1956-ban elvileg csak Háy Gyula író vett részt a forradalom szervezésében úgy, hogy közben magát anarchistának vallotta. Ennek ellenére a forradalom menete és a társadalom szerveződése a kommunista hatalommal szemben spontán módon anarchista módon működött. Ennek példája nem csak az önkéntesen szerveződő utcai csoportok, vagy az a tény, hogy önkéntesen a parasztok vitték fel a harcoló csapatoknak az élelmet, hanem kifejezetten a munkástanácsok léte. A Budapesti munkások már október 22.-től elkezdték megtagadni a Magyar Dolgozók Pártjának felügyeletét, és saját önszerveződő munkástanácsokat alakítottak. A munkástanácsok végül az országban gombamódon szaporodó, önszerveződő, szuverén közösségek voltak, ahol a munkások saját maguk igyekeztek érvényesíteni az érdekeiket. Később diákok és értelmiségiek csatlakozásával megalakult a Nagybudapesti Központi Munkástanács. Azonban egy országos munkástanács létrehozását már meggátolták a szovjetek. A munkástanácsok szerepe végül a november 4.-ei szovjet bevonulást követően értékelődött fel. Ekkor egyrészt fegyveresen ellen álltak a megszálló haderőknek, másrészt a Kádár János vezette Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánnyal szemben szinte egyedül képeztek ellensúlyt a forradalom leverése után. Bár a Kádár vezette új kormány komoly tárgyalásokat folytatott a munkástanácsokkal, egyáltalán nem volt egyszerű dolga velük. Olyannyira, hogy végül 1957 végén törvényileg tiltották be a munkástanácsokat, a munkásokat pedig kötelezték, hogy a kommunista párt irányítása alatt lévő üzemi tanácsok tagjai legyenek. A munkástanácsok jelesebb vezetőit, a megtorlás során 1958-ban Bali Sándort 12 évi, Rácz Sándort életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Mindketten az 1963-as amnesztiával szabadultak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése