemi értelemben nagyobb szégyenfolt ez az emberiség történetében. Ahogyan a Terminátor és a Mad Max is kultuszt teremt, ha csak a 2. részük létezne, úgy a világháborúkkal is így van. Ínyenceknek és rajongóknak marad meg az első felvonás tanulmányozása. Persze a filmekkel ellentétben, itt túl sok érték egyik "alkotásnál" sem született és a legjobb az lett volna ha sem az első, sem a második sosem történik meg. Ráadásul, ahogy az lenni szokott, már fél évszázada lebegtetik a harmadik részt, a folytatást, amit őszintén remélünk, sosem fogunk az első sorban nézni a premierjén.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése